Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

1983. JANUÁR 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tiszafüreden, a Holt Tisza melletti úgynevezett „magasparton” megkezdték a leendő üdülőkörzet csatornahálózatának kiépítését. A munkát a KEVlftP végzi Úttörők Táborozási előkészületek A kisdiákok még a tél örömeire várnak, a Magyar Űttörők Országos Tanácsá­nál már a nyári táborozá­sokra készülnek: a napokban összesítik az úttörőcsapatok­tól beérkezett jelentkezése­ket. Idén —• a tavalyihoz ha­sonlóan — 800 úttörőcsapat 24 ezer pajtása töltheti majd nyári vakációjának egy ré­szét az egyik legkedveltebb táborozási formában, a ván­dortáborokban. A táboro­zást, a túrázást kedvelő út­törőcsapatok jól felkészül­ten indulhatnak majd a 32 útvonal valamelyikén. Aá utak zöme, számszerint har­minc, gyalogosan, 1—1 pedig kerékpáron illetve vízi jár­művel járható be. Újdonság az idén, hogy először szer­veznek vándortáborokat a Szigetközbe, s olyan he­lyekre, amelyek a Duna ter­vezett szabályozását követő­en már megközelíthetetlenek lesznek. Az Állami Ifjúsági Bizott­ság több millió forint támo­gatást ad ai vándor- illetve a központi sátortáborok szervezéséhez. A vándortábo­rozó gyerekeik 300, a köz­ponti táborokban nyaralók pedig 100 forint turisztikai támogatást kapnak szemé­lyenként. Új rendelkezések Vállalati lakásépítések a vasiparban Nyomozók nyomában Mozaikból áll össze az eredmény A dolgozók lakásépítkezé­sének vállalati támogatási rendszere megváltozott, ez évtől új jogszabályok, sza­bályozók és irányelvek lép­tek életbe. Az 1983. évi vál­lalati szociálpolitikai tervek összeállításánál már az új útmutatásokat kell figyelem­be venni. A hatodik ötéves terv időszakára két és fél- milliárd forintot irányoztak elő. A) keret felét — külön­böző okok, például a növek­vő költségek miatt — már két év alatt felhasználták a vállalatok. 1981-ben 11500 lakás építéséhez nyújtottak támogatást, ebből 4350 saját szervezésű munkáslakás volt. A tanácsoktól több mint 700 lakást vettek! meg, és további 6400 kislakás, il­letve családi házépítését se­gítették különböző összegek­kel. 1982-ben 8160 lakás építését támogatták. A szakszervezet illetékesei hangsúlyozták: most. ami­kor a vállalatoknál meg­kezdték az 1983-as szociál­politikai tervek készítését, fontos, hogy a szakszervezeti aktivisták kezdettől fogva megértsék és helyesen alkal­mazzák az új rendelkezése­ket. Ezekben a napokban! a vasasszakszervezet munka­társai egy-egy gyárban, üzemben a helyszínen segítik a tervezést, és tárgyalnak a gondok megoldásának lehe­tőségéről. Január elsejétől a lakás­építések támogatásában új helyzet állt elő, amennyiben az alapot ezentúl teljes egé­szében a vállalatnak kell ké­peznie. Megszűnt ugyanis a munkáslakás-építkezések ál­lami támogatása. Ea azt je­lenti, hogy a szociálpolitikai támogatást ezentúl a fizikai dolgozók körében nem egé­szíti ki a központi alap jut­tatása. (Kivétel, a tanácsi la­kás, amelynek kiutalásánál továbbra is figyelembe ve­szik a beköltözők szociális helyzetét.) Az alap képzésé­hez a vállalatok felhasznál­hatják az eddigi lakásépíté­si hitelekből befolyó törlesz­tési összegeket, a különböző célokat szolgáló, felosztható vállalati alapokat és a tár­sadalmi munka bérét. Ese­tenként — rövidebb időre — még a tartalékalapokhoz is hozzányúlhatnak, a „kivett” összeget viszont két év alatt pótolniok kell. A nyomozó — a Magyar Nyelv Értelmező Szótára sze­rint — olyan személy, atki bűncselekmények felderíté­sével, a bűnözők kézrekerí- tésével foglalkozik. A rend­őrség munkája a múltban, csakúgy mint napjainkban az érdeklődés előterében á'll. Gyakran nyilatkoznak nagy­hírű tudósok is, hogy szabad idejükben szívesen olvasnak krimiket és a közönség szé­les rétege i* szívesen nézi a krimifilmeket. A nyomozó személyét bizonyos titokza­tos romantikus elképzelések övezik. Persze, ebben nem kis része van a detektívre- gényeknek és filmeknek, amelyekben egy vagy két hivatásos nyomozó vagy ma­gándetektív derít világossá­got a bűnügyire, borotvaéles logikával és megfigyelőiké- pességgel bűvész módjára bogozva ki a bűnügy szá­lait. B bűncselekmény felderítése A valóságban a dolog ko­rántsem ilyen egyszerű. Co­lombo, Derrick és Stone hadnagy tévéfilmjeiben a nyomozó általában egyedül vagy segédjével végzi ezt a munkát. Valójában azonban a bűncselekmények felderí­tése kollektív munka ered­ménye, apró részekből, mo­zaikokból áll össze a kép. Természetesen a nyomozás­nak vannak irányítói, szak­értői. Végeredményben tehát a bűncselekmények felderí­tése kollektív feladat. Csak egy példa: Budapes­ten a közelmúltban a belvá­rosban megöltek és kirabol­tak egy nádfonó kisiparost, egy idős asszonyt. A bűn­tett felfedezése után nyomo­zók serege járta a környé­ket, amíg megtalálták azt a tanút, aki a gyilkosság előtt a kisiparos üzletében látta másodmagával azt a férfit, aki —■ mint kiderült — a gyilkosságot elkövette. De so­rolhatnánk az elmúlt évek alatt elkövetett bűncselek­mények tucatjait is, amikor a nyomozók éjt nappallá te­vő munkával kerítették kéz­re a tetteseket. Emlékezzünk csak vissza a rendőrgyilkos­ságra, amely emberfölötti munkát jelentett, úgyszólván az egész rendőri apparátus­nak. Sherlock Holmesok csu­pán regényekben és filmek­ben léteznek, annyi azonban bizonyos, hogy napjainkban az eredményes munkához a nyomozóknak különleges szaktudásra van szükségük. Detektivképzés A felszabadulás előtt a de­tektívek közüli; igen soknak csupán hat elemije volt. Akkoriban azonban törvé­nyességről nemigen lehetett beszélni. A feltételezett tet­test abban az időben verés­sel kényszerítették vallo­másra, általában sikeresen. Ma ez a módszer nem léte­zik, a bűnösséget más esz­közökkel; kell bizonyítani. A pálya sajátosságaiból adó­dóan nem lehet nyomozó csak az, aki megfelel a rendőrtiszti főiskolán a pszichológiai kutatócsoport szakembereinek jelenlétében — a pályaalkalmassági fel­tételeknek. A nyomozók alapos rész­letességgel foglalkoznak a marxizmus—leninizmus mel­lett a kriminalisztikával, il­letve három ágával; a kri- mináltechnikával, a krimi- náltaktikával, és a kriminál- metodikával. Ugyanakkor rendelkezniük kell általános jogi ismeretekkel is. Ami pe­dig a szakmai tagozódást illeti, ezt az a terület szabja meg, ahol az illető dolgozik, így az élet és testi épség el­leni bűncselekményeknél ta­nulmányozniuk kell az igaz­ságügyi orvostant. A társa- dalomtulajdonvédelmi osztá­lyok nyomozói között egy­re több az egyetemet végzett jogász-közgazdász, az ifjú­ságvédelmi osztályokon pe­dig a pedagógus. A nyomozáshoz szükséges ismereteket elsősorban a rendőrtiszti főiskola három, illetve kétéves tanfolyamain szerzik meg, neves szakem­berek, köztük nemzetközileg is elismert tudományos fel­készültségű tanerők irányi- ' tásával. Ugyanakkor a fo­kozódó idegenforgalom — amellyel együtt a nemzetkö­zi bűnözés újabb és újabb megjelenési formái is je­lentkeznek — szükségessé teszi az idegen nyelvek is­meretét is. A főiskolán már bevezették több európai nyelv intenzív oktatását. A nyomozóknak szigorúan be kell tartaniuk a szoci­alista törvényesség követel­ményeit. Minden kényszer nélkül, bizonyítékokkal kell alátámasztani a gyanúsított bűnösségét, és ehhez nagy segítséget nyújt a nyomo­zóknak, a nemzetközi hírű Bűnügyi Technikai Intézet, amely tulajdonképpen a leg­kiválóbb szakemberek által vezetett tudományos labora­tórium. Hogy csupán néhányat említsünk: a spektrofoto­metrica, a kromatográfia, a mikroszkópia, a fajsú'lymé- rés, a mikroolivadási pont­mérő gyakran működik köz­re az igazság felderítésében, csakúgy mint az elektron­mikroszkópia és a legkülön­bözőbb műszeres eljárások. Igen fontos segítők ezek a közlekedési baleseteknél, em­berölésnél, rablásnál vagy ok irathamisj tásnál. Gyilkosság, négypercenként Az USA-ban minden ne­gyedik percben gyilkosságot követnek el. Hallhattuk ezt legutóbb a Gyöngyháznyelű pisztoly című amerikai tévé­krimiben. És azt is, hogy jó­formán csaknem minden amerikai állampolgár ren­delkezik lőfegyverrel. Ná­lunk is történnek bűncse­lekmények, de számuk sze­rencsére meg sem közelíti még a nyugat-európai átla­got sem. Hazánkban a köz­rend és közbiztonság szilárd alapokon nyugszik, de ehhez szükséges, hogy a magyar rendőrség szakmailag felké­szült legyen. A felszabadulás után gyorsan megalakított rendőrség bizony szakmai tudás dolgában még gyen­ge lábon! állt, bár az akkori gárda lelkes munkájával rengeteg bűnügyi problémát megoldott. Az elmúlt hu­szonöt év igen nagy fejlő­dést hozott. A modern nyo­mozó, a politikai megbíz­hatóság mellet* képzett szak­ember, aki a bűncselekmé­nyek szövevényében a leg­korszerűbb kriminalisztikai módszerek segítségével iga­zodik el, és teljesíti nehéz és felelősségteljes munkáját. B. ö. Például Kuszentmórtonban Fiatalok a vezetésben A kérdés változatlanul időszerű; vajon a fiatalok, a harminc év alattiak, körüli­ek milyen vezetői posztokat, különböző szintű, irányítói feladatokat töltenek be mun­kahelyeiken? Egyáltalán zökkenőmentes-e az utódlás kérdése, azaz startra készen áll-e az ifjabb nemzedék a derékhad után ? Hármas követelmény Kuflszentmártonban, a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat helyi gyáregységében mint­egy 950 munkás dolgozik. Kétharmaduk nő. Az átlag­életkor is fiatal, harminc év. Ami a „vezérkart” illeti, az igazgató 57 éves, a főmérnök 40 (hét éve tölti be a poszt­ját). Mögöttük, utánuk a ter­melési területen akad 28 éves gyártásvezető is, de a művezetők között nem ritka a 22, 23 éves irányító. Egy­szóval a vezetői garnitúrá­ban jószerével minden kor­osztály képviselve van; a huszonévesektől az ötvenegy- nehány esztendősökig! A valóságban viszont nem ennyire egyszerű a helyzet, itt, ebben a gyárrészlegben sem. Hiszen aki megfelel a vezetők iránt támasztott hár­mas követelménynek, még nem biztos, hogy irányító lesz belőle. Elvégre ahhoz sok minden kell. Mivel a dolgozók között nagyon sok a bejáró, például fontos a jó közlekedés. Hogy bármikor bent tudjon marad­ni, ha valami rendkívüli ese­mény (túlóra. értekezlet, szakmai továbbképzés stb.) adódik. Azután tanulni is kell, mert a vezetőknek rend­szeres a továbbképzés. Az sem lényegtelen; meg tud­ják-e fizetni őket? Legalább is a művezetőket, hiszen ve­lük kezdődik ez a bizonyos ranglista! Le tudják-e tele­píteni a kiválasztottakat, az­az tudnak-e biztosítani a leg- tehetségesebbekne'k lakást? Kezdem a legutolsóval: lakást nem nagyon. A gyár­részleg ezen a téren igen rosszul áll, és bizony, nem egy tehetséges embertől, fia­taltól meg kellett már vál- niok csak azért, mert ezt a kérését máshol teljesítették. A megtartáshoz a feladato­Számon kérni Hogy ne csak vállalatról essék szó, itt van például a nagyközségben a Körösmenti Termelőszövetkezet. Mintegy kilen cszázan dolgoznak itt, közülük kétszáz a harminc év alatti. Tulajdonképpen bő féléve el lehet mondani erről a téeszről, hogy a me­gye egyik legfiatalabb, új „vezérkara” irányítja a mun­kát. Az elnök és a közgazda- sági elnökhelyettes 35 éves, a termelési elnökhelyettes náluk is fiatalabb. Egy fia­tal értelmes szakember így vallott: itt lettem szakmunkás, itt érettségiz­tem, és kerültem egyre fon­tosabb beosztásokba. Volt követelményrendszer is, de csak papíron, mert valóság­ban a régi vezetés úgy meg­rakott feladattal, hogy nyög­ni se bírtam. Mások meg ugyanazért a pénzért felét se gürcölték. Igaz, a közmondás is azt mondja, amelyik ló húz, azt ütik. Viszont az is tény. ha minden vezetőtől, személyre szólóan, rendszere­sen számon kérik a munkát’, akkor nagyobb értéke van a kon kívül pénz is kell. Űjabb nehéz kérdés, mert bármi­lyen furcsa, nem egy jó szak­munkás akad az üzemben, aki a művezetőknél többet keres, sőt olykor a termelési osztályvezetővel sem cserél­ne borítékot. Nem beszélve arról, hogy a fiatal irányítók között mindig a művezetők vannak a legnehezebb hely­zetben, a fent és a lent kö­zötti, „ütközőterületen”. Hi­szen a szakmunkás elsősor­ban saját termeléséért felel. A művezetőtő] pedig — aki a legjobb szakembernél oly­kor havi 800 forinttal is ke­vesebbet kap — már számon kérhető a termelés folyama­ta, a munkarend, a műszak­ra jellemző egészségügyi elő­írások betartása, nem be­szélve a papírmunkáról. So­kan, a legrátermettebbek kö­zül azért nem vállalják ezt a beosztást, mert ez a poszt kikerülhetetlenül áll/Ösfogla- lást jelent: igent, de nemet is tudni kell mondani bárki­nek. Változatlanul gond: a munkapadnál nem mindig derül ki egyértelműen, jó vezető lesz-e valakiből vagy sem. Akad a tévedésre is példa, és volt fiatal, tehetsé­ges, szakmailag remekül kép­zett vezetőjelölt, aki mástól is annyit követelt, mint ma­gától. Mivel átlagon felüli képességekkel rendelkezett, ez nála természetesnek tűnt, míg a közepes adottságú munkások ezt az iramot nem bírták. Állandósult egykori munkatársaival a konfliktu­sa, így lemondott, vissza­ment a régi helyére. Igaz, talán ha jobban felkészítik, több segítséget kap a várha­tó akadályok leküzdésére, türelmesebb — jó vezető le­hetett volna belőle. Hiszen a vezetőt nem csak választjuk, hanem azzá is lesz valaki. Hosszú, keserves tapasztala­tok. emberismeret után. rendszeresen teljesítménynek, meg a be­osztásnak is. A községben jónéhánymás munkahelyet is megnéztünk. Van, ahol még a középveze­tők között sincs huszonéves. Egy tavalyi felmérés alapján a nagyközségben a különbö­ző szintű vezetők 10 százalé­ka harminc év körüli. Lehet­nének többen is, vitathatat­lan. Sokan nem tartják von­zónak az efféle felemelke­dést. Különösen ha hirtelen, minden előkészítés nélkül a mélyvízbe dobják őket. És a régi szakiktól, kollegáktól már követelni is kell. ami bizony nem egyszerű huszon­éves korban. Felvetették ezt a kérdést a helyi, ifjúsá­gi parlamenteken is, megál­lapítva; a fiatalok számará­nya a vezetésben nagyobb lehetne. Némileg ellentmond a problémának az, hogy a megoldás lehetőségeivel, az okok. a miértek boncolgatá­sával, már nem igen foglal­koztak a KlSZ-alapszerveze- tek. Pedig a járási székhe­lyen több mint másfélezer KISZ-tag él. A munkahely igényeihez igazítva Régi igazság: megoldásra ott kell receptet, recepteket keresni, ahol ezt a helyzet megkívánja. így van ez a fiatal vezetők esetében is. Konkrétan, az adott munka­helyhez, az érdekelt huszon­évesek szociális helyzetéhez, családi problémáihoz, min­dennapi gondjaihoz igazítva a lehetőségeket. Vitathatat­lan az értékes emberek, köztük a huszonévesek, a harmincasok megtartása nem csak kunszentmártoni feladat. Hiszen a munkahelyi beilleszkedés, a személyiség hasznos kibontakoztatása ta­lán az élet legnehezebb fel­adata. Sok minden szükséges hozzá. Ebbe a sok mindenbe beletartozik az érintett ifjú szorgalma, kitartása, elköte­lezettsége, de a munkahely, a társadalmi meg a tömeg­szervezetek segítsége. Még akkor is, ha az ember olykor néha kissé irigykedve nézi, szemléli a nála húsz, huszon­öt évvel fiatalabb, szárnyai­kat bontogató, olykor nem is tehetségtelen „titánokat”. O.-'Szabó Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents