Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

1983. MÁRCIUS 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nagy művészek együtt: a Tisza és a szel. Az dk- kersáirga homok­ból absztrakt for­máikat alkotnak, a legömbölyített szélű apró öblöcs- kék úgy karolják át a vizet, mint­ha sose akarnák engedni, hogy to­vábbfolyjon. Per­sze a Tisza mit- sem törődik az őt szerető parttal, időről időre ma­ga ailá gyűri fűz­fabokrostól, üdü­léstől, mindenes- 1( tői. (— Mégihogy művész a dobai Tisza-part! — neve­tett egy szolnoki horgász, amikor lelkesen elmeséltem, milyen gyönyörű látványban volt részem, aztán elkomo- rodotit: — Gyilkos víz az! Kiszámíthatatlan, nem aján­latos barátkozni vele!) Nem tudott meggyőzni a horgász, engem megfogott a dobapusztai Tisza-part. És nem csak engem, aki mind­össze egy napig voltam a „vendége”, hanem azt a negyven embert, is, akik hosszú évtizedeket töltöttek és töltenek el azon a pár száz négyzetméternyi terü­leten Besenyszög és Nagy­körű között, egy dobásra a megyeszékhelytől. No és annak a néhány üdülőháznaik a tulajdonosát is, akik óvatosan ugyan, de egyre többen odamerész­kednek a .gyilkos víz” part­jára, ki horgászni, ki pe­dig csak mélyeket szippan­tani a tiszta levegőből. * * * Ez utóbbiaknak természe­tesen egyelőre se híre se hamva, messze még az igazi szezon. A bennszülöttek közül se sokan vannak otthon, mert bár többségük nyugdíjas, mégis kijár a besenyszögi vagy a nagykörű termelőszö­vetkezet földjeire. El se tudják képzelni munka nél­kül az életüket. özvegy Csajbók Kálmán- nét otthon találjuk, borzas kutyája csaholása előcsalo­gatja földre kuporodott há­zából. — Egyedül élek másfél éve, akkor hagyott itt örökre az uram, pedig éle­tében tán sose volt beteg — mondja, és a szeme nem a kavargó portól könnyes. — Azt nem állíthatjuk, hogy távol a világ zajától, hiszen ötven méter ide az országút. de mégis csak egyedül él. Sose félt még? Csodálkozik. — Kitől, mitől félnék?, A csirkéimtől, a kutyámtól? — kérdezi a könnyek mögül előóvatoskodó mosollyal. — A szomszédok pedig olyan messze vannak, hogy tőlük semmi félnivalóm sincs. Különben az egyik fiaim már hívott, hogy költözzek hoz­zájuk Szandaszőlősre, de hát ezt a házait magunk épí­tettük szegény Kálmánom­mal!, most hagyjam már itt, amikor úgyse sokára el kell mennem. . ? Nem megy a ihajlomgás, pedig az apró jó­szághoz sokszor ilie kell ha­jolni. Nehéz az utazgatás is a buszon, így aztán jobb, ha nyugton maradok. A dóba puszta iák átlagélet- kora meghaladja a nyugdíj­korhatárt, ezért nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy az utóbbi egy-két esztendő­ben három ház is üresen maradt. Azon viszont, éppen az iméntiek ismeretében van mit csodálkozni, hogy talál­kozunk egy pelyhedző állá fiatalemberrel a vízkiemelő mű mellett. Molnár Csaba tizenéves és tősgyökeres dobai. Ö kalauzol el bennünket. Bá­lint Ferencékhez, akiknek az udvarán még egy trak­tor is ácsorog, a ház kör­nyéke is arra vall, hogy Bálintoknál, akad mit aprí­tani a tejbe. Molnár Csabától megtud­juk: tehetős gazdáknak szá­mítottak Dobón Báliinték. Ma már az idős házaspár nem sokat dolgozik, de min­dig tudnak felfogadni mun­káskezeket. Nem éppen barátságos Bá- lintnéni invitálása, de azért mégse mutat ajtót. Amikor kiderült, hogy nem vagyunk „afctatáskások”, hellyel is kínál, sőt előke­rül a kisüsti is. Bálint Fe­renc. a gazda, néhány éve beteg. Reszkető, inas kezé­ben nincs erő. De a szavait, ha akadozva Isi, ízesen fo­galmazza. Kiderül, hogy Dobapusztán sose éltek cse­lédek, mint annyi más hoz- zá hasonló méretű tanyaköz­pontban. — önállóan gazdálkod­tunk, nem nagy földön, de önállóan — mondja Bálint Ferenc. — Ma is van egy kis háztájim, pár jószág, és mindig van segítség — te­szi hozzá elfúló hangon. A felesége rábólint: — Nem is vágytunk él innen sohase, szép szolidan bevárjuk a Kaszást, — az utolsó szó már nevetéssel egvütt hang­zik. Lelkes kísérőnk, a Molnár Csaba szívesen bemutatja „birodalmát”, a vízkieme- lőt. — Nincs itt semmi ke­resnivalója a magamfajta fiatalnak. Igaz, Szolnokra vagy Besenyszögre sűrűn jár a busz, de visszajönni csak este nyolcig lelhet. Nekem se életcélom maradni, bár a munkám nem túlságosan megterhelő: apáimnak se­gédkezem a zsilipnél. — Tényleg gyilkos víz a dobai Tisza? — kérdezem. — Hát, belevesztek már néhámyan, egy általános is­kolai osztálytársaim is köz­tük volt. A Tiszával vi­gyázni kell, de ha tud a nyelvén az ember, nagyon jó barát lehet belőle. Bő haltenmés van errefelé, és persze fürödni is jó, csak nagyon óvatosan. Érdemes-e „felfedezni” a dobapusztai Tisza-partot? Akik már felfedezték es­küdnek rá, hogy igen... Bendó János Fotó: Dede Géza A fiataloknak nincs itt ke­resnivalójuk” Utazás ’83 Megkezdődött - a budapesti tavaszi fesztivál A fővárosi idegenforgalmi idény nyitányaként tegnap megkezdődött a budapesti tavaszi fesztivál, ,s a kőbá­nyai vásárközpont D-pavi- lonjában megnyílt az Uta­zás ’83., nemzetközi idegen- forgalmi kiállítás. Juhár Zoltán belkereskedelmi mi­niszter a vásárváros főte­rén tartott megnyitó beszé­dében megállapította, hogy ma már a lakosság 70 szá­zaléka rendszeresen utazik, s jogosan igénylik a turiz­mussal kapcsolatos széles körű tájékoztatást. Ennék egyik legjobban bevált for­mája a kiállítás, ahol egy helyen, egyszerre áttekint­hető a teljes kínálat, s élő­szóban, személyesen lehet információt kérni, utakat lekötni, megvásárolni. Jó kezdeményezésnek tartja, hogy a hazai utazási irodák a kiállítás idején kedvez­ményesen árusítanak egyes utakat, némileg ellensúlyoz­va ezzel a turizmus megdrá­gult költségeit. A résztvevő több mint 100 hazai és külföldi kiállí­tó az utazási ajánlatokon kívül számos programot, látványosságot, különleges­séget kínál a látogatóinak. Az érdeklődők megismer­kedhetnek a Videoton szá­mítógépes információs rend­szerével, amelybe a fesztivál valamennyi információját és az utazási irodák aján­latait táplálták be. Hasznos kiadvány A magán- vállalkozások adózásáról A Pénzügyminisztérium a magánvállalkozások egysé­ges adóügyi gyakorlatának kialakítása, s ezzel az adó­zás megkönnyítése érdeké­ben a PM Joginform soro­zat keretében megjelentette a Magánvállalkozások adó­zása című kiadványt. A kötet részletes útmuta­tást ad' a különböző vállal­kozásokra érvényes adójogi előírásokról és gyakorlati teendőkről. Megvásárolható a PM Ellenőrzési Főigazga­tóság tanácsadó irodáinál, illetőleg előfizetéses, rend­szerben a PM Szervezési és Ügyvitelgépesítési Vállalat­nál (Bp. VI., Paulay Ede utca 13). Előkészületben van az útmutató a Kisüzemi terme­lés és kisegítő tevékenysé­gek szabályainak alkalma­zásához című, a múlt évben megjelent minisztériumi ki­advány átdolgozott kiadása is, amely várhatóan a má­sodik negyedévben jelenik meg. Hétköznapi hazafiság Van-e szó a nyelvben, amely szebben hangzanék a hazaszeretetnél? Van-e sza­vunk, mely előbbre való vol­na a hazánál, amelyet mégis oly ritkán veszünk ajkunk­ra? Hányán vannak, akik nem tudnak mit kezdeni vele, s hányán, akik a haza szó hallatára gyanakodva kap­ják föl fejüket? Megannyi visszafojtott avagy megválaszolatlanul hagyott kérdés. Mintha ha­záról, hazafiságról csak az egész nemzetet érintő sors­fordulók időszakában volna ildomos beszélni. Vagy pi­ros betűs ünnepek szónok­lataiban. Pedig a hazafiság hétköz­napi érzés; mindennapos, mint a szülői-gyermeki sze­retet. Kölcsey Ferenc a Parai- nesisben alaposan végig­gondolta, mit jelent a haza a magyarság számára. Éppen egy nagy politikai változást érlelő korban intett arra, hogy a haza nemcsak „az atyák által épített oltár”, hanem „ház. hol az élet el­ső örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáp- lált; szülőid, hitvesed, gyer­mekeid, barátaid, rokonaid s polgártársaid: egytől egyig csak egészítő részei annak”. A haza a mi hétköznap­jaink valósága: országunk, népünk, ^ szocializmusunk. Nincs igazuk azoknak, akik fanyalognák e szó hallatán, akik ilyenkor nevetséges maradiságról óbégatnak. Hazánk szocialista ország — történelmileg kialakult, sajátos nemzeti keretekkel. Több mint ezer éve élünk itt, a Kárpát-medencében, államiságunk is az ezer év felé közeledik. E hatalmas idő fő jellemzője: népünk szakadatlan küzdelme a sza­badságért és a megmaradá­sért, ezért hulltak el „leg­jobbjaink a hosszú harc alatt”. Napjainkban a szoci­alista hazafiság megbontha­tatlan egysége hagyomány­nak és jelennek, folytonos­ságnak és jövőnek, munkás- osztálynak és nemzetnek. Ifjúságunk — telve ro­mantikus Jobogással — gyakran panaszolja, hogy a társadalmi fejlődés jelenle­gi szakaszában nem nyílik mód hazafias tettekre, kö­zösségi cselekvésre. Mint például a márciusi ifjaknak. 1848-ban. Mit feleljünk ne­kik? Semmi esetre se dörge­delmeket, hanem hívjuk meg őket egy kis történelmi cse­vegésre. hadd pillantsanak be a sorsdöntő csaták, a nagy események közti mo­noton évtizedek történetébe, a réges-rég lepergett hét­köznapok világába. Tanuk ságos lesz számukra, hogy — Illyés Gyula szavával — „bármennyire is vitézek né­pe nemzetünk, a magyar nép mindig a béke korsza­kaiban tudta megmutatni, képes-e igazán az életre és a szabadságra: a küzdelem­re. A béke tehát ró ránk annyi feladatot, mint a har­cok ideje. Ha nem többet!” Tettekben és nem szóla­mokban nyilvánul meg az igazi hazafiság. A szocialis­ta hazaszeretetnek lényeges jegye a mindennapi építő- munika; csak ez lehet alap­ja nemzeti felemelkedésünk­nek. Lehet-e egyáltalán haza­szeretetre nevelni? — kér­dik némelyek. Természetesen lehet, és kell is, de nem pufíogó szólamokkal, hanem mindenekelőtt ' személyes példával — a családban, az iskolában, a munkahelyen. Mert a haza megszerette­tése gyerekkorban kezdődik — észrevétlenül, apróságok­kal: szeresse a gyerek a há­zat, ahol született, az isko­lát, ahol a betűvetést meg­tanulta, a társakat, az em­bereket, akik fogjákl az ő s egymás kezét, a tájat, mely táplál bennünket. Tisztelni kell nemzetünk múltját és azonosulni vele. Nem igaz, hogy a mai fia­talok serege az ország múltja iránt érzéketlen nem­zedék volna. A pedagógu­sok a megmondhatói, hogy a történelmi személyek pél­dája mennyire lelkesíti ta­nulóifjúságunkat, főleg kis­iskolás korban. A hősök pél­dája, áldozatos harca min­dig vonzó, de még a buká­suk is imponáló tanulóink előtt. Nem véletlen, hogy a gyerekek olyan történelmi személyeket választanak pél­daképül, akik önfeláldozók, hazaszeretők voltak. Más kérdés, hogy később ez az érzés sok embernél miért kerül, a lélek perifériájára. Olyan virág a hazaszere­tet. amelyet gondosan kell ápolni, olyan érzés, amely­nek nem szabad mély álom­ba szenderülni. Serkenteni kell, táplálni — a dicső múlt példáival és a jelen­kor országépítő munkájának eredményeivel. A hazasze­retettől nem idegen az ön­érzet, a nemzeti értékek megbecsülése. Van mire büszkének len­nünk ma is. A felszabadulás óta eltelt évtizedek nem fognak könnyűnek találtat­ni a történelmi megméretés­nél. Aczél György mon­dotta a januári országos agitációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanács­kozáson : „Nemzeti önérze­tünk ma méltán fakad ab­ból is, hogy sikeresen épí­tünk egy minden korábbi­nál szabadabb és demokrati­kusabb társadalmat, hogy olyan gazdaságot hoztunk létre, amelyről ellensége­ink is kénytelenek elismer­ni, hogy kiállta a próbát. Szocialista fejlődésünkkel az egyetemes haladás nagy áramaiba kapcsolódtunk be­Akik már felfedezték Otthont találtak Hét közben jó így együtt Beleznay Sándor Trabant­ja egyedül, vezető nélkül is kitalálna a sárgára meszelt kúriához. Ez nem ilyen­olyan teljesítmény egy min­den tekintetben szürke kis­kocsitól még akkor se, ha tulajdonosa, a tiszaszentim- rei tanács vb-titkára nem -szó szerint gondolta, amit mondott. A húszas években készült kastélyt építője, Schwarz úr soha nem látta ilyen szép­nek. — Szentimrei vagyok — vallotta Beleznay Sándor —, bennszülött lokálpatrióta, most mégis azt mondom, nagy -kockázat volt nekilát­ni. Ez itt hatmillió forintos beruházás, és nem egészen kétmillióval a „zsebünkben” csináltuk végig. Négymilliót ér a társadalmi munka! Az egyesített szociális in­tézmény vezetőjét, Balázs Sándornét egy betegágy mellett találtuk. — Sajnos, sok a betegünk. A tizenkilenc gondozottból most heten influenzásak. Szerettük volna megvédeni őket, de úgy látszik, mi, akik gyakran járunk a falu­ban emberek között, kihoz­tuk " a betegséget. Nagyon kellene egy telefon, ami éj­szaka is használható, hi­szen ha valami baj van, rohanni kell a faluba. Nincs messze, de ha éjjel csak egy gondozó tartózkodik kint, _akkor itt kell hagynia az otthont.. A megyei távköz­lési füzemnél hónapok óta halogatják a dolgot, pedig itt a vezeték, alig három­száz méterre. — Milyen az ellátás? — Napi harmincnégy fo­rintból hozzuk kj a kosztot személyenként. Nem pa­naszkodnak. idáig senki se főzött pótlást magának. — Mennyit fizetnek a gon­dozottak? — Semmit. Az itt lakók ugyanis olyan kevéske nyug­díjjal rendelkeznek, hogy nem kérhetünk tőlük térí­tést. Panaszra nincs okuk, töb­ben is megerősítették. Ki­derült, akad olyan öregasz- szony, aki néhány hét alatt az otthonban tíz-egynéhány, kilót hízott. Napközben a férfiak kár­tyáznak, a nők beszélget­nek a társalgóban. Estén­ként meg előkerül a csiga- csináló, megszólal a citera is. A férfiak dolgozni szeret­nének. Valaki fölajánlotta, vesz mailacokat, aztán majd felnevelik. Az intézmény le”. P. K. I. vezetője se kifogásolja, nyá­ron el is készülhet az ól. Ezen kívül szeretnék fel­venni a kapcsolatot a pusz- tataskonyi szociális otthon­nal, hisz’ ott olyan szép dolgokat csinálnak, talán adnak munkát. A séta közben kis vitára lettünk figyelmesek. Bele­szólni nem kellett, a harag elszállt, a szobatársak kibé­kültek: Jó így együtt. Meg­tudtam. hogy az ott lakók nagy része először be akart járni, aztán meggondolta. Már az első éjszaka kinn aludt. Van, aki öt hónapja nem ment haza. Tisztaság, rend. Színes té­vé, japán lemezjátszó. Var­rógépet ajándékba kaptak, a szövőszékért is csak el kell .utazni. Rövidesen megkez­dik a mini arborétum és a gyümölcsös telepítését. Az egyedül maradtak, a gyermektelenek, a család nélküliek otthonra leltek Ti- szaszentimrén. Megtalálták egymást és önmagukat. — szi — „Egyedül maradtam.”

Next

/
Thumbnails
Contents