Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

1982. NOVEMBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Éjjel-nappal a földeken Pihen a borotva, míg tart a munka \ kukorica után 30 centiméter melyen sz ánlanak. Halmi József a cigarettaszünetben -ellenőrzi a Kába 180-as erőgép világítását JKeddi jegyzetuntTI _______ M undérok és emberek Este tíz óra, a Szolnoki Ál­lami Gazdaság terepjáró autójával a köröstetétleni táblák felé közeledünk. A Piroskai kerület vezetője, Hellvig Gyula út közben el­mondja, milyen munkákkal találkozunk a határban: — Törjük a kukoricát, szántunk, és vetőágyat is ké­szítünk éjjel-nappal. A jó gazdász olyan, amíg a munka nincs elvégezve, addig -fiem nyugszik. Majd ha nem lehet a földekre menni, akkor rá­érünk szusszanni egyet. Az idő még most is kedvez a mezőgazdasági munkáknak. A 94 hektáros kukoricatáb­lánál először a beszállító járművek lámpáit pillantjuk meg. Igazi éjjeli nagyüzem a határban, távolról kombáj­nok zaját halljuk. Fazekas Árpád, az egyik magszállító IFA gépkocsivezetője érkezik oda elsőnek hozzánk. A ve­zetőfülke lámpájánál beszél­getünk az éjjeli műszakról. — Egy hete dolgozom csak az éjszakai betakarításban, szabadságon voltam. No, nem pihentem otthon sem, hiszen kislányunk született, ráadá­sul éppen építkezünk is. Egy kicsit szokatlan az éjjeli műszak, de hamar eltelik, mert megyünk szinte megál­lás nélkül. A kollégámmal 15 vagon kukoricát is beszál­lítunk egy éjjel a szárítóba. Odaérkeznek a kombájnok, az IFA eltűnt a kukoricával a sötétségben. Szakállas fia­talember bújik elő a kom­bájnok erős reflektorfénye mögül, kezet fog a kerület vezetőjével, aki a munkáról érdeklődik. Ezután Mihály Antal kombájnos bozontos szakálla történetét meséli nevetve. A múlt hónap tizen­harmadikán borotválkozott utoljára, legközelebb pedig akkor fogja kezébe a pen­gét, amikor befejeződik az aratás. — Kezdetben csak nappal arattunk, mert a kukorica túl nedves volt, és a szárítón lassan haladt a munka. Sze­rintem jobb két műszakban dolgozni, biztos vagyok ab­ban is, hogy az éjszakai munka nem megy a minőség rovására. Nálam úgy hajnali két órakor van a mélypont, nagyon elnyomja az embert a monoton motorzúgás. De oda kell figyelni... Muszáj észnél lenni, ösztönöz ben­nünket az éjszakai pótlék is. Ha van folyamatosan jármű, ami kiviszi a magot, hamar megvirrad. Szerintem no­vember hetedikére befejez­zük az aratást — mondta vi­dáman Mihály Antal. A szomszéd táblán trakto­rok sürögnek-forognak az IH-tárcsákkal, sietnek, hi­szen holnap reggel itt már vetőgépek járnak. Egymás után három gépből szállnak ki az éjszakás traktorosok, ök is két műszakban egyen­getik a talajt, vetőágyat ké­szítenek a búzának. Nincse­nek éjszaka sem segítség nélkül, hiszen a tábla szélén pótalkatrészekkel, egy hordó gázolajjal a körzeti szerelő biztosítja a zökkenőmentes munkát. Ügy szervezték az éjszakai műszakot,, hogy le­hetőleg egy csoportban legye­nek a gépek, könnyebb így mindenkinek. A szomszéd táblán erőgép szántja a köröstetétleni föl­det. A friss szántáson buk­dácsolva közelítjük meg az ott dolgozókat. Szép látvány a földből kiemelt eke tükör­fényes lemezén megcsillanó holdfény. A magas Rába „nyergéből” Halmi József ereszkedik le a keskeny lét­rán. — Nappal jobb szántani, de kevés az ember, menni kell egész nap. A család megszokta, hogy mikor ők javában a tévét nézik, én a génen ülök és dolgozom. Mi­kor hazaérek, ellátom az ud­var állatait, a kislány megy az iskolába, a feleségem dol­gozni. Csak amikor elindul­tak, akkor kerülök ágyba ... Ha befejezzük a két műsza­kot, majd kipihenem ma­gam. Forgács T. Törökszentmiklós Innováció a gabonaiparban Tájértekezlet és kiállítás A Dunától keletre eső me­gyék gabonaforgalmi és ma­lomipari vállalatainak veze­tői és az újítási tevékenysé­get koordináló szakemberei tanácskoztak tegnap Török- szentmiklóson abból az alka­lomból, hogy a Szolnok me­gyei GMV központjában megnyitották a gabonaipari innovációs kiállítást. Az újítók és feltalálók V. országos tanácskozásán elfo­gadott felhíváshoz csatlakoz­va a Gabona Tröszt az ipar­ágban kidolgozott vagy al­kalmazott újítások, találmá­nyok és kutatási fejlesztési eredmények széles körű nép­szerűsítésével is igyekszik elősegíteni, hogy a hazai ka- lászosgabona-termés mi ntegy hetven százalékát felvásárló vállalatai színvonalasabban elégíthessék ki a sütő-, az édes- és a szeszipar, valamint a fogyasztók mennyiségi és minőségi igényeit. A kiállítók — tíz megyei GMV, a Gabo­naforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat, a Ma­lom- és Sütőipari Ku­tatóintézet, valamint a Ga­bona Tröszt — a raktá­rozást, az anyagmozgatást és a szállítást könnyítő-gyorsí­tó ésszerűsítésektől a gyárt­mány- és gyártásfejlesztése­ken keresztül a munka- és környezetvédelemig tizenegy témakörben mutatják be egyéni és kollektív újításai­kat. . A tegnapi törökszentmikló­si tanácskozáson az érdekelt megyék gabonaipari vállala­tainak legsikeresebb újítói részére elismeréseket adtak át. A MÉM, a SZOT és az Or­szágos Találmányi Hivatal által létesített Kiváló Űjí- tó kitüntetés ezüst fokozatát hárman, bronz fokozatát he­ten vették át. Hasznosítható kis gázmezők A hazai szénhidrogénkuta­tások során több olyan föld­gáz lelőhelyet tártak fel az olajbányászok, amelyek ki­aknázását korábban gazda­ságtalannak tartották. Ezek elsősorban úgynevezett kis gázmezők, amelyek készlete a 400 millió köbméter alatt van. Ez a mostani energiaínsé­ges időkben nem csekély mennyiség, felhasználása népgazdasági érdek. A kőo­lajipari szakemberek által kitermelésre alkalmasnak ta­lált tizenöt ilyen gázmező összkészlete három milliárd köbméter. A miinap az egyik kö­zépiskolában járva az intézmény tanulói beval­lották: a héten az volt a legnagyobb szenzáció náluk, hogy a csinos magyartanárnőjük vajas kenyeret evett a folyo­són. Méghozzá afféle át­lagember módján, ha­rapva a kenyeret. Az egészben az volt a rend­kívüli, mesélték a diá­kok, hogy látták már a tanárnőt osztályozni, a gyerekeivel, a férjével sétálni, füzetet javítani, magyarázni, haragudni rájuk és velük együtt nevetni, de vajas kenye­ret harapni a folyosón — még soha! Sem őt, sem a többi nevelőt. Vagy a másik eset: az egyik .településen a párt- titkár irodája előtti fo­lyosó vitrinjeiben helyi régiségeket csodálhat meg a betérő. Akadnak itt a hajdani, paraszti életformára utáló kony­hai emlékek, háztartási eszközök, iskolai tárgyak. Sőt. a több generációval korábbi ősök határban talált cserépedényeit, fennmaradt háztartási eszközeit is szemügyre veheti az érdeklődő. Mondanunk sem kell, a vitrineket kezdetben a helybeliek felemás mó­don szemlélték. Jó, jó ez a történelemszeretet — mondogatták néhányan — de azért ilyen helye­ken valami másfajta de­korációt kellene alkal­mazni, ami inkább mél­tó a forradalmi múlthoz. Mások viszont — és ők voltak jóval többen — elismeréssel nyilat­koztak a látottakról. Ér­velésük szerint a ma, a je'en szeretete, szocia­lista társadalmunk vív­mányainak értékelése, megbecsülése, valahol a múlt ismeretében gyöke­A KISZ KB honvédelmi és sportosztálya áz elmúlt hét végén Budapesten honvédel­mi háromtusa-versenyt ren­dezett ifjúgárdisták részére. Szolnok megyét hattagú csa­pat képviselte, köztük szol­noki, tiszaföldvári és jász­Példákat lehetne még sorolni az élet különböző területeiről, mert ki­mondva, kimondatlanul az embernek az az érzé­se: nálunk sok olyan foglalkozás, szakma, be­osztás van, amelyhez a közvélemény egy részé­nél bizonyos ismétlődő, állandó jellegű sémák tartoznak. Mintha a va­jas kenyér harapása, ügyeletesi minőségben egy tanárnőnek illetlen lenne a folyosón. A párt­munkás portréjához né­hányan idegennek érez­ték a múlt iránti abbéli érdeklődést, amely hely- ismereti gyűjtőmunkával társul. Azt sem érti meg mindenki, hogy a város közismert orvosa jó idő­ben, ha ráér, nem átall félmeztelenre vetkőzni, és a lakótelep meletti bi­tumenes pályán együtt kergetni a focit a ti­zen- és huszonévesekkel. Pedig a régészkedő párttitkár, a népszerű, közvetlen tanárnő, a fo­cikedvelő, futkározni szerető főorvos semmit nem vélt a szokásostól el­térő viselkedésével, köz­vetlenségével, szakmája hivatása etikai normái ellen. Elvégre a felsorolt hobbik, cselekedetek el­lenére a munkájukat ki­válóan elvégezhetik és bizonyára el is végzik. Egyben (magatartásuk azt is igazolja: az ember egyénisége, személyisége soha nem vizsgálható, értékelhető változatlan normák, sztereotip, min­den azonos foglalkozásra jellemző sémák szerint. Nem beszélve arról, hogy a róluk alkotott kép így válik teljesebbé. Azt' is mondhatnánk minden- napdihbá, közvetlenebbé, emberibbé. apáti fiatalok. Lövészetben a csapat első helyen végzett, összetettben a lányok a má­sodik helyet szerezték meg. Egyéniben második lett Bó- zsó Erika, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanulója. rezik. D. Szabó Miklós JjI szerepeltek a megye ifjugárdistái Honvédelmi verseny Értelem és érzelem Mozaikok a nőkonferenciáról „Asszonyok, gyenge nők, honnan veszitek az erőt?” Köszöntő volt Tóth Endre csodaszép verse. Szép, egy­szerű, őszinte köszöntő Szi­lágyi Tibor’ színművész tol­mácsolásában. A Parlament kongresszusi termében hét- százan hallották, de több mint ötmillió magyar nőnek szólt, akik többségétől na­ponta meg lehetne kérdezni, hogy honnan veszik az erőt. Ök voltai? az elmúlt hétvége főszereplői. Friss még bennem a két nap élménye. Kuszáltak, rendezetlenek a gondolatok. Csak egyet tudok, hogy sze­retnék sok mindenről be­számolni, ami a hivatalos, lényegre törő, sűrített tudó­sításokból kimaradt. A bő­ség zavarával küszködöm, de azzal küszködött a kongresz- szus is, hiszen a résztvevők közül hetvenkilencen kértek szót-és harminchét számára jutott idő. Rengeteg monda­nivalójuk volt a nőknek. Egymást váltották az érte­lemhez és az érzelemhez szóló gondolatok, a szenve­délyesen és higgadtan el­mondott bírálatok, elismeré­sek és köszönetek. Lángolt az arca és vibrált a tekintete a fiatal cigány óvónőnek, aki elmondta, hogy hogyan kezdte az új telepen, a madzaggal körül­kerített kis területen a ci­gánygyerekek nevelését, ho­gyan került a főiskolára, és hogyan lett belőle egy szép óvoda vezetőhelyettese. A kongresszusi teremben egy országtól kért több türelmet és nagyobb bizalmat, remél­ve, hogy holnap már keve­sebbszer hangzik el: miért tegyek értük ezt vagy azt, nekik úgyis mindegy, ők úgysem akarnak változni. Szűnni nem akaró taps je­lezte a konferencia egyetér­tését. Biztos vagyok abban, hogy sokáig valamennyi résztve­vő számára emlékezetes ma­rad a temperamentumos tsz- elnöknő felszólalása, aki lo­gikusan érvelve kérdőjelezte meg: az ország 1300 terme­lőszövetkezete közül valóban csak tízben dolgozik olyan nő, aki alkalmas az elnöki teendők ellátására? Reálisan boncolgatta az okait annak, hogy miért kevés a maga­sabb beosztású nő a terme­lőszövetkezetekben. A szü­netben tovább folytatódott a vita, a tizenkilenc Szolnok megyei küldött között isj akik közül néhányan Szűcs Jánossal, a megyei pártbi­zottság titkárával faki meg­hívottként vett részt a kong­resszuson) beszélgettek er­ről. Naprakész információi voltak a _ Szolnok megyei helyzetről. — Szolnok megye ötven mezőgazdasági termelő- és egy halászati szövetkezeté­ben kétszáztizenhárom dip­lomás nő dolgozik. 1975-ben összesen száztízen voltak. Sajnos, kevés, mindössze ti­zenkilenc van köztük maga­sabb vezető beosztásban. A vezetőknek körülbelül tíz százaléka, holott a szövetke­zetekben dolgozó nők aránya huszonhárom százalék fölött van. Miért kevés a női vezető? Sok oka van. A konzervatív szemlélet) a kollektívában és a csa­ládban, csak egy a sok kö­zül, A nők tartózkodásának és kishitűségének is döntő a szerepe. Nem régen be­szélgettem három diplomás nővel, olyanokkal, akik min­denféle szempontból alkal­masak vezetőnek. A har­monikus házasságukra, a családi életükre, a gyerekek­re hivatkozva nem merték vállalni. Nem a statisztika javítása miatt kell vezető­ket keresni a nők körében. Igaza volt a felszólaló tsz- elnöknőnek, nem nővezetők, hanem jó vezetők kellenek. S hogy valaki az vagy sem, az nem a nemén, hanem a képzettségén, rátermettségén, emberi jellemvonásain mú­lik. Tudom, vannak, akik nem így gondolják, férfiak is, nők is, de hiszem, hogy egyre kevesebben lesznek. Ezt szeretnék a nők is. A konferencián sokan és sokféleképpen meg is fogal­mazták. Nem panaszkodtam, nagyon is tárgyilagosak vol­tak. Elismerték, hogy érez­hetően egyre igazságosabbá válik a munkamegosztás, a férfi és a nő között. Hova­tovább, lassan a háztartás­ban és a családban is. Család. Természetes, hogy a nők konferenciáján az egyik központi téma a csa­lád- és a gyermeknevelés volt. „A nő a család érzelmi központja, és ebben férfi pó­tolni nem tudja” — mondta Németh Károly — és biz­tos vagyok abban, hogy az ellenkezőjét a nők ki is kéi^ nék maguknak. De érzéke­nyek, mondhatnám allergiá­sak arra 1— mint ahogyan az egyik hozzászóló mondta —, ha azt hallják, hogy a férjek segítenek a házi mun­kában. Nem segítséget és szívességet várnak, hanem azt, hogy a terhekből igaz­ságosan vállaljanak. Nem siránkoztak a két műszak­ban fogyasztott életükön, de szóvá tettek minden olyan, még érvényben levő, de ré­gen elavult szokást és ren­delkezést, amely figyelmen kívül hagyja, hogy a ma­gyar nők 81 százaléka dol­gozik. Csak egy példa: az üzletek nyitvatartása, általá­ban egybeesik a munkaidő­vel. Megkérdezték, vajon miért nem lehet rugalmasan a helyi adottságokhoz, a la­kossági igényhez igazítva a nyiitvatactás rendjét kialakí­tani? Valóban, miért nem? Hi­vatalos válasz még nincsen, de a konferencia egyik szü­netében Andrikó Miklós bel­kereskedelmi államtitkártól jó hírt hallottunk: — Rop- pánt konzervatív, már régen idejét múlta az üzleti nyit- vatartásunk, de nyitott ka­put döngetnek. Változtatni kell, és változtatni fogunk is. Hogy mikor és miként, arról még korai lenne be­szélni. Egy biztos, az új nyitvatartási rend rugalmas lesz, a települések és az üz­letek jellegéhez fog igazod­ni. Végül a jó hír és a ko­moly témák után a jókedv­ről és a kellemes meglepe­tésről, ami a kongresszusi teremben kezdődött, és egy kollégiumi szobában folyta­tódott. A konferencia első munkanapjának végén a le­vezető elnök bejelentette, hogy a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsa Elnöksége má­jusi döntése alapján megala­pították és ez az első alka­lom, amikor a nőmozgalom­ban kiemelkedő munkát végzőknek átadják a Gárdos Mariska Emlékplakettet. A magyar nőmozgalom alapí­tójának és szervezőjének emlékét őrző kitüntetést ha­tan kapták meg, köztük a hetvenéves szolnoki Juhász Imréné dr. — Milyen kellemes megle­petés és szép születésnapi ajándék — mondogatta bol­dogan. — Azt nem tudta, hogy a szálláshelyén még egy kellemes meglepetés várja. Amikor belépett, a szolnoki küldöttek mind­annyian ott szorongtak a ki­csi szobában. Az asztalon az ajándék: a (karcagi Népmű­vészeti és Agyagipari Szö­vetkezetben készített kerá­mia gyertyamártogató. — Ennél szebben nem is bú­csúzhattam volna. Ez a nem tudom hányadik kongresszus és konferencia volt, amin életemben részt vettem, de az biztos, hogy az utolsó. Kovács Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents