Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
6 Nemzetközi körkép 1983. JANUÁR 29. KGST-mérleg Az energiagondok megoldása fontos feladat. Képünkön: szénszállító szalag az NDK- beli Bärwalde bányájánál A tagországok árucseréjében nő a fogyasztási cikkek részaránya. Képünkön; csehszlovákiai harisnyagyár A közös tervezés, a hosz- szú távú energetikai, számítás technikai és közlekedési együttműködés kérdései szerepeltek a KGST VB legutóbbi, moszkvai ülésének napirendjén. A tanácskozás kapcsán érdemes mérleget vonni a szocialista országok gazdasági közösségének tevékenységéről. Tavaly a budapesti ülésszakom a tagországok megállapodták az 1986—90-es évekre szóló tervkoordináció feladatairól. Ennek megfelelően megkezdődtek a konzultációk amelyek elősegíthetik a tagállamok gazdaságpolitikájának közelítését, a közvetlen kapcsolatok bővülését. A szorosabb együttműködés segít a világ- gazdaság változó követelményeivel összhangban álló termelésszerkezeti változtatásoknál is. Változatlanul központi kérdés a nyersanyag- és energiaszükséglet kielégítése. a rendelkezésre álló erőforrások kihasználása. A tagországók hosszú távú programot valósítanak meg az energiaellátás biztosítására. az egyik legfontosabb fejlesztési iránynak tartva az atomenergia fokozott fel- használását. Az atomenergia részarányának további növelését segíti az atomerő- művi berendezések gyártásának szakosítására kötött sokoldalú megállapodás. Ennek teljesítését épp a KGST budapesti ülésszakán tekintették át. A széniparban az együttműködés az új lelőhelyek feltárására és a kitermelés korszerűsítésére összpontosít. A kőolaj- és gázipari bizottság javaslatokat dolgozott ki a tagországok igényeinek fedezésére az 1990-es évekig. Az árucsere-forgalomban a kölcsönös szállítások — az egyes népgazdaságok belső gondjai miatt — nem nőttek olvam dinamikusan, mint. a korábbi években. Előrelépés történt azonban azon a téren, hogv a szállított termékek már jobban igazod • ták az egyes népgazdaságok igénveihez. teherbíró kénességéhez. A tervezési, külkereskedelmi és ipari szakemberek folyamatos tanácskozásinak eredményeként sikerült számos olyan terméket „felfedezni”, amelyet korábban tőkés országoktól vásároltak a tagállamok. Az elmúlt esztendőben újra bebizonyosodott: különösen fontosak testvéri kapcsolataink rendkívüli helyzetekben. A KGST-országok például segítettek Lengyel- országnak a szabad kapacitások kihasználásában a gép-, vegy- és könnyűipari területén. Ugyancsak jelentős az előrelépés a szabványosításban, tavaly mintegy 400 új. szabványt fogadtak el. Az 1982-es esztendő természetesen jónéhány megoldást sürgető problémát is felvetett. Az egyik: lassú az előrelépés a gyártásszakosításban. Sokszor előfordul, hogv gazdaságtalan egyik vagv másik termék, de mégis folytatják termelését. Sok még a javítanivaló a tudományos-műszaki együttműködésben. a kooperációkban is. Az eddig aláírt megállapodások inkább kétoldalú szerződések, s még kevés igazán sokoldalú megáflapo- dás született. Ezek a kiragadott példák is mutatják: sok a megoldásra váró. kérdés, feladat van bőven. A KGST fennállása óta eltelt 34 évben változtak a követelmények, módosultak a feltételek és a módszerek. Eltérő mechanizmusok, irányítási rendszerek jöttek létre, amelyeknek összehangolása elengedhetetlen követelmény. Ugyancsak gondot okoznak a különböző árrendszerek, a pénzforgalom bonyolultsága és nehézkessége. Sürgető feladat olyan módszerek kidolgozása, amelyek segítségével a lényegében még ma is kétoldalú árucserét a résztvevő országok többoldalú külkereskedelmi kapcsolata váltaná fel. A sok megoldásra váró probléma ellenére egy dolog változatlan: az együttműködés szükségszerűsége. Ez a felismerés fogalmazódott meg a Varsói Szerződés Prágában megtartott januári csúcstalálkozóján. illetve a KGST VB legutóbbi moszkvai ülésén is. Faragó András Komoly távlatai vannak a tudományos együttműködésnek. A szófiai Hegesztésku tató Intézet dolgozói közös KGST-programok végrehajtásában is résztvesznek Bizonytalan megbízatás Otthon se jobb? Megaláztatás, kiközösítés, magány és kínzó honvágy — így foglalható össze az NSZK-ban dolgozó török vendégmunkások helyzete. Többségük úgy érzi, túlságosan is nagy áldozatot hoz a kétségtelen előnyökért — ráadásul ezek az előnyök ott a helyszínen, a nyugatnémet munkások jövedelméhez és életkörülményeihez viszonyítva nemigen érzékelhetők. De a legtöbben végigcsinálják, a legnehezebb percekben a hazaköltözésről álmodozva. A legnagyobb csalódást pedig éppen ez a várva várt pillanat hozza. Törökország nem öleli keblére megtért polgárait: állást nehéz kapni, s a török munkás frissen szerzett korszerű technológiai (tudományára sincs igény. „Hol vagyunk mi a gépesítésnek attól a fokától.” — tárja szét karját az egyik török buszgyár személyzetise, amikor a Daimler-Benz- gyár volt török munkása az automata gépek kezelésében szerzett jártasságára hivatkozik. Talán még ennél is fájóbb, hogy a hazatérőket ellenséges hangulat fogadja. A munkanélküliek száma Törökországban ma 3 millió körül van; egy-egv visszatelepülő a nála addig is nehezebb körülmények között élő honfitársa elől veszi el a kenyeret. És a munkáltatóknak se érdekük, hogy alkalmazzák őket. A rövi- debb-hosszaibb időt az NSZK-ban töltött törökök nehezen illeszkednek vissza, különösen, akik tíz évnél is hosszabb időn át voltaik, távol. A hazatelepültek elkeseredettsége pedig egyre nő. Társaik nem fogadják be, csúínevekikel illetik őket, a régi barátok is többnyire hátát fordítanak, ök maguk is megváltoztak: bár a nyugatnémet munkáshoz képest igencsak szerény körülmények között éltek az NSZK- ban, azoktól a külvárosi negyedektől, amelyek nyomorúsága elől annak idején Európába menekültek, ma már elszoktak. Megtakarított ,pénzükből éppenséggel tudnak lakást venni valamelyik új negyedben — hisz egyebek között ezért dolgoztak évekig idegenben. De ezzel végképp „feladják”: a régi ismerősök távol kerülnek, az új szomszédok nem fogadják be őket. Ez lenne az a hőn áhított paradicsom? — kérdezik tanácstalanul, nosztalgiával gondolva azokra az időkre, amikor legalább még álmaik voltak. Bz UNIFIL még sokféle feladatot láthat el a libanoni békefolyamat előmozdításában, mert széles körű tapasztalata van a békefenntartásban” — e szavakkal „kommendálta” csapatait a minap William Cal- laghan ír tábornok, az ideiglenesen Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-erők (UNIFIL) parancsnoka. Az utóbbi évtizedekben valóban nem jutott osztályrészül ENSZ-csapatoknak annyi — s tegyük hozzá: tragikus — tapasztalat, mint éppen az UNIFIL-nek Libanonban. Mostanáig 40 katonája lelte halálát, 120 tagja pedig megsebesült, miközben áldatlan feladatkörét próbálta betölteni. Izrael 1978. márciusi Libanon elleni támadása után a világ- szervezet 4000 kéksisakost küldött a déli országrészbe azzal a feladattal, hogy ellenőrizzék az izraeli csapatok kivonulását, hozzanak létre ütközőövezetet az izraeli—libanoni határ mentén és segítsék elő, hogy' a libanoni kormány kiterjeszthesse fennhatóságát arra a területre is. Az évek során a létszám a jelenlegi 6286-ra bővült. a csapatok fenntartása havonta majdnem 15 millió dollárjába kerül a világszervezetnek. Az UNIFIL-ben résztvevő ír, fidzsi-szigeteki, ghanai. nepáli (tavaly év végén kivonultak, helyettük finnek érkeztek), holland, nigériai (napokon belül ők is kivonulnak), norvég, szenegáli. francia, olasz és svéd katonák mégsem érvényesíthették a BT határozatát, sem a libanoni kormány kívánságát. A világszervezet határozatával ellentétesen ugyanis az izraeli hadsereg 1978-ban nem az UNIFIL-nek, hanem a libanoni hadseregből dezertált Haddad őrnagy fegyvereseinek adta át a határtól közvetlenül északra húzódó 10—15 kilométeres sávot, s azon belül saját jelenlétét is fenntartotta. Az ENSZ-csapatok eleve csak e vonaltól északra üthettek tábort. Az izraeli provokációra válaszul a PFSZ erői sem szüntették be harci tevékenységüket a térségben. Az UNIFIL — amelynek katonái csak akkor használhatják könnyűfegyvereiket, ha rájuk célozva lőnek — ígv kilátástalanul két tűz közé került. A Szovjetunió állandó ENSZ-nagykővete, Oleg Tro- janovszkij 1978-ban eleve ellenezte az UNIFIL kiküldését. Azért, mert — mint mondta — „nem helyi konfliktusról, hanem a közel-keleti igazságos rendezés elérése ellen jóelőre kitervelt (izraeli) támadásról van szó”. Hiányolta, hogy a BT — amerikai nyomásra ■— nem ítélte el kellőképpen Izraelt, és nem foglalkozott a helyzet szélesebb összefüggéseivel sem. Ennek ellenére a Szovjetunió képviselője a szavazáson való tartózkodásával lehetővé tette, hogy az ENSZ-erőket mégis a helyszínre küldjék. Ezzel a libanoni kormány kérését teljesítette, s teljesíti azóta is. valahányszor az UNIFIL megbízatását meghosszabí- tották. Kétségtelen ugyanis, hogy a kéksisakosok jelenléte legalább a helyi lakosságnak némi könnyebbséget, nyugalmat jelentett. Tavaly június — az újabb izraeli támadás — óta azonban az UNIFIL szerepe az eddiginél is kétségesebbé vált. Az ENSZ-csapatok messze az izraeli állások mögé kerültek, az ellenfelek körletüktől ötven kilométerre északra néznek egymással farkasszemet. A külföldi — elsősorban az izraeli — csapatok kivonására irányuló tárgyalások kezdete után a libanoni kormány ezért új feladatot kért az UNIFIL- nek: .az ENSZ-erők. a külföldi csapatok kivonásának ütemében, fokozatosan terjesszék ki tevékenységüket az ország egész területére, s mindenütt segítsék a libanoni kormányt fennhatósága helyreállításában. Izrael viszont azt követelte, hogy az UNIFIL-t három hónapon belül teljesen vonják ki Libanonból. A Biztonsági Tanács nem teljesítette az izraeli követelést. de nem tehetett eleget a libanoni kérésnek sem. Elsősorban azért nem, mert az Egyesült Államok képviselője feltételül szabta, hogy az UNIFIL illetékességi körének kiterjesztéséhez „meg kell vizsgálni” az ENSZ-erők és a Bejrútban tevékenykedő háromhatalmi erők viszonyát. Bz ENSZ-en kívüli bejrúti háromhatalmi erőkben 1200 amerikai és 3200 francia, illetve olasz katona vesz részt. Az amerikai feltétel azt jelzi, hogy az Egyesült Államok hosszú távra — és zavartalanul — szeretné berendezni az izraeli támadás nyomán szerzett újabb közel-keleti hídfőállását. Így a BT csak kompromisszumos határozatot hozhatott: az UNIFIL — jelenleg nem teljesíthető — feladatköre változatlan maradt. Mészáros György A „731-es különítmény” Nem mindennapi látogatásról számol be a TASZSZ hírügynökség pekingi tudósítója, Grigorij Arszlanov. A kínai külügyminisztérium meghívására a közelmúltban a kínai fővárosban akkreditált külföldi tudósítók egy csoportja — köztük több szovjet újságíró — felkereshette a japán Kvantung-had- sereg hírhedt „731-es különítményének” egykori működési körletét. A különítmény vegyi- és baktériumfegyverekkel kísérletezett. A különleges központot a japán hadsereg a harmincas évek közepén hozta létre húsz kilométerre Harbin településtől — írja a szovjet tudósító történelmi riportjában. ■ — A kísérleti telepnek otthont adó hat falu lakosságát kitelepítették. A laboratóriumokat és termelőrészlegeket felölelő „különleges zóna” mintegy 100 négyzet- kilométeren terült el. A központ mellett részlegeket hoztak létre több környező kínai járásban is. Az itt kitenyésztett — kolerát. pestist tífuszt, léofe- nét, himlőt és más halálos betegségeket terjesztő — kórokozókat embereken próbálták ki. A központ baktériumbombákat és -lövedékeket is előállító üzemeiben 3 ezer embert alkalmaztak. A 80 ezer négyzetméteres, úgynevezett „négyzetes blokkba” szigorúan korlátozták a bejutást. Ezt a „kísérleti nyulaknak”: hazafias érzelmű kínai diákoknak, partizánoknak és a japán megszállás ellen harcolóknak tartották fenn. A kísérleti alanyok között szovjet, mongol és koreai emberek is voltak. A telepen 1939-től 1945 augusztusáig háromezer ember pusztult el a kórokozókkal mesterségesen előidézett betegségekben. A tudósítóknak elmondták; a Távol-Keleten még augusztusig tartó háború utolsó hónapjában már nem folyt „munka” ” a laboratóriumokban. a japánok lázas sietséggel kísérelték meg eltüntetni a nyomokat. A mintegy száz. még életben lévő kísérleti alannyal gázkamrában végeztek, a holt testeket elégették. A kísérleti telep dokumentumai ugyancsak a lángok martalékává váltak, az utolsó pillanatban felrobbantották a jelentősebb létesítményeket is. A nyomok minél tökéletesebb eltüntetésére Senjangból érkeztek különleges műszaki egységek. S mindez nem volt elég. A sietve távozó japánok betegségeket okozó baktériumokat is maguk után hagytak. A környéken kitört pestisjárványnak több mint száz halálos áldozata volt. A telep vezetőinek azonban mégsem sikerült minden nyomot eltüntetniök maguk után. Egy részük a nagyszabású mandzsúriai támadás során a szovjet hadsereg fogságába esett. Habarovszkban bíróság előtt kellett felelniük tetteikért. A 731-esek közül azonban soknak sikerült visszajutnia Japánba. „Szerencsésen hazatért” a kísérleti telep egykori» fanatikus vezetője, Isii altábornagy is. Az ezrek haláláért felelős japán tisztek annak fejében, hogy kísérleti eredményeiket a Pentagon rendelkezésére bocsátották, megvásárolhatták saiát szabadságukat is — írja az egykori iaoán háborús bűnök színhelyén tett látogatás során szerzett tapasztalatokról szóló beszámolójában a Kínába akkreditált szovjet tudósító. Összeállította: Majnár József
