Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
Nemzetközi körkép___ 1982. DECEMBER 11. MX-zsarolás Az ember joga Harmincnégy évvel ezelőtt — három és fél évvel a II. világháború befejezése után — Párizsban, a Chaillot palotában az. ENSZ-közgyűlés harmadik ülésszaka elfogadta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. 1948. december 10.-ét írták. Ez volt az első eset, hogy ilyen átfogó jellegű nemzetközi szervezet deklarálta a legfőbb jogokat, az ember alapvető jogait. A történelmi jelentőségű okmány harminc pontban fogalmazta meg minden ember egyenlőségét, jogaik megkülönböztetés nélküli érvényesítéséhez, az élethez, a szabadsághoz, a személyi sérthetetlenséghez, a munkához és a pihenéshez való jogot, az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, a társadalombiztosításban, az oktatásban, a társadalom kulturális életében való részvétel jogát. A nyilatkozat fontos kiindulópont volt az emberi jogok nemzetközi biztosításának útján, eltérő értelmezései azonban kezdettől fogva viták, konfrontációk forrását jelentették. A nyugati világban egyes gondolkodók és államférfiak megkísérlik a társadalmitörténelmi környezettől elvonatkoztatva, egyes elemeket kiemelve és összefüggéseikből kiszakítva értelmezni az emberi jogokat, és sok esetben a szocialista világ elleni ideológiai-politikai hadviselésre felhasználni ezt a kérdést. E jogokat azonban — mutatnak rá a szocialista országokban — egyetemességükben kell kezelni. Nem szűkíthetők le az állampolgári szabadságjogokra: a személyi szabadság és sérthetetlenség jogára, a lelkiismereti és vallásszabadságra, a sajtó- és szólásszabadságra, a gyülekezési szabadságra, vagy emberek és eszmék oly °vakran emlegetett szabad áramlására. Legalább ilyen fontosak a gazdasági, szociális és kulturális jogok, a munkához és a munka megfelelő díjazásához, a tanuláshoz és a művelődéshez való jog, illetve ezek intézményes garantálása, csakúgy, mint a dolgozóknak a társadalmi és állami döntésekben való tényleges részvételi joga. E jogok egységükben értelmezhetők és csak a történelem hátterében. E jogokat a szocialista országok társadalomépítő munkájuk gyakorlatában juttatják érvényre, és ennek során az emberi jogok megvalósításának körét nap mint nap szélesítik. A szocialista országok ezért nem fogadják el, hogy a Nyugat kizárólagos jogot formáljon az emberi jogok védnökének szerepére, és hogy „aggódik” a szocialista országokban élő emberek sorsáért, „erkölcsi leckét” ad az emberi jogok területén, magatartási kódexeket ír elő, vagy sürgeti a szocialista országok belső életének „demokratizálását”, ugyanakkor pedig az élet természetes velejárójának tekinti a tőkés országokban a munkanélküliséget — ami alkotó értelmétől fosztja meg az emberi létet. Mint ahogy azt sem feledtetheti semmiféle propagandakampány, hogy sokszor ugyanazok a nyugati politikusok, akik zajos hadjáratot folytatnak az emberi jogok védelme címén a szocialista világ ellen, milyen támogatásban részesítik a népelnyomó rezsimeket Dél-Afrikában, Chilében, Salvadorban és másutt. Az emberi jogokat nem tehet önkényesen elválasztani a népek önrendelkezési jogától, a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásától, s nem utolsó sorban a be nem avatkozás elvétől sem. Nem véletlen, hogy a helsinki záróokmány sem elvontan foglalkozik az emberi jogok kérdésével. Az európai kapcsolatok tíz alapelve közt hetedikként az emberi jogok tiszteletben tartásáról szól, de úgy, hogy az egyezik a szuverén egyenlőség, a viták békés rendezése, a be nem avatkozás, az államok közti együttműködés, a nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítésevei. Pogonyi Lajos ANGOLA liuka* UambiaV'-'-vv r yiMBABWEj NAMIBIA I ______\ J \— mtAmk r’BOTSWAN*>-^OZA& Pntwtt DÉL AFRIKAI /-v Namíbia okozni a fékozhatatlant — talán így lehetne a legjobban érzékeltetni az Egyesült Államok példátlan méretű fegyverkezéséit! Dmitrij UsztyinoV, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter hétfői beszédében a többi között elmondta: a második világháborút követő 35 évben az USA kétmillió dollárt költött katonai célokra, ugyanakkor 1983 és 1987 között már 1,6 billió dollárt irányzott elő fegyverkezésre. Olcsó fogás lenne azt ecsetelni. hogy korunkban mi mindenre — szükségesebb, halaszthatatlan célokra: éhezők, nyomorgók világméretű segélyezésére, az egyes földrészeken mind nagyabb mérvű ivóvízhiány megszüntetésére, az emberiséget alattomosan támadó betegségek megfékezésére - — lehetne fölhasználni e tömérdek pénzt. Az efféle érvek a nukleáris elrettentés hívei körében rendszerint úgyis süket fülekre találnak. Ott még az sem hat meggyőzően, hogy — mint szakértők szárazon fogalmaznak — a világ az overkill, vagyis a lúlgyilkolás állapotába került. Ha pedig egyetlen — mja már sajnos nem is jelképes — gombnyomásra a földkerekség többszörösen is elpusztítható, akkor ezzel az • új ténnyel szükségképpen szembe kell nézni. Nyílt világuralmi törekvések az egyik oldalon — határozott, de higgadt válasz a másikon. Ami a tétel első felét illeti, Reagan elnök döntése az MX-típusú interkontinentális ballisztikus rakéták telepítéséről, az úgynevezett eurorakéták gyártásának siettetéséről, a nyugat-európai kormányokra gyakorolt nyomás e nukleáris eszközök elfogadására, az amerikai hadsereg páratlan méretű fejlesztése — mindez teljesen nyilvánvaló célokat szolgál. Érdemes kiragadni a tömegpusztító fegyverek közül az MX-rakétákat. Száz ilyen eszközt szándékoznak telepíteni az USA-ban. Egy-Edward Kennedy bejelentése, hogy nem indul az 1984- es elnökválasztáson, váratlan fordulata az amerikai belpolitikának — világpolitikai kihatásokkal. Immár kevesen kétlik, hogy Ronald Reagan újra jelölteti majd magát tisztére. A demokrata párt aligha tagadta volna meg Kennedytől a jelölést, de éppígy valószínű, hogy a hazájában (és világszerte) oly jól ismert szenátor alulmaradt volna vetélytársával szemben. A Kennedy név híréhez pedig csak kéc másik hasonlítható az amerikai történelmében: John Adarnsé és a Roosevelteké — volt elnököké. A világ egyik legfiatalabb társadalmának „születési” arisztokráciája nem volt, így a „nagy” gazdag családok tagjaira tekintenek fel nem csekély áhítattal á választásokat tömegeikkel eldöntő kispolgári rétegek. Joseph Kennedy, a dinasztia alapítója szegény ír bevándorló unokájaként született 1888-ban Bostonban. A hallatlanul szívós, eszes, nem különben becsvágyó fiatalember mintakarrierje: 25 éves korára bankigazgató, öt évvel később már milliomos. Négy fiát és öt lányát is a kemény versengés, a nagyratörés szellemében nevelte — és a legjobb elitiskolákra küldte. A legidősebb fiú háborúban halt meg. Így a következőnek, Johnnak kellett bizonyítania — aki egyébként valószínűleg a legtehetségesebb is volt. Letölegy MX-et tíz robbanófejjel láttak el. S a robbanófejek egyenként tizenhétszer akkora pusztításra képesek, mint a Hirosimára ledobott amerikai atombomba. Reagan elnök döbbenetes cinizmussal azt állítja, hogy minderre egyrészt a Szovjetunió állítólagos katonai fölénye, másrészt az eredményes leszerelési tárgyalások miatt van szükség. Már a Fehér Ház környezetében is akadnak szakértők, akik hibásnak, tévesnek — egyes amerikai lapok megfogalmazásában hazugnak — minősítik ezt az okoskodást. Miközben ugyanis a hivatalos amerikai propagandagépezet szüntelenül kizárólag a Szovjetunió és az Egyesült Államok földi telepítésű, közép-hatótávolságú rakétáit veszi számban, szántszándékkal „megfeledkezik” az előretolt állomásoztatású amerikai fegyverrendszerekről. A genfi értekezleten ebből a helytelen kiindulásból próbál az Egyesült Államok előnyöket teremteni a maga számára, arra törekedve, hogy a szovjet nukleáris eszközök megszüntetését kiharcolja. Nem most először, Usztyinov honvédelmi miniszter beszédében, és bizonyára nem is utoljára hangzott el a szovjet álláspont: minden próbálkozás hasztalan, amely arra irányul, hogy az USA számára egyoldalú előnyöket biztosítson, s a meglevő erőegyensúlyt fölborítsa. A Szovjetunió képes rá, hogy az amerikai kihívásra a Pentagon zsarolására megfelelő módon válaszoljon iszant senki előtt nem lehet kétséges, hogy az igazi megoldás : a tárgyalás. S az időtényező sem elhanyagolható. Moszkva részéről minden ésszerű javaslatot mérlegelnek — ez derül ki valamennyi szovjet ~ állásfoglalásból. Csakhogy ilyen amerikai javaslatokról egyelőre szó sincs. S a világ joggal aggódik: az Egyesült Államok őszinte és komoly tárgyalási készsége iránt ugyanis alaposak a kételyek. tetlen elnöki ciklusa haladó belpolitikai reformot, ellentmondásos külpolitikát hozott. Drámai halála 1963 novemberében örök kérdőjelet hagyott: mit érhetett volna el a dinamikus fiaital politikus, ha legalább 1968-ig a Fehér Házban marad, amint várható volt. öccse. Robert igazságügyminiszterként szolgált, a dráma után nagy volt a valószínűsége, hogy a demokrata párt következő elnökjelöltje lesz. Vele 1968 nyarán végzett egy merénylő. Az utolsó fiú, Edward már 1962-ben, 30 évesen megszerezhette John korábbi szenátort székét. Kevésbé képességeinek, mint a névnek, a Massachusetts államiban legfontosabb család tekintélyének köszönhette. Tíz évvel később jó esélye volt rá, hegy fivéreinek tragédiája után immár ő legyen a de-' mokraták elnökjelöltje az 1972-es választásra. Abban, hogy nem sikerült, a hírhedt 1969. nyári ügy játszotta a fő szerepet: a szenátor egy ifjú női munkatársával szórakozott, majd a hazavezető úton autójával folyóba zuhant. Q kimenekült — a lány megfulladt. Mindezek után a massaohussettsi bíróság nem marasztaíta el az állam neves polgárát. Annál inkább politikai ellenfelei : mi lehetne hálásabb, mint pellengérre állítani a katolikus családapát, aki erkölcstelen, sőt, talán köztörvényeket is megszegett — s akinek világszép felesége az Kétmilliárd Jenes románc A sztori augusztus óta tartja lázban a felkelő nap országát. Főszereplői állandóan a lapok címoldalain szerepelnek, s nincs olyan tévéhíradó, amely be ne számolna az ügy jelenlegi állásáról. A közelmúltban kormányváltozás volt Japánban — és előfordult, hogy a választásokkal kapcsolatos hírek csak a második helyen szerepelték. A sztori, egy-egy szerelmi románc — mondhatni „love story” felettébb megható is leheteltt vona ez a kétévtizedes szerelmi történet. iha nem fűződne hozzá a háború utáni Japán egyik legnagyobb sikkasztási ügye. A főszereplő ugyanis az ország egyik .legnagyobb áruházkonszernjének igazgatója, Okada Sigeru és kedvese, Takehisa Mi esi. A páros több mint két évtizeden keresetül „ejtette át” Má.cukosi áruházkonszernt, amely ez idő szerint több mint 100 éves. A nagy múltú Micukosi mindazonáltal egy évszázad alatt sem élt át ennél nagyobb megrázkódtatást. A volt igazgató gátlástalanul, erős kézzel uralkodott felette — de ott csalt, ahol tudott, s aki gyanútfogott, annak azonnal útilaput kötött a talpára. A lébukás ennek ellenére bekövetkezel, s ahogy ez lenni szokott: a legbanálisabb módon. Még augusztusban történt, hogy a Micukosi „antik, perzsa műkincsekből” bemutatót rendezett, s a kiállítás után e műkincseket csillagászati áron adták volna el. Néhány szakértő azonban gyanút fogott, s kiderítétte. hogy a bemutatott „antik perzsa” műtárgyak egytői-egyig hamisítványok. A vizsgálat fényt derített arra, hogy Okadáék az elmúlt húsz év alatt mintegy kétmilliárd jennel rövidítette meg MicUkosit. Kétmilliárd jen testvérök között is mintegy kilenc millió dollárnak fellel meg. s ez már Japánban is szép összeg. Az áruházkonszern igazgatótanácsa persze rögtön menesztette Okadát. s vele Takehisát is, mégpedig egyenesen a börtönbe. Ügyükben egyelőre még folyik a vizsgálat. ügy után bánatában alkoholista lesz?... Ez az ügy lehetett a fő oka annak, hogy Edward Kennedy sem 1976-ban, sem 1980-ba,n nem lehetett a demokraták elnökjelöltje, bármennyire is szeretett volna, bármennyire is segítette a család nimbusza — és óriási vagyona. A másik döntő ok, amely 1984-ben még súlyosabban esett volna latba: az utolsó Kennedy fiú — bátyjaihoe hasonlóan — pártjá‘ ban a liberális szárny vezére. Amerikai viszonylatban szélsőségesnek tekintett mértékben sürgeti a társadalmi reformokat, a szegények, a színesek felkarolását, a nagyobb egyenlőséget — méghozzá állami pénzek felhasználásával. Kennedy egyben olyan realista külpolitika híve, amely éles ellentétben va n nemcsak a Reagan -kormány jelenlegi vonalával, hanem több tekintetben még az előző élnök, Carter politikájával, így széles demokrata választói rétegek nézeteivel is. A jelenlegi amerikai légkörben még a Kennedy-nimbusz is kevés lett volna ahhoz, hogy Edward bejuthasson a Fehér Házba. A családi okokkal magyarázott visszavonulás mögött így politika is rejlik. Talán az a meggondolás, hogy 1988-ra elfelejtik a most folyó válópert. s az addigra megváltozó közhangulatban ismét porondra léphet az utolsó Kannedy-fiú. Még csak 56 éves lesz. Viharsarok Afrikában Afrika viharsarkában változatlanul a fegyvereké a szó. Dél-Afrika fajüldözői semmiképpen sem akarnak belenyugodni, hogy a kontinens arculata megváltozott. Állásaikat évtizedek óta tartani tudják, mert egyes nyugati hatalmak, mindenek - előtt az Egyesült Államok támogatják őket. A főkérdés, Namíbia, az egykori német gyarmat. Az ország immár 63 éve délafrikai megszállás alatt áll. S Pretoria, az ENSZ számtalan határozata ellenére nem hajlandó lemondani erről a viszonylag nagy, 800 ezer négyzetkilométernyi területről, Namíbia lakóinak száma nem éri el az egymilliót. Közülük nem egészen tíz százalék a fehér. Miért ragaszkodik a Délafirikai Köztársaság ehhez az úgyszólván sivatagos területhez? Egyrészt, mert az urán, a gyémánt, a kadmiurn, az ezüst és a cink kiaknázásában az amerikai és angol vállalkozásokkal osztozik. Másrészt, s talán ez a döntő: a terület stratégiai fontossága miatt. Namíbia kikötőjét. Walwis Bay-t, az elmúlt években az Atlantióceániból az Indiai-óceán felé haladó amerikai és brit flotta fontos bázisává építették ki. Namíbia ugyanakkor fontos felvonulási terület Afrika független déli államai — Angola, Mozambik, Botswana, Zambia, Zimbabwe és Tanzánia — ellen. A dél-afrikai gyarmatosítók fel is használják ezt: évek óta innen hatolnak be a szomszédos államok területére. Azon a címen, hogy a Namíbia függetlenségéért küzdő Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO utánpótlási bázisait akarják megsemmisíteni, pusztítanak, öldökölnek; rabolnak Angolában, Mozambikban. sőt Zimbabweban is. Céljuk: a független afrikai államok gyengítése, az ott működő fegyveres ellenzéki csoportok támogatása. Fidel Castro kubai államfő, az el nem ' kötelezettek mozgalmának soros elnöke éppen a minap hívta fel a tagországokat arra, hogy lépjenek fel Pretoria legújabb mozambiki rablóhadjáratával szemben és követeljék az ENSZ-től a Dél- Afrikára és mindenekelőtt a Biztonsági Tanács Namíbia függetlenségére vonatkozó 435. számú határozatának érvényesítését. A nyáron tárgyalás folyt New Yorkban az öt nyugati hatalmat (USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és az NSZK) képviselő úgynevezett „összekötő csoport” valamint a „T” frontországok és a SWAPO között. A megbeszélés a nyugatiak magatartása miatt eredménytelen maradt. Az ENSZ-határozat ugyanis világosan kimondja, hogy Namíbiában a világszervezet ellenőrzése alatt szabad és demokratikus választásokat kell tartani. Nem kétséges, hogy az ilyen választásokon a lakosság túlnyomó többségét képviselő SWAPO aratna elsöprő győzelmet. Dél- Afrika és a nyugatiak ezért olyan bonyolult választási térképe rendszert akarnak kierőszakolni. amely a pretoriai fajüldöző kormánnyal együttműködve álképviseletet hozna létre, biztosítva ezzel továbbra is a fehér kisebbség uralmát Namíbiában. Sam Nujoma, a SWAPO elnöke egy londoni sajtóértekezleten azért is támadta az Egyesült Államokat, mert az — mint mondotta — „váltságdíjként próbálja felhasználni Namíbiát a kubai csapatok Angolából történő kivonásáért cserébe”. Reagan azt állítatta hogy a kubai csapatok jelenléte a terűiét biztonságát fenyegeti. Vajon kiét? A kubaiak egyetlen országot nem fenyegetnek, csupán védik egy afrikai állam biztonságát a dél-afrikai gyarmatosítók agressziójával szemben. Minthogy Dél-Afrikának ' nincs közvetlen határa Angolával, nevetséges az az állítás, hogy a kubaiak Pretoriát fenyegetik. Világos, hogy az USA célja e képtelen követeléssel a namíbiai rendezés elodázása. A délnyugat-afrikai hazafiak már számtalanszor adták tanújelét tárgyalási készségüknek. Nem rajtuk múlt, hogy .mindez nem érte el célját. Változatta- . óul készek a megegyezésre. de mindaddig nem adják fel a harcot, míg hazájuk, Namíbia, el nem nyeri függetlenségét. Gáti István Miért nem indul Kennedy?
