Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JANUÁR 29. I Arcképvázlat I Vasas maradt Kisújszálláson is Pénz? Pénz! Pénz... Mészárovics Imre Kisújszálláson lakik a Diófa utca egyik mutatós, saját tulajdonú kockaházában. A javakorabeli, 43 éves férfi tősgyökeres pesti, méghozzá nem is akárhonnan érkezett a kunok közé. Onnan, ahol József Attila gondolatvilágával élve a város érdes foga rág, ahol fémkeblű dinamók szopják a sivalkodó transzformátorokat. Egyszóval az ipari munkások közül; Csepelről. Ott tanulta a betűvetést az iskolában, édesapját tősgyökeres vasasként ismerték a környéken. így nem véletlen, hogy tanulmányai befejezése után ő is a Csepel Vas- és Fémművek egyik műhelyébe került. Jó leckének tartotta, tartja ma is a nagyüzemi munkát. Ott látta, tapasztalta személyesen is napról-nap- ra: milyen is az igazi vasas összetartás, igyekezet, akarat, a szocialista brigádverseny. ami már akkor is a gyármonstrum legjellegzetesebb sajátosságai közé tartozott. Közben történt egy és más az életében. A szülei elváltak, az édesanyja ezután Kisújszállásra ment férjhez. A sorsa így hol a fővároshoz, hol Kisújszálláshoz kötötte, nem beszélve arról a 27 hónapról, amelyet katonaként becsülettel végigszolgált a seregben. Hogy mi módon lett belőle mégis megyénkbe- li? Ezt — mint nevetve megjegyezte — részben egy billegés lábú, borulós létrának köszönheti. A kisúji lakásuk tőszomszédságában a hatvanas esztendők elején élt egy barna hajú, szép fiatal lány. Valahogy szeretett volna megismerkedni vele, és az isten se tudja, hány változatot elképzelt már a közeledésre, a megszólítási formákra. amikor a véletlen a segítségére sietett. Az egyik nyári hétvégén hatalmas létráról gallyalta a mezsgyén álló fákat, és hogyan, hogyan nem, de eldőlt a törzsnek támasztott faalkotmány. és Ö hatalmas csattanással pillanatokon belül a saját bőrén tapasztalhatta, esetenként mennyire hamis az édes anyaföld elnevezés. Hogy mindez véletlenül esett-e, vagy készakarva, az ma már a történet szempontjából lényegtelen. De az már nem, hogy az éppen kinn tartózkodó kislány lélekszakadva rohant segíteni az „áldozatnak”. Mint kiderült, szerencsére az ijedelem nagyobb volt, mint annak a néhány kék, zöld foltnak a terjedelme. amelyek viselését azért nagyban enyhítette a tény, hogy a megismerkedés ceremóniáján túljutottak. A többi már olyan, mint a jó mesében,: az esetet nemsoká házasság .követte, és ennek már annyi éve, hogy a fiuk is kijárta az általános iskolát. Sőt. már másodéves gépszerelő tanulóként az apja nyomdokai» halad. Imréhez visszatérve: Ö előbb az egyik jogelődnél, a Dózsa Termelőszövetkezetnél lett növénytermesztő, később rakodó, majd a megfelelő tanfolyam elvégzése után gépszerelő traktoros. Hűséges típus, nem szereti váltogatni a helyeket, ma is ott van, ahol kezdett, csak éppen az egyesülések után a közös gazdaság a Nagykun nevet vette fel. Tíz hosszú esztendeig nyergeit egy megbízható DT-t. és már újabb tíz éve, hogy az év nyolc- kilenc hónapjában a John Deeren találja a felkelő nap. Dicséri, ez is áldott jó masina, már a rezdüléséből is érzi ha valami nincs rendben nála. Annak ellenére, hogy a gép 60 mázsás, a dupla kerekeken 120—130 centis a nyom, szaknyelven fogalmazva a felfekvés, így nem nyomja, sűríti agyon a földet. Vetni szeret a legjobban, állítja, ez a legcsodálatosabb munka. Egy tizenkét órás műszak alatt 100 holdat is elvet, ha nincs hiba. Egv gondja azért akad: nyaranként napközben ha ..odafenn” jó erősen betüzelnek, bizony a vezetőfülkében 51— 52 Celsius-fokra is felkúszik a hőmérő higanyszála. így az izzadó „pilóta” választhat a hőség, vagy szellőztetés esetén a por között. Ö általában az ablakot nem nyitja ki. mert a por talán még a hőségnél is elviselhetetlenebb vendég. A munkán kívül a közélet is érdekli; 1976 óta párttag, a gazdaság vezetőségi tagja. Itt, ezen a fórumon hallatni kell a szavát a nyereségelosztásnál, az új tervek, a premizálás feltételeinek kialakításánál egyaránt. És ő hallatja is, afféle érvelő, vitatkozó, csendes, de határozott stílusban, ami bizony olykor azzal is jár: hol ez az ember, hol amaz őrről meg egy kis időre. (Mármint aki kevesebb juttatást kapott). Igaz, ahogy mondja, az idő, a belátás mindent begyógyít, és ezek az apró sértődések átmeneti jellegűek. Különben is radikálisan lehet rajtuk változtatni: a recept az, hogy jobban, még jobban kell dolgozni. Ezt egyébként önmagára is vonatkoztatja. Mellesleg — ha már a társadalmi funkcióról esett szó — a traktoros szocialista brigád vezetője is. Dicséri a kollektívájukat, kiválóak lettek a munkában, nagyon hajtós ez a tízegynéhány ember, sőt a közéletből is többen kiveszik a részüket közülük. Elégedett a sorsával, nem panaszkodik. A mezőgazdaság Kiváló Dolgozója, de kapott már miniszteri dicséretet is, és jutalomból Szov- jetunió-beli utat. Szerették volna nagyobb munkahelyi főnöknek tenni, választani, de nem állt kötélnek. Valahogy a gépen, a végtelen határban érzi jól magát igazából. Legendás a nyugalma: ha mérges, mélyen hallgat. Ha ennél is jobban haragszik, még ennyit se szól. Alapelve: kiabálva: üvöltve senkivel sem lehet szót érteni, és ő ehhez tartja magát. Amikor ebbe a városba került mintegy húsz éve, Csepel után nagyon meglepődött a kun emberek esetenkénti önzésén, az én házam az én váram szólásmondás találó voltán. Igaz, azóta napról-napra érzi, nagyot változott a helyzet, és az is tény, nem egy brigádtag háza úgy készült, hogy ők összefogtak tizenegynéhá- nyan, és hétvégeken kalákában húzták fel a falakat, segítettek a tatarozásnál, a tetőszerkezet elhelyezésénél. Ha a város kér tőlük valamit: mondjuk egy belterületi sáros út alapozását, az aszfaltozáshoz segítséget, akkor se mondanak nemet, akár szombatot mutat a naptár, akár vasárnapot. Azt írtam, az édesapja tősgyökeres vasas, és az ö jeliemét is nagyban formálta ez a Duna-parti gyáróriás. Mészárovics Imre is vasasnak vallja magát: tetteiben, gondolatvilágában egyaránt. Csak ma nem Csepelen, hanem Kisújszálláson és, ahová már annyi, de annyi szál köti, amelyek közül ez az írás csupán néhányat igyekezett vázolniAz emberiség írott történetét végigkísérte a pénz: csengő érmék, zizegő, ropogó bankók vagy kagylók, átfúrt kavicsok formájában. Korunkban összegubancolja — ritkán kibogozza — sorsunk fonalát. A pénz főszereplője lehet vérbeli "kriminek, vihet kísértésbe glóriás szentet, de lehet eszköze értelmes célok megvalósításának is. Ezernyi alakjából próbáljunk néhányat felvillantani. MENYASSZONYTANC EGY VARRÓTŰÉRT A tiszaburai nyugdíjasklub egy estéje leginkább a régi falusi fonók hangulatát idézi. Haszonnal telik az idő, miközben jókedvűen folyik a szó. Az emlékek bugyra kifogyhatatlan. — Háborús lakodalom volt a miénk 1945. december 25-én — kezdi idős Szekeres János- né. — Zűrzavaros világot éltünk. de azért volt csigaleves, vágtunk birkát is, és a 150 vendég bőségesen ehetett a krumplis pogácsából. Szólt a zene: „Lenn a délibábos Hortobágyon ...” — ez volt a sláger. A kontyoló után a menyasszonytáncra került a sor. Kézről-kézre adtak a vendégek, a cigányok húzták, a pénz gyűlt, megtelt a tál, kitettünk egy szakajtót, azt is teledobálta a násznép. Akkora kazalban állt a bankó, hogy a férjem nem is tudott kiváltani.... Másnap kendőbe kötöttem az egészet, átvittem a boltba, hogy bevásároljam a kezdéshez a legszükségesebbeket. A kereskedő megnézte a legfelső néhány bankjegyet, aztán megemelte a csomagot, odament a pulthoz és a kimondhatatlan összegért adott egy — varrótűt. — Mi a háború előtt esküdtünk, akkor még volt értéke a pénznek — veszi ót a szót Szabó Miklósné. — Nekem a menyasszonytáncból 117 pengő gyűlt össze, és egy szobabútort kaptam érte. Dehát kinek volt akkoriban pénze... 1937-ben a havi fizetés 70 pengő volt. A falusi ember csak kenyérben számol: akkoriban egy hónapban két mázsa búzáért dolgoztunk, ma egy átlagkereső hét és fél mázsa búzát vehet a pénzéért. Az inflációról Barta Sas Bélának is van egy jellemző története. — Társulati kertész voltam, havi fixes. Patkó Lajos kiskörei vízmester hordta a fizetéseket házhoz. Éppen ebédeltem, amikor leszámolta azt a pár milliócskát. Közben az étolajos üveg felborult, és a tartalma belefolyt a pénzes táskába. A szegény vízmester kétségbeesett: „Mi lesz most, biztosan rámegy a házam a kárra!” — Semmi baj, Lajos, mondtam, lassan hajtsa a biciklit a gáton, mire Tisza- sülyre ér, egy doboz gyufát sem fog érni az egész. Így is történt. Az olajnak, ami a pónzjre ömlött!, Sülyön már nagyobb értéke volt, mint a fizetésnek. VALÓBAN SZERENCSE FIA? Megsárgult újságokban lapozva szúrt szemet az alábbi cím: „Tízezer forintot nyert az Első Békekölcsön harmadig sorsolásán Róna István, a megyei tanács dolgozója”. A dátum 1952. november 20. Idézet a cikkből: „Mindig szívesen jegyeztem államköl- csönt — mondja Róna elvtárs. — Az első Békekölcsönből feleségemmel együtt 1100 forintot, a másodikból én 900 forintot, a harmadikból pedig fiammal együtt 1700 forintot jegyeztünk. Aztán magam és feleségem is mindig dolgoztunk a kölcsön jegyzés sikere érdekében.” A szerencsés nyertes keresésére indultam: emlékszik-e rá, mit kezdett harminc esztendővel ezelőtt a töméntelen pénzzel? A megyei tanácson dr. Szabó Irmához, a szervezési és jogi osztály vezetőjéhez vezetnek a szálak. És itt meg is szakadnak. — Róna Pista bácsi ... Hát emlékszik még rá valaki? — mondja meglepődve dr. Szabó Irma. — Pedig megérdemelné. hogy az emléke ne menjen teljes feledésbe. Meghalt szegény, a felesége sem él már, de arra a napra én is világosan emlékszem. A begyűjtési hivatalban dolgoztunk egy szobában. Egyik alkalommal feldúlva jött hozzám az „öreg”. „Te, képzeld, kihúzták a kötvényemet, hogy mondjam ezt meg a feleségemnek, hogy bele ne betegedjen?” Ez volt a legnagyobb gondja. Másnap örömmel újságolta: „Beadagoltam neki a jó hírt. Azzal kezdtem, nyertünk pár száz forintot, de lehet, hogy pár ezret is ..Egyszóval túlélte az asszony. — Róna István valóban a szerencse fia volt? — Ha valaki nem, hát ő semmiképp. A németek családjával együtt elhurcolták, egy koncentrációs táborból tértek haza a felszabadulás után. Aztán 1957-ben a begyűjtési hivatal megszűnt. Róna István vb-titkár lett Jászberényben. Onnan is ment nyugdíjba, de élete végéig népi ülnökként tevékenykedett a városi bíróságon. Igazságszerető, becsületes ember volt, örülök, hogy ha ebből az apropóból is, de felemlegethetem az emlékét. HAJSZA HEPI ENDDEL Tolna Károly, a Magyar' Nemzeti Bank megyei igazgatója még mindig belebor- zong, ha egy 30 év előtti történetre gondol. — Rizsaratás 1954, fizetjük a munkabért az aratóknak: Tiszasülyre, Pusztamonostorra az állami gazdaságnak. Délután három óra tájban a pénztár záráskor kiderül, hogy 135 ezer forint hiányzik. Pillanatok alatt végiggondoltam a következményeket, és a hideg veríték is kivert A címletjegyzék alapján megállapítottuk a hibalehetőséget: a pénztáros három darab, 50 forintost tartalmazó százas köteg helyett — harminc darabot adott ki. Gyorsan kocsiba pattantunk, és kimentünk a rizsesekhez. Ti- szasütyön már borítékban volt a munkabér, minden rendben. Éjszaka 2 óra felé értünk Pusztamonostorra. Benyitok a munkásszállásra, gyufát gyújtok, és ami feltűnt, az volt, hogy a pénztáros nem alszik! Azonnal rátámadtam: — Tudja-e, hány darab ötvenest vett fel a bankban? — Nem — válaszolta. — Az a banknak a dolga. — Közlöm, hogy 15 ezer forint helyett — 150 ezret kapott tévedésből! — Lehet... — mondta tétován. — Hát akkor nézzük meg! — A pénztáros már természetesen külön rakta a többletet, ám a sötétség leple alatt megpróbált félrevezetni bennünket: a 27 köteg ötvenest hozzá akarta csapni a mintegy kétmilliónyi munkabérhez. Természetesen észrevettük, és a megkerült pénzzel tértünk haza. De a történetnek még nincs vége. Feljelentettem az illetőt a bíróságon. Egy ügyes védőügyvéd kihúzta a csávából, az ügyész végül az én figyelmemet hívta fel arra, hogy a gyanúsított rágalmazásért — engem jelenthet fel. . . AMIT NEM LEHET MEGFIZETNI ... Több mint tíz éve már, hogy Tóth Lajos tiszaföldvá- ri autószerelő kisiparos lapunkat is megkereste különös panaszával. Sajnos a nem mindennapi eset megoldásában, emberi együttérzésen kívül mással nem tudtuk támogatni. Törteht pedig, hogy egy őszi napon egy kuncsaft hatalmas amerikai márkájú batárjával bebocsátást kért a kisiparos udvarába. Tóth Lajos — úgymond tiszteletből — beengedte az óceánjárónyi autót, hogy ott húza ki a tavaszt. Később az „albérlő” megkérte a mestert, szedje rendbe az öreg gépkocsit. A szerelő tiltakozott: erről szó sem lehet, alkatrészt égen-fölidön nem találni hozzá, egyébként is kár költeni az ócska járgányra. Egyik alkalommal, amikor Pesten járt a mester, a rámenős ügyfél — rászedve az otthonmaradt segédet — „szétdobta” a járművet az udvarban. Az utólagos tiltakozás mit sem használt, a monstrum dirib-darabjai elfoglalták a fél udvart. De ez még mind semmi. Egyszer csak felszólítás érkezett a kisiparos részére, helyreállítási ígérete elmulasztásáról, majd a szabadban valló tárolás miatt kártérítés megfizetésére kötelezték. Ezzel kezdetét vette a véget nem érő pereskedés, miközben az ügy megjárta a magyar igazságszolgáltatás valamennyi fórumát. Tóth Lajos még ma is remeg az idegességtől, ha az eset szóbakerül. — Kérem, 1968-tól 1974-ig pereskedtünk. Egyszerűen nem tudtam megtalálni az igazat sehol. Végül a Legfelsőbb Bíróságon kihoztak egy „döntetlent”: visszaítéltek nekem 7800 forintot, amit jogtalanul fizettettek ki velem korábbi döntések alapján. Nekem nem a pénz számított, hiszen “3a fél igazam belekerült legalább 50 ezer forintomba. De részben megnyugodtam. A 6 év alatt két kilogramm akta született, amit ma is őrzök. Én egy 90 kilós ember vóltam, most 65 ha vagyok. Idegileg kiborultam, évekig nem tudtam aludni, csak verejtékben úsztam éjszakánként, átmenetileg az iparomat is felfüggesztettem. — Mennyit keresett a dolgon az „ellenfél”? — Az autójának a négy kerekét vitte el. A 6 éves pereskedés végén talán ha 8 ezret. RIGÖFÜTTY HAJNALBAN A cserkeszőlői Ardai József téeszelinökként ment nyugdíjba. Egy ideig élvezte ä pihenést, aztán egyszer csak úgy döntött, elég volt a semmittevésből, fiával, aki mezőgazdász, nagy fába vágták a fejszét. Egy romos tanyát vettek, rendbehozták, és az istállójában bikák kaptak szállást. A cserkeszőlői portán csincsillákkal bíbelődik a család. A nyughatatlan Ardai József egy költségvetést mutat, aminek jogosságát az idő van hivatva igazolni. — A tanyai istállóban jelenleg négy hízómarha ropogtatja a tápot — kezdi a családi zánszámadó közgyűlést. Ha a villanyt bevezetjük, és a fiam leszerel a katonaságtól, négy tehenet is „felfogadunk”, mivel elektromossággal működnek a fejőgépek. A hízómarhákon évente 10—15 ezer a tiszta haszon, gondolom, a teheneken sem lesz kevesebb. — Mi a helyzet a csincsillákkal? — Nyolc anyával és két kannal indultunk. A fiammal és a vejemmel „társultunk” a tenyésztésre. A csincsilla évente átlag két utódot hoz. Ügy számítottuk, hogy mindegyikünknek lesz 100—100 anyája. A prémállatokat a minőségtől függően 800—1000 forintért veszik át darabonként. A haszon — egyszerű számtani művelet... — Mennyit keresett már eddig a bolton? Nagyot nevet: — Eddig csak ment a pénz. De én, aki világéletemben nyüzsgő ember voltam, nagyszerűen érzem magam. Ha kimegyek a tanyára, és kora reggel feke- terigófütty fogad — egész nap madarat lehet velem fogatni. Cél híján az ember — anyagi gondok nélkül is — csak tengeti az életét. Palágyi Béla D. Szabó Miklós A Szolnok Villamosipari Gépeket Javító Kisv állalat 1. számú üzemegységének feladata a megyeszékhely és környéke, valamint Töröks zentmikiós és Tiszaföldvár híradástechnikai készülékeinek javítása. Havonta több mint 2500 rádió, lemezjátszó, magnetofon, színes, és fekete-fehér tv készülék fordul meg a műhelyben.
