Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-26 / 72. szám
6 Nemzetközi körkép 1983. MÁRCIUS 26. Egy ország az ENSZ rangjáért Március utolsó napjaira várják Moszkvába Javier Pérez de Cuellart, az ENSZ főtitkárát. Cuellar legutóbb a múlt év szeptemberében járt a szovjet fővárosban. A Szovjetunió nemcsak egyik alapítótagja, hanem egyik fő szervezője is volt az ENSZ-nek, sőt igen fontos szerepet játszott azoknak a máig is időszerű elveknek a kidolgozásában, amelyekre alapokmánya értelmében a világszervezet tevékenysége épül. Moszkva kezdettől fogva úgy tekintett az Egyesült Nemzetek Szervezetére, mint a béke megőrzésének, a nemzetközi biztonság megszilárdításának, az államok közötti, egyenjogúságon alapuló baráti kapcsolatok és széles körű együttműködés fejlesztésének fontos fórumára. A negyvenes-ötvenes években azonban a világszervezetben szinte fennakadás nélkül működött az Egyesült államok szavazógépezete, s ez a „mechanikus többség"’ mindent megtett azért, hogy az ENSZ-t eredeti, s az alapokmányban is rögzített céljaival ellentétben a hidegháború eszközévé változtassa. Időlegesen sikerült- megnyirbálnia az ENSZ legfontosabb állandó munkaszervének, a Biztonsági Tanácsnak a jogkörét is, és elfogadtatni több olyan határozatot, amely a világszervezet deklarált céljaival ellentétes volt. Nem kis részben a Szovjetunió tevékenységének volt köszönhető, hogy ennek ellenére érvényesült az ENSZ egyetemességének elve, a világszervezet nem vált államok szűk körének zárt tömörülésévé, s 1955-ben egyszerre tizenhat különböző társadalmi rendszerű országot — köztük volt magyarország — vett fel tagjai sorába. A hatvanas években jelentősen megváltozott a helyzet a világszervezeten belül is. A szocialista országok gazdasági erejének növekedése, fejlődésük sikerei jelentősen megnövelték ennek az országcsoportnak a politikai tekintélyét. Az ENSZ-en belüli légkör változásához hozzájárult, hogy már a Szovjetunió világszervezetén belüli viszonylagos elszigeteltségének időszakában is bebizonyosodott: kilátástalanok az imperialista hatalmaknak azok a próbálkozásai, hogy az erő pozíciójából rákényszerítsék akaratukat. Megváltoztak az ENSZ- en belüli erőviszonyok is. A gyarmati sorból felszabadult, s a tagállamok közé felvett országok színrelépésével a közgyűlésen a különböző kérdések megítélésében egyre gyakrabban jött létre a szocialista országokból és a fejlődő államokból álló többség. A Biztonsági Tanácsban, a nem állandó tagok létszámának növelésével szintén megerősödtek azoknak az országoknak a pozíciói, amelyek a béke, a biztonság megszilárdításának kérdéseiben készek voltak együttműködni a Szovjetunióval. A szovjet diplomácia az ENSZ-t fontos fórumként használta fel kezdeményezéseinek ismertetésére és elfogadtatására. Megfordultak New Yorkban a Szovjetunió és a szocialista országok vezetői is. 1963-ban született meg az a szerződés, amely megtiltotta a légköri, a földalatti és a világűrben végzett nukleáris fegyverkísérleteket. 1967-ben jött .létre az államok világűrben végzett tevékenységének békés alapelveit rögzítő megállapodás. Egy évre rá, 1968-ban írták alá a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását szolgáló, atomsor,ompó-szerződés néven ismertté vált megállapodást. A hatvanas években megindult, s a hetvenes években, az enyhülési politika időszakában kiteljesedett folyamat további lehetőségeket teremtett arra, hogy növekedjék a világszervezet hozzájárulása a nemzetközi biztonság megszilárdításához, hatékonyabbá váljon az alapokmánnyal összhangban álló tevékenysége. A Szovjetunió más országokkal együtt mindent megtett azért, hogy a lehetőségek ne maradjanak kihasználatlanok. E lépések eredményeként született meg 1971- ben az a szerződés, amely megtiltotta nukleáris fegyverzetek elhelyezését a tengerek és óceánok fenekén, 1972- ben a bakteriológiai és toxikus fegyverek betiltásáról és megsemmisítéséről szóló nemzetközi konvenció, 1977-ben pedig az a nemzetközi megállapodás, amely megtiltja a természeti környezet katonai célokra történő felhasználását. Ennek az évtizednek a végén, 1978-ban tartották meg az ENSZ-közgyűlés első rendkívüli leszerelési ülésszakát is, amelynek a Szovjetunió szintén egyik legfőbb kezdeményezője volt. A Szovjetunió természetesen tisztában van vele — s ezt kifejezésre is juttatja —, hogy bármilyen jelentősek is az ENSZ-ben elért eredmények, túlértékelni nem szabad őket, A világszervezet sok üdvözlésre méltó határozata még évekkel meghozatala után is papíron marad, mivel azok az országok, amelyeket e döntések sérelmesen érintenek, nem hajtják végié azokat. Moszkvában ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy az. ENSZ-t a nemzetközi problémák megvitatása, sőt megoldása rendkívül fontos fórumának tekintik. Változatlanul arra törekszenek, hogy tovább nőjön az ENSZ tekintélye, javuljon munkájának hatékonysága, s a világszervezet maradéktalanul eleget tehessen a, reá háruló, az alapszabályból következő feladatainak. Fazekas László Arcéi - háttérrel Ä „fekete óriás” ] Helmuth Kohl a győzelmet jelentő iválasztási eredmények közzététele után Eddig csak annyit tudott róla az amerikai közvélemény, hogy magas és fekete — mondta Helmut Kohlról választási győzelmének estéjén egy washingtoni tévétudósító. Mi európaiak — közelebb lévén az NSZK-hoz — valamivel többet tudtunk róla, de még mindig nem eleget. Az igazi" ismerkedés ezután következik. A bonni diadal a figyelem középpontjába állította az új kancellárt, aki október óta viseli tisztét, de valódi jóváhagyást csak most márciusban kapta meg. A csakugyan hórihorgas, 193 centi magas konzervatív politikusnak sok gúnyt kellett az elmúlt esztendőkben elviselnie. Franz Josef Strauss egyszer „papucspolitikusnak" nevezte, Helmuth Schmidt pedig a hetvenes évek választási kampányai során lényegében így nyilatkozott róla: „Ki ez a Kohl? Egyetlen igazi ellenfelünk van, Strauss!" S íme, most mégis ő lett a vitathatatlan győztes. Mondják, olyan típus, akinek valamilyen jelentős polcot kell elérnie, hogy kibontakozhasson. Nos, megtörtént. Kora fiatalsága óta hivatásos politikus. Tizenhét éves korában lett a Kereszténydemokrata Ifjúsági Szervezet tagja, funkcionáriusa, azóta különböző „leg”-eket ért el: a legfiatalabb parlamenti képviselő, 1969-től 1976-ig a legfiatalabb tartományi miniszterelnök, majd 52 évesen a legfiatalabb kancellár az NSZK történetében. 1976- ban megbukott ugyan, mint a kereszténydemokraták kancellárjelöltje Helmut Schmidttel szemben; 1980- ban pártja ezért nem vele. hanem Strauss-szal próbálkozott, aki egyébként ugyancsak vesztett a népszerű szociáldemokrata politikussal folytatott versenyben. Most, az idei választási kampányban, ismét ő lett az egyetlen lehetséges kereszténypárt i jelölt, s az új ellenfelet, Hans-Jochen Vogelt, le is körözte. Apja pénzügyi tisztviselő, ő maga történelmet és jogot tanult, két fia van. Vallásos katolikus családból származik s ez jelentősen meghatározza szemléletét. Mindennek ellenére Helmut Kohl volt az, aki Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnökeként megszüntette az egyházi iskolarendszert. Tehát a kereszténydemokrata irányzat reformoktól nem idegenkedő szárnyához tartozik. Választási kampánya során magabiztosan járt gyűlésről gyűlésre. Nemcsak nagytermetű, hanem erős személyiségnek is igyekezett mutatni magát. Az igazi próba azonban csak ezután vár rá, hisz a koalíción belül bizonyosan sűrűn kötéltáncot kell majd. járnia: egyik oldalán a hatalomvágyó Franz Jofes Strauss, a másikon a meggyengült szabad- demokrata vezető, Hans-Diet- rich Genscher, kinek pártja nélkül azonban nincs parlamenti többségük. S túl ezen, kemény feladatokat ad majd a jelenlegi nyugatnémet gazdasági helyzet, a két és fél millió munkanélküli, az államadósság, a külkereskedelem gondjai, a kelet— nyugati feszültség, a merev amerikai rakéta-álláspont. „Fekete-óriás"’ — így becézték eddig, termetére es hajszínére célozva. Vajon teendői nem lesznek-e még óriásabbak? Pletykahírek szerint a választási kampány előtt Kohl új frizurát és modernebb szemüveget csináltatott, nehogy vidékinek látsszon. Ennyi azonban nyilván nem lesz elég a korszerű kormányzáshoz, s abhoz, hogy négy év múlva, az akkor sorra kerülő választásokon. ismét ő lehessen pártja jelöltje. Tatár Imre Spanyolország González - keskeny Túl van a bűvös száz napon Felipe González és kabinetje. A szocialisták kormányra kerülése új és alapjában pozitívan értékelhető korszakot nyitott Spanyol- ország háború utáni történelmében. Végétért az az időszak, amelyet — minden hajlékonysága és eredménye ellenére mégiscsak a Franco- korszak bölcsőjében ringatott politikusok kormányzása jellemzett. Mégis, októberi választási diadaluk ellenére a szocialisták eddigi ténykedését megnehezítette és beárnyékolta az, hogy a világgazdasági vglság időszakában kellett átvenniök az ország vezetését. A krízis ugyan késve érte el Spanyolországot, de ipari, s általában gazdasági-társadalmi szerkezetének gyengeségei miatt annál érzékenyebben érintette. A kormány eddig nem ideológiai alapon, hanem az ország tényleges stratégiai és gazdasági helyzetét, valamint belső erőviszonyait figyelembe véve politizált. Első döntései kényszerűen népszerűtlen intézkedések voltak. Leértékelte a pesetát. Emelte a benzin, a cigaretta, a gyógyszerek árát, a közlekedési viteldíjakat. Mindeközben lépéseket tett a Spanyolországban továbbra is rendkívül éles társadalmi igazságtalanságok csökkentésére. Negyven órára szállította le a heti munkaidőt. Harminc napban állapította meg az évi fizetett szabadságot és emelte az alacsony nyugdíjakat. A helyzetet figyelembe véve: szociális értelemben minden korlát és nehézség ellenére a szocialista kormány többet tett, mint a Franco halála utáni kormányok nyolc esztendő alatt együttesen. González persze nem nyúlt hozzá a spanyol gazdaság alapjaihoz. A száz napot értékelő beszédében megismételte, hogy nyugodtan, átgondoltan és a realitások figyelembevételével óhajt előre haladni. A Rumasa pénzintézet márciusi államosítása is ezt példázza. Spanyol- országban a legégetőbb gond a több mint kétmilliós munkanélküliség. Ezt a tőke várakozó álláspontja, a beruházások visszafogása állandósítja, konzerválja. Egy olyan helyzetben, amikor az Egyesült Államok és Nyu- gat-Európá az esetleges gazdasági élénkülés első jeleit mutatja, a spanyol kormány csak olyan politikát folytathat, amely ösztönzi a spanyol bank- és magántőke, valamint a Spanyolországban igén komoly érdekeltségekkel rendelkező multinacionális monopóliumok beruházási kedvét. • González és a szocialista kormány tehát igen keskeny ösvényen kénytelen haladni, szüntelenül szem előtt tartva a spanyol realitásokat. Eddig ez minden jel szerint sikerült. Száz nap után a közvéleménykutatások szerint a lakosság 60 százaléka továbbra is támogatja a kormányt és ha nem tartanának választáso■ ■ r ösvényén Felipe González miniszter- elnök kát, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 49,7 százalékkal megközelítené az abszolút többséget. Ennek megfelelően magas González személyes népszerűsége is. Az óvatos realitásérzék a spanyol kormány külpolitikáját is jellemzi. Itt az alapkérdés a NATO-hoz való viszony és az említett „ösvény” e tekintetben szintén keskeny. Az előző kormányok végrehajtották Spanyolország NATO-csatlako- zását. A PSOE eredetileg népszavazást ígért erről a kérdésről. Most azonban González bejelentette: a világpolitikai feszültség miatt jelenleg nem kerül sor a népszavazás megtartására. Minden felmérés szerint a spanyolok több mint kétharmada ellenzi a NATO- tagságot. A népszavazás elhalasztásával González el akarja kerülni az ütközést az Egyesült Államokkal és legfontosabb nyugat-európai partnereivel. Ugyanakkor a spanyol szocialista kormány befagyasztotta a beolvadás folyamatát a NATO katonai szervezetébe. Nem írta alá a NATO közép-hatósugarú rakéták európai elhelyezésére vonatkozó döntését. S éppen a századik napon közölték; a hadügyminiszter nem vesz részt a NATO „nukleáris tervező csoportjának" ülésén. Madrid tehát mind gazdasági, mind külpolitikai szempontból az óvatos gyakorlatiasság politikáját követi. Nem kockázat nélkül —, de egyelőre sikerrel. — ie — A nagy kérdőjel: felsorakozik-e a spanyol hadsereg a szocialista kormány mögött Egyesült Államok A beavatkozás stratégiája Az Egyesült Államok által kiképzett és pénzelt somo- zista ellenforradalmi bandák behatolása Nicaragua területére csak a legújabb Washington nyílt vagy burkolt beavatkozásainak hosszú sorozatában a latin-amerikai kontinensen. Az eszköztár változatos: a katonai lerohanástól a gazdasági nyomáson át egészen új állam létrehozásáig. Panama az amerikai stratégiai érdekeknek köszönheti létét: 1903- han Kolumbiától államcsínnyel szakította le az USA az értékes földszorost, hogy az ott épülő víziutat egy érdekeit kiszolgáló rendszer ellenőrzése alá heyezze. Az Egyesült Államok latin-amerikai beavatkozásának alapjait Monroe elnöknek „Amerika az amerikaiaké” elve fektette le. Kuba 1902-es „megvásárlása” után 1911-ben Honduras, 1915-ben Haiti, 1916-ban pedig a Dominikai Köztársaság lett Washington protektorátusa. 1910 és 1934 között néhány hónap kivételével állandóan állomásoztak amerikai csapatok Nicaraguában. 1914-ben Mexikó lett amerikai intervenció áldozata: az országnak több mint a felét az, Egyesült Államokhoz csatolták. A második világháború után folytatódik a sor. 1952. június 18-án Honduras területéről amerikai fegyveresek hatoltak be Guatemalába, hogy megakadályozzák Jacobo Arbens haladó kormányának földreformját, amelynek keretében a kormány az ország gazdasági életét ellenőrző amerikai United Friut Com- pany-nak (ma United Brands) földjeit készült kisajátítani. Arbens erőszakos megdöntésével indult mega mai véres diktatúráig elvezető folyamat. Bolíviában az 1951-es elnökválasztásokon a Paz Es- tenssoro vezette forradalmi népi mozgalom győzött. (Az alelnöki tisztséget a mostani államfő, Hernan Silez Zuazo kapta.) A kormány haladó gazdasági intézkedéseket, így az ónvállalatok államosítását — és független külpolitikát hirdetett. Az Egyesült Államok a számára kedvezőtlen fordulatra válaszként piacra dobta óntartalékait s ezzel a bilíviai kivitel több mint 60 százalékát képező nyersanyag világpiaci árát a minimálisra nyomta le. Az így keletkezett gazdasági zűrzavar megindította az 1952-es bolíviai polgári demokratikus forradalom vívmányainak felszámoltatását. 1970-ben haladó elveket valló katonai kormány jutott hatalomra Bolíviában, s Torrez tábornok-elnök gazdasági reformokat, független külpolitikát hirdetett meg. Rövid kormányzását amerikai segítséggel döntötte meg Hubo Banzer 1971-ben. A fiatal kubai forradalmat 1961. április 17-én érte támadás a Las Villás tartományban levő Disznó-öbölben. Az ott partra szállt, az Egyesült Államokban kiképzett és felfegyverzett ellenforradalmi csapatokat 48 órás elkeseredett harcban azonban sikerült felszámolniuk a kubai forradalmároknak. A Dominikai Köztársaság 1962. decemberében lélegzett fel Trujillo diktatúrája után, de nem sokáig élvezhette „felszabadulását”. Az 1962-ben megválasztott elnököt hamarosan elűzték, majd amikor a hároméves katonai diktatúra után, 1965- ben a hadsereg haladó tisztjei a polgári rendszer visz- szatérését követelték, közbeszóltak az amerikai érdekek. Az ott élő amerikai állampolgárok védelme ürügyén 40 ezer amerikai tengerészgyalogos szállt partra 1965. április 25-én, hogy hatalomra segítse a Washingtonhoz közel álló Balaguer elnököt. Ma már közismert, hogy Chilében Salvador Allende elnök népi egység-kormányának 1973. szeptember 11-i megdöntését a Cl A készítette elő, hatalomra segítve a véreskezű Pinochetre zsimet. Kaszab Zsuzsa Összeállította: Constanlin Lajos
