Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-10 / 58. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 10. ( Kommen* tárunk Kint és bent 27:9 — ezekben a napokban ezzel a két számmal van tele az amerikai, sőt a világsajtó. Az arány nem valami sportmeccs végeredménye, hanem egy rendkívül komoly politikai, még pontosabban katona- politikai mérkőzés pillanatnyi állása. Ilyen többséggel fogadta el ugyanis az amerikai képviselőház külügyi bizottsága azt az indítványt, amelyben felhívja a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat: „tegyenek lépéseket atom- és rakétaarzenáljuk egyidejű befagyasztására". Mit jelent ez a döntés? Közvetlenül az.t, hogy ez a nem akármilyen horderejű indítvány zöld utat kapott a képviselőház teljes ülésére. EJhhez tudnunk kell, hogy az amerikai törvényhozás épületében minden javaslat szerzőinek meg kell küzdeniük azért, hogy indítványuk egyáltalán eljusson a honatyák magas fóruma elé. A bonyolult eljárás lényege, hogy ez az út a kongresszusi bizottságokon és albizottságokon át vezet az igazi döntés színhelyére, a képviselőház, vagy a száztagú szenátus nagytermébe. Ezért mondják — joggal — Washington világának jó ismerői, hogy „Amerikában áz igazán fontos dolgok jórészt a bizottságokban dőlnek el”. Ez persze nem ilyen egyszerűen igaz, hiszen a bizottságokban zöld utat kapott indítványt „a nagyteremben” még „meg is ölhetik”. Le is szavazhatják. Kitűnő példa erre az, ami tavaly ősszel történt. Akkor egy a mostanihoz hasonló javaslat (az, akkori indítvány szerzői Kennedy és Hat- field szenátorok voltak, a mostani Edward Mar- key képviselő nevéhez fűződik) ugyancsak szabad jelzést kapott a bizottságban, de a képviselőházi szavazáson 204:202 arányban elbukott. És itt álljunk meg egy pillanatra, mert ez már a mostani döntés jelentőségének szélesebb hátterét érinti. Ha Rónáid Reagan élesen szovjetellenes kormányzata alatt a képviselőház mindössze két, azaz kettő szavazattal vet el egy olyan javaslatot, amely a tömeg- pusztító fegyverek jelenlegi szinten történő befagyasztását támogatja, nos, az már jelent valamit. Az őszi arányból már eleve nyilvánvaló volt, hogy a lakosság hangulatát tükrözve — a legutóbbi Gallup-felmérés szerint a közvélemény hetven (!) százaléka hajlik a befagyasztásra — a honatyák egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy levegyék a napirendről ezt a kérdést. A megfigyelők szerint most a tavalyinál több esélye van a javaslatnak az elfogadásra. Bármi legyen is azonban az indítvány sorsa a ..nagyteremben", a bizottsági szavazás aránya bent az épületben jód' tükrözte a „kinti” arányokat. Például azit, amiről egy amerikai hírügynökség így számolt be: a kongregsszu.s épülete előtt több ezer ember ujjongva helyeselte, néhány százan pedig helytelenítették a bizottság döntését . . . Harmat Endre Megtartotta első ülését az új nyugatnémet kormány. A képen: Helmut Kohl kancellár (balról) és Genscher külügyminiszter a korm ányülésen (Telefotó — KS) amerikai támaszpontok Heves tiltakozás Othénban Szalon i ki ben ötvenezer tüntető követelte az amerikai támaszpontok mihamarabbi bezárását. Tiltakozó megmozdulás volt a görög fővárosban is, ahol tízezer nő tiltakozott az amerikai támaszpontok és a nukleáris fegyverek ellen. A béketüntetések egybeestek a katonai támaszpontok használatáról folyó görög— amerikai tárgyalások újabb szakaszának kezdetével. A szaloniki megmozdulást baloldali békemozgalmak, míg az athéni felvonulást a görög nőszervezetek kezdeményezték. Mint airról a görög sajtó is beszámolt a hét elején kezdődött görög—amerikai tárgyalások korántsem probléma- mentesek: a leginkább vitaTegnap merényletet követtek el Törökország belgrádi nagykövete, Galip Balkar ellen. Belgrád központjában, a török nagykövetség közelében helyi idő szerint délelőtt tizenegy óra tájban két fegyveres tűz alá vette a nagykövet gépkocsiját. Galip Balkar és a gépkocsi vezetője súlyosan megsebesült; mindkettőjüket azonnal kórházba szállították. A jugoszláv biztonsági szolgálat két embere azonnal tüzet nyitott a támadókra. Az egyik közülük súlyosan megsebesült, a másiknak eddig tott kérdés, hogy mennyit fizessen Washington a támaszpontok használatáért. Az Ethnosz című athéni napilap szerint a görög kormány Washingtontól egy- milliárd dollár segélyt kér. Az amerikai kormány viszont csupán fele ennyi ösz- szeget ajánlott fel. Késlelteti a megegyezést, hogy a felek még nem tudtak megállapodni a támaszpontok bezárásának időpontjáról. Az athéni amerikai nagykövetség szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok nem fogadhat el kötött menetrendet a támaszpontok bezárásáról, mert ez a más országokkal kötött katonai egyezmények megóvása szempontjából veszélyes precedenst teremtene. nem sikerült nyomára bukkanni. Halálos áldozata is van a belgrádi merényletnek. A török nagykövetre tüzelő két fegyveres golyói megsebesítettek néhány járókelőt. Egyikük, egy 25 éves egyetemista kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Ismeretlen telefonálók Athénban az AP, Párizsban az AFP szerkesztőségével közölték: a belgrádi merényletet „az örmény népirtás bíráinak kommandói” illegális szervezet tagjai követték el azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az örmény probléma létezésére. Volt állam- és kormányfők találkozója A bécsi Hofburgban tegnap befejeződött a volt állam- és kormányfők háromnapos eszmecseréje. Dr. Kurt Waldheim korábbi ENSZ-főtitkár elnökletével a jelenleg nyugállományban lévő — de gazdag tapasztalatokkal és komoly befolyással rendelkező — politikusok egy későbbi, reprezentatív konferencia előkészítésére gyűltek össze. Céljuk kezdeményezően hozzájárulni a kelet—nyugati kapcsolatok bővítéséhez, illetve a világméretű gazdasági válság és visszaesés orvoslásához. Nkomo Botswanában Joshúa Nkomo zimbabwei ellenzéki politikus néhány társával titokban elhagyta hazáját és a szomszédos Botswanába érkezett. A hírt tegnap jelentették be hivatalosan Gaberone-ban, Botswana fővárosában. Azt is közölték, hogy Nkomo nem kért politikai ímeniedékjogot. A rövid hivatalos közlemény szerint Nkomo a jelenlegi belső helyzetre való tekintettel hagyta el Zimbabwét és ideiglenesen Botswanában szándékozik maradni. A sajtónak nem nyilatkozik. Botswanái tartózkodása alatt tanulmányozni fogja a zimbabwei helyzet megoldásának lehetőségeit — hangoztatja a közlemény. A zimbabwei ellenzéki politikus néhány napja tűnt el bulawayói otthonából. Merénylet a belgrádi török nagykövet ellen „Doki bébi” Haitije II. János Pál pápa ma Amerika legszegényebb országának földjére lép. Haiti említése ma is elsősorban az egykori véreskezű elnök-diktátor, Francois Duvalier, a „doki papa” és rettegett pribékjeinek, Tontons Macouts-nak a nevét és rémuralmát idézi fel. A „doki papa” — eredetileg állatorvos volt — 1957-től 1971-ben bekövetkezett haláláig a karib-ten- geri Hispaniola-szigeten Dominikával osztozó Haiti korlátlan jogú ura volt. A feketék lakta, de gazdaságilag és politikailag inkább a félvér burzsoázia által irányított országot fia, Jean-Claude Duvalier örökölte. Behemót testalkatú — s a rossz nyelvek szerint meglehetősen gyenge szellemi képességekkel rendelkező fiatalember akit a világ többnyire „doki bébi néven ismer, átvette apja „uralkodói” módszereit is: hatalmát a fegyveres testületek, a rendőrség, a milícia, a pribékek tartják fent. Az utóbbi időkben azonban a nyugati szövetségesek nyomására Jean- Claude Duvalier arra kényszerült, hogy némileg kikozmetikázza a rendszeréről kialakult sötét képet. Apja annak idején az elégedetlenség leghalványabb megnyilvánulására is pribékjeivel eltüntette a valódi vagy vélt politikai ellenfeleit. A politikai indítékú gyilkosságok mindennaposak voltak Haitiben. „Doki bébi" mostanában megtűr némi ellenzéki mozgást, de erőszakgépezetével éberen figyelteti ellenfeleit. A jövő hónapban — negyedszázad után először — még helyhatósági választásokat is rendeznek Haitiben — az ENSZ emberi jogok bizottságának ösztönzésére. Az elnöknek nincs miért aggódnia, mert a franciaországi 'és észak-amerikai emigrációba kényszerült ellenzéki csoportoknak eddig semmi törvényes alkalmuk nem volt arra, hogy otthon tömegbázist teremtsenek. A legerősebb ellenzéki szervezet. egy kereszténydemokrata párt elnökének, Syvio Claude-nak, akit 1980 óta gyakorlatilag megszakítás nélkül vagy börtönben vagy háziörizetben tartottak, sem volt eddig lehetősége arra. hogy kipróbálja: milyen népi támogatásra számíthat valójában. Haiti neve rokonértelmű a nyomorral és a szegénységgel is. Az egy főre eső nemzeti jövedelem mindössze 260 dollár. Az amerikai kontinens legszegényebb országának alig van ásványkincse. Sajátságos módon Haiti a karibi szigetvilág legkevésbé eladósodott országa (400 millió dollár), sőt pénzneme, az USA-dol- lárhoz kötött gourde a kontinens egyik legstabilabb valutája (egy dollár öt gourdét ér). A 28 ezer négyzetkilométernél alig nagyobb ország ötmillió lakosának nyolcvan százaléka paraszt. A termőföldek minősége romlik, a falusiak ki vannak szolgáltatva az éghajlat szeszélyességének. A túlélés egyetlen reménye sokak számára az illegális kivándorlás. A katolikus egyházfő érkezésének előestéjén az ellenzékiek egy csoportja nyílt levélben fordult á pápához. Kérte őt, hogy egynapos látogatása alatt „tanúsítson szolidaritást a haiti nép követelésével". Ezek között szerepel a 25 éve érvényben levő rendkívüli állapot feloldása is. „Ködszerű permet...” Thai provokációk a kambodzsai határon Több. a határon át beszivárgó kambodzsai ellenforradalmi csoportot tettek ártalmatlanná a Kambodzsai Népköztársaság határvédelmi erői a thaiföldi határ térségében, miközben folytatódtak a thai fegyveres provokációk. Üjabb részleteket hozott nyilvánosságra a kambodzsai kormány a februárban az ország nyugati térségeit ért thaiföldi vegyi támadás részleteiről. Ezek szerint február 18., 21. és 23-án thai területről 82 és 120 milliméteres aknavetőkből vegyi gránátokat lőttek ki Pailin térségére. A felrobbant gránátokból fehér ködszerű permet hullott a környezetre, amelytől hárman meghaltak, sokan súlyos mérgezést szenvedtek. A tünetek: hányinger, hirtelen vérnyomásemelkedés, kéPercenként 1 millió dollár A világ jelenleg percenként egymillió dollárt költ fegyverkezésre és ez jelentősen akadályozza mind a fejlett, mind a fejlődő országok gazdasági növekedését — jelentette ki kedden Ottawában Shirdath Ramphal, a Brit Nemzetközösség főtitkára. A politikus a fejlődés és a leszerelés kérdéseivel foglalkozó nemzetközi konferencián szólalt fel és azt elemezte, hogy milyen mértékben nőnek a világ államainak katonai kiadásai. Már sok ország kormánya elismeri azt az összefüggést, hogy a növekvő fegyverkezés a gazdasági fejlődés akadálya, kés bőrelszíneződés, rosszul- lét, majd néhány perc múlva eszméletvesztés. Pailintól északra és nyugatra a megtámadott körzetek, beleértve az ivóvízforrásokat tartósan szennyeződtek a vegyi harcanyaggal — húzza alá a Phnom Penh-i közlemény. Tasanh és Samrong nyugat-kambodzsai települések körzetében polpotista beszivárgókat semmisítettek meg, fegyvereket zsákmányoltak az ellenségtől. A Phnom Penhben kiadott jelentés szerint az elmúlt héten a thai tüzérség 56 alkalommal lőtt kambodzsai területeket, Bat- tambang nyugat-kambodzsai tartomány fölött a thai légierő gépei hét alkalommal hajtottak végre felderítő repülést 2—3 kilométer mélységben. A tengeren 199 esetben hatoltak be az ország területi vizeire — mondja a közlemény. fegyverkezésre a nagyhatalmak között mégis tovább folyik a fegyverkezési verseny — állapította meg Ramphal. Rámutatott, hogy a világ fegyverkezési kiadásainak kétharmad része a fejlett országokra jut, de aggasztóan növekszik a harmadik világ országainak katonai költség- vetése is. A gazdaság színvonalát és az élet minőségét tekintve nő a különbség a fejlett és a fejlődő országok között, de az utóbbiak a katonai kiadások területén mindent megtesznek „lemaradásuk bepót- lására, s ehhez a fejlettektől nem csekély segítséget kapnak” —- mondta Ramphal. iTdexen I lérkezett 1 BERLIN Berlinben nemzetközi elméleti konferenciát tartottak Marx Károly tanításának időszerűségéről és arról, hogy a marxizmus milyen szerepet játszott a népek bókéért és haladásért vívott harcában. A konferencián Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió tudósai vettek részt. BECS Dr. Fred Sinowatz osztrák alkancellár, közoktatási és művészeti miniszter szerdán hivatalában fogadta a hivatalos látogatáson Ausztriában tartózkodó Köpeczi Béla művelődési minisztert. Megbeszélésükön áttekintették a két ország kulturális és oktatási kapcsolatainak alakulását és véleményt cseréltek az oktatás, művészet, irodalom és közművelődés területén kialakult együttműködés bővítésének lehetőségeiről. NICOSIA Nicosiában befejezte munkáját a Gyermek- és Serdülőkorú Mozgalmak Nenzet- köz,j Bizottságának (CIMEA) elnökségi ülése. A nicosiai tanácskozáson elfogadták a DÍVSZ szakosított gyermek- szervezetének idei munkatervét. A programból kiemelkedik az európai gyermekszervezetek békestafétája, amelyet közösen rendeznek a különböző politikai és ideológiai irányzatot képviselő gyermekszervezetekkel. JERUZSÁLEM Carter volt. amerikai elnök tegnap a megszállt területek; Ciszjordánia és a Ga- za-övezet egy-egy palesztin politikusával találkozott. A közel-keleti körúton levő Carter kedden útjának első állomásáról, Kairóból érkezett hatnapos magánlátogatásra Izraelbe. LUANDA Az Egyesült Államok, a Dél-afrikai Köztársaság és Izrael megállapodást kötött arról, hogy a közeljövőben a Dél-afrikai Köztársaság területén közös kísérleteket folytatnak amerikai, manőverező robotrepülőgépekkel — közölte az ANGOP angolai hírügynökség. BELIZE CITY II. János Pál pápa tegnap Guatemalából közép-amerikai kőrútjának hetedik állomására, Belize-be érkezett. RÓMA Ülősztrájkot folytató nők csoportját verte szét tegnap az olasz rendőrség a comisoi támaszpont bejáratánál, Szicíliában. A NATO-tervek szerint ezen a támaszponton kell elhelyezni 112 manőverező robotrepülőgépet a nyugat-európai telepítésre szánt közepes hatótávolságú nukleáris rakéták közül, ha ez év végéig nem vezetnek eredményre az e fegyverekről Genfben tartott szovjet— amerikai tárgyalások. KIJEV Szélviharok söpörtek végig Ukrajna területén — a krími és a Kárpátokon túli részeket kivéve — az utóbbi 48 órában. A szél sebessége néhol elérte a másodpercenkénti 40 métert. A viharok következtében több lakóház, középület, mezőgazdasági létesítmény megrongálódott, és megszakadtak a távközlési vonalak. Számos ipari és mezőgazdasági üzemben ideiglenesen beszüntették a munkát.