Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)

1983-02-08 / 32. szám

A NEB megalakulásának 25. évfordulóján A budapesti Kalapgyár jászfényszarui gyáregységének egyik részlegében szovjet exportra férfi gyapjú téli és férfi- női nyári kalapokat készítenek. Képünkön: a nyári férfikalapok szegélyezése Elismerést érdemelnek a népi ellenörök Ünnepség Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Júniusban Világtalálkozót tartanak a békemozgalmak képviselői Az Országos Béketanács ülése Tegnap a Parlament Vadász- termében ülést tartott az Or­szágos Béketanács. A meg­jelenteket Sebestyén Nán- dorné, az OBT elnöke kö­szöntötte, majd Sarkadi Nagy Barna főtitkár össze­gezte a magyar békemozga­lom elmúlt évi eredményeit. Elmondotta, hogy a béke­mozgalom megtette első lé­péseit a megújulás útján, képes volt reagálni a nem­zetközi élet eseményeire, kapcsolatai számottevően fejlődtek, meg tudott felelni a vele szemben támasztott mind nagyobb követelmé­nyeknek. A megújulást azon­ban nem szabad összetévesz­teni az újrakezdéssel, muta­tott rá a főtitkár: a Béke­tanács megőrizte hagyomá­nyait. megtartva és tovább­fejlesztve korábbi, jól bevált módszereit. Az eredményeket számba véve emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben számos új kezdeményezéssel hívták fel magukra a figyelmet. Igen élénk visszhangot váltott ki például a Magyar Tudomá­nyos Akadémián megrende­zett békedemonstráció, ahol értelmiségünk színe-java mondta el véleményét a há­ború és a béke kérdéseiről. Angliából indult, de Ma­gyarországon is megértésre talált az orvosok felhívása: járuljanak hozzá a nukleáris háború veszélyének elhárítá­sához, Megalakult az MTA (Folytatás a 2. oldalon.) Mezőgazdasági könyvhónap ’83 A népi ellenőrzés megala­kulásának 25. évfordulója al­kalmából tegnap délelőtt a Megyei Művelődési és Ifjúsá­gi Központban ünnepséget rendezett a Szolnok megyei [Népi Ellenőrzés,! Bizottság. A Himnusz elhangzása után Rácz Lajos, a megyei NEB egyik alapítója, társadalmi •di'nökJhelyettes üdvözölte a megjelenteket, az elnökség tagjait — köztük Szakali Jó­zsefet, az MSZMP Központi Bizottság tagját, államtitkárt, a KNEB elnökét, dr. Markója Imre igazságügy minisztert, Mohácsi Ottót, a megyei pártbizottság titkárát, Barta Lászlót, a megyei tanács el­nökét. Ezután fölolvasta Ká­dár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának és Lázár Györgynek, a Miniszterta­nács elnökének a népi ellen- őxteés megalakulásának 25. A továbbiakban azt taglal­ta Lőrinczy György, hogy a 'népi ellenőrzés munkájában mennyire kiemelkedő politi­kai, szakmai feladatot jelent a lakosságtól érkező jelzések intézése. A 25 év alatt 4214 közérdekű bejelentést és 2110 panaszt tett a lakosság a NEB-eknél. Ezek között je­lentős arányt, képviselnek a gazdálkodást, a pénzügyi, bi­zonylati fegyelmet, a társa­dalmi tulajdont szándékosan vagy gondatlanul sértő, a la­kossági áruellátással, a szol­gáltatással, a lakóházak fenn­tartásával kapcsolatos ügyek. A népi ellenőrzés jellegé­ből, feladataiból és munka- módszeréből következik, hogy állandó és szoros kap­csolatot tart a párt-, az álla­mi és a társadalmi szervek­kel — hangsúlyozta a megyei NEB elnöke, majd így foly­azt a törekvésünket, hogy to­vább tökéletesítsük az állam- hatalmi, a népképviseleti szervek tevékenységét, hogy korszerűsítsük és egyszerű­sítsük az egész magyar köz- igazgatást, ideértve annak központi politikai és jogi ijilányításját is. 1983-ban to­vábbi fontos feladatok meg­oldását tűztük magunk elé. Ezek a következők: választási rendszerünk reformja, de­mokratizmusának fokozása és a választások rendjének egyszerűsítése, irreális, for­mális elemeinek kiküszöbö­lése érdekében, az alkotmá­nyossági elvek érvényesítésé­hez szükséges garanciarend­szer továbbfejlesztése. A továbbiakban a minisz­ter a népi ellenőrzés munká­járól szólva többek között ki­jelentette: Kiemelt elismerést érdemel az a munka, ame­Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja évfordulója alkalmából a né­pi ellenőröket köszöntő leve­lét. Ünnepi megemlékezést Lő­rinczy György, a megyei NEB elnöke mondott. Beszé­de bevezetőjében rövid tör­téneti áttekintést adott a NEB — közte a megyei népi ellenőrzési bizottság — meg­alakulásáról, végzett munká­járól és hangsúlyozta: me­gyénkben a népi ellenőrzés negyedszázados tevékenysége alapvetően megfelelt a párt­ós az állami határozatokban foglalt egyre magasabb kö­vetel ményeknek. A továbbiakban az elmúlt £5 évben végzett munka főbb jellemzőiről beszélt. El­mondta többek között, hogy a megyében 10 népi ellenőrzési bizottság dolgozik — sajá­tosság, hogy közülük kettő teljesen társadalmi munka­társakkal végzi feladatát. Több mint kétezer a megye népi ellenőreinek száma, ösz- szetételük megközelíti a me­gye társadalmi rétegződését. A megyei NEB elnöke né­hány nagyon figyelemre mél­tó adatot, is ismertetett: a megalakulás óta a megyében 5719 vizsgálatot végeztek, több mint 19 ezer munkahe- 'lylen, e vizsgálatokban a csaknem negyvennégyezer népi ellenőr megközelítően 139 ezer munkanapot dolgo­zott. tatta: Munkánkban most a minőségi követelmények ke­rültek előtérbe, amelyek 'megvalósításánál jó állapok­ra — egyre szélesedő együtt­működési rendszerünkre, ja­vuló összetételű társadalmi bázisunkra, széles körű vizs­gálati tapasztalatainkra — építhetünk. Beszéde végén köszönetét mondott mind­azoknak, akik munkájukkal a NEB tevékenységét segí­tették. Az ünnepségen felszólalt dr. Markója Imre igazságügy­miniszter. Az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a Minisz­tertanács megbízásából kö­szöntötte az ünnepi ülés résztvevőit, rajtuk keresztül a megye összes népi ellen­őrét. A továbbiakban az 1983-as esztendő fontosabb politikai eseményeiről, majd a népi ellenőrzés munkájáról szolt. Így többek között beszélt arról, hogy ebben az évben jelentős pontikai eseményso­rozat várható az állami élet fejlesztésével, szocialista de­mokratizmusának elmélyíté­sével összefüggésben. Pár­tunk XII. kongresszusa ezt fontos célként jelölte meg. Meggyőződésem — mondot­ta —, hogy e kongresszust követően minden eddiginél többet tettünk e feladat vég­rehajtása érdekében. Intéz­kedések egész sora jelezte lyet a KNEB, a különböző szintű népi ellenőrzési bi­zottságok, a népi ellenőrök végeztek. E munka értékét csak fokozta, hogy a népi el­lenőrzés többségében jól megválasztott témavizsgála­tai nem szorítkoztak csupán a politikai döntések, a jog­szabályi rendelkezések és a kormányzati intézkedések végrehajtásának formális el­lenőrzésére. hanem módot ta­láltak arra is, hogy a vizsgá­lati tapasztalatokat alaposan elemezzék s ezek figyelembe vételével javaslatokat tegye­nek a döntések, a rendelke­zések és intézkedések jobb és következetesebb végrehaj­tására, szükség esetén ezek Korrekciójára, de annak ér­dekében is, hogy az élet ál­tal felvetett újszerű jelensé­gekre a párt- és az állami vezetés időben tudjon rea­gálni. Felszólalását a következők­kel fejezte be Markója Imre: Mindazoknak az eredmények­nek. amelyeket országos mé­retekben a népi ellenőrzés elért, tevékeny részesei vol­tak a megye népi ellenőrei is. Ezért Önöket elismerés és köszönet illeti. Kérem, hogy a továbbiakban nyújtsanak minden eddiginél ‘hatéko­nyabb segítséget szocialista (Folytatás a 3. oldalon.) Havasi Ferenc Moszkvába utazott Havasi Ferencnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizott­ság titkárának vezetésével tegnap küldöttség utazott Moszkvába. A delegáció tag­ja Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, ha­zánk állandó KGST-képvise- lője, Szűrös Mátyás, a KB külügyi osztályának vezetője a Központi Bizottság tagjai, és Ballai László, a KB gaz- gazdasácnolitikai osztályának vezetője A küldöttség részt vesz a KGST-tagországok képviselőinek a gazdasági együttműködés kérdéseivel foglalkozó találkozóján. flgráreredménveinkben meghatározó a szakirodalom szerepe Megyei megnyitó ünnepség Törökszentmiklóson Ünnepi beszédét követően a városi tanács elnöke érté­kelte a városi könyvtár ál­tal, a város mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeiben dolgozók részére, a könyv­hónap negyedszázados évfor­dulója alkalmából tavaly meghirdetett művelődési vetélkedősorozatot. A győz­tesek részére alapított ván­dorserleget a Baromfifeldol­gozó Vállalat kollektívájá­nak képviselője vette át Fe­hér Miklóstól. Az ünnepség vendégei, a jelenlevő szak­emberek és érdeklődők ez­után meghallgatták Benet Ivánnak, a Magyar Tudo­mányos Akadémia közgaz­daságtudományi intézete osztályvezetőjének előadását a hazai élelmiszergazdaság helyzetéről és továbbfejlesz­tésének lehetőségeiről, majd a helyi Béke Tsz népdalköre es a Miklós néptánccsoport adott színvonalas műsort. A ikönyvhónap törökszent­miklósi rendezvénysorozata délután kerekasztal-beszél- getéssel folytatódott a Béke Tsz-ben, Benet Iván profesz- szorral találkoztak a város mezőgazdasági és élelmiszer- ipari üzemeinek szakembe­rei. Ugyancsak tegnap dél­után könyvhónapi rendez­vényre került sor a Székács Elemér Mezőgazdasági Szak- középiskolában is, amelyen dr. Nyíri László, a DATE karcagi kutatóintézetének igazgatója tartott előadást a legelőgazdálkodással kapcso­latos meliorációs kutatások­ról és műszaki fejlesztésről. Február" immár több mint negyedszázada az agrár- és élelmiszeripari termelést se­gítő szakirodalom sereg­szemléje. Törökszentmikló­son, a megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat kultúrtermében tartottá>k meg tegnap délelőtt az idén 26. alkalommal megrendezett mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitó ünnepsé­gét, amelyen Fehér Miklós, a városi tanács elnöke mon­dott beszédet. A könyvün­nep méltatása során beszélt többek között a mezőgazda- sági és élelmiszeripari ter­melés és a mezőgazdasági szakirodalmat gyarapító szerzők, kiadók, szak- és közművelődési könyvtárak, valamint a kiadványok nép­szerűsítésében részt vevő könyvterjesztők népes tábo­rának szoros kapcsolatáról. „Könyvből nem lehet meg­tanulni gazdálkodni” — idézte az ünnepi szónok Er­dei Ferencnek a negyedszá­zaddal ezelőtti első mező- gazdasági könyvhónap alkal­mával elhangzott szavait — „de könyv nélkül nem le­het jól gazdálkodni.” Az élelmiszertermelés dinami­kus fejlődésének megyénk­ben is elengedhetetlen felté­tele a folyamatos megúju­lás, amit minden bizonnyal most februárban is eredmé­nyesen segítenék majd a megyeszerte megrendezésre kerülő könyvkiállítások, szakíró-olvasó találkozók, szakmai előadások. A megyei megnyitó ünnepségen nagy választékban mutatta be cs árusította a 26. mezőgazdasági könyvhónapra megjelent újdonságokat a helyi áfész könyvesboltja I u M Céljaink, lehetőségeink a lakásellátás megújuló rendszerében A sorozat harmadik, befejező része 3. oldal Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXXIV. évf., 32. sz„ 1983. február 8., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA

Next

/
Thumbnails
Contents