Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-04 / 285. szám
/ • 1982. december 4. Irodalom* művészet ? _ _____________________________________ I M ■ ■ ■■■ ■■ ■ — ■ " .............................................................................................* Tornai József: Kő-hallgatás Oroszlán-nap, szív-ütő. sárga fénnyel,'sütött a sáros fűre széjjel, mosolygásom elolvadt lassan, mint csillagok a párahabban. Felhők csigáztak tejfehéren, Ügyhogy nehéz is elmesélnem. Fosztós gyapjak ringtak alattuk, ezüstkígyókat írt a talpuk. Húztak a napra csipkefátylat. Havas tükörbe földit a sárga. Az ég bámult rám, mint nagy állat, kö-hallgatás borult a számra. S a domb zöld mellén végigáradt egy más naprendszer lepke-árnya. Szenti Ernő: Karnyújtásnyira a nyugalmas szikláktól erős kezű szelek kormányozzák a csöndet ijedten hallgatnak a bokrok mögé bújt árnyak kioldódott az esőfelhők zsákszája nyújtogatják zsiráf nyakukat a nyárfák karnyújtásnyira a nyugalmas szikláktól őrültek háza az éjjel-nappal lármás patak Antalfy István: Csillagok alatt, fényözönnel Sokáig néztem, hol az ég, amelyen csillagok ragyogtak, hol a tegnapi szép öröm, melege ölelő karodnak. Villám gyújtotta szívemet. Kérdeztem újra; hol az ember, ki csillagot keres az égen, akinek hiányzik a tenger...? Nem bujkálni, égni kell! Villám és vulkán tüze önt el, de felkelek és indulok, csillagok alatt, fényözönnel. Pákölitz István: Kislányok A park végében kopott kőszent, fején, vállán gerlék, galambok; napszúrástól védik a lombok, — viszonzásképp ö a park csősze. Avijttas pádon csücsül három csicsirtélö kamasz-pacsirta, ki álmait egekre írta: csámpázik a sok ákombákom. Feledve lázas kamaszságom, fölényesen mosolygok, várva,hogy a kőszent fejét csóválja a szakajtónyi bolondságon. addigra már a létrára is szemet vetett. Mivel olyan ügyes kuneztokat lehet művelni vele. S ha már a vödröket meg a létrát megveszi, miért ne kérje el a többit, ráadásnak? Így gondolkozott a feleségem, ilyen praktikusan. A szobafestő pedig megitta a maradék pálinkáját, jó egészséget kívánt, és az összes holmiját itthagyta ötszáz forintért. — Te ötszáz forintot adtál ezert a szemeiuomoert! — kérdeztem, Késooo Angélától. — Miért? bóknak luialod? — Kendben van — mondtam. — Ezen nem veszünk össze. De vedd tudomásul, hogy holnap az egész miskulanciát bedobom az árokba. — Itt árok, is van? — kérdezte Angéla. — Jaj, de romantikus! Másnap elkértem a szomszédból egy targoncát, rápakoltam a festő összes kellékeit, és megindultam a hegynek fölfelé. Tulajdonképpen példát akartam statulálni. Az értékes és értéktelen közti különbséget kívántam drámai módon érzékeltetni a feleségemmel. De ő akkor már túljutott a szerzés izgalmi állapotán. A rekamién feküdt, mazsolát csipegetett egy zacskóból, és a Constanze című divatlap heti horoszkópját böngészte. A legközelebbi árok kétszáz méterre lehet a lakásunktól. Nagy nehezen elvergődtem odáig. Bár nem mondhatom, hogy az eredmény tökéletes volt. A létra három kézenállás után nekivágódott egy fatörzsnek, s mielőtt a mélybe zuhanhatott volna, szétnyekkent. A vödrök sűrű festéklevüket ráfröccsentették az árokpart növényzetére. A meszes klottnadrág és a papírcsákó fönnakadt egy magasba nyúló bokor vesszején. Így vandál szemetelésemet akárki észrevehette. — Remélőm — mondtam otthon Angélnak —, ebből az esetből levonod a tanulságot. Angéla azonban még a csillagokban járt. — Mondd, kutya — kérdezte —, mit jelent az a mondat: „Hoffentlich vom Samstag an werden Sie in der Liebe mehr Glück haben”? Mi mást tehettem volna? Engedelmesen lefordítottam a szöveget: — „Szombattól kezdve remélhetőleg több szerencséje lesz önnek a szerelemben... — Ma milyen nap is van? — kérdezte Angéla, — Péntek. Ezzel nyugovóra is tértünk volna a dolgok felett. Reggel azonban özvegy Tobákovicsné, aki takarítani szokott nálunk, holtsápadtan verte meg az ablakot: — Jaj, ügyvéd úr! — mondta, mert mindenkit ügyvéd úrnak szólított, akit meg akart tisztelni. — Most jövök a rendőrségről. .. — Mi történt, Anna néni? — Jaj, ügyvéd úr! Itt az ároknál — ma éjjel... megöltek egy szobafestőt! Én találtam meg a gönceit... Feleségem tudvalévőén hamar elalszik, s nehezen ébred. De később, miután félálmában elmeséltem neki a történteket, egyszerre magához tért, és jókedvűen kiugrott az ágyból. — Gyönyörű! — mondta. — Akkor nincs kizárva, hogy a rendőrség nyomozni fog utánad!... Te kis bűnöző! — mondta. — Te Hekus Dönci, te Belphegor! És rajongva megcsókolt. Levél a kikötőből kkor már két hete álltunk a Kikötőben. Az ég sárga volt, mint a sivatag, és a szemünk szomjan pusztult. Legalább negyven fok, mondta Pemete és dugott. Snóbli. Nyertél. A képeslap-kék vízbe köpött. Hazudik a lé is. Amikor lekötöttünk, mondták, ott vannak a barzsák, indíts haza. De alacsony a vita. Elvitte egy kisebb merülési hajó az uszályainkat. Két hete állunk a Kikötőben. Nem vagyunk jó üzlet. Mire ránk kerül a sor. elnyerem Pemete összes pénzét. Talán. Alacsony a víz. A tengeri hajók horgonyra kényszerültek. Kikötő — kettős őrség, vizsgálatok, dögunalom. Ha lehetne se fényképezné senki. Kimenő. Ivászatok. Ulti, lórum, snóbli. Híd. Összeköti ezt az egészet azzal, ami nincs. HIDAK — a hajósok utakból összeálló életének mérföldkövei — hidak — aranyhidak — és a hídfő másik oldalán égi óránk csak egy újabb napot számlál, egv otthon nélkülünk eltelt hiábavaló napot — hidak — szemeinkből a kedvesig ívelő hidak, amelyeken át naponta hazaszaladunk el nem küldött leveleinket szorongatva — szeretsz még? — álomhidak — álomölelések. Esténként, ha feltámad a parti szél, megélénkül a vérünk: viharokhoz szokott lábunk táncolni viszi gondolataink kísértetét. Otthon ki táncol nélkülünk? Kivel táncolnak nélkülünk ? Besöpröm a pénzt, legalább hívj meg egy pofa sörre, mondja Pemete. Kettős őrség, vizsgálatok, kikötő. KIKÖTÖK — tekintetünk házakba ütközik, megtorpan, a víz akadálytalanságát vágyja — hangunk, amit megedzett' a szél, szavak, amik ugyanazt jelentik, és Mégsem visszafogva — áhítat, lépéseink áhítata — lépéseink tétovasága a bizltos talajon — kocsmák, ahol ugyanazt mondjuk annyi nyelven a víz ősközösségébe forrva. Azitán itíz óra, a Kikötőben éjfél, és hazamegyünk. Zártan, fegyelmezetten dülöngélünk, leszakadni. nőhöz menni itt nem tanácsos. Villog a Hold a szemekben, ahogy az indulat villogtatná a késeken. Pemete menetközben a vállamra dől, elalszik, léptei hozzáírni gazodnak, motyog, álmában talán hidalt épít. ORSZÁGOK — országok, amik üres nevek — kikötők, amik az országokat jelentik — országok — különbségüket csupán az adja, hogyan vették el a kötelünket, és milyen pénznemben kapjuk a napid!jat — milyen hoszszú a híd, ami hazavezet. Aznap leszaikaditam mégis, egyedül mentem haza. Blanche kérte, maradjak vele. Nem féltem, szemében csak magamat láttam, megtisztulva. Egy pillanatra zavaros lett a tekintete, összefoorzolta vágya — de aztán csendesen pihegett az idegenszagú éjszakában. s a csillagok pislákoltak szemében. Néztam. szeretni kéne talán, a Lányra gondoltam, aki a/4, ígérte, várni fog. s felhorzsolta az ujjaimat a simogatás. SZIKLÁK — sziklák, amik megkeményítik a mozdulatokat — sziklák, amik felhorzsolják a tekintetet — sziklák, amik láthatatlanul mállanak a kielégítetlen vágyak íorróságában — sziklák, s csak a magányuk miénk, elutasító durva pajzsként. Ottani idő szerint fél négykor indultam vissza, a hajóra. Szeparál, uszályok, rakomány nélkül, ahogy a pontonról imbolyoglunk el — hajó jön! — s vissza —kösd meg hátul is. Nem volt semmi árnyék. a csend .megkötözte a tárgyakat. Nem féltem, dudorásztam magamban, s a nótácska nem verődött, vissza semmiről. Amikor beugrottam a hajóra, fellélegeztem mégis. Még nem aludtak. Az asztalon Ott állt az üres literes Johnny Walker és a Red Ladel. A kétliteres Black White üvegében még kotyogott egy kis lötty, de a Pemete, ahogy meglátott, kivágta a vízbe. Megszédültem — újra gyerek voltam egy pillanatig —, álltam a magas labilis létrán — ne mozogj, mondta nagyapám, le ne ess — egész életünk zuhanás a semmiből a semmibe. Itt állok a létrán. itt felejtődtem a Kikötőben, és csak egyetlen ember tud rólam, egyetlen ember tud lesegíteni. egyetlen ember tudja, milyen labilis a létra alattunk. Az érzések védőhálójából a közöny pókja kirágta a keresztszálakat — s nem tudom mi lesz, mert zuhanok, nem keresztbe esem, csak üt rajtam egyelt a háló, ahogy keresztülvágódok a réseken. Egész úton nem vásároltam semmit, csak Anyámnak ezt a pár üveg whiskyt. Anyáim azt mondta, vigyek neki whiskyt, sokat, beszélgetni ákar velem, de másképp már nem ltud, csak ha a whisky segít neki eltemetett szavaimat kiásni. Nagyon ránk fért volna már az a beszélgetés... hiszen én sem hiszem most már, hogy azért maradtam egyedül, ment egész ember tudok lenni igazolás nélkül. Bizonyítani akartam, magyarázkodni — esténként elképzeltem, milyen lesz — legalább ennyit igazolnia kellett volna belőlem: már csak nekem maradt meg szépnek öregségére, és örömünk egy-egy hónapos volt, háromszor akkora kihagyásokkal. Talán ez lett volna az utolsó alkalom hazugság nélküllehántania anegkocsonyásodott éveket az érzelmekről, miint mikor még gyerek voltam, és éreztük egymást. PARTOK — közeli partok, de könnybelábad a szem, és elfárad, míg elérd — távoli partok — és állandóan látjuk a partokat, a távoűúakat — és fut a szem, lelassul az időtlen idő — távoli partok közelsége kényszerít bennünket hazatérni. Szép volt, fiúk. tapsoltam nekik egy kicsit, a Kikötőt megúsztam. benneteket nem lehet, a Bulldog azt mondta, oké. oké, ne haragudjak, a Pemete lehajtotta fejét, Okapi elhányta magát. Tábla elaludt — csak a Golyó kezdett el káromkodni, és nagy pszichológiai érzékkel szidni anyámat. Neki vettem, mondtam, kifizetitek. és nem csinálok balhét. Nem frfgja megtudni senki, csak hagyjatok, és józanodjatok ki. Nagyon fáradt voltam, alig tudtam elkapni a fejemet, ahogy a Golyó megpróbált lekopni. úgy káromkodott, hogy öreg. nyugdíjas fedélzet mesterek szájtátva halgatták volna, neked van a legtöbb lóvéd. fröcsögte, sajnálod, te. .. Még akkor sem ütöttem meg. tudta ő is, hogy a turnuspihenőkön is dolgozom, csak ne kelljen otthon lennem, olyankor nem 'is nagyon iszom. Megfordultam, vetkőzni kezdtem, és csendesen azt mondtam: én csak ezt vettem, nem is magamnak, nem vettem tökgyalut meg kisfejszét, csak mert olcsó, és kvarcórákat sem zsákszámra. Megpattant bennem valami, mintha léket hasított volna belém a csendes aljassággal kipattanó rugóskés. Villámgyorsan fordultam meg, ugrottam, és ütöttem is, gondolkodás nélkül. A kés beleállt az asztalba az Okapi mellé, a Golyó felbukott székestül. orrából dőlt a vér. Az újabb ocsmányságok miatt már ugrottam volna megint, de a Bulldog lefogott, és segített neki a Pemete is. ahogy dulakodni kezdtünk. Éppen lehajoltam, hogy kiszabadítsam a karjaimat, amikor betakart a Golyó. Alulról felfelé ütött, két kézzel, iszonyú erővel, és vérbeborult előttem a világ. OTTHON — távoli paritok közelségét álmodjuk hazánkra — hidak — mérföldkövek — aranyhidak — órák — kikötő — kocsma — tétova léptek — csók — megérik ezitünk. Netm hajózhatok soha többé, megvakultam a bal szememre. A Golyó sírt, amikor fcihajóztak. Kezet fogtunk. onattal jöttem haza, csendes biztonsággal hajiigáltam ikd a whiskysüvegeket az ablakon. Vettek vagy kétszerannyit, amenynyit megiittak, a vonat sokáig állt az állomáson, elküldtem őket, ne búcsúzkod junk. Egy ideig new tudtam térben érzékelni a dolgokat, ezért is verhetett meg az a fiatal srác. akit a Lánynál találtam, merthogy későbbre vártak. Minden szabadidőmet a parton töltöm, ha a Golyóék meglátnák, tisztelegnek a lobogóval, olyankor feltartom a jobb öklömet, a Pemete is, mindig üres snóhlit mutatok neki, s bármennyit dug, úgy csinál, mintha én nyernék. összeállítóttta: Rékasy Ildikó Oldalpárunkat Victor Vasarely alkotásaival illusztráltuk. A 8. oldalon a Bi-Octanus, a 9. oldalon (középen) a Terreur, és a vega (szerigráfia) látható. Deák Mór:
