Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
ó Nemzetközi körkép 1983. JANUÁR 15. Zsákutca Libanonban Pierre Gemajel, a falan- gista párt agg vezére így kommentálta az izraeli és a libanoni küldöttség első, haldei találkozóját: „Libanon nyolc év óta először tárgyal. szabadon, minden külső nyomás nélkül”. Kijelentése okkal lett köznevetség tárgya Bejrutban, hiszen izraeli hadsereg által megszállt területen, izraeli tankok és ágyúk fenyegető jelenlétében ült tárgyalóasztalhoz a libanoni küldöttség. Az is köztudott, hogy a köztársasági elnökké választott ifjabb Gemajel — Amin — hatalma az elnöki palotára, a palesztin gerilláktól, baloldali és muzulmán mi- licistáktól „megtisztított” Nyugat-Bejrútra korlátozódik. Sáron izraeli hadügyiminiszter jelezte, hogy a libanoni államfő nem is álmodhat hatalma kiterjesztéséről mindaddig, 'amíg nem fogadja el az izraeli csapatkivonás békeszerződéssel felérő politikai és biztonsági feltételeit. Az elnök dilemmája Az összefüggés nyilvánvaló: amíg az elmúlt év júniusában betört izraeli csapatok Libanon területén maradnak, addig a Bekaa- völgyben és az Észak-Liba- nonban tartózkodó szíriai és palesztin fegyveres erők kivonását sem lehet napirendre tűzni. Izraelnek nem sürgős a dolog. Mert minél népszerűtlenebb odahaza a libanoni jelenlét, annál inkább elengedhetetlen a súlyos emberi áldozatokat, anyagi veszteségeket követelő invázió igazolása, a háború árának behajtása. De miiyen árat fizethet Libanon az izraeli megszálló csapatok kivonásáért? Ez a maronita keresztény Amin Gemajel legkínzóbb dilemmája. Ha ugyanis túlságosan messzire megy az Izrael- nak tett engedmények útján, akkor nemcsak az elnökké választását támogató mohamedán vallási közösség bizalmát és egyben a nemzeti egység reményét játszhatja el, hanem azzal a veszély- lyel is szembe kell néznie, hogy — Egyiptomhoz hasonlóan — a kapituláns Libanont is kirekesztik az arab országok közösségéből, megfosztják az újjáépítés, a fennmaradás semmivel sem helyettesíthető erkölcsi-anyagi bázisától. A felváltva adagolt arab figyelmeztetések és vállvere- getések meglehetősen leszűkítették a manőverezés terét. A minden tekintetben kiszolgáltatott Libanon vezetői most paradox módon attól az Egyesült Államoktól várják az elviselhetetlen izraeli nyomás ellensúlyozását, libanoni—izraeli—amerikai tárgyalások második fordulója Izraelben amely kezdettől fogva támogatta, szükségszerűnek tartotta Izrael libanoni agresz- szióját. Nyílt titok, hogy az izraeli—libanoni tárgyalásokon „teljes jogú partnerként” részt vevő Washington elsősorban a saját regionális érdekeit tartja szem előtt: a libanoni rendezés a közel- keleti hegemónia, az amerikai katonai jelenlét biztosításának a soronkövetkező láncszeme. A Reagan elnök által hangoztatott és támogatott libanoni függetlenség, szuverenitás tehát valójában a korlátlan amerikai befolyás eszköze. Mint a palesztin kérdés „megoldására” előterjesztett Reagan-terv kategorikus Tel Aviv-i elutasítása jelezte, az izraeli törekvések nem mindenben esnek egybe a konzervatív arab rézsimek szövetségét kereső Washington céljaival. Indokolt feltételezésnek tetszik, hogy a Be- gin-kormány Libanonban, a libanoni megszállás prolongálásával iparkodik meghiúsítani a Cisjjordánia és a Gázá-övezet annektálását veszélyeztető, a Jordániával társult palesztin önkormányzat washingtoni koncepcióját. Felborult az egyensúly Az izraeli invázói következtében felborult libartoni belpolitikai egyensúly határozottan Begin kezére játszik. A 14 haladó pántból alakult nemzeti mozgalom felbomlott, a nyugat-bejrúti milíciákat lefegyverezték. A falangista politikusból elnökké lett Amin Gemajel ezzel szemben nem mert, vagy nem akart hozzányúlni a Kelet-Bejrútban és környékén uralkodó jobboldali milíciákhoz, amelyek az izraeli megszállás fedezete alatt katonai úton, a Valid Dzsumblatt vezette haladó szocialista párt ellen indított háborúban próbálják meg kiterjeszteni befolyásukat a druz hegyvidékre. Dzsunie- ben, a falangista mimállam fellegvárában változatlanul a meggyilkolt milíciavezér, Basir Gemajel az „elnök”. Az új parancsnok nyíltan követeli a kiegyezést Izraellel. Egy másik szélsőjobboldali politikus, a cédrus őreinek vezetője Begin jeruzsá- lemi hivatalában tette le a garast a különbéke mellett. Fasiszta veszély Izrael — mint a falangista milíciák fegyverszállítója és kiképzője — tudatosan épít a törvényes hatalom keresztény-jobboldali ellenzékére, azzal érvelve hogy Libanon csak Izraeltől remélheti a fennmaradásához szükséges belső és külső támogatást. Nem lehet kizárni tehát, hogy egy Tel Aviv- ból ösztönzött fordulat eredményeként izraeli védnökség alatt álló fasiszta diktatúra jön létre Libanonban. A Basir Gemajel, majd Amin Gemajel kompromittá- lására tett izraeli kísérletek féLreérthetelenül az arab világból kiszakított, engedelmes csatlósállam irányába mutatnak, amelyben természetesen a Dél-Libanonban felkarolt hazaáruló Haddad őrnagynak is fontos szerepet szánnak. Az Amin Gemajelre nehezedő jobboldali nyomás a katonai megszállásban testet öltő izraeli nyomást erősíti, és megfordítva. A polgárháborús, külső agresszióval sújtott Libanon megosztottabb, mint valaha. A szélső- jobboldal nyíltan elveti a nemzeti egység klasszikus formuláját: „nincsenek győztesek és legyőzöttek”. Az Izraeltől ajándékba kapott győzelem kamatoztatására törekszik, elzárva az utat a nemzeti megbékélés előtt és előre vetítve egy újabb konfliktus árnyékát. Böcz Sándor Mexikó és az új elnök Nem ismer lehetetlent Mexikó mostanában gyakorta szerepel a világsajtóban. Mégpedig rossz példaként: Lám-lám, hová jut egy ország, ha hatalmas olaj- kincsén felbuzdulva merész fejlesztési programokba, esztelen költekezésbe bocsátkozik! Mexikót ugyanis ma a világ legeladósodottabb országaként tartják számon. Tartozásai meghaladják a 80 (mások szerint a 85) mii liárd dollárt, s a nyáron mar fizetésképtelenség küszöbén toporgott. A latin-amerikai ország rossz gazdasági helyzetére jellemző még többek közt a magas inflációs ráta: mostanra 70 százalékos az idei drágulás, de az esztendő végére akár 100 százalékos is lehet. Rövid idő alalt cégek sora ment tönkre, emberek tömege maradt munka nélkül. Napjainkban a munkaképes lakosság 40 százaléka állástalan, s a számuk akár egymillióval is gyarapodhat. Ilyen körülmények között valószínűleg senki sem irigy- li Mexikó új elnökét. Miguel de la Madrid Hurtado, aki 1982. december 1-én foglalta el hivatalát, a júliusi elnök- választás után így nyilatkozott: „Tudom mi vár rám. Politikusnak készültem kora ifjúságom óta. Ismerem hazám lehetőségeit és korlátáit is. Csupán egyet nem ismerek. A lehetetlent”. S akár hihetünk is a 47 éves jogász-közgazdásznak, hiszen az 1929 óta kormányzó Intézményes Forradalmi Párt (PRI) rangidős tagjai — bár a folyosói pletykák szerint mást szerettek volna látni Jósé López Portillo utódaként — végül nem véletlenül mégis mellette döntöttek. Miguel de la Madrid ugyanis odahaza és külföldön kiváló gazdasági szakember hírében áll. Az amerikai Harvard egyetemen végzett, s 1975-ben már hazája pénzügyiminiszter-helyettese volt. Négy év múlva a tervezési és költségvetési minisztérium vezetője, megválasztásáig az előd, Jósé López Portillo gazdasági tanácsadója volt. Sok megfigyelő szerint Mexikó gondjainak a fő oka az olaj. Az ország a világ negyedik legnagyobb olajexportőre, és övé az ötödik legnagyobb tartalék a fontos energiahordozóból. A világszerte tapasztalható olajéhség a 70-es évek közepétől felbátorította Mexikó gazdasági tervezőit, köztük Miguel de la Madridot is. Nagyszabású fejlesztési programokat dolgoztak ki az elmaradottság, az akkor is jelentkező, szintén nem csekély gazdasági nehézségek felszámolására. A szakemberek a petrodollárok tartósan bőséges áramlásával' kalkuláltak, az olajkereslet azonban időközben jelentősen visszaesett. Így került sor mind több kölcsön felvételére, Mexikó katasztrofális eladósodására. Megfigyelők osztják azt a véleményt is, hogy Miguel de la Madrid — optimista nyilatkozata ellenére — majdnem a lehetetlenre vállalkozik, amikor meg kíván birkózni az ország gazdasági bajaival. Elődje. Jósé López Portillo mindenesetre segítségére volt ebben; szeptemberben egy sor, a nagytőke körében igen népszerűtlen gazdasági intézkedést hozott. Rendeletére államosították az ország valameny- nyi magánbankját, és központilag ellenőrzik a valutabeváltást. Miguel de la Madrid abban külfönbözijk elődjeitől, hogy számíthat a nagytőke támogatására. Persze, ez sem egyértelmű. A mexikói baloldali pártok novemberben hívták fel a figyelmet arra, hogy a nagy-' tőke — a választási kampányban nyújtott támogatás fejében — zsarolja, a Porti! lo-je!e gazdasági megszorítások visszavonására kívánja rábírni az új elnököt. Miguel de la Madrid személyével kapcsolatban figyelemre méltó még. hogy ő az első mexikói elnök, aki amerikai egyetemen tanult, s hogy hivatalba lépése előtt, októberben már találkozott Reagan amerikai elnökkel.. Igaz, akkor az ország gazdasági nehézségeinek felszámolásához kért külföldi támogatást, s egyúttal ígéretet tett arra. hogy Mexikó törleszteni fogja adósságait. Nincs tehát könnyű dolga Mexikó most hivatalba lépett elnökének. Az ország gazdasági talpraállítása, az előd haladó külpolitikai irányvonalának megőrzése, Mexikó tekintélyének helyreállítása emberfeletti erőfeszítéseket követel tőle. A választók a stabil Mexikó megteremtésének reményében szavaztak bizalmat neki. Miguel de la Madrid a válasz tási kampány idején hívei körében Amin Gemajel elnök (középen) az újból megnyitott bejrúti repülőtéren Új amerikai parancsnokság Január első hetében — csöndesen szemerkélő esőben — egy új katonai parancsnokságot avattak fel az Egyesült Államokban, a floridai Macdill-légitámaszponton. Az elnöki jóváhagyással létrehozott központi parancsnoksággal (a Pentagon a Centcom rövidítést használja megjelölésére) az úgynevezett egyesített parancsnokságok száma hatra emelkedett. Az új parancsnoki testület megteremtésével az amerikai katonai tervezők a gyorsreagálású — gyorshadtestként is ismert — erők szervezeti kiépítését kívánták teljessé tenni. A központi parancsnokság alá ugyanis ez a három évvel ezelőtt alakult hadtest tartozik. A kötelék maga nem változott; ugyanaz maradt a felépítése és haderőnemi ösz- szetétele. a csapatok állomáshelyei sem változtak meg és az erők irányítási székhelye korábban is a macdilli támaszpont volt. A Centcom életrehívása azonban mégsem puszta formalitás, noha elhangzottak csipkelődő megjegyzések, hogy az új parancsnokság bejegyzése csak a papírmunkát növeli a katonai irattárakban (a gyors- reagálású erőknek eddig is volt parancsnoksága) és hogy most Robert C. Kingston, a gyorshadtest főparancsnoka bizonyára megkaphatja negyedik tábornoki csillagát, mert a felállított egyesített parancsnokság vezetőjeként az jár neki. A központi parancsnokság; gal a gyorsreagálású erők irányító testületé az amerikai katonai hierarchiában olyan státuszt kapott, amely lehetővé teszi a főképpen a Perzsa-öböl és a Vörös-tenger térségébe tartozó területek katonai felügyeletére szervezett hadtest hatékony vezénylését. Ez volt a Pentagon célja. Most, hogy egyesített parancsnoksággá ..léptet ték elő”, a Centcom ’ hatáskörébe tartozik a gyorshadtest műveleti térségeként megjelölt körzetekre vonatkozó összes parancsnoki utasítás kiadása, szemben az eddigi tisztázatlan — és alkalmanként a különböző haderőnemek érdekeit elképzeléseit egymással ütköztető — irányítási mechanizmussal. Pontosan kijelölték a központi parancsnokság (egyben a gyorshadtest) katonai tevékenységi területét is; ide tartozik az Egyiptomtól Pakisztánig, illetve Jordániától Kenyáig terjedő térség. azaz csaknem húsz ország. A gyorsreagálású erők megszervezését Carter elnök rendelte el az iráni fordulat és az afganisztáni szovjet katonai segítségnyújtás idején. Az amerikai vezetés a doktrína megfogalmazásakor abból a propagandisztikus és igazolatlan feltevésből indult ki, hogy a Perzsa-öböl olaj- kútjait és á Vörös-tenger szállítási útvonalait a Szovjetunió támadással fenyegeti. (A CIA akkoriban ennek alátámasztására egy célzatosan összeállított jelentést hozott nyilvánosságra árról, hogy a szovjet olajmezők ki merülőben vannak; a véleményezés annyira tarthatatlan volt, hogy a hírszerző hivatal később kénytelen volt a valóságnak megfelelően módosítani adatait.) A kötelék felállításának terve rendkívül gyorsan futott végig a tervező asztalokon. A gyorshadtest azt a megbízatást kapta, hogy a megjelölt térségben a nyugati (amerikai) érdekeket veszélyeztető mindenféle eseménynek — vélt külső támadásnak, kormányváltozásnak, államcsínynek, helyi háborúnak — elejét vegye és a kötelékébe tartozó különböző haderőnemi csapatok gyors bevethetőségével katonai befolyásolás, ellenőrzés alatt tartsa a térséget. A katonai műveletek lebonyolítására úgynevezett előretolt állásokat — például Diego Garcia körzetében az Indiai-óceán — szervezett meg a Pentagon és szerződéseket kötött az omani, Szomáliái és egyiptomi támaszpontok igénybevételére; a gyorshadtest kötelékébe olyan elitalakulatok is beletartoznak, amelyek amerikai támaszpontjaikról néhány nap alatt bevethető- ek az öböl térségében. „A parancsnokság a békét szolgálja azzal, hogy mindig kész a háborúra” — mondotta John Vessey tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a Centcom avatási ünnepségén. Nyilván olyan „békét” értett ezen, amely maradéktalanul szolgálja és kielégíti Washington érdekeit és befolyásolási törekvéseit. R. P. összeállította: Constantin Lajos