Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-27 / 73. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 27. Vendégváró ételek MELEG SZENDVICS 2 fő részére. 4 zsemlét félbe vágunk, úgy, hogy az egyik szélén ne vágjuk át teljesen. 8 deka vajat, 8 evőkanál reszelt sajttal és 4 evőkanál tejszínnel elkeverünk, és a zsemléket megkenjük vele. Egy-egy szelet főtt sonkát is teszünk a zsemlék közé és előmelegített sütőben vagy grill sütőben negyed óráig sütjük. IIAWAI FASIRT Hozzávalók 2 személynek: negyed kg darálthús, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 tojás fél hagyma, só, bors, 2 szelet ananász, 2 szelet eidámi sajt, 1 kávéskanál mustár. A húst a zsemlemorzsával tojással, mustárral, apróra vágott hagymával, sóval, borssal összekeverjük. Két nagy pogácsát formázunk belőle. Forró olajban .6 percig sütjük, majd tetejére egy- egy ananász- és sajtszeletet teszünk. Lefedjük és lassú tűznél további 5 percig sütjük. HÜSSALATA Hozzávalók 2 személynek: 15 dkg sülthús (sertés), 5 dkg főtt kolbász, 2 dl cékla saláta, 2 db uborka, 1 fej hagyma, 2 keménytojás. 4 evőkanál tejfel, só, bors, petrezselyem. A húst, a kolbászt felszeleteljük, a céklát az uborkát és a hagymát feldaraboljuk. A tejfelhez keverjük a cékla levét (körülbelül 2 evőkanállal). sózzuk és borsoz- zuk. A feldarabolt hozzávalókat tálra tesszük, a fűszeres tejfellel leöntjük. Tetejére rátesszük a kockára vágott keménytojás-darabokat és petrezselymet szórunk rá. AMERIKAI SZENDVICSEK 1. 20 dkg ementáli sajtot lereszelünk és 6 evőkanál sörrel elkeverjük. Közepes lángon felforrósítjuik és keverés közben felolvasztjuk. Kevés mustárral és paprikával fűszerezzük. Pirított kenyérre kenve tálaljuk. 2. 2 szelet rozskenyeret megpirítunk, megkenjük kevés vajjal és mustárral. Kukoricaszemeket szórunk rá, paradicsomszeleteket re- szeltsajto*; Sütőbe tesszük és átsütjük. SÜLT PONTY A pontyot megtisztítjuk, bőrét lehúzzuk és szeletekre vágjuk. Szálkáját eltávolítjuk. Liszttel elkevert tojásba mártjuk a szeleteket. Majd reszelt mandulába forgatjuk. Forró olajban aranybarnára sütjük. összeállította: Rónai Erzsébet I Családi magaxin ) Káros lelki hatásai vannak A kancsalság nem szépséghiba A statisztikai adatok szerint a lakosság négy százaléka kancsal. A kancsalság nem szépséghiba, de káros egészségi és lelki hatásai vannak. Napjainkban is sok kismamának jelent gondot, ha észreveszi, hogy gyermekének nem egészen szabályos a szemállása. Nagyon helyes, ha a kismama felfigyel erre a rendellenességre, azonban csak orvosi vizsgálat derítheti ki, hogy tényleg fennáll-e a kancsalság. Csecsemőknél hat hónapos korig gyakran előfordul, hogy a tárgyakat rögzítve a szem kancsalít. A csecsemők ugyanis ebben a korban még nem képesek a szemmozgató izmok teljes működtetésére. Az orvosi vizsgálat során műszerek segítségével, pontosan meg lehet állapítani, hogy a szemeknél az eltérés (kancsalítás) befelé, kifelé (ritka esetben fel vagy lefelé) irányuló. Előfordul „rejtett kancsalság” is, amely nem szembetűnő, csak orvosi vizsgálat derítheti ki a betegséget. Van váltakozó kancsalság, amikor a beteg gyermek hol az egyik, hol a másik szemével kancsalít. A kancsalság a szemek eltérő, nem párhuzamos állása. A szemek bonyolult reflexmechanizmusában egyensúlyzavar lép fel, ennek következtében az egyik szem szabálytalanul be- vagy kifelé kancsalít. Először csak időnként lép fel ez a jelenség, ha a gyermek fáradt, vagy erősen figyel valamit. Később azonban állandósul a szabálytalan szemállás. Ha a kismama a gyermeknél ilyen zavarokat fedez fel, haladéktalanul vigye szakorvoshoz. Ennek a rendellenességnek a gyógyítását óvodás korban, ideális esetben második életév körül kell elkezdeni. Négy-nyolc éves korban sok-sok türelemmel és fáradsággal még eredménnyel . javítható az állapot, de 8—10 év után kevés az esély a javulásra. Az arc kellemes összhangját zavarja a rendellenes sziemállás. Ez természetesen kihat a lelkiállapotra is, kisebbségi érzést okoz. Ez a rendellenesség nem kendőzhető el, javítani felnőtt korban csak műtét *el lehet. Ha a gyermeknél állandósul a kancsalítás, akkor az eltérő szemállás miatt kétféle kép keletkezik a szemekben (kettőslátás), melyet az agy ngm tud egybeolvasztani. Mivel ez a kettőslátás zavaró, az agy csak az éles képet veszi figyelembe, a torz képet reflexszerűen kikapcsolja. így alakul ki az a gyakorla1, hogy a kancsal gyermek csak az egyik szemével néz, a másik szemét nem használja. A természet törvénye szerint az a szervünk, melyet nem használunk rendszeresen, lassú sorvadásnak indul, így a kancsalító szem is „tompalátóvá” válik. A másik szemre tehát kettős megterhelés jut. A gyógyító eljárás egyik módja: a nem kancsalító egészséges szemet szemüveg- keretbe illesztett átlátszatlan lappal eltakarja az orvos. Így a beteg, kancsal szemet használatra, látásra kényszeríti. Ezzel az egyszerű eljárással sikerül a tompalátást megelőzni. A szemüvegkeretbe foglalt átlátszatlan lap használatát körülbelül két éves korban kell elkezdeni Nagyon fontos, hogy a gyermek a szemüveget az orvosi előírásnak megfelelően viselje, mert csak így érhető el a kívánt eredmény. iF. K. ■9 Rövid sportkabát, újszerű féloldalas gombolással és előre helyezett felső zsebbel. A kabát ujját kötött passzéval díszítették. Hátul pántba fogott szabással. A nadrág alul összefogott szárú Fiatalos, kényelmes szabadidőösszeállítás. A hosszú ing nagy rátett zsebekkel, fazon nélküli gallérral készült, kényelmes bőséggel. Az ing dísze a széles bőröv és a kockás szövet nyakszegély. Ebből a zöld-bézs kockás anyagból szabták az ing felett viselt, mindkét oldalán hordható mellényt. A világos nadrág csőszárú Elegáns és sportos stílusú öltözékeket terveztek 1983 tavaszára-nyarára a divat irányítói a férfiak számára. A városi viseletre ajánlott öltözékek e két stílus keveredéséből alakulnak ki. Az elegáns öltönyök, kabátok egyszerű formamegol- dásúak, kis íazonváltozások- kal. Sötét vagy világos színek, finom anyagok klasszikus mintázattal vagy egyszínű anyagok a jellemzői. A sportos stílus slágere a kom- biná!l\ató öltöny. A zakók gombolása egy vagy kétsoros, a váll enyhén ejtett, bélelt vagy béleletlen változatban viselik. A sportos nadrágok anyaga vászon, ballon, vékony szövet. Egyenes, cső és alul összefogott szárral készülnek. A férfidivatban is a párizsi kék, a pompeji vörös, a füstszürke, a fekete es a fehér a tavasz meg a nyár divatszínei. Törő István: Kiolvasó Róka van a kertünkben, szaladj Pellár kerüld [meg! viszi is már a csibét kiszámolom Erzsikét! 3 4 i 3 V 5 6 7 6 9 AD M 4L 43 n ___ AH 45 Aé AJ Ah T 3 20 1-1 3 U 13 3 IH 3 25 3 u 3 27 3 26 29 3 50 3 31 32 3 33 5** 35 36 3 3 37 5 59 3 Ho u HL 3 6J 66 *5 3 3 H6 3 3 67 V» 3 50 3 54 52 3 53 3 55 56 3 57 3 3 ;< Í5 3 6« 3 n 3 a 65 3 66 n 65 3 66 67 3 66 69 3 70 TI 71 _4 3 73 3 7V 7S 3 76 3 L * 1 n Johann Wolfgang Goethe (1749—1832) gondolatát idézzük a függőleges 21., vízszintes 1., függőleges 14. és vízszintes 40. számú sorokban. VÍZSZINTES: 1. (Beküldendő.) 14. Régi uralkodói cím. 15. Taszít. 16. Érzékszerv. 17. Kárt okoz. 18. Kuckó. 19. Szolmizációs hang. 20. Volán. 22; Jegyezz. 23. Nevelők. 25. Vágja. 27. AO. 28. Államszövetség 30. Időegység. 31. Mongol uralkodói cím volt. 33. B, 34. Az USA szövetségi állama. 37. Népi hangszer. 39. Tova. 40. (Beküldendő.) 43. Korsódarab! 44. Vallás. 46. Hajszol-e? 47. Helység Zenta alatt. 48. Már nem érdekel. 49. Származó. 51. Fordított költemény. 52. Takarmány- gabona. 53. Az előbb. 55. Nála lejjebb. 56. Holland autók betűjele. 57. Római ezerötvenegyes. 58. Sebességcsökkentő szerkezet. 60. Azonos betűk. 61. Sajog. 62. Régi uralkodói cím. 64. Fölösleges holmi. 66. Esztendős. 68. Őszülő. »70. Európai főváros. 72. Talál. 73. Béke oroszul. 74. Maró folyadék. 76. Mely személy? 77. Prés. FÜGGŐLEGES: 1. Virágtartó. 2. Országos Rendező Iroda. 3. Elek! 4. Takarmánynövény. 5. Névelős hím állat. 6. ' Sétány. 7. Patakocska. 8. Európai főváros. 9. Nagy félelem jelzője. 10. JRY. 11. Fordított állóvíz. 12. Cigarettázik. 13. Déli határfolyónk. 14. (Beküldendő.) 21. (Beküldendő.) 24. Csupán. 26. Vízgőz. 28. Utóvizsga röv. 29. Porció. 31. Bordázott szövet. 32. Biztató szócska. 35. Meglóg. 36. USA-beli hírügynökség. 37. Dákó fele. 38. Minta. 41. Elviseli. 42. Takará. 45. Fordított pálca. 47. Mátka. 49. Vissza: zamata. 50. Főn betűi. 53. Szoknya. 54. Évszak. 57 Nem ő. 59. Hosszabb időszak. 61. Irányába. 62. Európai főváros. 63.. Megkülönböztető jegye. 65. Tréfa. 67. Magot szór a földbe. 68, Római ötszázikettes. 69. Halkan mond. 71. Micsodát. 73. Azonos betűk. 75. Kétjegyű mássalhangzó. BEKÜLDENDŐ: a függőleges 21., vízszintes 1.. függőleges 14. és vízszintes 40. számú sorok megfejtése, április 1-ig. Március 15. című rejtvényünk helyes megfejtése: Élet vagy halál jöjjön ránk / Csakhogy légyen egy egész. — Könyvet nyert: Kaszab Gézáné Jászárok- szállás. Korsós Eszter Török- szentmiklós. Tóth Károly Kisújr szállás. (A könyvet postán küldjük el.) Játék a kuglival mh\ /. Egy-két készlet, műanyag kuglija sok gyereknek van, de ez a játék megtalálható az iskolák napközijében is. A megszokott gurítás, találat helyett még sokféle játék játszható vele. Lépcgctős: A játékhoz két csomag kugli készlet szükséges. A kuglikat egymástól 30 centiméterre, három-négy sorba felállítjuk. A sorok között egylegy métert hagyjunk ki. Ezen az akadály- pályán kel! a versenyzőknek átkelniük bekötött szemmel úgy, hogy minél kevesebb bábut döntsenek fel. Minden bábu feldöntése hibapontot jelenj Az győz, akinek a játék végére a legkevesebb hibapontja van. (Ez a játék alkalmas arra is, hogy valakit megtréfáljunk. Mikor bekötött szemmel indulásra kész, a bábukat észrevétlenül összeszedjük. Mulatságos látvány, amikor játékosunk gyanútlanul, • elővigyázatosan lépkedi át a nem létező akadályokat. Mikor befejezi produkcióját, — hiszen nem érezte, hogy feldöntött volna egy bábut is — büszkén körülnéz, csak levéve szeméről a kendőt, derül ki a turpisság. A tréfa jó, de vigyázzunk, ne bántsunk meg senkit!) » Fejszámolós kugli: Mindenki guríthat, A ledöntött bábuk alján azonban számok, nagyobb gyerekeknél összeadás vagy szorzási feladatok vannak. A versenyző á harmadik dobás után a bábukhoz fut, és a számokat összeadja, vagy a végeredményeket bekiabálja. (Egy- egy összeadásra, szorzásra’ csak 10 vágy 20 másodperc áll a # rendelkezésére. (A győztes az, aki többet dob, 'is a feladatokat is jól oldja meg. IDŐT, PÉNZT, BIZTONSÁGOT NYER A DŐL FELSZERELT GÉPJÁRMŰVEL Április 5-én nyit A SZOLNOK. MEGYEI IPARCIKK KJÖKERESKHOCLMi VÁUALAr Ú3 3ARMD6ZAKOZLETÉ A 3EXOMAX1N» i