Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-03 / 52. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 3. IA tudomány »Mára ) Milliós haszon A kis Pepik játéka A rákkutatás kezdete Amikor Johannes Fibiger 1927-ben Nobel-díjat kapott a rákkutatás területén kifejtett munkásságáért, senki sem kételkedett abban, hogy a dán tudós új alapokra helyezte az ismeretlen betegség ellen vívott küzdelmet, bár eredményei csak részadatként szerepelnek majd a tudomány történetében. Az 1867. április 23-án született Fibiger orvosi tanulmányait a koppenhágai egyetemen végezte, majd Koch és Behring intézetében ismerkedett meg behatóbban a bakteriológia tudományával. •Hazatérése után végleg e .szaktudománynak kötelezte el magát; előbb Salamonsen — Pasteur dán tanítványa — koppenhágai laboratóriumában dolgozott, majd újabb három évig az egyik járványkórházban tevékenykedett. Eredményesen alkalmazta elsőnek hazájában a Behring-féle szérumot, az ezzel kapcsolatos kutatásai alapján nyilvánították magántanárnak a koppenhágai egyetemen. A kórházi jmünka azonban nem elégítette ki érdeklődését, így az egyetem kórbonctani intézetében vállalt állást, amelynek hamarosan (1901-ben) vezetője lett. Eredményesen szervezte át az intézetet, amelyben az egyetemi oktatás mellett a tudományos kutatás legjobb feltételeit is megteremtette. Nem tagadta meg bakteriológiai érdeklődését, elsősorban az ismeretlen vírusokat és súlyos betegségkeltő- baktériumokat, illetve azok kórképét kutatta és tanulmányozta. Kutatásai során rengeteg állatkísérletet végzett, főleg patkányokkal, amely végül a rákkal kapcsolatos felismeréséhez vezetett. Talán a véletlen hozta, hogy 1907-ben három patkány gyomrában addig ismeretlen daganatféleséget talált Banggal és Moelerrel — két asszisztensével — közösen végzett kísérletei során megállapította, hogy a daganat belsejében a spiropte- rák családjához tartozó élős- di van, amely a Spiroptera neoplastica nevet nyerte el. A féreg és a daganat kapcsolatát kutatva Fibiger a férget és a, féregpetét átültette az egészséges patkányokba, feltételezve a féreg rákkeltő hatását. Sajnos- e kísérlete eredménytelen volt. Más kutató már feladta volna a kísérletezést, belátva ‘feltevése — a Spiroptera neoplastica rákkeltő hatásának — valótlanságát. Fibiger több mint hat esztendeig kutatott hasonló rákdaganatos patkány után, míg 1913-ban ismét felfedezte az ismert kórképet. Bakteriológiai kutatásai során felfigyelt arra, hogy az élősdiek akkor válnak kórokozóvá, ha fejlődési szakaszuk bizonyos idejét egy másik élőlényben töltik. Ennek tudatában Fibiger vizsgálatot végzett a patkányok származási helyén és megállapította, hogy ott a patkányok svábbogarakkal táplálkoznak, azok viszont a patkányok ürülékével. Kísérletei során bebizonyította, hogy a beteg patkányok daganataiban élősködő peték a svábbogarak emésztőszerveiben lárvákká alakultak, majd a lárvák a svábbogarak izmaiba vándoroltak és ott bebábozódtak. A patkányok ismét megették a bábokat tartalmazó svábbogarakat, és így a körfolyamat teljessé vált: a beteggé tett svábbogarak megtámadták az egészséges patkányokat, hiszen a betokosodott lárvák azok gyomrában kikeltek. A kikelt spiropterák izgatták a patkányok gyomornyálkahártyáját, és tneg- indult a daganatszerű burjánzás. E kísérlet után sikerült Fibigernek egy egész sor rákos daganatot kelteni "egészséges patkányokban, bár soha nem tekintette a Spiroptera neoplasticát a rák kórokozójának, csupán bizonyítékot látott arra, hogy a szövetekbe befészkelt kórokozó ingerének hatására keletkezett a rákos daganat. Ezért a felfedezéséért Fibiger 1927-ben, néhány héttel halála előtt Nobel-díjban részesült. Korszakalkotó felfedezése nyomán új lendületet kapott a rákkutatás. A rákkutatás mellett Fibiger kiváló kórboncnok és előadó tanár volt, a század- forduló éveiben a koppenhágai egyetem kiválóságai közé tartozott. Többek között foglalkozott a bovin tbc kérdésével is, és ebben éles ellentétben állt Robert Koch- hal. Jelentősek voltak magyar kapcsolatai: 1901-ben a koppenhágai kórbonctani intézetet a budapesti egyetem hasonló intézete mintájára szervezte át, így több alkalommal megfordult Budapesten. Nagy tisztelője volt Semmelweis Ignácnak, s 1906-ban Semmelweis budapesti szobrának felavatásán személyesen is megjelent. Három évvel később, 1909- ben részt vett a Budapesten megrendezésre került nemzetközi orvosi kongresszuson, ahol — ugyan számos kételkedést kiváltva — előadást tartott a Spiroptera neoplas- ticáról. Több magyar orvos- tudományi társaság tiszteletbeli tagjává fogadta. Az orvostudomány haladása, századunk jelentős, a rákkal kapcsolatos felismerései tükrében Fibiger meglátása és felfedezése eltörpül, lassan a feledés homályába merül, viszont nem szabad elfelednünk azt, hogy éppen az ő felismerése vezérelte a rákkutatást új utakra, az elméleti feltételezések helyett konkrét valóságot bizonyított be. A Spiroptera neoplasticát úgy tekintette, mint az egészséges emberi szervezet egységét megbontó tényezőt, amely rákos elfajuláshoz vezet. Feltételezte, hogy ehhez hasonlóan, de más szerkezetű és megjelenési formájú tényezlők sorozata eredményezi a rákos megbetegedést. Éppén ezért is ítélték neki az 1927. évi Nobel-díjat. Kapronczay Károly dr. Több rozmár és fóka Fenn északon, a Csukcs-, a Bering- és a Kelet-Szibériai tenger partmenti vizeiben élő rozmárok száma az utóbbi 20 év alatt több mint háromszorosára nőtt, és ma már eléri a 180 ezret. Erre a megállapításra jutottak a haltenyésztéssel és óceánog- ráfiával foglalkozó Csendesóceáni Tudományos Kutató- intézet munkatársai, akik részt vettek a rozmárok megszámlálására szervezett légi expedícióban. A számlálásokat repülőgépről, különleges fotóberendezéssel végezték el. Ezzel egyidőben amerikai szakemberek a fókákat számolták meg a Csukcs-tenger keleti részén és Alaszka partjainál. Az első ilyen jellegű szovjet—amerikai kísérletet a Szovjetunió és az Egyesült ÁUcinok között fennálló megállapodás értelmében először 1975-ben végezték el. Már akkor is látszott, hogy az utóbbi évtizedekben a rozmárok vadászatának helyes megszervezése, a természetvédelmi törvények szigorú betartása következtében a csendes-óceáni rozmárcsordák száma jelentősen növekedett. Az expedíció által gyűjtött adatok szerint a Szovjetunió legészakibb partjait, mosó tengerek partmenti vizeiben élő rozmárpopuláció elérte az optimális mértéket. A szovjet és amerikai tudósok adatainak gondos összevetése után a szakemberek kidolgozták a rozmárok vadászatára vonatkozó javaslataikat. Képünkön: nyüzsgő fókacsordák a Szovjetunió Csendes-óceáni partjai mentén. A mini-felderítőgép... Anyuúú, apuú, figyelj!? — mondja a gyerek —, nem lehetne ezt a ... ? — és mutatja legújabb kis találmányát. Sok apu, anyu ilyenkor ráförmed — hogy „halgass már, ne zavarj a butaságaiddal, nincs időm rá, most a felnőttek beszélnek!” —, és ezt »agyon rosszul teszik. Mert a gyerek mindig felfedez valamit. Így fedezi fel az egész életet és a gyermek- fantázia végtelen. S hogy a szülő mennyire rosszul teszi, ha így cselekszik, arra most Prágában szolgált csattanós bizonyítékkal az élet. A nyolc éves kis Pepik is rendre nyaggat- ta apját. Állandóan fabrikált, mert repülőmodellező. Egyszer azzal az ötlettel állt elő, hogy a kis repülőgépre fényképezőgépet kellene szerelni, s onnan, a magasból fényképezni a világot. Apja nem' intette le, meglátta a gyerek ötletében a fantáziát, s ő maga is „beszállt” a játékba. A játékból kísérlet lett. Sikerült. Sőt, olyasriti is sikerült, ami Pepiknek nem sikerülhetett. A rádiómérnök apa a modellt, meg a fényképezőgépet táv- irányítással látta el, s attól kezdve új, izgalmas szórakozásuk volt: ötven-száz méter magasról „légifényképezést’’ játszottak. Csakhogy az apa nem játszott. A gondolat nagyonis megragadt a fantáziáját. S ami következett, az már több, mint játék. Kapcsolatba lépett kollegáival, megmutatta a játékot, s megkérdezte tőlük: „Nem lehetne ezt a ... ?” így született meg a leg‘ újabb csehszlovák találmány. Azóta a Csehszlovák Földkutató Intézet, a . Cseh Térképészeti Intézet és a Cseh Talajjavítási Kutató Intézet közös kísérletet folytat Josef Ocadlík mérnök és Petr Pet- rousek modellező bajnok — pardon: a kis Pepik — találmányával. Elkészült az első három, rádióval távirányított repülőgép modell, amely nyolcszáz méter magasról készít légifelvételeket, immár egész sorozatot. Az 1800 milliméter széles szárnyú kis gép 750 grammos fényképezőgépet, a 2300 milliméter széles szárnyú gép pedig két kilogrammos kamerát bír el A magasból készített képek minősége kitűnő, állja a versenyt a hagyományos repülőgépről vagy helikopterről készített légifelvételekkel. Ma már tudnak olyan képsorozatokat készíteni, amelyek fedik egymást, tehát nagyobb földdarabot is lefényképezhetnék. Most azzal foglalkoznak, hogy miképp szerelhetnének az apró gépekre multispéktíjplis, esetleg tévékamerát. De ha nem csupán játék; mire használják a kis Pepik ötletét? A talajjavítást segítik vele. A fényképekről a szakember azonnal látja, hogy hol van erózióveszély, pontosan hol, mennyire köves a talaj, mennyi benne a nedvesség, mekkora a fok, a bokrok magassága és árnyéka, milyen a felszín 10— 50 centiméteres mikrodom- borzata, amelynek bizonyos növények termesztésénél nagy szerepe lehet. Igaz, légifelvételeket eddig is használtak a mezőgazdaságban. De eddig egy-egy felvétel nem volt olcsó mulatság. Pepik repülőgépének ára és működtetésének költsége elenyésző a hagyományosé- hozhoz képest. A haszna azonban, a jelek szerint, sok millió lehet.' (firon) és felvétele tömeg ? A „nagy bumm” elméletéhez Megvan a hiányzó Az amerikai Cornell Egyetem csillagászai azt állítják, hogy rábukkantak a világegyetemben" a „hiányzó tömegre" (missing mass), vagy legalábbis egyik lehetséges példájára, amely eddig főként az „ősrobbanás” vagy más néven a „nagy bumm” (big bang) elméletéből hiányzott. A tudósok közül sokan azt tartják, hogy a világegyetem mintegy 15 milliárd esztendővel ezelőtt az „ősrobbanásból”, egy bizonyos anyag- mennyiség, tömeg szétsugár- zásából született. Azóta a világegyetem egyre lassuló ütemben tágul, miközben anyaga . fokozatosan csillagokba, naprendszerekbe és csillagrendszerekbe, galaxisokba szerveződik. Az elmélet szerint a tömegvonzási, vagyis a központ felé visz- szahúzó erők következtében a tágulás egyszer meg fog állni, majd szűkülés, összeomlás indul meg. s végül minden kezdődik élőről. A világegyetem anyaga ilyetén való „működésének” igazolásához azonban olyan nagy tömeg létét kell bizonyítani a világegyetemben, amely elegendő „összehúzó” erőt szolgáltat a tágulás megállításához, illetve megfordításához. Az eddigi számítások szerint ugyanis a világ- egyetemben ismert és megmért „látható” tömeg — a csillagok, a galaxisok és a csillagközi por- és gázfelhők össztömege — nem elegendő erre az „erőfeszítésre”. Most a Cornell Egyetemen olyan gázfelhő felfedezéséről adtak hírt, amely nem a csillagközi térben — mint az eddig isméi t gázfelhők —, hanem a galaxisközi térben található. „Sohasem láttunk még ilyesmit” — mondták a gázfelhőről, amely szerintük egymilliárdszor nagyobb tömegű anyagot tartalmaz, mint a Nap. Az elnyúlt alakú felhő hosszúsága 300 ezer fényév, „néhányszor nagyobb”, mint az egész tejútrendszer, a nekünk is otthont adó galaxis. Az elméletileg korábban is feltételezett, de csak most fölfedezett gázfelhő 30 millió fényévre van a Földtől, az roszlán csillagkép irányában. A felhő külső kerületén mért forgási sebesség 80 kilométer másodpercenként. Ez akkora sebesség. hogy a felhőnek szerte kellene foszlania, ha a belsejében nem lenne feltételezhetően valami olyan erőközpont, amely mégis ösz- szehúzza. Ennek a „belső tömegnek” legalább százszor nagyobbnak kell lennie, mint magának a felhőnek a tömege, s éppen ez lenne a „láthatatlan, vagy hiányzó” tömeg, illetve annak egyik lehetséges előfordulása, amit eddig kerestek — vélekednek a Cornell Egyetem csillagászai. A gázfelhőt az egyetemnek a Peurto Rico-i Arecibo közelében működő 330 méteres rádióteleszkópjával fedezték fel.
