Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
1982. DECEMBER 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az életszínvonal nem ajándék B nagy hal nem eszi meg a kicsit Kerekasztal-beszélgetés a vállalat 6s a kisvállalkozások kapcsolatáról Egy év óta vannak érvényben azok a rendelkezések, amelyek lehetővé teszik, hogy a belföldi és külföldi piac keresletének kielégítésében a különböző új kisvállalkozási formákban dolgozók is részt vegyenek. A jogszabályok — a személyes anyagi érdekeltség ösztönző erejének minél hatékonyabb érvényesítése érdekében — változatos lehetőségeket kínálnak a szellemi és fizikai energiáikat kamatoztatni akaróknak. Az egyik újfajta szervezet, a vállalati gazdasági munkaközösség hasznáról, problémáiról beszélgetni hívta meg szerkesztőségünk Balázs Andrásnét, Szolnok megye Tanácsa ipari osztályának vezetőjét, Magyar Gyulát, a Vasipari Vállalat igazgatóját, és Szikszai Ferencet, a Tiszamenti Vegyiművek műszaki igazgatóhelyettesét. dasági munkaközösség. Hány és milyen területen tevékenykedik belőlük? Múlik a bizalmatlanság Szikszai Ferenc Balázs Andrásné- i Magyar Gyula — Megyénkben tagadhatatlanul a legnépszerűbb kisvállalkozási forma a gaz-Balázs Andrásné: — A jogi lehetőség megteremtése óta eddig 151 munkaközösség alakult, ezek közül 97 működik vállalati keretek között: az iparban 56 dolgozik. az építőiparban 33, a mezőgazdaságban 6, az igazgatás és a kereskedelem területén pedig 1—1. A vállalati gazdasági munkaközösségekben összesen 857-en találtak munkát. Érdekes lehet a gazdasági munkaközösségek megoszlását egy másik csoportosításban is megvizsgálni. Szellemi tevékenységet hatvanan, termelőt ötvenheten, szolgáltatót pedig harmincnégyen végeznek. Ügy látszik, a szolgáltatás nem eléggé vonzza a vállalkozókat. Az arányok persze nem véletlenül alakultak így, minden kisvállalkozási formában a szellemi foglalkozásúak „mozdultak” a legkorábban, ezek a munkák ugyanis minimális tőkebefektetést igényelnek, ráadásul az értelmiségiek többsége először kapott lehetőséget arra, hogy képzettségét mellékjövedelem szerzésére hasznosítsa. Az eltelt időszaknak van még egy tapasztalata: a vállalatnál gyorsabban alakultak a magán jellegű munkaközösségek. — A laikus úgy vélné, hogy egy vállalati munkaközösséget megalakítani viszonylag egyszerű dolog. Ezekben a kisvállalkozásokban azok dolgoznak együtt, akik a „hivatalos” munkaidő alatt is munkatársak. Piacot sem nehéz találni munkájuknak, mert legtöbbször a vállalattól kapják a megrendelést, megfelelő ellenszolgáltatásért a kisvállalkozásban részt vevők Magyar Gyula: — Nemez az egyetlen probléma. Van olyan ' munkaközösségünk, amelyikkel a vállalat már júniusban szerződést kötött, a tagok szeptembe“ óta készítik az igen keresett épületbádogos termékeket, ed - dig azonban még egy fülért sem fizethettünk nekik. A kisvállalkozás cégbírósági bejegyzése ugyanis még nem történt meg. OTP-számlát sem nyithattak. És tudja. miért? Mert nem érkezett sneg minden tag erkölcsi bizonyítványa. Fel nem foghatom, hogy miért lehet a „hivatalos” vállalati munkaidő alatt erkölcsi bizonyítvány nélkül csatornát hajtani, és miért nem lehet ugyanezt csinálni egy kisvállalkozás tagjaként a 8 óra letelte után? A munkaközösség vezetőjétől persze követeljék meg az erkölcsi bizonyítványt, de ne minden tagtól. Balázs Andrásné: — Ha szóba kerültek az ügyintézés gondjai, feltétlenül beszélni kell a „másik fél”, a hatóság nehézségeiről is. A kisvállalkozásokkal kapcsolatos jogszabályok a múlt év végén, ez év elején jelentek — A kisvállalkozásban részt vevők szabad idejüket feláldozva többet akarnak keresni. De milyen érdekek fűzik a vállalatot a munkaközösségek megalakításának támogatására, ösztönzésére? Magyar Gyula: — Akinek van piaca, az eladni akar. a vállalati gazdasági munkaközösségek pedig végül is a használhatják a vállalat termelőeszközeit, segítséget nyújt a nagyüzem kereskedelmi és műszaki apparátusa is. Mivel magyarázható, hogy a vállalati gazdasági munkaközösségek megalakulása főleg kezdetben vontatottan haladt? Szikszai Ferenc: — Az én véleményem szerint a vállalati vezetők kezdetben némi bizalmatlansággal tekintettek a kisvállalkozásokra. Ennek egyetlen oka volt: nem volt tisztázott, hol, milyen keretek között, milyen formában dolgozhatnak az új szervezetek. Még ma is igen nehéz kideríteni, mit lehet csinálni és mit nem. Az OMFB egyik irányelve értelmében például a vegyipar területén a termelő szférában képtelenség kisvállalkozásokat alakítani. Az irányelv nem kötelező előírás, a munkaközösségeknek működési engedélyt adó hatóság azonban annak tekinti. Hiba lenne megengedni, hogy valaki, aki 6—8 órát eltölt egy egészségre ártalmas munkahelyen, a munkaidő letelte után a gazdasági munkaközösség' tagjaként dolgozzon ugyanott tovább. Tapasztalatom szerint azonban, ha a vegyiparról van szó anélkül tagadják meg a működési engedély kiadását. hogy megvizsgálnák, valóban egészséget károsító-e a munkahely. Vállalatunknál négy, keresett terméket előállító munkaközösség engedélyét kellett visszavonni az előbb említett okok miatt, így aztán a TVM-ben kisvállalkozással gyakorlatilag csak a karbantartók, tervezők és a szerelők juthatnak jövedelemhez. meg. Az illetékeseknek iszonyatos mennyiségű dokumentumhalmazt kellett feldolgozni, és tulajdonképpen „menet közben” kellett megtanulniuk a szabályokat. A kétségtelenül bonyolult engedélyezési eljárást ez is nehezítette. De nemcsak a jogj szabályozásban vagy a tanácsi ügyintézésben kell hibát keresni. A társasági szerződések nagy része hiányosan érkezik be a hatósághoz-, • ekkor módosítást kell kérni, a nem is egyszeri átdolgozással pedig természetesen az idő telik. Normális esetben a tanácsnál 20—25 nap az ügyintézés ideje. Ennyi kell is, hiszen nem egy szerződéssel van dolgunk és alapos munkát kell végezni a kisvállalkozásban részt vevők érdekében. Például sok vállalat a nála alakult munkaközösséggel kiépített kapcsolatait szabályozó szerződésben olyan jogokat kívánt magának biztosítani, amilyenek egyegy saját üzemében, gyárában megilletik. A kisvállalkozás önállóságának megsértését a hatóságnak kellett megakadályoznia. vállalat termelését növelik. A kisvállalkozás egyáltalán nemcsak a közössége tagjai számára vállalkozás — az kell hogy legyen a nagyvállalatnak is. Üzlet ez, amikor a nagyüzem vezetői azt számoleatják, mennyit érdemes fizetni a partnernek, mit lehet kérni a kollektíva termelőeszközeinek használatáért. Ez a számvetés nem is egyszerű dolog. Kisújszállási üzemünkben alakult egy vállalati gazdasági munkaközösség, tagai a harmadik műszakban készítik az ereszcsatornákat. A három műszakra való áttérés jól jött, hiszen a termék nagyon keresett cikk — azonban számtalan nehézséggel is szembe kellett nézni. A gépek karbantartói Kisújszálláson nem tagjai a munkaközösségnek, a kisvállalkozók kiszolgálására a vállalat nem rendelheti be őket éjszaka. A nagyobb termeléshez több anyag kell. meg kellett gondolni kifizetődő-e a készleteket növelni, lesz-e erre a vállalatnak pénze. Egyszóval a költségek növekedését a nyerhető haszonhoz kell mérni. Nagyon szeretnénk, ha a kisvállalkozások révén minél több dolgozónk jutna jövedelemhez, a vállalat azonban nem jótékonykodhat. Szikszai Ferenc: — Teljesen egyetértek, a vállalati gazdasági munkaközösségnek gyarapítania kell a nagyüzem nyereségét. De vannak itt más vállalati érdekek is. Nálunk, a Tiszamenti Vegyiművekben pél-Magyar Gyula: — Igen, erre a kérdésre azonban nem lehet csak egy szóval válaszolni. Nálunk a bérek egyáltalán nem szakadtak el a teljesítményektől, a kettő között szoros a kapcsolat — egy bizonyos határig. Van esztergályosunk, aki 3000 forintot keres és van aki 5 ezret. Lehet, hogy az 5 ezret kereső a mostani munkának a dupláját is el tudná végezni, de ha ezt tenné, mi nem tudnánk megfizetni. mert kötnek a szabályozók, ügyelni kell például a bérszínvonalra, hogy rá ne fizessen a vállalat. Szikszai Ferenc: — Ez egy újabb, a vállalatot a munkaközösséghez fűződő érdek. Az a pénz, amelyet a kisvállalkozás' tagjai megkeresnek, a vállalatnál költségként jelentkezik, tehát nem a bérszabályozás előírásai szerint gazdálkodik vele. Az üzem megfizethet tehái egy olyan teljesítményt, amelyikre szükség van, és közben a bérszínvonal vagy a bértömeg növekedését terhelő adóktól sem kell rettegnie. Balázs Andrásné: — Tapaszalataink szerint egy-két olyan vállalat, amelyik időben felismerte a kisvállaiko'/ásban rejlő lehetőségeket és intenzíven szervezte a munkaközösségeket, több jövedelemhez juttathatta dolgozóit, mint a bérszabályozás előírásai ezü- különben lehetővé tették volna. Hadd tegyem rögtön hozzá, hogy a több személyes jövedelem mögött több. a piacon keresett termék és szolgáltatás rejlik, tehát hasznos munkát fizettek meg. Az azonban véleményem szerint mégis igaz, hogy a vállalati tervekben szereplőnél több jövedelem áramlott ki, ami önmagában kedvezőtlen jelenség. Aggodalomra persze dául hiába fizetünk jól, az emberek igen nehezen jönnek be túlórázni. A szűk keresztmetszetek megszüntetésére, a létszámhiány enyhítésére viszont szükség van. Éppen ebben segítenek a kisvállalkozások (bár termelő munkaközösségek is alakulhatnának!): akinek megéri, önként vállalja a többletmunkát. És valljuk be őszintén: a kisvállalkozásban intenzívebben dolgozik mindenki, igaz. többet is keres, mint a duplán fizetett túlórával. Magyar Gyula: — Ha sűrűbb a munkája, sűrűbb lesz a bére is a kisvállalkozónak. A műszaki — tehát az iparban használatosak közül a legpontosabb — normával három órásra „kalibrált” feladatot a gazdasági munkaközösség tagjaként dolgozó munkás elvégzi — mondjuk — másfél óra alatt, és megkapja a három órára járó bért. Mer „hajtani”, nem fél a normarendezés•től... — A kisvállalkozóként megkeresett bér jobban ösztönöz a nagyobb teljesítményre. mint a hivatalos munkaidő alatti? nincs ok, hiszen Szolnok megyében például csupán ezerötszázan dolgoznak valamilyen kisvállalkozási formában. — Egy vállalaton belül nem lehet mindenki gazdasági munkaközösségi tag. Okoz-e ez feszültséget a kisvállalkozásban részit vevők és a többi dolgozó között. Szikszai Ferenc: — Kétségtelenül nem könnyű megértetni mindenkivel, hogy a nyereséget növelve a gazdasági munkaközösségek az egész kollektívának hasznos munkát végeznek. Érthetően azokat a legnehezebb meggyőzni, akik kisvállalKozoként szívesen egészítenék ki keresetüket, de erre a vállalaton belül nincs lehetőség. Nem tartom elképzelhetetlennek. hogy a munkaerő egy idő után kezd majd oda áramlani, ahol kisvállalkozásokat lehet szervezni. A mi vállalatunkat ez tagadhatatlanul kellemetlenül érintené; mert a termelő üzemek dolgozóinak ezt a többletjövedelmet nem tudjuk biztosítani. Egy azonban biztos: a feszültségeket nem szabad úgy enyhíteni, hogy a jövedelmüket kiegészíteni nem tudók „hátrányát” a béremelésekkor megpróbáljuk ellensúlyozni. A kisvállalkozók jelentős áldozatot hozva, a vállalatnak hasznot hajtva jutnak több pénzhez... Különben ezeknek a feszültségeknek szerintem akár jótékony hatása is lehet. Az energiáik egy részét töíbbletmunkával hasznosítani akarók nyomása talán kényszerítheti a vállalat vezetőit, kereskedelmi és műszaki szakembereit, hogy az emberek munkaidő utáni foglalkoztatása érdekében eladható terméket, felvevő piacot kutassanak fel. a napok-Ezekben ban dugig «eltek a hűtőszekrények, a lakások, a családi házak titkos zugaiban ajándékok rejtőztek, a zsebek. a pénztárcák jó pár ötszázassal könnyebbek lettek. Mint az utóbbi időkben mindig. Szokásainkról nem mondunk le; a karácsony a családé senki ne szenvedjen hiányt semmiben, kapja meg amire egész évben vágyott, erre kell lennie pénznek. És kellett lennie pénznek a nyári hétvégekre, amikor magasabb benzinárak ide, vagy oda, autócsodák csörtettek a Balaton és a többi fürdő-, kirándulóhely felé, és kellett lennie pénznek a többi hétvégekre. amikor minden odakerült a család asztalára, ami szem szájnak kellemes. Pedig emelkedtek az árak, egy ötszázas immár alig elég. ha az ABC-áruházban szombat-vasárnapra meg akarja valaki tölteni a kosarát. Kollégák, barátok egyre gyakrabban kérdezik egymástól: ti hogyan osztjátok be a pénzt? A tőkés világgazdaság válsága immár korántsem elvont szakkifejezés, hiszen hatása a mi hétköznapi életünkben is érezhető. Itthon nálunk is egyre többen kényszerülnek szigorú számvetésre, takarékosabb, feszesebb háztartásvezetésre. S ez így van még akkor is, ha sokan változatlanul nem vesznek, nem akarnak tudomást venni a realitásokról, s úgy élnek, úgy költenek, mintha semmi sem változott volna. Ám az utóbbi időszakban helyzetünk alapvetően megváltozott. Évek óta mondjuk, írjuk, hogy „hazánk nem függetlenítheti magát a világigazdaságtól, a világpiactól, hiszen nemzeti jövedelmünk meghatározó része a külpiacokon realizálódik”. A mondat úgyszólván közhellyé kopott, de értelme sokak számára talán még ma sem teljesen világos. Jóllehet egészen egyszerű, a leghétköznapibb háztartási tapasztalatokban is immár tettenérhető, amiről hosszú ideje beszélünk. Aki arról panaszkodik, hogy egyre többet dolgozik, és bár többet is keres, mint néhány éve, a pénze mégis mind kevesebbre elég az tulajdonképpen közös gondjainkról is beszél. Mert az utóbbi időkben, miközben idehaza széles körben bontakoznak ki kedvező gazdasági folyamatok, miközben az ipar, és különösen a mezőgazdaság teljesítőképessége jelentősen javul, addig munkánk eredménye a világpiacon egyre kevesebbet ér. Versenyt futunk a piaci árakkal, szervezünk, takarékoskodunk, okosan újítunk, próbálkozunk a termelési ráfordítások mérséklésével, de termékeink ára is gyorsan csökken, gyorsabban mint a mi ráfordításaink. S ezt ellensúlyozni csak úgy tudjuk, ha minden eddiginél több árut szállítunk exportra. Erre szükség van, hogy fönntartsuk az államháztartás egyensúlyát, hogy megőrizzük fizetőképességünket. Igen, többet kell exportálnunk. mint eddig bármikor. S ez egyben keserű pirulát is jelent; azt kell lenyelnünk, hogy most és a közeljövőben itthon fölhasználásra kevesebb jut, jövőnk érdekében a családi háztartásokkal együtt, az államháztartás is szigorúbb számvetésre, feszesebb gazdálkodásra kényszerül. Ha szűkös idők járnak, beosztóbban kell élnünk, többet kell dolgoznunk. A kétszer kettő négy logikája ez, legföljebb a fiatalabb. az utóbbi két évtizedben felnőtté vált generáció számára érthető nehezen. Mert az utolsó húsz év az egyértelmű fejlődés, az életkörülmények töretlen javulásának időszaka volt. Évről évre javult a gazdasági helyzet, az életszínvonal. s ilyenkor ki gondol biblikus jóslatokra, a hét szűk esztendő eljövetelére. Pedig az elmúlt években már sokasodtak a vészterhes fellegek. Látnivaló volt. hogy a tőkés világgazdaság ege mindinkább beborul. De miközben itthon évről évre emelkedtek a jövedelmek, egyre több lett az autó, a hétvégi ház, mind többen és egyre sűrűbben töltötték külföldön szabadságukat, akkor igazán oktondi aggodalmaskodásnak tetszett volna a távolabbi fellegeket nézni és arról beszélni: nem lesz mindig így. Ma már ne feszegessük azt, hogy nem megtermelt javaink felélése, gyakorta oktalanul túlzott és esetenként észszerűden felhalmozása volt-e az oktondi magatartás — utólag könnyű okosnak lenni. Beszélnünk inkább arról kell, hogy a mai és a holnapi helyzetben mi a teendőnk. Az bizonyos — és a lehető legszélesebb körben kell ennek tudatosulnia —, hogy a lustálkodás, a dúskálás és különösen a pazarlás kora elmúlt. Nem lehet kibékült önmagával senki, aki a napi laza nyolc órai munkaimitáció után lustán végignyúlik kedvenc otthoni foteljében. s álmos újságolvasás közben azon meditál: mennyire tehetetlenek mások, milyen reménytelen. hogy ő maga fordítson, javítson saját és családja helyzetén. Mert ez a legtöbb ember számára korántsem reménytelen. Munkaalkalom, jó munkaalkalom változatlanul és mindinkább akad ebben az országban. A magyar gazdaság, ellentétben a világ számos más országával, nem veszítette el működőképességét. Nemzeti jövedelmünk, ha kismértékben is, de ebben az évben növekedett, nincs munkanélküliség, exportunk bővült, és megőriztük fizetőképességünket. Olyan eredmény ez a mai helyzetben, amelyet még a közepesen fejlett és a fejlett országok közül" is csak kevesen könyvelhetnek el maguknak. Ha így marad! — fohászkodnak most sokan, bár tudják . a fohász nem segít. Konkrét célokat kell teljesítenünk. Elsősorban azt, hogy külkereskedelmi mérlegünk eredményét jövőre az idei kétszeresére növeljük. Ez a fizetőképesség megőrzésének feltétele, óriási feladat. Mert a világpiac nyújtotta eladási lehetőségek nem javulnak, s az sem valószínűsíthető, hogy egyik évről a másikra kivitelünk szerkezete döntő módon megváltozzék. Ebben hinni dőreség; ha az ideinél néhány százalékkal több jól eladható árut tudunk jövőre előállítani, már az is nagy eredmény. Különösen, ha nyolcvannégyben, nyolcvanötben még több ilyen árunk lesz! De ez csak erőfeszítések, mi több, lemondások árán sikerülhet. Le kell mondanunk — társadalmi méretekben — a kényelmes életről. Felül kell vizsgálnunk korábbi igényeinket. S eközben türelmesnek, belátónak kell lennünk. Be kell például látnunk azt, hogy az edddiginél lényegesen nagyobb különbség lesz azok jövedelme között, akik gazdaságos exporttermékeket gyártva jelentősen hozzájárulnak a népgazdaság stabilizálásához és azoké között. akik éppencsak eldolgozgatnak. vagy termékeik eladhatatlanok. és az egyén B társadalom célja egyaránt az, hogy mind többen és mind többet és eredményes vállalkozásokban dolgozzanak; és egyre kevesebb legyen a ráfizetéssel dolgozó emberek és munkahelyek száma. A most következő napokban— csakúgy. mint évek óta mindig — jó ételek és jó italok kerülnek az asztalokra, ajándékokkal halmozzuk el egymást. Gádor István Nem volt célunk a vizsgált területen létező gondok teljes skálájáról számot adni, egyet — úgy tűnik — mégis sikerült igazolni: az újszerű lehetőség annak ellenére élénken foglalkoztatja a nagyüzemek közvéleményét, hogy a kisvállalkozások révén jövedelemhez jutóknak a dolgozók közötti részaránya ma még igen alacsony. A beszélgetés során* az is kirajzolódott, hogy az egyéni és a vállalati törekvések érvényesítéséhez egyáltalán nem elegendő a meglevő jogszabályok ismerete: egy-egy munkaközösség eredményes ténykedéséhez a piac és a vállalati adottságok alapos ismerete, gazdasági szemlélet szükséges. V. Szász József Lassú az ügyintézés? Gyarapitaniuk kell a nyereséget Nem mindenki lehet kisvállalkozó
