Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-20 / 273. szám

8 Irodalom» művészet 1982. NOVEMBER 20. tSzáz én ntcujijíir novelláiból! óra reggel van, napkelte. A házak­nak nincs árnyéka — az utca szinte pontosan kelet— nyugati irányú. A házfelügyelők söp- rik a járdát. Ez még nem külvá­ros; a külváros az utcával párhu­zamosan emelkedő vasúti töltés mögött kezdődik. Itt még orgona- bokrok vannak a vaskerítéses kis előkertek mögött, és nőszirom zöld kardja tolakszik a tavaszi föld fplé. HáromemeleUes foértházak között vedlett kis családi házak ds állnak. Csak a házmesterek vannak az utcán. A gyárba járók már el­mentek, a hivatalnokok most éb­redeznek. A hármas szám házmestere va­cogó fogakkal söpör. Hideg a ko­ra tavaszi reggel, a nap nem me­legít, és ő egész éjjel virrasztóit, lehunyt szemmel hallgatódzott. Két fegyveres civil nyomozó jött még este, most is ott vannak a (lakásában, és érzi, hogy figyelik. Derékig látják a pinceablakból, és ha kicsit eltávolodna, rögtön észrevennék. Más napokon a felesége végzi a söprést, ő ilyenkor már a gyárban van. ott a vasúti töltésen túl. De ma megtiltották neki, hogy el­menjen hazulról, mit bánják azok, ha elveszti a kenyerét. És senki­vel se szabad beszélnie. Nincs is kivel. Talán a házmester az ötös­ből, aki szintén söpröget?... Le­lhet, hogy az küldte rá a két el­lenséget. Ma jó reggelt se mond­tak egymásnak. Minek is? Majd az lesz a jó reggel, ami rossz reg­gel lesz a másiknak . . . Mit csi­náljon, ha az, akit odabenn vár­nak, épp most jön ide? Jelt ád? Az első golyó öt éri. Nem ád jelt? Hagyja, hogy kelepcébe kerüljön? Ezt nem szabad, és nem is lehet. Eléje fut, és együtt menekülnek?' A felesége és a gyereke fizet meg érte.... Didereg, siet a sepréssel, és örül, hogy már visszamehet — legyen, ami lesz. Az, akit a házmesterlakásban várnak, már két napja ott van a hazban. A második emeleten, az özvegy trafiikosné lakásában. Az özvegyasszony diákfiával egy tér­képet nézeget, a térképen azt az utcát, ahol vannak. Az utca. látják, majdnem pár­huzamosan halad a körvasúttal, és ott keresztezi, ahol az jobbra, észak felé fordul. Csak a vasút­vonalon kellene átjutni, azon túl vannak a gyárak, viskók, bérka- ézárnyáll, reves deszkakerítések, telkek és az élet. — Legjobb vol­na itt — mutatja a térképen a diák. — Üres telkek, bozót. Innen körülbelül nyolcszáz méter .. . Reggel nyolc óra. Az északra néző házak alatt keskeny árnyék­szalag fekszik. A napfényes utcán hivatalnokok mennek, fényesre ült és kikefélt ruhákban, csillogó cipőben, a villamosmegálló felé. A kályhásmester kis házából, a nyolcasból irodába megy a nagy­lány. Gépírónő. A leendő nyári divatban libeg a hűvös utcán. A szemben levő háziból, az első emeletről az öreg doktor mégy külvárosi betegeihez, fekete, hosz- szúkás kistáska a kezében. Kopasz feje búbján megcsillan a napsu­gár. * * * Az északi házak félig beárnyé­kolják az utcát. A mamák és há­ziasszonyok befejezték a takarí­tást. A szellőző ágyneműt leszed­ték a nyitott ablakból. Most piac­ra mennek. Sietni nem kell. Az ebédet csak melegítik, estefelére főznek majd, mikor az egész csa­lád otthon eszik. A doktor bácsi azonban haza­jár ebédelni. Ebéd után egy fél­órát szundikál. Kell is, éjjel sok­szor felköltik álmából. Ő az egyet­len. aki nem ijed meg. ha éjjé’, becsöngetnek a lakására. Hozzá­szokott. őt beteghez hívják. Az iskolából hazatérő gyerekek az utca közepén rongylabdával futballoznak. A huszonkettő háromemeletes A klarinétos is felébredt. Először. " mint mindig, az éjjeliszekrényen fekvő karórájára néz. De az óra áll; már megint elfelejtette fel­húzni. Feltérdel az ágyban, félre­hajtja a függönyt, és kinéz a szemben levő házra. Az árnyékol; már hosszúak, a gyárakból, iro­dákból jönnek az emberek. Ideje felkelni. Kimegy a konyhába, és a csap alá tartja a fejét. Este nyolc óra. A klarinétos a villamoshoz megy. A házakban vacsoráznak. Csak a hármas szám házmes- terüakásában nincs vacsora. Az asszonyt se engedték kimenni, se a piacra, se a boltba. Az egyik látogató konzervet eszik nagy Lengyel József; Egy utca bicskával, kenyér nélkül A másik alszik, a család ágyán. Az özvegy trafikosné hazajött. — Mama, menjen le a házmes­terékhez. Mi azalatt... — Mit mondjak? Hogy miért jöttem? :— Kérjen sót, vagy valamit, ami eszébe jut. A házmesterné beengedi az öz­vegyasszonyt. Erre a pillanatra várt az üldözött. De innentől nem jó a számítás. Az özvegy trafikos­Lengyel József (1896—1974) a magyar kommunista esz- meiségű irodalom kimagasló képviselője. Életművét az igazi forradalmár meggyő­ződése, humanizmusa és er­kölcsi igényessége hatja át. A somogyi Marcaliben szü­letett polgári családban, ap­ja szőlőtulajdonos volt. 1907- ben tönkrementek, s a csa­lád Pestre költözötjt. Itt vé­gezte a gimnáziumot, majd jogi és bölcsészegyeterwre járt. írói pályáját expresszio­nista versekkel kezdte. Kas­sák Tett című lapjában és utódjában, a Mában. 1918- ban kommunista érzelmű iár- saival együtt kiválik a Má­ból, s közös verseskötet ben lépnek a nyilvánosság elé. Tevékeny szerepet játszik már az őszirózsás polgári for­radalomban, és egyike a kom­munista párt Visegrádi ut­cai megalapítóinak. A Vörös Újság kultúrrovatát, később az Ifjú Proletár című lapot szerkeszti. A ellenforradalom után emigrálnia kell. 1929-ben megírja Visegrádi utca című riportregényét a KMP megalakulásáról. 1930- ban Moszkvába megy, könyve itt jelenik meg Kun Béla elő­szavával. írói tevékenységén kívül a Sarló és kalapács szerkesztőségében, illetve dra­maturgként dolgozik. 1955-ben hazatér Budapest­re. Élétműve a két évtizednyi késleltetés után nagy lendü­lettel bontakozik ki. Filmre­gényt ír Attiláról, esszére­gényt Széchenyiről és a két Clarkról, a Lánchíd létreho­zóiról (Hídépítők). 1961-ben az Elévült tartozás, mely több évtized termését foglalja ma­gába. Elbeszéléseinek témá­ját nagyrészt a hazai mun­kásmozgalom küzdelmei, a személyi kultusz éveinek meg­próbáltatásai adják, de he­lyet kap bennük a mai ma­gyar valóság is. (Az Oldás és kötésből Jancsó Miklós rende­zésében film is készült.) 1957-ben József Attila-dij- jal, 1963-ban Kossuth-dijjal tüntetik ki. Utolsó írásai kö­zül Újra a kezdet című kis­regénye egy vöröskatona út­ját ábrázolja a lelkesedéstől a tudatosodásig. Életművé­nek szerves részét alkotják esszéi, művészien megirt ta­nulmányai is. né úgy remeg, hogy az üldöző fel­költi a társát. Már sötét van. A pirosán izzó villanykörték csak mélyebbre sö­tétítik a bokrok árnyékát. — Állj! ' Az üldözött egy ugrással átveti magát az élőkért kerítésén, és el­tűnik a bokrok közt. De ahol ő eltűnt, most fordul be valaki a sarkon. A doktor bá­csi ... — Állj! Az öreg doktor tudja, hogy á kiáltás nem neki szól. Mert hisz ő arrafelé megy, ahonnan kiál­tanak. ö vacsorázni jön. Elké­sett, sok a beteg így tavasszal. Még hallja a száraz durranást. Aztán ott fekszik a járdán, ahol annyiszor ment. annyi éven át. Az üldöző odamegy. Lábával megfordítja a testet. Sejti, hogy nem az, akit keresett. De mind­egy ... Visszatér a házmesterlakásba. — Merre van itt a közelben te­lefon ? ■— Az orvosnál. Kilenc szám, első emelet, balra. Néhány ijedt lakó gyülekezik a halott körül. Mindnyájan ismerik, de nem mernek szólni. Az üldöző felmegy a doktor la­kásába. — Hivatalos ügy. Telefo­nálni akarok. — Kérem. — „A huszonkllences számú ház előtt.” — „Igen! Bevonulhatunk?" —„Igenis.” Az üldözött odament a bámész­kodók közé. Mikor a mentőautó lefékez, mindenki elsettenkedik. Az üldözött is. Nem mehet már a telkekig, ahol alkalmasabb volna a vasúti töltéshez jutni. Az alsó kereszt­utcát választja. De lassan, ráérő­sen megy. Minden izgalma elfo­gyott, kiapadt, kiszikkadt. A halottat elvitték. A két üldöző megy az utcán. Saját lépteik kopogásától félnek! Minden bokorra ráfogják piszto-1 lyukat. A gyilkos belelő egy bo­korba. A sötét ablakok mögött didergő emberek nézik az embertelen ut­cát. A durranás után megint csend. Fekete, csillagtalan éj szorítja a föld torkát. Az ötös házmestere pakol. Öt fogják okolni a doktor haláláért. Ha fordul a dolog, eljönnek érte. Ez biztos. A hármas számban tudják .. Az öreg trafikosné a diák hol­miját pakolta. Kicsi csomagot, hogy ne legyen feltűnő. A káty- hásimester lánya hisztérikusan zo­kog. „A doktor bácsi. Nem me­gyek, nem megyek soha többé, ki nem megyék oda, ahol.... alaho! távol egyet­len durranás, aztán csend. A sötétség 'lepecsételte az ut­cát. A harmincné­gy es házban egy fiatal férfi öleli magához a párját. Mintha soha­sem akarnának egymástól elsza­kadni. — Egyetlenem — sóhajt a férfi. — Egyetlenem — sóhajt u nő. A könnyeik folynak egymásra és egymásba. Ilyen borzalmak közt szent az egymásba fonódó közelség. A bokrok sötétek. A villanyfé­nyek csak sötétítenek. A sötétség nyugodtan várja, inig a hajnal születése megnyitja a, eg leslét. — És ha gyerekünk lesz ' — kérdi a fiatalasszony. A férfi szomorúan lehajtja a fejét. A doktor bácsi öreg kis telese­ge nyugodtan alszik. Csak éjfélig várt. A telefonálást nem is hall­gatta. Nem először álszik egyedül. „Jobb is, ha csak reggel jön ha­za . .. ilyen nyugtalan időkben . . Süt a nap. A keletiül nyugatra húzódó utcán nincs árnyék Szenti Ernő: A századvég verseiben a századvég verseiben reflektorfénybe kerütt a homály az érzékközeliségtől részeg [szavak kifecsegik a kimondhatatlan [titkát versenyt örül a jókedv a [mámorral Izét dudás egy csárdában a bánat és fájdalom a /végszóra érkezett kezdetek mihaszna változásokkal lepik [meg kiket magukra hagyott világmegváltó szándékuk Kárpáti Kamii: Szerelem, merénylet Lehetetlenebb soha nem voüt [a szerelem, mint mikor lesújtott. Holddal hasában, nagyobb [csend a tengeren. Hurokba kötött éveim, most [hova bújtok? Hajnal terjed — merénylet [nyoma — fehér ingemen. Károlyi Amy: Esti kert Megindulnak a bokrok, a fák, felém hajolnak, közelednek. mikor már majdnem meg­[ölelnek, lomb-hangon súgják, ne ijedj [meg. Gabriel Garda Márquez: Egy ilyen nap Langyos és esőtlen volt a hétfő hajnal. Don Aureliano Escovar, diploma nélküli fogorvos és jó ko­rán kelő ember, hatkor kinyitotta a rendelőjét. Kivett az üvegszek­rényből egy műfogsort, amely még benne állt a gipszmintában, és ki­rakott az asztalára egy marékra való műszert, amelyeket nagyság szerint elrendezett, mint egy kiál­lításon. Gallér nélküli csíkos in­get viselt, felül egy aranyozott gomb zárta össze, és a nadrágját gumi nadrágtartó tartotta. Szigo­rú, szikár ember volt, és a tekin­tete ritkán alkalmazkodott a hely­zethez, mint a siketek tekintete. Miután elrendezte a tárgyakat az asztalon, a csiszolókorongot, a kést a forgószékhez fordította, és nekiült megcsiszolni a műfogsort. Ügy látszott, nem gondol arra, amit csinál, de makacsul dolgo­zott, még akkor is nyomva a pe­dált a marókésén, amikor nem használta. Nyolc óra után egy kis szüne­tet tartott, hogy az ablakon át ki­nézzen az égre. és meglátott két magába merült hollókeselyűt, amelyek a szomszéd ház tetőge­rincén - szári tkoztak a napon. To­vább dolgozott, arra gondolára, hogy ebéd előtt még egyszer esni fog az eső. Tizenegy esztendős kis­fia kellemetlen, mutáló hangján rázta fel a gondolataiból: — Papa. — Mi az? — Azt kérdi a polgármester, hogy kihúzod-e a fogát. — Mondd meg neki. hogy nem vagyok itthon. Éppen egy aranyfogat csiszolt. Kar-távolságra emelte, és a sze­mét félig lehunyva megvizsgálta. A váróteremből újból kiáltott a fia: , — Azt mondja, hogy igenis itt­hon vagy, mert hall téged. — A fogorvos tovább vizsgálgatta a tógát. Csak miután letette az asztalra a befejezett munkadara­bok mellé, akkor szólalt meg: — Még jobb. Újból a csiszolókorongot kezel­te. Egy kis kartondobozból, amely­ben az elkészítésre váró dolgokat tartotta, kivett egy több tagú hi­dat, és csiszolni kezdte az aranyat. — Papa. — Mi az? Még nem változott meg az arc­kifejezése. — Azt mondja, hogy ha nem húzod ki a bölcsességfogát, agyon­lő téged. Sietség nélkül, rendkívüL nyu­godt mozdulatokkal abbahagyta a pedülozást a marókésen, eltolta a gépet a karosszéktől, és teljesen kihúzta az asztal alsó fiókját. Ott volt a revolver. — Jól van — mondta. — Mondd meg neki, hogy jöjjön és lőjön agyon. Elforgatta a széket, amíg az aj­tóiul szembe került és kezét a fiók szélére támasztotta. A pol­gármester megjelent a küszöbön. A bal orcáját megborotválta, de a másik, feldagadt és fájós arcán ötnapos szakálla volt. A fogorvos sok-sok elkeseredett éjszaka nyo­mát látta a polgármester fényte­len szemében. Az ujjai hegyével K V

Next

/
Thumbnails
Contents