Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
8 Irodák Zalka Máté (1896—1937) nemcsak író: a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. Az első világháború idején orosz fogságba esett, itt került kapcsolatba a hadifoglyok közt szervezkedő kommunistákkal. Megszökött a fogságból, egy partizánosztag parancsnoka lett, majd a Vörös Hadsereghez csatlakozva végigharcolta a polgárháborút. Moszkvában telepedett le, egy ideig a moszkvai Állami Könyvkiadóban dolgozott, később a Forradalmi Színház igazgatója lett. Ekkoriban kezdett rendszeresen írni. 1924-ben jelent meg első elbeszélése, majd hamarosan első kötete Moszkvában, orosz nyelven. A KMP emigrációban szerkesztett lapjai is közölték írásait. Sűrűn fordul az első világháború témájához, gyakran írja meg személyes élményeit, így legjelentősebb művében. Doberdo című regényében is. Mozgalmas élete, sok elfoglaltsága mellett is termékeny író, közel hatvan kötete jelent meg. Életében magyarul megjelent novelláskötete A hadjárat vége (1932). A spanyol polgárháború kitörésekor Madridba ment és Lukács Pál néven egy nemzetközi brigád parancsnoka lett. Alakját valóságos legenda övezte. A spanyolországi Huesca mellett halt hősi halált. 1920-ban történt. Az uráli 30-as hadosztály Poltaván rukkolt keresztül, mikor hozzácsapták a mi „jnternacionálén- kat". Nem először találkoztunk az uráliakkal. Krasznojarszk és Kl.jukvenna.ja között együtt vettük el a esehektől az aranyvonatot. Kolcsakot együtt szorongattuk Acsinszktól Kanszkig. Most aztán nagy ürömös volt ám a találkozás. A pólyák frontról jöttek ők is. mi is. Vrangel ellen masíroztunk. Ű.j ütközetek előtt állottunk. Abban az időben nevezték ki Frunze Mihály elvtársat a déli front parancsnokává. Frunze nagyra tartotta az internacionalistákat. Becsülte a kezüket még Ufa alól. no meg a fergánaiak se hoztak szégyent a nevükre. Mialatt mi a lengyel urakkal bajlódtunk a Dnyepertől a Visztuláig, a vrangelisták kibújtak a Krímből, és nagy dé. rel-dúrral elfoglalták egész Tau- keztek. Bizony ideje volt. hogy kézbe vegye ügyünket Frunze elvtárs. riát — a Don medence felé igyeMire beérkeztünk a déli front hadtápjába. Frunze elvtárs már készen volt a haditervvel, ö ott kezdte, ahol a fehérek bevégezték — a Dnyepernek Megállóit Frunze elvtárs a Dnyeper kanyarulatánál. úgy Kicskasz táján, és kitárta két hatalmas karját. Az egyik öklét odatette, ahol Ka hovkánál a szibériaiak, a lettek meg a tűzdandár állottak. Ide_ húzódott erőltetett menetben az Első Lovas Hadsereg. Bugvonni.i is. Másik karját Szinyelnikovótól Po- legéig nyújtotta ki. — Át kell ölelni a fehérek hadseregét a tauriai alföldön. Derékon kell kapni bal kézzel, a jobbal meg Kahovkánál kell torkon ragadni. Itt, a jó sík helyen kell velük elbánni, nehogy elfuthassanak előlünk Krímbe, ahol Perekoptól Csongárig jól beásott, erős állások betonfedezéke várja őket. Ez volt Frunze haditerve. Meg kell adni, értették ám a fehérek is a módját. Kitértek a döntő ütközet elől, és amikor már majd a nyakukban ültünk, egyszerre csak köddé váltak, eltűntek. Kétnapi dühös marssal ugrattunk utánuk, míg újra szembetalálkozZalka Máté: KÉT ALMA wmmmmmmmm tunk, de ez már a csongári szorosnál volt, a Szívás partján. Éktelen tüzet ontottak ránk fogadásul. Gyermekkoromban egyszer, korán reggel, még amúgy félig álmosan, kimentem az udvarra, és. valami különös, macska formájú áhat surrant el előttem. Nyomban ki- röppent szememből az álom. és uccu, utána. A kis állatnak lom- pis volt a farka, kurták a lábai. Esetlenül ugrándozva fűlött, hörgőit, sziszegett. ‘ neki ugrott a kerítésnek. visszabukott róla. és már- már elkaptam a farkát, amikor ki- utat talált, és átsurrant a szomszédunk ólja alá. A szomszédunkkal régi, elmérgesedett haragot tartottunk, nem mehettem át. savanyú képet vágtam hát a kerítésnél . .. Elsuhant a görény, bebújt Vrangel Krímbe. Közöttünk és a fehérek között zavaros habokat vert a sűrű vizű Szíváson a fagyot hordó szélvihar. Ez. volt az a híres, azóta történelemmé vált perekopi ..rüdvcszt". a délnyugati szél. November volt. A forradalom óta a harmadik. Mi fáztunk, háttal fordultunk a szélnek, öklünket harapdálluk dühünkben. Kemény napok elé néztünk. Legkisebb mozdulatunkat ágyútüz- zel vetette vissza a krími oldal. Csongárnál szeli át a Szívást az egyik parttól a másikig egy öt kilométeres. betonba préseli vasúti töltés. Közepén híd van. Ide került az én csapatom első tartaléka. A mi oldalunkon a tönkrelült kis Szaljkovo. a másik oldalon, a krímin. elérhetetlen messzeségben barnálott Taganas állomás. Kigurul a töltésre a mi páncélvonntunk. (A híd Persze alá van aknázva.) Me.g\- a töltésen a páncélvonat, mi meg alul. a hullámtörő kövek között bujkálunk a vízben, amelynek apró csepoieit gyöngévé fagyasztja a köpenyünkön a förtelmes szélvihar. Aztán egyszer csak Taganas felől kiugrik a fehérek rövid, kemény náncélvonata, olvan. mint egy bulldog. És kezdődik a párbaj. A gránátok sisteregve hullanak a vízbe, mint a zápor, fröccsen ránk a tengeriszap, a gránátszilánkok és a sós víz. Torkuk szakadtából kelepéinek a gépfegyverek. Szét frees csen. vijjog, csattog a betonfalún a golyózápor. A mi páncél vonat unk meghátrál. Két telitalálat-morzsolta szét a második védőlemezét Visszahúzódunk mi is. és ebben a percben egy véletlen gépfegyvertűz beletéved a mi lucskos libnsorunk- ba. A jajkiáltást és a halálnvögést elnyeli a hullámok zaja. A fájdalmat eltiporja az ágyúőrjöngés. Hullámfedezékbe húzom a fejem. Szalad felém a zavaros tarai es rajta, egyenesen hozzam . . . er.y alma. Odakoppan a lábam elé. Elkapom. s beletörülöm a köpenyem ujjába. Hosszúkás, ismeretlen formájú. halványpiros alma . . . Egy pillanatra felidézem gyermekségem almáinak búzával érő édes zamatját. borízű, savanykás levét, és olt. az ágyúbömbölés. gépfegyvorkaí fogás. a sírnak kínálkozó zavaros tengerviharzás közepette, önfeledten beleharapok az almába. Csípős, dohos, savanyú íz húzza össze n számat. Rémülten nyitom ki szemeimet. Amit láttam, az valóság volt. Harmadnapja mérkőztünk p vízzel, tűzzel és halállal. Megint visszavert bennünket az ellenség tüze. Kiköptem a falatot a számból. és dühösen beledobtam az almát az elém futó hullámba. Csak akkor vettem észre, hogy csuromvizesen áll előttem a segédtisztem. A fiú egy papírlapot nvéii- tott át. A papiros vizes volt. és a szél már kifodrozta a szélét. Belenéztem az írásba . .. A frontparancsnokság közölte velünk, hogy ..a napok óta dühöngő délkeleti szél elhajtotta a Szívás vizét Sztroganovka község és a krími oldalon levő litovszki félsziget között. A járhatóvá vált tenger fenekén ma éjszaka a sötétség leple alatt hős csapataink, a 15-ös és 52-es hadosztályok váratlan rohammal bevették a félszigetet, és most győzelmesen vonulnak a töröksáncot védő fehérek háta mögé. Az 51-es hajnali rohama sikerrel végződött. Frontunk jobbszár- nva már Krímet tapossa. Ezennel elvárom, hogy a 30-as hadosztály és a hozzácsatolt csapatok sem maradnak el egy lépést se”. Felnéztem a betontöltés peremére. Páncélvonatunk előrerobogott. Csattogtak ám a kerekek, s a mozdony. mint egy gigászi lövedék, be- lccsapódott a híd bolthajtásába. Vascsenko: Búcsúzás ... Mi ott állottunk az uráliakkal a Szivas partján, és távcsöven néztük a kibontakozó harcot. \z előnyomuló zászlóaljakat pontosan belőtt ütegek zárótiize fogadta. Ugyanolyan savanyú vonást láttam az én szeretett hadosztályom katonáinak arcán, ezen a szélfújta, ha- vatlan. de fagy verte novemberi reggelen, mint mikor én clszalaj- toltam a görényemet. Elkiáltottam magamat. A papirost kitépte kezemből a szélroham. Ki tudná azt megmondani, hogy másztuk mi meg a síkos falú betontöltést? Ki tudná azt megmondani. hogy dobálták a gyalogosok a leégett kis fahíd vízben maradt cölöpeire a deszkákból, hullákból épült gátat, amelyen a bugyonnis- ták lovai átrobogtak? Ki tudná mindezt megmondani? Reggelre Csongár .a mienk vfllt. Iteggelre Taganas templomterén összecibál- tuk az „internacionálét”. Bizony, sokan hiányoztak. Végignéztem a sorokon, és lekonyult a fejem. Ekkor lépett hozzám az öregasszony. Az öregasszony feketébe volt öltözve, mint az én szívem. Mosolygott, minta le nem törölt könnycsepp a szememen. Az öregasszony kivett a kötője alól egy almát, és felém nyújtotta. Olyan hosszúkás formájú. pirosas alma volt az, olyan, amilyet reggel sodort elém a víz. Szorongást éreztem a szívem körül. de bajtársaim kérő csodálkozással nézték a bizonytalanságomat. Eleget kellett tennem a katonai illedelmességnek. Behunytam a szemem, előkészültem egy újabb megpróbáltatásra: beleharaptam az almába. Zamatos, gyengéd, ez ideig soha nem élvezett üdítő lé ömlött szét a számban. Kinyitottam a szememet. és zavart, boldog mosolyéval bólintottam a vénasszony felé. Ajkaimon megéreztem a győzelem felejthetetlen ízét. Hando Runnel: Októberi gondolatok Folyton egy kis országra gondolok. Nagy országok csaláidjában húgocska csak, nagy országok tengerében kövecske csak, olyan kicsi, mindenki meg se látja. Mit mond az idegennek anyanyelven e szava: Eesti? kérdem magamtól. Van, aki tudja róla, hogy tengerfenékről bukott fel, hogy vannak partjai, de partjai a túlsó partok. Halászok földje ez a föld, és a tenger utasa azt kívánja, hogy őrizze a tenger árja most és mindörökké. Van, akiben felvillan, hogy látott teherbírókat ezen a földön, birkózókat is meg másokat. Szijas gyökeret szaggató, írást törő paraszt ereje vojt az, eke nyomában nyüvődő paraszté. Közülünk nem ragyogtak ki nagy királyok, világ bíró daliák. Szelek országa ez a föld, ahol meghitt beszéd az ének. Népemnek sorsát szelek hajlogatták, idegen erők törték. Nehéz a múltunk. Vitorlánkat most októberi szél feszíti, csónak suhan, malom dorombol új kenyérrel. Jó ez nagyon. 1 Sejtelmes és örök az élet. Rab Zsuzsa fordítása láthatóan tapasztalt és a világlátott szőke fiú gyengéden nézte az ízlésesen, divatosan öltözött fekete szemű lányt. Élénken beszélgettek: — Tudod — mondta a fiú —. sehogy se találok kapcsolatot a nyakadon levő vékonyka gyöngysor és divatos ruhád között. Nagyon gyenge ez a kapcsolat a nyakadon levő vékonyka gyöngysor és divatos ruhád között. Nagyon gyenge ez a kapcsolat . . . — Lehet, hogy gyenge. Törékeny, mint mi nők. — A lány két tenyerével lefogta a fiúnak a gyöngysor felé nyújtott kezét, könnyedén megszorította, és félretolta. — Ne nyúlj hozzá, nem kértelek rá . . . — Olyan régi . . . apró . . . Hirtelen nem tudja az ember, mi van a nyakadon: clrágagyöngyök vagy hangyák. A lány vállat vont. A tengerben fürdő felhőket nézte. Olyanok voltak. mintha fekete ingbe öltöztek volna. Egy pillanatra megborzongott. Társához simulva kérdezte: — Te jól tudsz úszni? A fiú kidüllesztette mellét, mint egy hencegő vadász: — Le tudok jnerülni a tengerfenékre. A lány a végtelen tengert nézte. A látóhatáron az ólomszínű víz egybeolvadt a szürke égbolttal. Szemét le sem véve róla, csendesen ismételte a fiú szavait: „Le tudok merülni a tengerfenékre ..' A fiú elgondolkodott, aztán hirtelen elmosolyodott. Magához vonta a lányt, és gyengéden mondta: — Értelek, kedves, értelek. Azt akarod mondani, ahhoz, hogy kellőképpen értékelhessük a drága gyöngyödet, le kell merülni a tengerfenékre. érkékelni kell. milyen nehéz lélegzés nélkül, szemenként összegyűjteni őket... A lány elmosolyodott, ujjának gyengéd mozdulatával végigsimított a fiú orrán. — Nem. ezt nem gondoltam, csupán más témára akartam terelni a beszélgetést... De ha te így értelmezed a kérdésemet, nem tiltakozom ... — Ne félj, többet nem beszélek a gyöngyödről. . . A lány a nyugtalan tengert nézte. A hullámok felágaskodtak, sóhajtottak, majd elcsitulva ismét leereszkedtek. Gondolatai a hullámokon áthatolva a mélységbe törekedtek. önkéntelenül levette kezét barátja válláról, a gyöngysorra helyezte, amelynek megsárgult szemeit alig lehetett észrevenni a bőrön. — Ne beszéljünk tovább a gyöngyről. Tudom, hogy nem olyan, amit bárki is kincsnek tartana, lehet. hogy . . . csupán pár garast ér. Társa gyengéd mosollyal szakította félbe: Bajram Bajramov: fl gyöngysor — Éppen ezért nem illik hozzád . . . — Ha tudni akarod az igazat, egy millióért se adnám oda. A fiú kacagásba tört ki: — Persze, hogy nem adod. kedves . . . Hiszen még rubelt se ajánl senki azért, ami néhány kopejkába kerül. Akkor hogy beszélhetnénk millióról? Ismét a gyöngy után nyúlt, de a lány mindkét tenyerével eltakarta a nyakát. gyogott, minden mosolygott. Bármilyen hangulatban jött is hazE apa a munkából, anyám tekintet« mindig lecsillapította. Gyöngédséget és támaszt talált nála, és így bármilyen kellemetlenség, sőt ba; is eltűnt egy csapásra. A fiú a lány csupasz kezére nézett: — Bizonyára jó háziasszony volt — Nem hinném, hogy az lett volna a lényeg . .. Ö volt a család lelke ... Felsóhajtott, de egy pillánál múlva folytatta: — Francia szakos tanár volt. Nem, ne gondold, hogy érdemén felül dicsérem. Valóbar nagyszerű ember volt, semmiber sem maradt el apától. Egymás mellett álltak egész életükben. Előfordulhatott, aki hallgatja, esetleg még te is, szerénytelennek találj s a szavaimat. Hiszen minden embet a saját édesanyját tartja a legjobbnak, nem így van? Ezt a nyakláncot a mama tette a nyakamba Ajándékozhatott volna sok értékes holmit, de ő ezt az apró gyöngysort adta. Majdnem teljesen elkopott vékony lett, és ódivatúnak hat. Nekem nagyon, értékes ... Nem is tudom. mit akartam mondani. Mikoi a mamáról beszélek, mindig elfog a felindulás. Igen! Anya mondta néha: „A tárgyakat ne az áruk szerint értékeljétek ...” Lehajtotta a fejét, elhallgatott úgy látszott, teljesen az emlékeibe merült. fl — Kérlek, ne bántsd. A füzér nagyon vékony. Valamikor sok gyöngy volt rajta, de mire a nagymama anyának ajándékozta, csak néhány szem maradt ... A mamánál is állandóan elszakadt, a gyöngyszemek szétgurultak, elvesztek. Csak ennyi maradt. A mama nagy nehezen összeszedte . . . Tudod, anyám nagyon szép volt. Magas, karcsú, és nagyon kedves. Amíg élt, a házunkban minden rafiú kihasználta az időt a zsebébe nyúlt. — Holnap ilyenkor mái az orvostudományok kandidátusa leszel. De az ajándékot már’-ma Elővett a zsebéből egy átadom. akkora dobozt, mint egy tábla cső kóládé, felkattintotta a zárat, kinyitotta. A fekete bársonyon egy szép. drága nyakék csillogott. A lány örömteli mosollyal vette át, odatartotta a nap utolsó sugarainak. megsimogatta. — Köszönöm — mondta a tokot a táskájába téve. — Te is izgultál a disszertációd megvédése előtt? Szakály Teréz fordítása Száz én mxiqjijj(Le nonMár/m/f
