Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ............. ................... _ 1983L JANUÁRI. l AixKépváSt) A szülőföld lenyűgöz A falu, ahol él — egy a Tisza hintette gyöngyszemek közül. Pedig Tiszaburát nem írják nagy betűvel a bédekkerekben, s a tájék idegenforgalmi térképeinek is az aljára kerül. Noha a falut egyik oldalról hatá­roló Tisza-ártér fái között akadnak arborétumoknak díszeire váló példányok is, s a település összképe sem éppen lebecsülésre méltó; műemlék templomával, gát­hoz húzódó, jellegzetes há­zaival. Annak, aki itt született: ez a szülőföldje, szűkebb hazája. Aimit meg lehet ta­gadni, kényszerből el lehet fogadni, el lehet hagyni, meg lehet szokni — s sze­retni is lehet. Dacára an­nak, hogy a település össz­népességének jó egyhanma- da cigány, hogy a falu vala­hogy mindig az utolsók kö­zött szerepelt a központi te­lepülésfejlesztési tervben. Szekeres János, a tiszabu- rai községi tanács fiatal vb-' titkára, tősgyökeres idevaló. Egy azok közül, akiket szü­lőföldje lenyűgözött. És persze munkára is serkent. — Nyolcadik éve, hogy szülőfalujában vb-titkárnak kinevezték. Kinevezése ide­jén mindössze huszonkilenc éves volt... — De mór nem tapaszta­latlan. Kisújszálláson, a gimnáziumban (ahova jár­tam) a diáktanács titkára voltam, aztán 1967 és 1971 között Kiskörén az erőmű­építkezésen dolgoztam, disz­pécserként. mellesleg szak- szervezeti funkciókat is el­láttam. Idehaza, a Kiskörén töltött évek után, igazgatá­si előadói munkakörbe jöt­tem. Amitől más ódzkodik — én szerettem foglalkozni*. Bérügyek, családipótlék- ügyek — végül is: emberi ügyek. — Ma sem bánom,' hogy hazajöttem — folytatja. — Bár később kiderült, hogy elég mély vízbe ugrottam. Szerencsére olyan nagysze­rű „úszómesterem” volt, mint dr. Vöröss Sándor, akitől egyebek között, meg­tanultam, hogy Tiszaburán egy tanácsi alkalmazott nem veszhet el a papírok között. Ha valakinek, akkor dr. Vöröss Sándornak. döntő része volt abban, hogy a tanácsi munkát ma is hi­vatásomnak érzem. Hivatás; egyszersmi nd: vállalt sors,' belülről jövő kötelességtudat alapján vál­lalt munka. . . Újabb idők­ben mindezt — akár — korszerű közösségi maga­tartásnak is nevezhetjük. Szekeres János hazatért. 1975 decemberének kellős közepén — a példakép, dr. Vöröss Sándor hirtelen ha­lála után — nevezték ki a tanács végrehajtó bizottsága titkárának. Azóta dolgozik itt — közmegelégedésre. A falut nemcsak ő ismeri jól, hanem őt is jól ismeri a te­lepülés népe. — Ez előny vagy hátrány? — Az én munkámban mindenképpen jól jön, ha tudom — kit, hogyan hív­nak, s a‘velem beszélgető is tudja hogy kivel beszél. Ismerősök vagyunk. bár­milyen kényes, nehéz a dia­lógus. Hadd ne részletez­zem. egyik-másik ügyfelem azt se tudja, hogy hány gyereke van — én szeren­csére tudom, hogy az író­asztalom melyik fiókjában van a papír, amelyikről le­olvashatom a család teljes létszámát. — Következésképp: nem akkor ér véget a munkaide­je, amikor bezárja az író­asztalfiókot? — Ilyesmiről, azt hiszem egyetlen tanácsi alkalma­zott esetében sem lehet szó. Tiszaburán különösképpen nem. Szombaton, vasárnap vagy hétköznap esténként gyakran jönnek a lakásom­ra az eljárók —. akiknek máskor nincs idejük — ügyes-bajos dolgaikkal. A fiatal tiszaburai ta­nácstitkár nemcsak arra büszke, hogy a 74—76-ibari végzett tanácsakadémia utón emberül áll helyt hi­vatalában. Persze „jegyzii” ő is, hogy működése alatt épült fel a korszerű iskola, s ez alatt épült a település vízműve is. A közösségi erőfeszítésből kivette a ré­szét. S ha tényleg szabad ide­je van? Horgászik — a leg­jobb társsal, tizenkét éves fiával együtt. Tavalyi fo­gási naplójuk — 40—45 ki- lónyi halat „mutat ki”. A legtöbbje süllő, igazi ne­meshal, nem könnyű meg­fogni. Lehet, hogy a szabadidős cselekvések, s a fő tevé­kenység szoros kapcsolatban állnak egymással ? Vagy mindkettő attól függ — ki végzi? Vágner János Vegye má’ fel kend ezt a jobbik gúnyát! Ne nézzen ki olyan cábárul, minit akinek senkije nincs! Mer’ nem szeret ám őtözni az én emberem, valósággal borsózik a háta, ha valami újat ráadok. Mivel világ életibe csak a munka, a robot vöt. Csak a maguk kedviér könyö­kölök Ide, mivel erre egy ma­gamfajta idejéből nem futja Egymás mellett kucorgó apró épületek. Varjúcsapat. Akácfák, boglyák. kazlak: egy magányos tanya a vég­telen síkságon, a kunsági határban. A csend, a nyu­galom, a mozdulatlanság temploma. Környetlen ko­rül sárosán, nedvesen szunnyad a fekete föld. Várja az enyhet biztosító hópaplant, amellyel a két legutolsó ember hónap oly­annyira fukarul bánt. Túl a dűlőúton, búzavetések, felettük szél nótázik. Meg­lehet, üzenetet hoz az arasznyi életnek: vigyázza­tok, húzódjatok közelebb egymáshoz addig, amíg be­köszönt a fehér világ! Olyan ez a tanya, akár a tengeren a vitorlás. Egy biztos pont a végtelenben. Csatakos gyalogút kanyarog, a vasútvonaltól az udvarig. Mellette terebélyes árok, a végén zsilippel, valaha csa­torna lehetett. Kerítés egy fia sem, helyette két éber, mérges kutya vicsorog az idegenekre. Kívülük más sincs az udvaron, mert ez a januári, fűrészfogú, füttyös szél embert, jószágot fedél alá szorít. Odabenn emberségesebb az idő. Az istállóban béké­sen kérődznek a jámbor te­henek, a szobában az öreg kemence fittyet hány a ko­rára. Ha pár kéve, ropogva égő csutkaszárral megetetik, barátságossá változtatja a tenyérnyi szobát. Nem cso­da, ha őkelme becses tarto­zék a tanyán, meg nem válnának tőle! Elvégre aki ért a nyelvén, azt a nem­szeretem hónapokban is ke­zes bárányként szolgálja. Melengeti' az átfázott cson­tokat; meleget töm a puló­ver alá; az oldala jó ba­rátként simul a padkájára ülők hátához. Azokéhoz, akik hétről hétre, évről év­re itt élnek, és tanyasi em­bereknek nevezzük őket. A képriport Molnár Mi­hály és felesége tanyáján készült. D. Szabó Miklós Fotó; Tarpai Zoltán Fiatal korban fél kézzel fel­rántottam a teli vedreket egy­más után, most meg nézze, így bele kell kapaszkodnom, nehogy a csizmaszárba is jusson be- lüle! KÖZLEKEDÜNK A BUSZMEGÁLLÓBAN. Csütörtök, hajnalban a Szé­chenyi lakótelepen. Az eme­letes lakótömbökből megin­dul az emberáradat, percről percre nő az idegesen topor- gó tömeg a buszmegállóban. Persze jönnek a buszok is: M 17; 17; 24; 24/A jelzésűek. Egymás mögé, mellé fura­kodnak. A kerekeiktől cen­tikre cikáznak a gyerekek, az apróságoknak csak az any­juk keze jelenti a biztonsá­got. Döbbenetes rutinnal nyüzsögnek gyerekek, felnőt­tek a buszok közötti rések­ben, és préselődnek fel az utastérbe. Csak nekem tű­nik hajmeresztőnek a hajnali mutatvány? Akik csinálják, azoknak a szemük se rebben. Csak arra koncentrálnak, hogy felférjenek a buszra. Akik a végállomáson vár­nak, azoknak biztos jut hely, és a többinek, akik két-há- rom megállóval odébb vár­nak? Ha szerencséjük van! Csütörtök reggel háromne­gyed nyolckor két apának és kisgyerekeinek nem volt. A fürgébbek is csak a lépcsőig tolakodhatnak fel. A bentlé- vők megszokták, már talán nem is hallják a sofőr gé­piesen ismétlődő figyelmez­tetését: „Kérem, hogy az utastérbe ... !” Csengetés, csapódnak az ajtók. A sűrí­tett járatok között ez az utolsó. AZ IRODÁBAN. — Még egy buszforduló kellene, — állítja a szakember, Hagyák László, a Volán 7. sz. Válla­lat személyforgalmi és keres­kedelmi osztályának vezető­je. — Akkor a lakótelepen átlósan közlekedhetnének a buszok, akármilyen irányba is indulnak. így megoszlana a tömeg. — Ettől a zsúfoltság még nem szűnne meg. — A buszparkunk legopti­málisabb mozgatásával sem tudunk több járatot a regge­li csúcsforgalom idejére biz­tosítani. — És mi van a beharan­gozott közületi buszokkal? Arról volt szó, hogy teher­mentesíteni fogják a Volánt. — Korai még erről beszél­ni. Egyelőre Karcag, Mező­túr, Túrkeve és Kunszent- márton területén tíz buszt ajánlottak fel, úgymond köz­forgalmi célokra. Néhány termelőszövetkezet és állami gazdaság buszaira diákok is felszállhatnak. Egyelőre ez ennyi, és ez is valami. Mostanság a szövetkezetek, vállalatok még azt latolgat­ják, akkor járnak-e jobban, ha bekapcsolódnak buszuk­kal a tömegközlekedésbe, vagy ha ettől az évtől kezd­ve minden nagy busz után fizetik a 60 ezer forint járu­lékot. EGY KIS STATISZTIKA. A KPM Autófelügyelet me­gyei Igazgatóságának adatai szerint 62l közületi busz van a megyében, de a különböző előírások miatt csak a 35 sze­mélyesnél nagyobbak von­hatók be a tömegközlekedés­be. Ebből 192 van. A Volán 7. sz. Vállalat buszainak szá­ma 278. EGY KIS VÉLEMÉNYEL­TÉRÉS. — Ném vitás, na­gyon ésszerű gondolat gazda­ságossá tenni a napközben veszteglő közületi buszok üzemeltetését. Igénybevéte­lükkel nyilvánvaló lényege­sen javulhatna a tömegköz­lekedés színvonala. De ezt úgy kellene csinálni, hogy senki se fizessen rá. Egyelő­re a Volán csak a vesztesé­ges, a kihasználatlan járato­kat ajánlotta fel a közületek- nek. Igaza van, ha ezt te­szi, és nekünk is igazunk van, ha számolunk, — érvel­nek a mezőhéki Táncsics Tsz szakemberei. Tény, hogy a közforgalmú célokra igénybevett tíz busz között a téeszé is ott van. A járatok átvételéről azonban egyelőre szó sincs. PERC ÉS IDEGREND­SZER. Úgy hírlik, hogy nem­csak buszból, hanem buszso­főrből is több kellene. Szol­nokon például a jelenlegi 103 mellé még, legalább 20. — Hiába a jó fizetés (tavaly a havi átlagjövede­lem több mint 7 ezer forint volt), sokan búcsút mohdtak a cégnek. A családi vállalko­zások. a magánfuvarozás ki­bővült lehetőségei még a leg­jobb szakemberek közül is elcsábítottak jó néhányat a busz volánja mellől. — A hajnali, a késcj esti munkaidő, közben a {több órás étlenség (fizetett lelé- pés) sokakat kiborít. Aztán az állandó feszültséget! sem bírják sokan évtizedekein át. Kötélidegzet kellene a be- tarthatatlanul kjcentizett menetrendhez. Próbálná meg egyszer, aki a megállóban szitkozódik,1 a Vegyiművek­től a Vosztok útig lovas ko­csikat kerülgetve, sorompó­nál és a lámpáknál veszte­gelve (ahol csúcsforgalom­ban, jó ha a harmadikj vál­tásnál átjutunk) a menetren- . det tartani, — méltatlanko­dik Ruzsi Lajos, miközben az úgynevezett rezsi járatban, az üres 'busszal a Vosztok úti végállomáshoz igyekszik. — Látja, milyen idegesen in­tegetnek a megállóban, fo­galmuk sincs, hogy az üres busz mért húz el előttük. így van előírva lennek a busz­nak a napi programja. Szá­mítógép dolgozta ki, akkor biztos jó. De az utasok a menetrendet szidják velünk együtt. A buszmenetrend olyan, mint a magyar futball. Ah­hoz mindenki ért. Mindenki tudja, hogyan kellene más­képp csinálni. Nem állok be a menetrendet szapulók tá­borába. Elfogadom, hogy a lehetőségek és az igények összevetéséből a számítógép egy alapvetően elfogadható menetrendet szerkesztett, amelyet végre, az új évben közérthetően közhíreitek. LÄMPÄK, TÁBLÁK, ZEB­RÁK. — Csatlakozom az előttem szólóhoz. Egy kalap alá lehet venni a magyar futballal a forgalomszerve­zést is. Nincs lámpa, tábla, zebra, nem volt és nem is lesz, amelyikről ne bizonyí­taná be valaki, hogy őrült volt, de legalább közlekedési anafalbéta, aki azt oda kita­lálta. — Schneider Péter, a KPM megyei igazgatóságá­nak forgalomszervezési osz­tályvezetője bizonyságul tu­catnyi levelet mutat. — íme a tanácstagi beszámolókon elhangzott kívánságok. Köz­tük lehetetlen elképzelések és reális, megvalósítható ja­vaslatok. De ezekből van a kevesebb. Nem tudom, miért nem hiszik el, hogy a for­galomszervezés is szakma. 1976 óta kormányrendelet írja elő és tucatnyi szakmai szabvány, hogy mit hogyan kell csinálni. Hol lehet gya­logátkelőhelyet kijelölni; vá­rakozást, megállást tiltó táb­lát elhelyezni, buszmegállót tenni, nem sorolom. Az or­szágos főútvonalakon ezért a KPM, a többin a tanács a felelős. Van, amikor ködösen kell megegyezni. Ami nem mindig sikerül. — Hogy ne a levegőbe be­széljünk. Említett egy konk­rét esetet. Elmondta, hogy most van folyamatban (mert 5 évenként kötelező) a for­galmi rend felülvizsgálata minden útvonalon. önök alapos műszaki és baleseti elemzés alapján javasoltak változtatásokat, például Szol­nokon a Tószeg felé vezető úton. — Néhány a javaslataink közül: iparvágány áthelyezé­se, buszforduló, közvilágítás, a forgalmas utak csatlakozá­sának kiépítése, a többit már nem js merem mondani, mert megvalósítása elsősor­ban pénz kérdése. Tény,: hogy a javaslat vitájánál kiván- sághangversennyé fajult a tervezés. Hogy mi válósul meg belőle, ném tudom meg­jósolni. Szakemberékből álló bizottság fog dönteni, hogy mennyi kompromisszummal, az más kérdés. EGY LISTA... Hogy ilyen döntések meghozatalánál ki­nek miért kell szakmai jmeg- győződése ellenére is enged­ményeket tenni, azt nem tu­dom. De azt igen, hogy sok tapasztalattal rendelkező régi közlekedési szakember, Lóczi Miklós nyugalmazott rendőr őrnagy társaságában tett szolnoki körsétán a for­galmi rend megannyi logi­kátlan, bosszantó követke­zetlenségét „fedeztük fel”. Terelő szigetek, amelyek nem tudni, kit merre terel­nek. Útburkolati jelek, ame­lyeket ha a gépjárművezetők követnének, percenként ka­rambol lenne. „Behajtani ti­los!” tábla, amit szerencsére sgnki sem vesz komolyan, mert értelmetlen (a tábla mögött több száz méteren át autók parkolnak). Olyan szé­les és forgalmas utak, ame­lyeket indokolatlanul egyirá­nyúvá tettek, és olyan kes­keny éles szögben kanyarodó belvárosi» utak, amelyeken a megengedett kétirányú for­galom életveszélyes. Pontos listát készítettünk, amit fe­lesleges közzé tenni, mert nem új. Régen összeállítot­ták már, akik a forgalom biztonságáért felelősnek ér­zik magukat, de nincs felha­talmazásuk a változtatásra. És eddig a listán szereplő néhány bosszantó következet­lenségből csak néhányat le­hetett megoldottként kipi­pálni. BIZALOM. Nem olyan ré­gen az Európa-hírű közleke­dési szakember, dr. Nádas! Antal, az Igazságügyi Műsza­ki Szakértői Intézet osztály- vezetője egy előadásában azt fejtegette, hogy a közúti össznépi jövés-menés bizalmi elven kell, hogy épüljön. „Rettegés nélkül sem gyalo­gosként, sem utasként, sem gépjárművezetőként nem közlekedhetnénk, ha nem bíznánk abban, hogy min­denki betartja a szabályokat. Mindenki, aki közlekedik és mindenki, aki a közlekedés rendjéért felelős. Bízni kell abban, hogy a közúti jelző­táblák, az útburkolati jelek, <■ a sorompók, a jelzőberende­zések megfelelő helyen van­nak. Tiltanak, útbaigazíta­nak. veszélyt jeleznek, min­dent csinálhatnak, de meg nem téveszthetnek, veszélybe nem sodorhatnak.” AZ EMBER. Azt tudjuk, mert naprakész információt kapunk arról1, hogy a közle­kedők évről évre hányán él­nek vissza a bizalommal. Leírták szakmai tanulmá­nyokban s a közúti baleseti statisztikát kommentáló elemző cikkekben is, nem­egyszer, hogy a közlekedési fegyelem, morál szempontjá­ból nemzetközi méretekben züllött országok közé sorol­hatjuk magunkat. Bár lehet­ne ellenvetésem! De nincs. Mert tudom, mint mindenki, aki figyelemmel kíséri a bal­eseti statisztikát, hogy éven­te 20 ezren sérülnek meg, és körülbelül 1600-an halnak meg az országúton. A részeg gépjárművezetőket (tavaly Szolnok megyében a balese­tet okozó motorosok és au­tósok között minden ötödik ittas volt) a száguldozókat, a piros jelzőlámpa mellett és alatt áthajtókat (legyenek azok vasúti kereszteződésben, vagy bárhol) pusztán fele­lőtlennek nevezni enyhe íté­let. Tudunk róluk, arról is, hogy rendre és szigorúan fe­lelősségre vonják őket. De mások felelősségéről ritkán hallani. A közlekedés három feltétele út, gép, ember — stimmel. A balesetek okait boncolgatok megcáfolhatat- lanul állítják, hogy a bizton­ságos közlekedés ellen a me­rényletet zömmel emberek követik el. A felelősségre- vonás azonban az emberek egy csoportjára, a KRESZ ellen vétőkre szűkül le. Miért? Megannyi esetben be­bizonyosodott, hogy balese­tet előidéző „emberi ténye­ző” volt a forgalomszervező, a' forgalombiztonsági szak­ember — többek között az is, aki a busz ülését úgy ter­vezte meg, hogy a busz veze­tője a fülkéből nem láthat­ta a kisgyereket, akit a jobb­ra kanyarodó gépjárművel halálra gázolt — akinek nem T),7 másodperc alatt kell (mintegy veszélyes közleke­dési szituációba kerülőnek) eldöntenie, hogy mit tegyen. Pontosabban, hogy mit hová tegyen! Kovács Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents