Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-24 / 276. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 24. Két beszéd, két világ itkán kínálkozik al­kalom, hogy a Szov­jetunió és az Egye­sült Államok külpo­litikájáról szinte egyidejűleg elemezhetünk felelős meg­nyilatkozásokat. Mi több, legmagasabb szintű véle- ményt, hiszen Jurij Andro­pov, a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának főtitkára hétfőn a Központi Bizottság ülésén, Ronald Reagan elnök pedig a televízióban mondott beszédet. Olcsó fordulat len­ne csupán a két főváros köz­ti időeltolódással magyarázni a két álláspont közti irdatlan különbséget Lényegesen többről van szó; mintha fényévnyi távolság mutatkoz­nék a világméretű problé­mák szovjet és amerikai megközelítése között. Tegyük hozzá; sajnálatos, hogy így van. Aligha csodál­kozhatunk, hogy egyre töb­ben és többen mélységes ag­godalommal figyelik a Fehér Házból érkező állásfoglaláso­kat, amelyekből mindinkább a feszültség tudatos élezése olvasható ki. Andropov rendkívül hatá­rozottan szólt arról, hogy a szovjet külpolitika változat­lan célja a tartós béke bizto­sítása. Felelősségteljes nézet­ről tett tanúbizonyságot, ami­kor kifejtette: hacsak az em­beriség nem akarja kockáz­tatni a jövőjét, nem békélhet meg örökre a fegyverkezési hajszával és a háború gondo­latával. S azokkal szemben, akik az enyhülés jegyében eltelt hetvenes éveket szerel» nék véletlen epizódnak mi­nősíteni, az SZKP főtitkára azt a Nyugat-Európában, sőt az USA-ban is sok politikus által képviselt nézetet támo­gatta, miszerint az enyhülés korántsem túlhaladott politi­kai célkitűzés. Ami Reagan beszédét illeti, az amerikai sajtó jóelőre föl- csigázta az érdeklődést, állí­tólagos fontos kezdeményezé­seket kilátásba helyezve. Nos, az elnök alapos csaló­dást okozott mindazoknak, akik új, építő javaslatokat vártak tőle. Szólt viszont, nem is keveset — az elret­tentés új katonai eszközeiről. Az MX-rakéták elhelyezése a Warren-támaszponton, a B— 1-es bombázók flottájának gyors fejlesztése Reagan ér­telmezésében szükségszerű lépés, mert az Egyesült Álla­mok a békét „az elrettentés és a leszerelés egymással párhuzamos útján” keresi. Mi tagadás, ez rendkívül kockázatos vállalkozás. Kü­lönösen akkor, ha az USA mereven ragaszkodik koráb­bi, jól ismert nézetéhez a genfi tárgyalásokon. A „nul­la-változat” és a hadászati nukleáris eszközök csökken­tése tekintetében Washing­tonban nyoma sincs a leg­halványabb készségnek az ésszerű kompromisszurni a. Abban pedig hasztalan re­ménykednek, hogy a Szovjet­unióra az erőegyensúly fel borulásához vezető megálla­podásokat. kényszeríthetnek. Jurij Andropov világosán utalt erre beszédében; senki ne várion a Szovjetuniótól egyoldalú leszerelést. Csakugyan naivitás lenne ilyen körülmények kozott bármely egyoldalú enged­mény. Mint ahogy naivitás az aggasztóan megromlott nemzetközi helyzetben ne­hány korántsem eredeti, meg kevésbé korszaka'kotonak nevezhető bizalomerősítő iá vaslatra korlátozni a kezde­ményezések körét. Márpedig Ronald Reagan ezt tette. ajnos. a két meg­nyilatkozást össze­vetve a világ aggo­dalma aligha eny­hülhet. Sók az MX-rakéták rendszerbeállításának hivata­los bejelentése, a B—-l esek számának erőteljes novelese — minthogy ezek is az ui stratégiai fegyverrendszer körébe tartoznak — nem hat a feszültség föloldása, az enyhülés irányában. Ellenke­zőleg! A két beszéd — két világ. Hogy melyik miiven nézetek hordozója, azt nem nehéz eldönteni. Gyapay Dénes Napirenden a szovjet népgazdaság jövő évi terve (folytatás az 1. oldalról.) Ugyancsak az ülésszak na­pirendjén szerepel a Szov­jetunió államhatárairól szó­ló törvényjavaslat. A tanács ülésszakát ere­detileg egy héttel korább­ra hívták össze, de Leonyid Brezsnyev halála miatt el­halasztották. A tegnapi megnyitó ülé­sen ott voltak az SZKP KB és a szovjet állam vezetői, élükön Jurij Andropovval, az SZKP KB főtitkárával. A Legfelsőbb Tanács két házának tegnap délelőtti ülésén a küldöttek egyper­ces néma felállással adóztak Leonyid Brezsnyev. a Leg­felsőbb Tanács Elnöksége elhunyt elnöke emlékének. Azt követően elfogadták az ülésszak napirendjét, majd megválasztották az el­nökség új tagjait. A Legfelsőbb Tanács El­nökségének tagja lett Jurij Andropov, az SZKP KB fő­titkára. Ugyancsak az el­nökség tagjává választották Sztyepan Salajevet, a Szov­jet Szakszervezetek Közpon­ti Tanácsának elnökét és Nyikolaj Bászov akadémi­kust. Felmentették az el­nökség tagsága alól Alek- szej Sibajevet. Ezután Nyikolaj Bajba- kov, miniszterelnök-helyet­tes, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke terjesztette elő az 1983. évi népgazdasági és szociális tervet. Az 1983. évi népgazdasági terv — mint Nyikolaj Baj- bakov megállapította — na­gyobb növekedési ü térijét irányoz elő, mint a jelenle­gi ötéves terv első két évé­nek tervei. A Szovjetunió nemzeti jövedelme 1983-ban 3,3 százalékkal, azaz 15 mil­liárd ru bellel nő, szemben az idén várható 9 milliárd rubeles növekedéssel. A nemzeti jövedelem ésaknem teljes gyarapodását a fo­gyasztási alapokban használ­ják fel a jövő évben. A szovjet ipar termelése 3,2 százalékkal emelkedik. Három százalékkal kívánják Moszkvában megkezdte mun­káját a Legfelsőbb Tanács őszi ülésszaka. A képen: Nyikolaj Bajbakov minisz­terelnök-helyettes beszél — (Telefotó — KS) növelni az egy lakosra jutó reáljövedelmet. 1981—82-ben az egy lakosra jutó reáljö­vedelem évi átlagos növe­kedési üteme 1,8 százalék volt. Az ötéves tervben er­re az évre előirányzottnál nagyobb összterületű, ösz- szesen 106,6 millió négyzet­méternyi lakást építenek fel. A Szovjetunió a jövő év­ben is tovább bővíti külgaz­dasági kapcsolatait A szoci­alista országokkal folytatott kereskedelmének értéke 7,7 százalékkal növekszik, s a szocialista országok részará­nya a Szovjetunió teljes kül­kereskedelmi forgalmában csaknem 58 százalék lesz. A Szovjetunió 1983. évi ál­lami költségvetésének terve­zetét Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszter terjesztet­te a küldöttek elé. A tervezet a jövő évben 354 milliárd rubel bevétel­lel és 353,8 milliárd rubel ki­adással számol. A népgazda­ság fejlesztésére 349,3 milli­árd rubelt, a folyó pénzügyi évben felhasznált összegnél 16,1 milliárd rubellel többet fordítanak. A Szovjetunió ez év májusában jóváhagyott élelmiszerprogramjával össz­hangban jelentős összeget, 126,9 milliárd rubelt szán­nak az agráripari komp­lexum fejlesztésére. Mint a költségvetés-terve­zetből kitűnik, a Szovjet­unió a jövőben is arra tö­rekszik, hogy fejlessze gaz­dasági kapcsolatait minden országgal, függetlenül azok társadalmi és politikai rend­szerétől. Méretüket és növe­kedésük ütemét tekintve to­vábbra is a szocialista or­szágokkal folytatott kapcso­latok maradnak a legjelen­tősebbek. A tervezet előirá­nyozza a szocialista gazdasá­gi integráció komplex prog­ramjában szereplő feladatok és a KGST-célprogramok tervszerű megvalósítását. 1983-ban tovább bővülnek a Szovjetunió és a fejlődő or­szágok kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatai is. Szovjet részről továbbra is arra törekednek, hogy az amerikai kormányzatnak a Szovjetunióval fennálló üz­leti kapcsolatok visszafej­lesztését célzó szándékai el­lenére szélesítsék az egyen­lőségen alapuló és kölcsönö­sen előnyös kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat a fejlett tőkés országokkal! Előterjesztésében Vaszilij Garbuzov végezetül arról szólt, hogy a jelenlegi nem­zetközi helyzet védelmi ké- bességének megfelelő szin­ten tartására kényszeríti a Szovjetuniót. A szovjet ál­lam azonban semmivel sem költ többet e célra annál, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy szavatolni le­hessen a szovjet nép. bará­tai és szövetségesei bizton­ságát. Az 1983. évi állami költségvetés ezért 17,05 mil­liárd rubelt, a költségvetési kiadások 4,8 százalékát irá­nyozza elő védelmi célokra. A nap második felében a tanács két házában, a Szö­vetségi Tanácsban és a Nemzetiségi Tanácsban meg­kezdődött az előterjesztett jelentések feletti vita. A Legfelsőbb Tanács ülésszaka ma folytatja mun­káját. Lázár György programja (Folytatás fiz 1. oldalról.) Vállalkozók Szövetségének elnökét. A két ország kama­ráinak együttműködése az utóbbi években már ered­ményesen kibontakozott. Több megállapodásuk segí­tette a kereskedelmi és az egyéb gazdasági kapcsolatok fejlesztését. Arra azonban most először került sor, hogv a török külkereskedelemben több mint 50 százalékot kép­viselő magánszektor vezetői tájékoztassák a magyar mi­niszterelnököt, milyen téren és formában látnak lehe­tőséget magyar vállalatok­kal való együttműködésre. Ebben jelentős szerepet szánnak a közös építőipari tevékenységnek harmadik piaci beruházásokban. Tulajdonképpen ugyanez a beszélgetés folytatódott sok­kal szélesebb körben esje Isztambulban, ahová Lázár György és kísérete délután érkezett meg a török kor­mány különgépével. Itt az ország legnagyobb városá­ban és egyben gazdasági, kereskedelmi életének köz­pontjában az üzleti körök mintegy 200 képviselője gyűlt össze a kereskedelmi kamara székházában, hogy a magyar miniszterelnökkel ta­lálkozzon, közvetlen és ma­gas szintű tájékoztatást kap­jon a magyar gazdaság hely­zetéről, az együttműködés konkrét lehetőségeiről. Lázár György a nap fo­lyamán rövid látogatást tett a törökországi művelődés két jelentős intézményében. Ankarában megtekintette az Anatóliai Civilizáció Mú­zeumát, ahol az ókori het­tita birodalomból származó leleteknek a világon leggaz­dagabb gyűjteményét őrzik. Isztambulban az Aia Szófi­át, a bizánci templomépíté­szet kiemelkedő alkotását, a bizánci művészet múzeu­mát kereste fel. Este Bülend Ulusu vacso­rát adott Lázár György tisz­teletére a magyar kormány­fő szállásán, az isztambuli Sheraton szállóban. A va­csorán a két miniszterel­nök pohárköszöntőt mondott. A nap folyamán még An­karában a miniszterelnök kíséretében lévő személyi­ségek megbeszéléseket foly­tattak török partnereikkel. Török István és Resat Erii­mén államtitkár tárgyalá­sain a magyar—török keres­kedelmi és gazdasági vegyes bizottság két héttel ezelőtt Budapesten tartott ülésép elhatározott feladatok meg­valósítását tekintette át, és megállapodott abban, hogy a török áruk szélesebb kö­rű megismertetésére jövőre — a kereskedelmi kamarák közreműködésével — török hetet rendeznek Budapes­ten. Bajnok Zsolt államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal el­nöke és C. önhon török tájékoztatási államtitkár a hírközlési kapcsolatok erő­sítéséről tárgyalt; rövide­sen sor kerül a két ország rádió- és televízióegyezmé­nyének aláírására és egyet­értettek az » újságírócsere megszervezésében is. Szarka Károly miniszter- helyettes és Érdem Erner államtitkár-helyettes meg­beszélésén a külügyminisz­térium közötti egyezményes kapcsolatok fejlesztéséről volt szó. Gábor András ipari mi­niszterhelyettes és Kamii Sener államtitkár-helyettes az ipari együttműködés né­hány újabb lehetőségét te­kintette át. Ezek között kü­lönösen figyelemreméltó a magyar kikötői berendezések szállítása Törökországnak, illetve török cégekkel együtt harmadik piacra Ikarus csuklós autóbuszok kooperá­ciós gyártása, valamint az, hogy török részről támogat­ják a magyar részvételt a Világbank álltai finanszíro­zott energiaipari beruházá­sokban. Ankarában tegnap dél­előtt Szarka Károly külügy­miniszter-helyettes és Erci- han Düzgünönglü idegenfor­galmi és kulturális állam­titkár-helyettes magyar—tö­rök idegenforgalmi egyez­ményt írt alá. Lázár György ma délután utazik haza Törökországból. ENSZ Állásfoglalás a neutronfegyverről A neutronfegyverrel szem­ben foglalt állást határoza­tában az ENSZ közgyűlésé­nek 1. számú, politikai és biztonsági kérdésekkel fog­lalkozó bizottsága. A szocia­lista és az el nem kötele­zett országok csoportja ál­tal kezdeményezett határo­zat hangsúlyozza, hogy a genfi leszerelési bizottság­nak haladéktalanul tárgyalá­sokat kell kezdenie olyan nemzetközi szerződés meg­kötése céljából, amely meg­tiltaná a neutronfegyver ki- fejlesztését, gyártását. fel­halmozását és felhasználá­sát. A bizottság felszólította az ENRZ-közgvűlést. hogy következő ülésszakának na­pirendjére előzetesen vegye fel a neutronfegyver betil­tásának kérdését. A bizottság 59 szavazat­tal 14 ellenében fogadta el a határozatot, 52 ország kép­viselői tartózkodtak a szava­zástól. Görögország, Dánia, Izland, Hollandia, Norvégia és Spanyolország kivételével a NATO tagállamai, vala­mint Ausztrália, Japán és Oj-Zéland szavaztak a ha­tározat elfogadása ellen. * * * Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár javasolta, hogy a Biztonsági Tanács hosszabbítsa meg a Golan- fennsíkon állomásozó ENSZ békefenntartó erők novem­ber 30-án lejáró mandátu­mát. Az ENSZ főtitkára kö­zölte. hogy az érintett or­szágok előzetesen hozzájá­rultak a kéksisakosok meg­bízatásának meghosszabbí­tásához. A Biztonsági Ta­nács november 29-i ülésén dönt a kérdésről. Maurizio Gellini olasz nagy­tőkés, akit májusban elra­boltak, kedden kiszabadult. A képen feleségével látható (Telefotó — KS) GENF Tegnap Genfben teljes ülést tartott az európai kö­zepes hatótávolságú nukleá­ris fegyverek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. • • • Ugyancsak tegnap teljes ülést tartottak a hadászati fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről folyó szovjet —amerikai tárgyalásokon részt vevő küldöttségek. MOSZKVA A Pravda tegnapi elemzése szerint a NATO tanácsának napokban megtartott londo­ni ülésszakán olyan határo­zatokat fogadtak el. amelyek alapján semmi jó nem vár­ható az Észak-atlanti Szer­ződés Szervezete december­ben sorrakerülő legfelsőbb szintű tanácskozásától. VARSÓ Lengyelország teljes hatá­rozottsággal szembeszáll a nemzet érdekeit sértő vala­mennyi nyugati manőverrel, s egyidejűleg tovább erősíti szövetségét a Szovjetunióval és a többi szocialista ország­gal — jelentette ki Józef Czyrek, a LEMP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a KB titkára, aki a Központi Bizottság szakelőadói számá­ra tartott tájékoztatót a nemzetközi helyzetről. Hoz­zátette: Washington kudar­cot vallott azzal, hogy nem tudott konfrontációt kirob­bantani Lengyelországban. HANOI Nguven Co Thach vietna­mi külügyminiszter távirat­ban köszöntötte újonnan ki­nevezett kínai kollégáját, Vu Hszüe-csient. A vietnami üd­vözlet aláhúzza: Hanoi a két. ország kapcsolatainak mielőbbi normalizálását sze­retné, mert az megfelel mind­két nép érdekeinek, hagyo­mányos barátságuk szelle­mének. KAIRÓ Független palesztin állam létrehozását szorgalmazta Francois Mitterrand francia elnök Kairóban tegnap nyil­vánosságra hozott interjújá­ban — amennyiben a Pa­lesztinái Felszabadítási Szer­vezet elfogadja azt az elvet, Albán népi gyűlés Új államfő Hétfőn megtartotta ala­kuló ülését az újjáválasz­tott albán népi gyűlés. Először a népi gyűlés el­nökének megválasztására került sor, majd elfogadták az ülésszak napirendjét és megválasztották a népi gyű­lés elnökségét. Az albán népi gyűlés (parlament) elnökévé Pali Miskát választották meg. Az elnökség elnöke (ál­lamfő — az egészségi álla­pota miatt lemondott Had- zsi Lesi helyett — Ramiz Alia lett, aki eddig az Al­bán Munkáspárt Központi Bizottságának titkára volt. Végül a parlament meg­erősítette hivatalában Adil Carcanj miniszterelnököt és megbízta őt az új kormány megalak í tásá val. hogy Izrael és a PFSZ köl­csönösen elismeri egymást. Mitterrand, aki ma három­napos hivatalos látogatásra érkezik az egyiptomi fővá­rosba, az A1 Ahram és az A1 Akhbar című kairói laook főszerkesztőjének nyilatko­zott útja előtt, BUDAPEST Trevor Huddleston, angol érsek, a brit apartheid-elle­nes mozgalom elnöke a kö­zelmúltban nemzetközi kam­pányt indított Nelson Man­dela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus egyik vezetője és harcostársai szabadonbo- csátása érdekében. A kezde­ményezéshez csatlakoztak a Magyar Szolidaritási Bizott­ságban tömörült társadalmi és tömegszervezetek is. WASHINGTON A Kennedy elnök elleni merénylet, azaz 1963. novem­ber 22. óta több mint 440 000 embert gyilkoltak meg lő­fegyverrel az Egyesült Álla­mokban. Az FBI adatai sze­rint a legutóbbi 19 évben lő­fegyverrel végrehajtott erő­szakos cselekmények során 1,7 millió ember sebesült meg és több mint 2,7 millió embert raboltak ki lőfegy­verrel fenyegetve. ÜJ-DELHI Az indiai kormány új űr­kutatási programot hagyott jóvá, amelynek keretében in­diai mesterséges holdat bo­csátanak Föld körüli pályá­ra 1986-ban. A szputnyik egyebek között a mezőgaz­dasági és az időjárási előre­jelzések területén hasznosít­ható adatokat szolgáltat maid. és kiegészíti a szovjet segítséggel felbocsátott ,jB haskara” indiai műhold szolgáltatta adatokát.

Next

/
Thumbnails
Contents