Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1983-03-24 / 70. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 24. Perzsabunda, perzsaprém A világhírű perzsaprém, il­letve a „perzsabunda” a nők fölöttébb megbecsült ruhada­rabja. Ezek a nagyon tetsze­tős — műanyagutánzatokkal meg sem közelíthető —, tar­tós szépségű prémek való­sággal elnyűhetetlenek is. Éppen ezért mindig a leg­nemesebb prémek közé so­rolták. Az idestova több min* négy évezredes perzsaprém karakul fajtájú juhok fiatal, alig néhány napos bárányai­ról származnak. Noha a leg­szebb prémeket az ilyen zsenge korú bárányokról nyerik, az csak mendemon­da, hogy az evégett leölt anyjuk méhéből kiemelt, esetleg különféle kínzások­kal elvetélésre, koraszülésre kényszerített anyák bárányai adják az igazi gyönyörűséges prémeket, A perzsaprém leg­főbb értéke a fiatal bárány testét fedő, sajátos göndörö- désű, csőszerűén hernyózó- dott, esetleg bab, borsó, gyű­rű alakúra összesodródott sűrű, többnyire fekete színű, élénk fényű gyapjúcsomók jellegzetes ^nintázata. Míg az ilyen egészen fiatal kara­kül fajtájú bárány prémje csillogóan fényes, az idősebb gyapjában a szép rajzolatok és a kedvező fényvisszaverő­désű fürtgöndörödések idő­vel kibomlanak és elsimul­nak. Ezáltal a fürtök elvesz­tik mintázatukat és fényü­ket, jellegtelenné és mattá silányulnak. A forgalomba kerülő nyers, vagyis kidolgozatlan perzsa­prémek jobbára feketék, de akad közöttük szürkés, bar­nás, vagy sárgás színű, rit­kábban még fehér is. Az ezüstszürkét újabban külö­nösképpen kedveli, és a leg­szebbeket a feketénél is drá­gábbra taksálják. Képünkön: különböző színárnyalatú perzsapréme­ket láthatunk, amelyek a karakül juhfajta legrégebbi tenyésztési helyéről, üzbég és türkmén földről kerülnek a világkereskedelembe, jelen­tős devizabevételt hozván a köztársaságoknak, illetve a Szovjetuniónak. Ez a legdrá­gább prémű karaküljuh egyébként a világ legszeré­nyebb jószága, a legmosto­hább körülményeket is aránylag könnyen elviseli. Az energiára éhes emberi­ség nagy ígérete a szabályoz­ható termonukleáris szinté­zis. Ez a folyamat csak re­kordhőmérsékleten érhető el. Három évtized óta foglalkoz­nak a fizikusok a szabályoz­ható termonukleáris szinté­zis problémájával. A termo­nukleáris reakció sajátossá­ga az, hogy igen magas, 100 millió C-fok hőmérsékleten zajlik le a reakció nagy se­bességgel. Hogy a termonuk­leáris reakcióban felszaba­dult energia meghaladja a kiinduló anyagok hevítésére eszközölt ráfordításokat, áz szükséges, hogy a plazma sű­rűsége kellően nagy legyen. Ezenkívül mindkét feltétel­nek, tehát a magas hőmér­sékletnek és a nagy sűrűség­nek hosszú időn át fenn kell maradnia. Technikai szem­pontból ez igen nehéz fela­dat. Nincs olyan fal, amely ilyen hőmérsékletet elvisel­ne. Hogyan lehet behatárol­ni a plazmát? Már az ötvenes évek elején kifejtették a fizikusok, hogy a plazmát mágneses terekkel kell behatárolni. E célból fej­lesztették ki a Tokárnak be­rendezéseket. (Tokárnak: to- riodális kamra mágneses kompenzációval.) E téren a legjobb eredményeket a Szovjetunióban érték el, de előrehaladott kísértetek foly­nak Tokamakok fejlesztésé­vel, gyártásával az Egyesült Államokban és Franciaor­szágban is. , A Tókamakot a Szovjet­unióban találták fel az I. V. Kurcsatov Atomenergia Inté­zetben. 1967-ben a szovjetek a T—3 jelzésű Tokamakban elérték azt. hogy 7 millió C- fokra növelték a plazma elektronjainak hőmérsékle­tét. Képünkön: egy francia To­kárnak berendezést látunk. A szerencsés turista a Ma- gas-Tátrában furcsa, kecske­szerű állatokkal találkozhat, főleg a nagyobb sziklacsopor­tok környékén. Mintha tud­nák, hogy ők szigorúan vé­dett állatok, tehát nem eshet bántódásuk, nem túlzottan idegesek a találkozáskor. In­kább csak óvatosan oldalaz­nak el az ember közelében, közben bámulatos akrobata- mutatványokat végeznek a sziklákon. Kizárólag a magas hegy­ségekben élnek, Európában a Pireneusoktól a Kaukázusig. Mivel a magas hegységeket síkságok, dombságok választ­ják el egymástól, a zergék pedig ragaszkodnak a mere­dek ormokhoz, minden ma­gas hegysének megvan a ma­ga zergepopulációja. Az alpe­si és a hozzá hasonló kárpáti zerge őzbarna színű, nyári szőrzeté sima, gyapjúrétege vékony, lábai sötétebb színű­ek, s ugyanilyen a hosszanti gerincvonala is. A téli szőr­zet barnásfekete, s vastag, finom gyapjúrétege van. Érdekes a patájuk; ennek felépítése teszi lehetővé a sziklákon való vakmerő ug­rálást. Az erőteljes, széles pata önmagában is biztos já­rást kölcsönöz viselőjének. Szélén egy kiálló sáv a pata legkeményebb része. Ha ma­ga a pata meg is csúszik a szikla peremén, a pata ke­mény széle megakad a szikla egyenetlenségeiben, s visszar tartja az állatot a lezuhanás­tól. Ezenkívül a pata két fe­le egymás felé is elfordítható, ez is elősegíti a sziklákon való megmaradást, de az ál­csülköknek is fontos szere­pük van a kapaszkodásban. A zergék szarva, amelyet a vadászok „kampó”-nak ne­veznek, igen sajátos alakú. Nem csupán a bakok, hanem a nőstények is viselnek szar­vat. A zergék a természetben a 20 éves kort is elérhetik. Csapatokban élnek, 700—3500 méter magasságban lakják a hegyeket. Régebben a zerge- bakok nyakán ékeskedő szú­rós sortéból készült bojt fon­tos dísze, kiegészítője volt a vadászkalapnak. Ma már alig van készítője, az utolsók egyike az a berchtesgadeni mester, aki a képen látható zergebojtokat készíti egy va- dászöltözet-kiállításra. Az óriásfenyő halála A világ legnagyobb élő szer­vezete a kaliforniai óriásfenyő — Sequoia gigantea — az ,,örök élet” titkának őrzője. A tudó­soknak eddig nem sikerült ter­mészetes okból. betegségtől, vagy öregségtől elpusztult egyet­len ilyen fát sem találniuk. A Sequoia giganteák csakis a fa­vágó baltájától, vagy talajeró­zió következtében dőlnek ki. Még a Sequoia Nemzeti Parkot nemrég végigpusztító. eddigi leg­nagyobb kaliforniai erdőtűz is meglepően kevés kárt tett ben­nük. A kutatók megállapítása szerint a fa fennmaradásának egyik titka fél méternél vasta­gabb, nem gyantás* rostos kér­ge, amelyen csak az ismételt erős tüzek tudnak áthatolni. Az átlagos erdőtűznél kétszer for­róbb propán fáklya-— egy kén­darabhoz erősítve — több óra alatt csupán kis üreget égetett ki belőle. Az egyik fatörzs bel­sejébe nagy üreget égettek a lángok, a fa mégis tovább él.és növekszik. Francia Tokamak berendezés Zerge és zergebojt IA tudomány világa Szlibarisz városa Szübarisz dél-olaszországi ókori görög kolónia nagy fényűzésben, pompában és semmittevésben élő. elpu- hult lakóiról volt nevezetes. A városból kitiltották a za­jos mesterségeket, még ka­kast -som volt szabad tarta­ni. Tanulmányaik mind azt célozták. hogy ’ az életet könnyebbé, édesebbé tegyék. Még éteiikülönlegességeiket is szabadalmakkal védték. Mindezt megengedhették maguknak, mert. Athént is beleértve. Sz.übarisz á leg­gazdagabb görög városokkal vette fel a versenyt. Sok ókori író emlékezik meg ró­la. a dekadencia, a luxus példaképeként, mint valami antii-Spártairól. Elég ponto­san leírták a helyét is: a Tarentói-öböl partján feküdt, a Crati folyó környékén. Sokáig mégis sikertelenül keresték a régészek, míg vé­gül megtalálták. Az ered­mény egy új módszernek köszönhető, amelyet mester­séges holdak számára készí­tettek. hogy vele mélyen a föld alatt rejlő érckészlete­ket kutathassanak fel. Ugyanez a műszer, a céziu- mos magnetométer, régésze­ti feltárásokra is alkalmas, rendkívül érzékeny, és 6 méter mélységig" kimutatja az eltemetett tárgyak okoz­ta mágneses erőtérváltozáso­kat. Az eddigi műszerek nem tudtak ilyen mélységig hatolni. Szübarisz maradvá­nyai pedig, mint kiderült. 4—5 méterrel a föld alatt, a tenger szintjénél mélyebben nyugszanak. De nemcsak azért nem ta­láltak rájuk. I. e. 520-ban Croton lakói elpusztították Szübariszt, és fölé Thuriii gö­rög város épült. Erre azon­ban csak most — utólag — derült fény. Jelenleg Thurii is a föld alatt van, termé­szetesen sokkal közelebb a felszínhez, s építményeinek egy részéről már régebben tudtak: az.eddig is használt magnetométerek kimutatták őket. A régészeket ezek a* leletek erősen zavarták, mert túl fiataloknak talál­ták őket ahhoz, hogy Szüba- riszból valók lehessenek, bár ott. a Crati folyó men­tén találtak rájuk. Végül is a céziumos műszer által irá­nyított fúrások megoldották a problémát: ez alá a réteg alá hatoltak, és kétségkívül Szübarisz idejéből származó edény- és tetőcserépdarabo- kat sikerült felszínre hoz. niuk. Sok nehézséggel kell még megküzdeni, de az ásatások tovább folynak, s bizonyos, hogy sok szép és értékes le­letet fognak a felszínre liozni. Forgácsolás helyett precíziós öntés A gépiparban és a gép­gyártásban a bonyolult geo­metriai formájú alkatrészek döntő többségét még ma is forgácsolással állítják elő. Ez nem gazdaságos, mert a kiinduló anyagnak általában 50—60 százaléka forgácsként elvés/.. De nagy az időráfor­dítás is, és nagy értékű szer­számgépek szükségesek a munkavégzéshez. A korsze­rű tömeggyártásban egyre inkább tért hódítanak a for­gács nélküli gyártási eljárá­sok. Ezek közé sorolható a már régóta ismert precíziós öntés is, amelynek a hagyo­mányos öntéshez "viszonyít­va igen sok előnye van, például az, hogy az egyes méreteket akár- 0,02 mm-ig fokozható pontossággal lehet leönteni. A precíziós öntés lényege a következő: az öntendő al­katrész alakjának megfelelő méretű viaszmintákat készí­tenek és ezeket az öntési rendszernek megfelelően „bokrosítják”. Ezt a mintát folyékony szUikát alapanya­gú szuszpenzióba mártják, rrtajd a felületét tűzálló anyagú szemcsékkel szórják be, és szárítással keményí­tik. Ezt a műveletet több­ször megismétlik. így foko­zatosan egy kemény kera­mikus kérget készítenek a viaszminta felületén. Ez­után a formából a viaszt ki- . olvasztják, a formát kiége­tik. majd elvégzik a fém formába öntését. E módszer­nek egyik hátránya. l)ogy nagy időráfordítást és gon­dosságot igényel. Előfordul, hogy a héj formák a sarko­kon és az éleken lényegesen vékonyabbak mint a forma egyéb részén, s emiatt gya­kori a héjtörés, és ezáltal az, öntési selejt. Mindezek ki­küszöbölésére hazai szak­emberek egy találmányával megformálták a nagy szi­lárdságú keramikus formák készítését. Az eljárás azon a felismerésen alapszik, hogy a bevonó szuszpenziónak az élekről és a sarkokról való lehúzódását meg lehet.gátolni szálas szerkezetű (tűkristá­lyos) tűzálló anyagok hoz­zákeverésével. Így olyan nagy szilárdságú keramikus héj formák készíthetők, amelyeknek falvastagsága mindenütt egyenlő, s a héj szilárdsága minden irányban azonos. Képünkön egy e módszeren alapuló héjfor­mába öntést láthatunk.

Next

/
Thumbnails
Contents