Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
1983. JANUÁR 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kilencmilliós tengeri kígyó Mégis felújítják a tiszaderzsi klubkönyvtárat Schiller-bemutató Ármány és szerelem A klubkönyvtár most inkább ad okot „elégedetlenségre”, mint dicsekvésre 1971 decemberében klubkönyvtárat avattak Tiszader- zsen, Az épület — akkoriban a falu legszebb, de legalábbis legmodernebbnek vélt létesítménye — a helyi Kossuth Termelőszövetkezet építőrészlegének kivitelezésében készült. A költségek jelentős részét is a Tsz fedezte, a helyi tanács mindössze 750 ezer forinttal járult hozzá az új közművelődési intézmény létesítéséhez. A szándék az, hogy a falu akkor legjelentősebb termelő egysége ily módon is támogassa a kulturális életet, igen dicséretes volt. A termelőszövetkezet több, mint 1 millió forintot áldozott a klubkönyvtárra, s ez nem csekély. Csak di csórni lehet a „merészségüket” is. Nem kevés kockázattal járt ugyanis az. hogy a helyi erők felvonultatásával kezdtek munkához. Más kérdés, hogy ezek az erők „erőtlennek” bizonyulnak — így utólag. A klubkönyvtár ugyanis fennállásának tizenharmadik esztendejébe lépve inkább ad okot „elégedetlenségre”, mint dicsekvésre. A nyitott ajtókon legfeljebb csak a szél jár kibe. A ház utolsó „vendégei” azok a munkások voltak, akik felszedték az elázott, elkorhadt perkettát, leszerelték a mosdókat, a világítótesteket elszállították a berendezést. elköltöztették a könyvtárat. A belső vakolat eltávolításával nem sok gondjuk lehetett, az ugyanis magától is táblányi darabokban 'hull az elázott meny- nyezetről, az oldalfalakról. Beázik a tető De mi is idézte elő az épület ilyen mértékű megrongálódósát? Mór némiképp utaltunk arra, hogy alapvetően a helyi kivitelezők munkájában keresendők az okok. Amikor 1978—79-ben először észlelték a sorozatos tetőbeázásokat — az akkor már székhelyközséggé vált — Abódszalók tanácsa vizsgálatot indított. Kiderült, hogy a kivitelezők ttöbb ponton is eltértek a tervekben előírtaktól. Rosszul, nem megfelelően építették meg a födém- szerkezetet, szakszerűtlenül készült el a tetőszigetelés, a bádogosmunka. Ezt részben a megfelelő szaktudás hiánya idézte elő — még az építésvezető sem rendelkezett a jogszabályokban előírt felsőfokú szakképzettséggel, kőműves szakmunkásként irányította a munkát — részben pedig az. hogy az építkezés vége felé kezdtek kiapadni az anyagi források. így „spórolták ki a házból például a központi fűtést, a kirakatnyi ablakok duplaüvegezését s itt-ott még a betont is. Ezen felül, tervezési hiányosságokat is kimutattak. A baj csupán az, hogy túl későn. Időközben lejárt ugyanis a garanciális és szavatossági idő. A tiszaderzsivel való egyesülés után jogutóddá vált abádszalóki Lenin Termelő- szövetkezet nem kötelezhető a károk megtérítésére. Szükség törvényt bont A klubkönyvtár teljes felújítása tehát az abádszalóki nagyközségi közös tanácsra hárult. 1981 januárját írtuk, mikor létrejött az első vállalkozási szerződés a tanács és a szolnoki ÉPSZER Vállalat között, a tervezéssel és bonyolítással a SZÖVTERV-et bízták meg. A felújítás várható költsége ekkor még 3 és fél millió forint volt. És itt kezdődtek a bonyodalmak. Az ÉPSZER ugyan megkezdte a munkákat. de hamarosan abba is hagyta és pedig azért, mert nem volt biztosított a költségek teljes fedezete, az abádszalóki tanács ugyan,Isi csak 3 millió forinttal rendel kezett. Szükség törvényt bont, „lefaragták” tehát a költséve- tést 3 millióra. Ám a vállalat még ekkor sem folytathatta a munkát. Időközben ugyanis az ÉMI (Építésügyi Minőségellenőrző Intézet) megvizsgálta az épületet, s a vizsgálat eredménye: 5 és fél millió forintos költségvetés. Anyagi fedezet tehát megint csak nem volt a felújításhoz. Ekkor a megyei tanács — amely már az eredeti 3 milliós költségekből is jelentős részt fedezett — kötelezettséget vállalt további 2 millió forintos támogatásról. a megállapodás szerint ezt az összeget akkor kapta volna meg az abádszalóki tanács, ha a tiszaderzsi klubkönyvtár felújítása 1982. decemberéig befejeződik. Erre az időpontra viszont nem fejeződött be, sőt el sem kezdődött. Talán felesleges részletezni az összes huzavonát, amely végül is 1982 februárjában újabb egyeztető tárgyaláshoz vezetett. A SZÖV- TERV ekkor kapta feladatul, hogy vizsgálja felül, melyik megoldás volna gazdaságosabb: a tiszaderzsi klubkönyvtár lebontása és új intézmény építése, vagy továbbra is a felújítás? A kérdés az utóbbi javára dőlt el, ugyanis az új létesítmény építési költségei megközelítették volna a 8 millió forintot. és ez több, mint az akkor még érvényes felújítási költség összege volt. Mára ugyanis már ez sem érvényes. Az ÉPSZER Vállalat az 1982-es árszabályzat alapján új költségvetést készített, amelynek végösszege 10 millió 747 ezer forintra rúgott. Ezt az ajánlatot ismét felülvizsgálták, ismét, „lefaragtak” belőle csaknem másfél milliót, de a kocka mégiscsak fordult, most az új intézmény építése vált gazdaságosabbá. Az abádszalóki tanács „zsebében” viszont változatlanul 5 és fél millió forint volt csak. Ez pedig ugye egyik megoldáshoz sem elegendő. Ügy tűnik, a kör bezárult. Egyetlen lehetőség mégis maradt: az új kivitelező. A hevesi szövetkezet vállalta A Dél-Heves megyei Építőipari Szövetkezet vállalta a munkát, árajánlata kedvezőbb, mint az ÉPSZER-é volt, — amellyel időközben felbontották a szerződést — 6 millió 877 ezer forint. A tanács és a hevesi szövetkezet már elkészítette az építkezési vállalkozási szerződés tervezetét. Abban is bízhatunk, hogy januári egyeztető tárgyalásukon sikerül megállapodniuk. A megyei tanács továbbra is hozzájárul a felújítási munkákhoz, tájékozódásunk szerint a költségfedezet biztosított. Elkezdődhet a munka, s a tanulságok levonása is mindazok részéről, akiket illet. Ilyen drágán még egyetlen község sem épített művelődési intézményt magának. Annak idején megközelítőleg 1 millió 800 ezer forintba került a klubkönyvtár felépítése, most a felújítása csaknem négyszeresébe. Török Erzsébet Fotó; T. Katona László Rendhagyóan kezdjük a végével — nemcsak e remekmű és természetesen az előadás. de a drámairodalom tafón leghatásosabb jeleneteinek felidézésével. Kis, kopott szoba — esti félhomályban. Csaknem üres. Bútor benne egy ócska har- mónium. Szemközt vele: kereszt lóg a falon. Árva és elhagyott hely, akár egy siralomház. A vigasztalan szomorúság színpadi metaforája (lényegretörő és lényeget kifejező alkotói szemlélet testesül meg benne). Az ajtóban megjelenik egy öregember. Kezében hatalmas viharlámpa. Mintha idegen helyen járna, oly gyanakvóan hordozza körül tekintetét, pedig hazaérkezett. Dehát mi lett az ő otthonából, mióta Lujzáját, „szeme fényét” a fejedelmi udvar kancellárjának fia szereti! A börtönből jön, ahová a kacellár csukatta, hogy így törje meg az arisztokrata fiába szerelmes polgárlány akaratát, .hogy a két ifjú szerelmest erőszakkal így távolítsa el egymástól. A szobában ott a lány is, összekuporodva, megadván magát a világnak, miután elkövette a legszörnyűbb tettet, légyottra hívó levelet írt egy idegen férfinak, elárulván szerelmét; ő, aki minden porci- kájával Ferdinándért remeg. Dehát ez volt apja szabadulásának ára, s mit meg nem tett volna ő drága szüleiért! És most sorsára vár. S akkor belép Ferdinánd is, látszólag nyugodt, lelkében azonban vihar kavarog: a megcsalt, féltékeny férfi baljós indulatai és a reménykedő szerelmes érzései kavarognak benne, hátha mindez csak félreértés volt. mármint a levél. És elhangzik a kérdés: Lujza, te írtad ezt a levelet? Néhány szó, de most minden egyes szónak mázsás súlya van, a várakozás feszültsége csaknem felrobbantja a levegőt, szinte hallani a csendet, az is oly erős. Néhány pillanat csak a válaszig, de úgy tűnik, maga az örökkévalóság. Élet forog kockán, a halál áll lesben. A nézőtéren is pattanásig feszülnek az idegek. Mi, akik tudjuk az igazságot, a tiltakozás ösztönével szeretnénk odakiáltani (tökéletes érzelmi kapcsolat a játék és a nézők között): ne. Lujza, az igazat mondd, s ne azt, amit gálád módon, hamis esküvel rád kényszerítettek! Hisz — szerintünk — hol lehet olyan hatalom, isten vagy bármi más, amely a tiszta szerelmet elpusztíthatná? Pedig volt. Ott, akkor, Schiller idejében a teljhatalmú kisfejedelemségek országában, melyben feudális érdekek, szokások és előítéletek alkották a rendet és a törvényt, amelyben uraik Nagyréven ebben a tanévben indult a balettoktatás, A községből mintegy harminc kisdiák jár rendszeresen a foglalkozásra alattvalóikkal kereskedtek, akár eladván őket idegen földre katonának; ahol maitresse-divat járta, és a szolgalelkű aljasság volt a sikk. Szeretném megállítani itt a játékot — mily mozgósító ereje van az előadásnak! — , hogy ne következhessék be a tragédia; de az élet könyörtelen, s a művészet igazsága az élet törvénye, a feudális világot „megsértő” szerelmeseknek, az osztálya korlátáit átlépő arisztokrata Ferdinándnak tehát pusztulnia kell. (Ez nem rokonszenv kérdése.) S amikor pedig előbb Ferdinánd, majd Lujza iszik a halálos hűsítőből, s mindkettőjükkel végez az arzenikum — csak az utolsó pillanatban derül fény az igazságra, a levél hamisságára, amikor már késő —, s a két szerelmes fiatal ott fekszik előttünk holtan és hófehéren, a halálban már megbékélten, távozván „abból a társaságból, ahol nem látták őket szívesen”, vérlázító áldozatai egy bűnös és romlott világnak, e megindító kép láttán nemcsak a szívünk szorul össze, de a nézőtéren előkerülnek bizony a zsebkendők is, sőt itt-ott halkan felsír egy-egy érzékenyebb lelkű néző. Mert mindez nemcsak végtelenül drámai, de végtelenül emberi is. Schiller „megtanít” bennünket újra sírni. És gyűlölni. „Megsiratni” a szépnek és jónak pusztulását, és meggyűlölni a rútat és gonoszát. Konkrétan, nem általában. Éry-Kovács András rendezői munkája is ezekben a jelenetekben éri el a csúcsát. Feszültségteremtő erő, ugyanakkor finom költészet, kifejező ritmus van együtt — itt minden mozdulatnak, mozgásnak pontos és fontos he‘ye van, a hatást szolgálja. a gondolatot szuggerálja. Nem minden részletében ilyen erőteljes az előadás, ami az egyenetlen színészi teljesítményből is származik, de lényegében egységes benyomást kelt — stilárisan is. És érzelemgazdag, bár valamivel keményebb a hangja, mint ahogy Schiller képzelhette. Éry-Kovács nem engedi, hogy érzelmeinkbe a bűnösök iránti ellágyulás- nak, a megbocsátásnak még csak a leghalványabb jelei is keveredjenek. Elhagyja a kicsapongó életű kegyencnő megtérését és megható távozásának udvarbéli jelenetét (ezíjel, igaz, az alak ábrázolása is szegényebb lesz valamelyest), a zsarnok apa sem kap felmentést haldokló fiától a halál előtti utolsó pillanatokban, s talán a „kerítő” Millernét, Lujza anyját is ebből a szemszögből mutatja a szokásosnál több mulatsággal és felszínesebbnek. Felerősödnek a dráma bizonyos vonásai is, erőteljesebb kontúrokat kap például az alattomos cselvetés, a kígyótermészetű ármánykodás, az ugyancsak Lujza kezére pályázó udvari titkár. Wurm alakja megnő — mindez azt mutatja, hogy a fiatal rendező nemcsak elolvasta, de friss szemmel olvasta újra Schiller remekét. Éry-Kovács ezzel a rendezésével első „hivatásos” művészi munkáját tette le a nézők asztalára, diploma- munkáját nyújtja át nekünk, de nyoma sincs benne a kezdőkre általában jellemző “lfogódottr'ágnaki. Érzékeny, finom lelkű művészember, aki a romantikus Schillert o'.y szelíd őszinteséggel és ugyanakkor határozott elképzeléssel fogadja magába és adja tovább a színpadon, hogy aligha lehet kétségünk afelől: érti és érzi a dolgát. Gondos a részletek kimunkálásában. ugyanakkor nagyvonalú az egész meg- komponálásában, jól használja a különböző elemeket, például a zenét, mely nemcsak összeköt vagy kitölt perceket, szüneteket, de egyben felerősít hangulatokat, kiteljesíti a játék érzelmi hatását. A több mint ügyes díszletek tervezőjében, Kálmán Lászlóban jó munkatársra talált. És a színészekben is. Mindenekelőtt Nagy Gáborban, aki szolnoki színpadon eddigi legjobb teljesítményét nyújtja Ferdinánd szerepében; nemcsak alakja eszményi erre a szerepre, de mértéktartó. az érzelmek bensőséges kifejezésére irányuló játékával szinte meghatározza az előadás egészségesen romantikus alaphangját, játéktónusát. Ferdinándja színes, hitelesen emberi, korunknak megfelelő, rokonszenves hős. Takács Katalin viszont aligha mondható egyénisége alapján ideális Lujzának, azonban oly átéléssel, fűtötten formálja meg a szerelmes lányt, hevülete oly őszinte, tehát Lujzája annyira igaz, hogy feledtetni képes egyéb, hiányzó adottságait. Nemcsak elfogadhatjuk ezt a Lujzát, teljes mértékben azonosulni is tudunk vele. Különösen az utolsó részben teljesedik ki játéka. Velük együtt a Wur- mot megformáló Vallai Pétert kell említeni, aki a gonosz ember ki tudja hányadik fajtáját alakítja már, de ahogy máskor, most sem csupán rutinból végzi feladatát. Ezúttal maga a végtelen simulékony gonoszság. Jelenete Lujzával, amikor a Fer- lináp.dot félrevezető levélkét íratja vele: hátborzongatóan undorító. Pusztay Péter városi zenésze akkor igazán jó — például a már többször is^ említett ötödik felvonásban — amikor elfeledkezik róla, hogy játszania kell, magát adva csak éli az öreg Miller szerepét. Ilyenkor a megfáradt, de lélekben meg nem alázkodó apát igen érzékletesen állítja elénk. Ebben a szerepben jócskán építhet egyéniségének sajátos adottságaira. Koós Olga Millernéje kissé erőtlen, túlságosan csacska és valahogy híg. Lady Milford: Fehér Ildikó. Megjelenése illúziót kelt; ha jobban vigyázna rá, hogy az a férfibolondító Lady még akkor is méltóságos hölgy, amikor lelki egyensúlyából kibillentik, s hogy összeomlásában is van valami kivételes női nagyvonalúság, ami megakadályozza, hogy még elragadtatott pillanataiban se váljék nevetségessé, sem maga, sem mások számára, akkor alakítása még meggyőzőbb lehetne. Akkor jó. amikor nem hangos, nem őrjöng, csak izzik belül, meg-megvillanó sötét fénynyel. Az udvarnagy Leisen Antal mulatságos figurát teremt, kár, hogy olykor kissé külsődleges eszközökkel, a csiricsáré hitványság képe. Kőmíves Sándor kancellárja általában jó, de nem elég nagj formátumú, s beszéd-' módja is zavaró kissé. Fekete András komornyikja egyetlen villanás, de ez a villanás osztályöntudat megvillanása. A teljesség úgy kívánja, hogy említsük meg a többi résztvevő nevét is: a Lady ko- mornája Bárdos Margit, komornyik Sárkány János, tör- venyszolgák: Harsányi László, Horváth László. Kis T. István. Az Ármány és szerelem (Vas Isitván fordításában) kétségtelen Schiller győzelme a Szigligetiben, az őszinte érzelmek diadala a színpadon. Valkó Mihály
