Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)

1983-02-11 / 35. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. FEBRUÁR 11. Tovább tart az izraeli belpolitikai válság Tanácskozás a KGST-együttmüködésröl Rakéták és kétségek Lehet-e halálosan ko­molyan venni valamit, ami teljességgel komoly­talan? Az amerikai al­elnök most véget ért nyugat-európai körútja biztosítja, hogy ez való­ban lehetséges. George Bush ugyanis azzal a kizárólagos cél­lal kereste föl az Egye­sült Államok hat NATO- ' szövetségesét, hogy meg­győzze őket: az „eurora- kéták” ügyében képviselt amerikai „nullaváltozat” a létező megoldások leg­jobbika, ennélfogva mó: doisítása szóba sem jö­het. Mivel a „nullameg­oldásról” köztudomású, hogy a Szovjetunió szemoontjából elfogad­hatatlan, ugyanis a je­lenlegi európai katonai egyensúly egyoldalú megbontását — jelentené, az amerikai alelnök kül­detésének tényleges tar­talma teljesen egyértel­mű. Abban summázható, hogy Nyugat-Euróoának meg kell értenie: tetszik, nem tetszik, az idei év végén megkezdik az új amerikai közéo-hatótá- volságú nukleáris raké­ták telepítését kontinen­sünkön. A feladat egyáltalán nem volt könnyű, hiszen az euróoai NATO-orszá- goV 1979-ben azzal a fel­tétellel fogadták el a ra- kétateleoítési határoza­tot, hogy az új fegyverek megjelenéséig rendelke­zésre álló négy esztendő­ben az Egyesült. Álla­mok megnróbál Genfben megegyezésre jutni a Szovjetunióval. Washingtonban arra számítottak, hogv Bush missziójával talán si­kerül ellensúlyozni azt a hatást, ame’yet Jurij AndroDOV december 21- én előterjesztett fegyver- korlátozási javaslatai, il­letve a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének januári bé­kekezdeményezései kel­tettek. Ezért olvasta föl Nyugat-Berlinben az amerikai alelnök Rea- gannek „Európa népéhez szóló nyílt levelét” amelyben csúcstalálkozót javasolt az SZKP KB főtitkárának. Minthogy azonban a csúcs Reagan felfogása szerint mind­össze az amerikai „nul­laváltozat” megállapodás­ban való szentesítését je­lentené. világos volt, hogy Moszkva elutasítja az efféle árukapcsolást. Mivel Andropov főtitkár rendkívül gyorsan és ha­tározottan válaszolt, az amerikai indítvány vé­gül is bumerángnak bi­zonyult. Taktikát váltott hát Bush, s Génitől kezdve az út valamennyi továb­bi állomásán — Rómá­ban, Párizsban és Lon­donban — azt hangoz­tatta, hogy a „nullameg­oldás” nem azonos „a mindent vagy semmit” álláspontjával, hanem csupán erkölcsi alapál­lást jelent.. Kétértelmű nyilatkozataiból azonban kitűnt, hogy Washing­ton ezúttal sem készül új javaslatra, hanem is­mét Moszkvától vár en­gedményeket. Ha viszont ebben ki is merül az amerikai „rugalmasság”, akkor a genfi tárgyalá­sok alighanem kudarcra vannak kárhoztatva, mert az Egyesült Álla­mok minden áron raké­tatelepítést, s ezzel ka­tonai fölényt akar. Washingtonban tehát máris úgy tekintenek Európára, mint egy ra­kétákkal szükségszerű­en telezsúfolt földrész­re. A kontinens lakóinak többsége azonban úgy véli: a létező világok legnagyobbika az. ame­lyikből teljesen hiányQz- nak az atomfegyverek. Ez lenne a Szovjetunió javaslata, valódi nulla­megoldás. K. G. (Folytatás az 1. oldalról) Arafat javaslatát tegnap, sajtókonferencia keretében ismertették az olasz főváros­ban, melyen részt vett Na­mer Hammad, a PFSZ római" képviselője is. Michele Achilli szocialista­párti képviselő, aki az olasz —arab baráti társaság, vala­A genfi leszerelési bizott­ság tegnapi ülésén felszólalt dr. Kőmíves Imre nagykövet, a magyar küldöttség vezető­je. A nemzetközi helyzetet értékelve rámutatott: a szél­sőséges imperialista körök támadó politikája, az egyen­súly megbontására és a ka­tonai erőfölény megszerzésé­re irányuló szüntelen pró­bálkozásai következtében a leszerelési tárgyalások évek óta eredménytelenségre van­nak kárhoztatva. — Az imperialista körök újabban már akciókba kezd­tek, amelyekkel alá akarják ásni, semmivé akarják tenni az e téren korábban elért eredményeket is — mondotta továbbá Kőmíves Imre. A Varsói Szerződés tagállamai­nak januári politikai nyilat­kozatára utalva hangsúlyoz­ta: a szocialista országok még ebben a helyzetben is látnak reális lehetőséget ar­ra, hogy ez a veszélyes ten­dencia megváltozzék. Ennek érdekében azonban haladék­talanul cselekedni kell: mindenekelőtt a nukleáris háború veszélyét kell elhá­rítani a fegyverkezési ver­seny megfékezésére, a le­szerelésre-vezető—kenkeét és hatékony intézkedésekkel. Kőmíves Imre a figyelem­re méltó javaslatok jó pél­dájaként említette azt a svéd kezdeményezést, hogy Kö­erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről, Bécsben fo­lyó tárgyalássorozat tegnapi, 329. teljes ülésén André Wie­land nagykövet, az NDK kül­döttségének vezetője ismer­tette a Varsói Szerződés Poli­tikai Tanácskozó Testületé prágai üléséről kiadott poli­tikai nyilatkozatnak a bécsi tárgyalásokat közvetlenül érintő részeit. A szocialista országok meggyőződése sze­rint a NATO legújabb hatá­rozatai azzal a veszéllyel jár­nak, hogy a hagyományos fegyverek terén is növekszik a fegyverkezési verseny — hangoztatta. Mivel az eddigi -kudarcért semmiesetre sem a szocialis­ta országokat terheli a fele­Hét nyugat-európai orszá­got érintő körútja befejezté­vel George Bush amerikai alelnök tegnap reggel Lon­donban sajtóértekezleten je­lentette ki, hogy a NATO eltökélte a közepes hatótá­volságú európai, rakétafegy­verzetek terén tapasztalható „egyensúlyhiány kiigazítá­sát”. Ennek megfelelően 1983. végétől Nyugat-Európában .rendszerbe állítják az új amerikai rakétákat, hacsak a genfi tárgyalások nem vég­ződnek sikerrel — mondot­ta. Azonnal hozzátette, hogy amerikai felfogás szerint a mint . az európai gazdasági közösség nevében december­ben másokkal együtt tárgyalt Aráfattal, azt is elmondta, hogy a Közös Piac országai­nak külügyminiszterei ked­vezően fogadták a palesztin elnök javaslatát és úgy dön­töttek,! hogy a legközelebbi külügyminiszteri értkezleten megvitatják azt. zép-Európában, a Varsói Szerződés és a NATO orszá­gainak határvonala mentén hozzanak létre a hadszíntéri nukleáris fegyverektől men­tes övezetet. „A magyar kor­mány — mondta a magyar küldöttség vezetője — feb­ruár 3-i ülésén egyetértését fejezte ki a kezdeményezés­sel, és kész közreműködni annak érdekében, hogy a tárgyalások, eredményre ve­zessenek”. * * * Az Egyesült Államok teg­nap a genfi leszerelési bi­zottságban új javaslatokat terjesztett elő a vegyi fegy­verek általános betiltásáról. Az amerikai indítványok értelmében 10 éven belül megsemmisítenék a világon felhalmozott összes vegyi fegyvert, valamint az előállí­tásukhoz szükséges anyago­kat, berendezéseket. A ja­vaslatok sarkalatos pontja a megállapodás betartását biz­tosító ellenőrzési rendszer. Az amerikai álláspont sze­rint a helyszínen ellenőriz­nék az egyezmény betartá­sát. Fields. az amerikai kül­döttségvezető hangoztatta, hogy kormánya kész kétolda­lú tárgyalásokat kezdeni a Szovjetunióval a vegyi fegy­verek betiltásáról. lősség, a Varsói Szerződés tagországai új megközelítés­ben próbálnak áttörést elérni a bécsi tárgyalások meneté­ben. A prágai dokumentum szerint a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a kölcsönös példamutatás alap­ján kellene megvalósítania az első gyakorlati haderő­csökkentést. Ez akár már ebben az évben elkezdődhet­ne, hiszen megvalósítása sem hosszas tárgyalást, sem pedig bonyolult jogi eljárást, sem létszámvitát nem igényel. Egyes-egyedül a felek mini­mális politikai egyetértésére és akaratára van szükség — mutatott rá az NDK-delegá- tus a prágai nyilatkozatot ismertetve. siker egy olyan megállapo­dás volna, amely az egész közepes hatótávolságú raké­tafegyverzet megsemmisíté­sét írná elő — azaz a „nul­la-megoldás”. A NÁTO-szövetségesekkel ,folytatott tárgyalásokról az alelnök semmit sem mon­dott. Arra tért csak ki. hogy ezek „konzultációk” voltak, ahol az európai szövetsége­sek előadták saját elképze­léseiket, ő pedig meghall­gatta azokat. Amerikai rész­ről nem volt új javaslat — szögezte le. A sajtóértekezlet után George Bush hazarepült. Russel-biróság Nem teljes az izraeli vizsgálati jelentés Csak az igazságnak egy ré­szét tartalmazza a bejrúti pa­lesztin menekülttáborokban végrehajtott tömeggyilkos­ságról közzétett izraeli vizs­gálati jelentés — hangoztatta Vladimir Dedijer jugoszláv történész, a Bertrand Russel- ről elnevezett nemzetközi bí­róság elnöke, aki egyben a tömegmészárlás kivizsgálásá­ra létesített különbizottság elnöke is. Mint Dedijer el­mondta, a bizottság arra tö­rekszik, hogy az összes elér­hető forrásból beszerezze a szükséges tájékoztatást és a világ elé tárja a palesztin menekülttáborokban végre­hajtott tömeggyilkosság min­den vonatkozásáról, hátteré­ről és a felelőseiről a teljes igazságot. Rodriguez Belgrádban Jugoszlávia és Kuba azt várja, az el nem kötelezett országok új-delhi csúcsérte­kezletétől, hogy hozzájárul­jon a világban uralkodó fe­szültség enyhítéséhez — szö­gezték le azokon a megbe­széléseken, amelyeket szer­dán folytatott Belgrádban Mitja Ribicsics párt- és Pe- tar Sztambolics államelnök­kel Carlos Rafael Rodrigez, a kubai állam- és Minisz­tertanács elnökhelyettese, aki kedd óta tartózkodik a ju­goszláv fővárosban. Mauroy miniszterelnök megbetegedett Pierre Mauroy miniszterel­nök influenzában megbetege­dett, és emiatt a jövő hétre halasztották a tegnap esté­re tervezett televíziós nyilat­kozatát. A kormányfő, aki­nek magas láza van. elha­lasztotta a következő napok­ra tervezett vidéki útjait is. PEKING Kína arra számít, hogy a kínai—szovjet államközi vi­szony normalizálása hosszú folyamat lesz, de őszintén kívánja a normalizálást — hangsúlyozta tegnapi sajtó- értekezletén Vu Hszüe-csien kínai kfilügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy a jövő hónap elején Moszkvában folytatódnak a kínai—szov­jet külügyminiszter-helyette­si konzultációk. TEHERÁN Bagdad szerint meghiúsult a hét elején indított iráni offenzíva, Teherán szerint az irániak megszilárdították pozícióikat. Az egymással hadban álló felek harctéri jelentései gyökeresen ellent­mondanak egymásnak. TOKIÓ Távol-keleti kőrútjának utolsó állomásaként George Shultz, amerikai külügymi­niszter tegnap este megállt Tokióban, hogy japán kollé­gáját, Abe Sintarot tájékoz­tassa Pekingben és Szöulban folytatott tárgyalásairól. * * * Szerda éjjel szívroham kö­vetkeztében elhunyt Hiraba- jasi Takesi, a Japán Szocia­lista Párt 61 éves főtitkára. VARSÓ Lech Walesa, a megszün­tetett „Szolidaritás” volt ve­zetője tegnap hivatalos fel­szólításra megjelent Varsó­ban a katonai főügyészségen. Walesát azért idézték be, hogy tanúként meghallgas­sák a „KOR” nevű államel­lenes csoport volt vezetői: Jacek Kuron és társai ügyé­ben. Moszkvában február 8—9- én tartották meg a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsa tagállamai központi bizottsági titkárainak és az országok tanács-képviselői­nek konzultatív munkatalál­kozóját. A találkozón részt vevő magyar küldöttséget Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP KB titká­ra vezette. A delegáció tag­ja volt Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, hazánk állandó KGST képviselője, Szűrös Mátyás, a KB külügyi osztályának Púja Frigyes külügymi­niszter, aki Claude Cheysson francia külügyminiszter meghívására szerdán délután érkezett a francia fővárosba, tegnap délelőtt a Külügymi­nisztérium épületében meg­kezdte tárgyalásait francia kollegájával. Délben Claude Cheysson munkaebéden látta vendégül a magyar külügyminisztert. Az ebéden részt vettek: dr. Bényi József párizsi magyar nagykövet, Jacques Lecompt budapesti francia nagykövet és a két delegáció tagjai. Púja Frigyes tegnap délu­tán folytatta tárgyalásait francia kollégájával. Ezen kívül fogadta a magyar kül­ügyminisztert Michel Rocard államminiszter, tervezésügyi és területrendezési miniszter. Az MTI tudósítója úgy érte­sült, hogy a barátságos lég: ökörben lezajlott tárgyaláso­kon a külügyminiszterek megismerkedtek egymás né­zeteivel és kifejtették véle­ményüket a két ország viszo­nyának alakulásáról, s a mindkét fél érdeklődésére számottartó időszerű nem­zetközi kérdésekről. A nemzetközi helyzetről folytatott eszmecsere során megkülönböztetett figyelmet fordítottak a leszerelés, az európai biztonság és a ke­let—nyugati kapcsolatok kér­déseire. Az MTI értesülése szerint -különösen hangsúlyozták, hogy — az egyes kérdések­ben fennálló nézetkülönbsé­gek ellenére — fontosnak Az Egyesült Államok ezen a héten újabb felderítő repü­lőgépeket telepít Nyugat-Eu- rópába — közölte szerdán az amerikai légierő szóvivője. A korszerű elektronikai beren­dezésekkel ellátott gépek „belátnak” a Varsói Szerző­dés tagállamainak területé­re, anélkül, hogy berepülné­nek e területek fölé. A török kormány összes­ségében pozitívan fogadta a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testü­letének prágai ülésén előter­jesztett nyilatkozatot, ame­lyet figyelmesen tanulmá­nyozni kell. — Hangoztatta liter Türkmen török külügy­miniszter azon a hivatalos vacsorán, amelyet tisztele­tére rendeztek szerdán este Szófiában. — Törökország érdekelt a madridi találkozó sikeres befejezésében és szükségesnek tartja, hogy konkrét megállapodásra jus­sanak az európai leszerelési konferenciával kapcsolatos javaslatról — állapította meg, majd kiemelte, hogy vezetője, a Központi Bizott­ság tagjai és Ballai László, a KB gazdaságpolitikai osz­tályának vezetője.. A résztvevők megvitatták a KGST-tagállamok közötti gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködés to­vábbi tökéletesítésével és elmélyítésével kapcsolatos kérdéseket. A találkozó a barátság és az elvtársi köl­csönös megértés jegyében zajlott le. A magyar küldöttség szer­dán a késő esti órákban ha­zaérkezett Budapestre. tartják a kelet—nyugati kap­csolatok előmozdítását, az európai biztonság és együtt­működés megszilárdítását. Egyetértettek abban, hogy tö­rekedni kell a madridi talál­kozó eredményes befejezésé-, re amelynek érdekében mindkét fél elősegíti a több­oldalú és kétoldalú eszmecse­rék folytatását. Megállapították, hogy a kétoldalú kapcsolatok továb­bi fejlesztése mindkét nép érdekében áll, elmélyíti az államok közötti bizalmat, hozzájárul a kelet—nyugati párbeszéd folytonosságának fenntartásához. Egyetértés volt abban, hogy a minden területre ki­terjedő együttműködés elmé­lyítésére számos kihasználat­lan lehetőség van,-különösen fontos a gazdasági-kereske­delmi és, kulturális, tudomá­nyos-műszaki kapcsolatok bővítése. E témán belül külön foglal­koztak a könyvkiadás és tu­rizmus terén, valamint a tömegkommunikációs eszkö­zök tevékenységében meg­mutatkozó aránytalanság kérdésével. A magyar—francia kül­ügyminiszteri tárgyalások je­lentős mértékben hozzájá­rultak a kétoldalú kapcsola­tok fejlesztéséhez egymás ál­láspontjának iobb megisme­réséhez az időszerű nemzet­közi kérdésekben. Púja Frigyes ma több francia közéleti személyiség­gel találkozik, majd hazau­tazik Budapestre. Az első TR—1 típusú, har­cászati felderítő repülőgépek a jelek szerint Nagy-Britan- nia területéről kiindulva fognak tevékenykedni: az el­ső 18 gépből" álló raj a brit légierővel közösen használt cambridgeshirei Alconbury légitámaszpontról kiindulva fog nagy magasságban felde­rítő repüléseket végrehajtani. Törökország nagy jelentősé­get tulajdonít a Balkán bé­kéjének és e térség államai közötti jószomszédság és együttműködés további fej­lesztésének. Petr Mladenov hangsúlyoz­ta, hogy az új közép-hatótá­volságú amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai tele­pítése fokozza a nukleáris konfliktus kirobbanásának kockázatát. Korunk követel­ménye a fegyverkezési haj­sza beszüntetése. Emlékezte­tett Todor Zsivkov korábbi javaslatára, amely gyakorla­ti intézkedéseket- indítványo­zott a Balkán-félsziget atom­fegyvermentes övezetté ala- kításárá. Genfi leszerelési bizottság Magyar felszólalás Új amerikai javaslatok Bécsi haderöcsökkentési tárgyalások flz eddigi kudarcokért nem a szocialista országokat terheli a felelősség A közép-európai fegyveres Bush befejezte körútját Púja Frigyes megkezdte párizsi tárgyalásait állomáshely: Nagy-Britannia Újabb amerikai felderítő repülőgépek Mladenov és Türkmen megbeszélései

Next

/
Thumbnails
Contents