Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-19 / 15. szám
1983. JANUÁR 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Naponta 240 tonna rizst hántolnak, és ebből 150 tonnát kilós és félkilós kiszerelésben csomagolnak a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat karcagi rizshántoló üzemében. A készterméket a nagykereskedelmi vállalatokon keresztül az ország háromnegyed részében értékesítik Fényűzés a légkondicionált malacszállás Nem mindegy, milyen áron A sertéstenyésztés programja a hatvanas évek végén indult. Legfőbb célja az úgynevezett sertésciklus megszüntetése, az egyre magasabb szintű, folyamatos lakossági ellátás biztosítása és az exporttervek megvalósítása volt. Régebben a szabadpiaci árak keresletkínálat alakította mozgása nyomán a túl gazdag állományú esztendőket hiányokkal terhes évek követték a túlkínálat okozta csökkenő felvásárlási árak miatt. Ez persze visszafogta a tenyésztési kedvet. A megoldást a modern, iparszerű termelőbázis megteremtése jelentette. A program során — 1975-ig — 284 új nagyüzemi telep létesült. A vágósertéstermelés 1970 és 1980 között 691 ezer tonnáról 1,2 millió tonnára emelkedett, s Magyarország felzárkózott a fejlett sertéstenyésztéssel bíró nemzetekhez. Olyany- nyira, hogy az egy lakosra jutó sertéshústermelésben Dánia után a második helyet foglaljuk el a világ országai között. Az ágazat fejlődésének közelmúltjáról, s a jövőről kérdeztük dr. Kovács József professzort, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanárát. — A teleprendszerek kialakításakor elsősorban a technikai problémák megoldásával törődtek a tervezők, s figyelmen kívül hagyták az állatok biológiai igényeit. Nem rendelkeztünk kellő nagyüzemi tapasztalatokkal, ezért túlzott műszaki szempontok érvényesültek a racionális meggondolás helyett. A sokféle hizlalási mód, a teljesen zárt teleprendszer nem alkalmazkodott eléggé a nagy teljesítőképességű fajták biológiai, etológiái szükségleteihez. Így az üzemi teljesítmények nem feleltek meg a tenyészállatok génanyagában meglévő képességeknek sem a szaporulat, sem pedig a súlygyarapodás terén. Ma már tudjuk: a genetikai állomány tartástechnológiájához kellett volna szabni az iparszerű telepeket, és nem fordítva. — A ciklikusság kiküszöböl ését és a mennyiségi fejlesztést a program sikerrel hajtatta végre? — Igen, ezek az eredmények vitathatatlanok. De nem ökonomikus irányban léptünk előre. A telepek zöme például — a fűtőanyagok akkori viszonylagos olcsósága miatt — energiát nem kímélve oldotta meg a szaporítást és a hizlalást. A nagyüzemek a beruházásokra először hetven, később ötven százalékos állami támogatást kaptak. Sok helyütt — némi túlzással — légkondicionált, ablak nélküli, teljesen zárt istállók létesültek, vas- és férrufel- szereléssel. Ezek a telepek a folyamatosan növekvő költségek: az energia-, anyag- és eszközárak miatt egyre drágábban termeltek. — Mi tehát most a fejlesztésben követendő út? — Alkalmazkodni kell a szállások átalakításakor, az új istállók létesítésekor az állomány biológiai igényeihez, hogy mind jobban kihasználhassuk az állatok genetikai adottságait. A hagyományos tartás értékes elemeinek és a modern formáknak az ötvözete adja azokat az iparszerű, nagyüzemi telepeket, amelyek a gazdaságossági számítások szerint is megfelelnek a kor követelményeinek. A speciális kutatási körülmények között elért eredmények, szintek persze teljesen nem érhetők el a napi termelési gyakorlatban. De megközelíthetők. A soron lévő feladatok egyszerűsítést is jelentenek. Olcsóbb eljárásokat, hosszabb élettartamú istállóberendezéseket, a természetes anyagok — például a fa — fokozottabb alkalmazását. — Az előrelépéshez megfelelő fajták is szükségesek. Hogyan állunk e területen? — Fajtaválasztékunk — a genetikai munka eredményeként — világszínvonalú. De nagyon fontos mindenütt az adott feltételeknek leginkább megfelelő fajták pontos kiválasztása, hiszen ez az alapja a hozamoknak. A meglévő iparszerű zárt épületek kiválóan alkalmasak a „kényes” korban lévő állatok elhelyezésére. A kevésbé igényes fajtáknak viszont fűtés nélküli, természetes szellőzésű, egyszerűbb szállásokat érdemes építeni. — Vannak-e jelei ezeknek a törekvéseknek? — A gazdaságok fejlesztő munkáját ma már az ésszerűségre, a takarékosságra való törekvés jellemzi. Az, hogy az állomány minél olcsóbban érezze jól magát, minél kisebb ráfordítással hozza a hasznot szaporodásban, gyarapodásban egyaránt. Végezetül még egy gondolat : az ágazat teljesítménye, munkája — beszámítva a háztáji és kisegítő gazdaságokat is — meghatározó állattenyésztésünkben. A férőhelyek számát, a levágott hízók, az előállított sertéshús mennyiségét nézve dicséretesek az eddig elért eredmények. A mennyiségi fejlesztést most már a minőségi. ökonomikus szakasznak kell követnie. Mert nem elég a húst csak megtermelni. Arra is figyelni kell, hogy milyen áron... Deáki László Holnaptól Sorozat a lakáselosztásról, gazdálkodásról D szolnoki városi tanács lakásrendeletének bemutatása Következő lapszámunkban négyrészes sorozat kezdődik, amelyben a szakember dr. Krizsa Sándor, a szolnoki városi tanács vb igazgatási osztályvezetője részletesen bemutatja a tanács lakás- rendeletét. Szó lesz a cikksorozatban mindazokról a szempontokról, amelyek alapján az új és a megüresedő lakásokat a megyeszékhelyen elosztják. Tájékoztatást ad a fiatalok első, átmeneti lakáshoz jutásának feltételeiről, a cserék lehetőségeiről. Pontos információt kapnak az olvasók a különböző lakásformákra való jogosultságról és azokról, akik azonos feltételek mellett élveznek elsőbbséget. A lakásigénylések megújításának és a letétnek külön fejezetet szentelt a szerző. A tanácsi bérlakásokkal, a használatbavételi díjakkal, a kedvezményekkel, a garzonokkal kapcsolatos minden fontos tudnivalót tartalmaz a holnap kezdődő négyrészes sorozat. flz országos választási elnökség közleménye Az Elnöki Tanács január 29-ére tűzte ki a fővárosi 41. számú országgyűlési választókerületben — Venéczi János képviselő elhunyta miatt — az országgyűlési képviselő időközi választását. A fővárosi és a megyei tanácsok ugyancsak erre a napra tűzték ki a helyi tanácstagok időközi választását, mert egyes helyi tanácstagi választókerületek elköltözés, elhalálozás és egyéb okok miatt megüresedtek. A fővárosi 41. számú országgyűlési választókerületben megtartották az időközi képviselőválasztási jelölőgyű- lést és Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárát jelölték országgyűlési képviselőnek. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a jelölést benyújtotta az országos választási elnökségnek. Az elnökség megállapította, hogy a jelölés törvényes volt, és így Pozsgay Imre képviselőjelöltségét elfogadta. Folynak a helyi tanácstagok időközi választásának jelölőgyűlései is. Az illetékes választási elnökségek január 19-ig döntenek a jelöltek elfogadásáról. Hétmérföldes léptek nélkül Ha a címszavakat nézzük, idei gazdasági feladataink között nem találunk meglepően újat. A külgazdasági egyensúly megőrzése, javítása például évek óta tennivalóink legjelentősebbike — ma . azonban mindennél fontosabb. A termelőüzemekre, a külkereskedőkre minden eddiginél nagyobb felelősség hárul, hiszen — ismert okok miatt — jócskán elapadtak azok a források, amelyekből esedékes tartozásaink és vásárlásaink ellenértékének megfizetésére meríthettünk volna: 1983-ban az idei munkánkért kapott pénzből kell megéltiünk. Ez meglehetősen komoly és igen nagy terhet jelentő újdonság. De vannak-e a szigorú követelményekhez való alkalmazkodást segítő új módszerek? A világpiaci helytállás eszköztárában aligha találunk olyat, amelyikre azt mondhatnánk: „Ezt még nem próbáltuk, ez egyedül gyógyírt hoz mai gondjainkra”. Nincs ilyen „fogás”! A hagyományos eszközökkel kell dolgoznunk, de még véletlenül sem a nálunk hagyományosnak számító módon. Ahhoz például, hogy tőkés exportból származó bevételeinket a szükséges mértékben növeljük, egyáltalán nem elegendő, ha az eddig élen járó vállalatok többet értékesítenek. A külgazdasági kapcsolatokból másoknak is részt kelt vállalniuk. Naivság, persze az,t hinni hogy az eddig ismeretlen magyar cégeket külhont társaik tárt karokkal várják. De miért is szállítana minden magyar üzem a határokon túlra? Nincs annyi, a piac változásaira jó ötlettel reagálni képes, fejlesztőmérnök, annyi versenyképes gyártmány, ami ezt lehetővé tenné. Mégis: van reményt adó tartalék. Természetes, ha egy jó piacot — márpedig az export nálunk „üzlet” — találó vállalaton belül az erőket arra a területre összpontosítják, ahol a keresett cikket készítik. Miért ne lehetne a mainál szélesebb körManapság kevesen mondhatják el magukról, hogy egy szakmában 43 éve dolgoznak. Ezek közé tartozik Magony Emil. — 1939-ben kezdtem Be- senyszögön egy maszek suszternél, ahol 4 évig voltam tanonc. Ezekben az időkben a mesterséget nemcsak tanították, hanem keményen ellenőrizték, mégpedig a ben jellemző ez a magatartás a vállalatok közötti kapcsolatok esetében is? Menynyivel gyorsabban növekedhetne az export, az egész ország hasznára, ha a külföldön kelendő áruk gyártásába más üzemet is bevonna a versenyképes termék egyedül többet szállítani nem tudó gazdája! A megfelelő műszaki-fejlesztési és piaci háttér nélküli vállalatok termelőkapacitását többek között így lehetne az exportcélok elérésének szolgálatába állítani. Hasonló módon vehetnének részt a jó műszaki adottságú, de' a világpiacra kikerülni nem képes üzemek az import csökkentésében. A kínálkozó lehetőség kihasználásához persze — többek között megfelelően jutalmazó és büntető szerződésekkel — a partnerek érdekközösségét kell megteremteni. Különben a közös vállalkozás, bármilyen szép is a szándék, csak veszteségeket szül. Rengeteg szó esik ma a külkereskedelemről, tudjuk, a^ külgazdasági kapcsolatok éppen a hazai vívmányok megőrzése érdekében kaptak főszerepet. Mégis sokaikban — nem is alaptalanul — úgy él, mintha a gyárak egy egészen más köre termelne itt- honra és más a határokon túlra. Pedig a külső és a belső piacnak még véletlenül sem szabad egymástól elszakadnia. A lakosság növekvő igényeinek kielégítése ma is — amikor a külgazdasági kapcsolatokon a szokásosnál több múlik — elsőrendű feladata vállalatainknak. Amelyik üzemben azonban azt hiszik, hogy a megfelelő választékot és minőséget biztosítva „csupán politikai elvárásoknak” tesznek eleget, ott tévednek. A termékskála, a technológia megújhodásának itthon kell kezdődnie. A magyar fogyasztók ellátása nem jótétemény, nem is csak kötelesség — gazdasági érdek: exportálható áru a jövőben csak abból a termékből lehet, amelyiket már elfogadott egy piac, és jelzései alapján a tervezés és a gyártás' hibáit sikerült megszüntetni. A versenymegrendelők. Tehát a szakmának minden fortélyát meg kellett tanulni, amely sokoldalú embert követelt. Érteni kellett a bőrcserzéshez, melyik bőr mire való. Nagyon sokrétű tevékenysége volt akkoriban a suszternak. Általában egyedül dolgozott, így egyedül is nézett szembe a legváratlanabb Kérésekkel, amelyeket a vevők re fel kell készülni, és „edzőpartnernek” (a világhírű márkák megismertetése is így kezdődött) a viszonylag védett belső piac még akkor is megfelelő, ha a magyar gazdasági szakembernek később, idegen országokban más „törvényeket” kell megtanulnia. Igaz, a felkészülés érdekében tett erőfeszítések sokszor hiábavalóak, mert a termelő nem láthat túl gyára kerítésén. Kereskedőink — még a külfölddel kapcsolatokat tartók is — hajlamosak arra, hogy csak akkor vegyenek észre egy vállalatot, amikor már biztos üzletet szimatolnak. Pedig a kereskedő eredetileg nem (rossz) bolti eladó, hanem közvetítő, a termelés egyik szervezője, a gyártó és a vásárló „étvágyának is gerjesztője”. Csodaszert senki nem tud ajánlani alapjában véve nem új, a lényegesen nehezebb körülmények között is időszerű feladataink megoldására. Az igazi csoda talán az lenne, ha legalább létező lehetőségeinkkel élni tudnánk. Itt van például az egy éve szüntelen gyarapodó kisvállalkozások külpiaci kapcsolatainak példája. Ezek a szervezetek olcsón dolgoznak, a változásokra gyorsan reagálnak, máshol elkallódott, vagy csak gazdaságtalanul hasznosítható ötletek valóra váltására alkalmasak. Egy-két példa azt is bizonyítja (például a logikai játékoké), hogy a külfölddel viszonylag kevés1 dollárt hozó szerződéseket is érdemes kötni. A kisvállalkozások termelési lehetőségeit azonban eddig alig sikerült a külgazdaság egyensúlya javításának szolgálatába állítani. Nálunk kevesen vállalkoznak apró- cseprő exporttételek összegyűjtésére — még mindig a nagy üzlet a vonzó. Pedig ha valami jellemző új gazdasági helyzetünkre, az az, hogy hétmérföldes léptek nélkül kell előre jutnunk. V. Sz. J. igényeltek — vallja magáról. A szolnoki Bőr- és Textilipari Szövetkezethez 1960- ban került. Azóta, hogy megépült a szolgáltatóház Besenyszögön, ott suszterko- dik. Egyedül, „tele munkával.” Ellátja a község lakosságát, illetve kap javítani lábbelit a központtól is. Havonta több mint 200 pár különböző cipő kerül ki javítva keze alól. Valamikor csizmákat is készített, és javított lószerszámokat. Ma már csak cipők, szandálok, futball-labdák sorakoznak a polcokon, amelyekre nézve úgy tűnik: az emberek kevesebb „pénzt” dobnak a szemétbe, inkább igénylik ezt a szolgáltatást is. Fotó: Tarpai Zoltán NEGYVEN ÉVE A SZAKMÁBAN A lábbelik besenyszögi orvosa
