Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-18 / 271. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 18. Izraelt elítélő határozat (Folytatás az 1. oldalról.) az atomenergia biztonságos fejlesztésének szavatolásáról a közgyűlés I. számú (politi­kai és biztonsági) bizottságá­ban. A tervezet kimondja, hogy a békés célú nukleáris berendezések szándékos meg­semmisítését tekintsék egyen­értékűnek nukleáris fegyver­rel elkövetett támadással. A közgyűlés dekolonizációs bizottsága 110 szavazattal ho­zott határozatban elítélte azt. hogy a nemzetközi valutaalap egymilliárd dollár kölcsönt nyújtott a faiüldöző dél-afri­kai köztársaságnak. A közgyűlés plénuma ugyancsak kedden hozott döntést arról, hogy a „béke nemzetközi évének” nyilvá­nítja az 1986-os évet. Az BNSZ-közgyfllés 5. szá­mú bizpttságának keddi ülé­sén felszólalt Subcsi Tibor, a magyar küldöttség tagja. Az ENSZ titkárság munkájá­val kapcsolatos napirendi pont vitájában hangsúlyozta, hogy a titkársági pozíciók betöltésénél az alapokmány­ból kell kiindulni és biztosí­tani kell a szocialista orszá­gok megfelelő képviseletét. A magyar küldött elítélte azt a politikai kampányt, amelyet bizonyos körök a nemzetközi szervezetek tisztségviselőinek mentessége és kiváltságai el­len indítottak. A közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságában ked­den felszólalt Hajnal Sándor, a magyar küldöttség tagja. Az ENSZ operatív fejleszté­si programjaival foglalkozva pozitívan értékelte az ENSZ fejlesztési programja (UNDP), az ENSZ gyermek­alapja (UNICEF) és az ENSZ népesedési alapja (UNFPA) keretében folyó munkát. Hangsúlyozta, hogy az opera­tív fejlesztési programok te­vékenységénél a jövőben is az egyetemlegesség és az ön­kéntesség elvét kell érvénye­síteni. Szovjet—amerikai kereskedelem Nagy fejlesztési lehetőségek Madridi találkozó Passzív kiíldöttségvezetűk A madridi találkozó tegna­pi munkanapja valósággal munkaszüneti nappá válto­zott a küldöttségvezetők pasz- szivitása miatt. Délelőttre nemhivatalos megbeszélést terveztek a harmincöt dele­gáció vezetői számára. Ezek a megbeszélések a madridi találkozó kötetlen munkafor­mái, akárcsak a kétoldalú eszmecserék, amelyek eseten­ként fontos kezdeményezések kiinduló állomásai. Miután az elnök háromszori felszólí­tására senki nem jelentkezett szólásra, az ülést bezárták. Délután összeült a szer- kesztőcsooort. hogy a záródo­kumentum katonai-, bizton­sági és leszerelési vonatkozá­sú szövegrészein dolgozzék. flz iraki rendszer ellen Emigránsok szervezete A teheráni rádió tegnapi jelentése szerint az iráni fő­városban megalakult az „Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa ”. Bagher Hakim Hodzsatoleszlám, ira­ki emigráns síita vezető a tanács nevében nyilatkozott a rádiónak, s kijelentette: céljuk az iraki rendszer meg­döntése, s egy iraki iszlám köztársaság létrehozása. „Nem emigráns kormány alakult, hanem az iraki rend­szer elleni ellenállás iráni székhellyel működő irányító szerve”. Ez a szervezet „isz­lám személyiségekből, ulé- mákból (a hittudomány dok­torai) és értelmiségiekből áll” — mondotta Hakim, akit 1980 júliusában toloncoltak ki többezer iraki síitával együtt Irakból. NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakán kedden Ma~ gyarországot az ENSZ kör­nyezetvédelmi programja kormányzótanácsának tagjá­vá választották. VARSÓ Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter befejezve Indiában és Kuvaitban tett hivatalos látogatását ked­den hazaérkezett Varsóba. Olszowski úton hazafelé kedden Belgrádban rövid időre megszakította útját és megbeszéléseket folyta­tott Lazar Mojszov jugo­szláv külügyminiszterrel. TOKIÓ Nemzetközi szakszervezeti szeminárium kezdődött To­kióban "az ázsiai biztonság és leszerelés problémájáról. A szeminárium megtartását a. legnagyobb japán szak- szervezeti központ — a Ja­pán Szakszervezeti Főtanács (SOHYO) kezdeményezte. A szovjet—amerikai ke­reskedelem fejlesztése előtt igen nagyok a lehetőségek, arra van azonban szükség, hogy ne állítsanak mester­séges akadályokat a szerző­dések teljesítésének útjába. Erre a következtetésre ju­tottak a szovjet—amerikai kereskedelmi-gazdasági ta­nács Moszkvában tegnap véget ért ülésszakán, ame­lyen mintegy 250 amerikai üzletember, gazdasági szak­értő vett részt. A tanácskozás résztvevői állásfoglalásukban leszöge­zik: a két ország közötti ke­reskedelmi-gazdasági kap­csolatok fejlesztését akadá­lyozó korlátozások ellenére rövid idő alatt jelentős nö­vekedés érhető el a forga­Amin Gemajel libanoni államfő szaúd-arábiai láto­gatásának nyilvánvaló kö­vetkezménye, hogy a bejrúti kormány immár fenntartás nélkül az amerikai diplo­mácia kezébe helyezte az izraeli agresszió áldozatául esett ország sorsát. Az izraeli rádió tegnapi jelentése szerint Libanon hozzájárult áhhoz, hogy po­litikai tárgyalásokat kezdjen a két ország viszonyának normalizálásáról, vagyis feladta azt. a korábbi állás­pontját, hogy kizárólag az Október hónapban az Egye­sült Államokban ismét kö­zel egy százalékkal csökkent az ipari termelés, s bár az infláció csak öt százalékos növekedést jelzett egész év­lomban. William Verity, a tanács amerikai társelnöke, utalt arra, hogy az amerikai kormány lépése, amellyel feloldotta a szovjet gázve­zetékre vonatkozó szankció­kat. most megnyitja az utat a fejlesztés előtt. Vlagyimir Szuskov szovjet külkereskedelmi miniszter- helyettes a tanács szov­jet társelnöke jó irány­ba tett lépésnek ne­vezte a szankciók feloldását, hozzátette azonban, hogy a részletes rendelkezéseket még tanulmányozni kell Megfelelő feltételek esetén a Szovjetunió kész jelentő­sen növelni vásárlásait az Egyesült Államokban, bele­értve a gabonavásárláso­kat isi izraeli csapatkivonás rész­leteire korlátozzák a kifeje­zetten katonai jellegű megbe­széléseket. Miután a libanoni vezetés Egyiptom példáján okulva vonakodik a különbéke meg­kötésétől, Samír külügymi­niszter és Sáron hadügymi­niszter az újabb Habib-misz- szió küszöbén nyomatékosan leszögezte, hogy szó sem lehet az izraeli megszálló csapatok kivonásáról egy izraeli—libanoni biztonsági szerződés előzetes aláírása nélkül. í’r­re kivetítve, az amerikai gaz­daság általános helyzete to­vább romlott. Ronald Reagan elnök ennek ellenére ragasz­kodik a katonai kiadások to­vábbi növeléséhez. Befejezte amerikai látogatását a nyugatnémet kancellár. Helmut Kohl (a képen jobbra) utolsó megbeszélését New Yorkban Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárral folytatta Libanoni hozzájárulás a politikai tárgyalásokhoz Reagan ragaszkodik elveihez Tovább csökkent az ipari termelés Pershing—2 Javaslat a költségek csökkentésére Az amerikai képviselőház katonai kérdésekkel foglal­kozó megajánlási albizottsá­ga kedden kétnapos vita után mintegy 9 milliárd dől lár lefaragását javasolta a jövő évi katonai költségvetés bői. A bizottság nem hagyta jóvá a Peshing—2 középható- távolságú rakéták gyártásá­hoz szükséges 508. millió dol­lárt. Henry Calto, a Pentagon szóvivője kijelentette: „Ször­nyű hiba” lenne, ha a kép­viselőház ^teljes megajánlási bizottsága is ilyen értelem­ben foglalna állást, mivel a Pershing rakéták az ame­rikai hadsereg ..egyik kulcs­fontosságú rendszerét” al­kotják. Az albizottságnak alapos oka volt a Pershing—2 ők gyártásának leállítására: a rakéta az első ..éleslövészet” alkalmával közvetlenül az indítás után felrobbant. A második alkalommal műsza­ki hiba miatt el sem tudták indítani, a harmadik kísérle­tet pedig bizonytalan időre elhalasztották, mivel a hibá­kat nem sikerült megnyugta­tóan tisztázni. A kongresszus az előter­jesztést november 29-én kez­dődő átmeneti ülésszakán vi­tatja meg. Gustáv Husák Bécsben tárgyal Az osztrák szövetségi elnök meghívására, tegnap háromna­pos hivatalos látogatásra Bécs­ire érkezett® ustáv Husák Cseh­szlovákia Kommunista Párt ja Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök. A magas rangú vendéget a repülőtéren — államfőnek kijáró tiszteletadással — fo­gadta vendéglátója. Rudolf Kirchschläger, valamint az osztrák kormány több tagja. A délutáni órákban a Hof- burgban megkezdődtek az osztrák—csehszlovák állam­fői megbeszélések, majd Gus­tav Husák látogatást tett a bécsi városházán. Este Kirchschläger szövetségi el­nök díszvacsorát adott cseh­szlovák államfő és kísérete tiszteletére, A magasrangú vendég Bécsben találkozik a Cseh­szlovákiával határos osztrák tartományok vezetőivel is. Gustáv Husák személyében 62 év óta először jár csehszlo­vák államfő Ausztriában. Az osztrák-csehszlovák tárgyalá­sok nyomán öt kétoldalú egyezmény aláírását tervezik. Szibériai—nyugat-európai gázvezeték Hivatalosan is feloldották az amerikai szankciókat Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden hivata­losan is feloldotta a Szibériát Nyugat-Európával összekötő gázvezeték építéséhez szük­séges anyagok és berendezé­sek szállítására elrendelt szankciókat. Az intézkedés nemcsak az amerikai cégek­re, hanem külföldi leányvál­lalataikra is vonatkozik. Hírügynökségi jelentések szerint ezentúl az amerikai kereskedelmi minisztérium minden egyes esetben külön bírálja el azoknak az ameri­kai cégeknek a kérését, ame­lyek bizonyos olajipari be­rendezéseket — így például kitörésgátlókat — kívánnak szállítani a Szovjetunióba. Érvényes általános export- engedéllyel szállíthatnak vi­szont például ipari gázturbi­nákat és kompresszorokat. Más, nem olajipari felsze­relések — így bizonyos szár mítógépek:, számjegy vezérlé­sű szerszámgépek — külön­leges exportengedéllyel ad­hatók el a Szovjetuniónak. Nem lesz argentin atombomba flndrej Gromiko és Huang Hua eszmecseréjéről Kínai értékelés Argentína kedden cáfolta azokat a híreszteléseket, me­lyek szerint atomfegyver előállítására készülne. „Országunk soha nem fog­ja anyagi és emberi erőfor­rásait olyan teljesen inpro­duktiv tevékenységre paza­rolni, mint az atomfegyverek gyártása” — jelentette ki az argentin országos atom­energia bizottság elnöke, Carlos Castro Madero ellen­tengernagy egy urániumbá­nya megnyitóján. „Ha Ar­gentína a gyártás mellett döntene, más országok is hajlanának erre, s ez viszályt okozna a latin-amerikai or­szágok kapcsolataiban” — mondta az ellentengernagy. Az utóbbi időszak pozitív fejleményeinek következmé­nye, hogy Moszkvában ma­gas szintű szovjet—kínai megbeszélésre került sor — mutatnak rá Pekingben az­zal kapcsolatban, hogy And­rej Gromikó szovjet külügy­miniszter kedden, a kínai la­pok megfogalmazása szerint, „nyílt, békés légkörben” esz­mecserét folytatott Huang Hua kínai külügyminiszter­rel az „akadályok felszámo­lásáról a kínai—szovjet kap­csolatok javulásához vezető út egyengetése érdekében”. Huang Hua ezúttal ismét mély részvétet nyilvánított az országos népi gyűlés ál­landó bizottsága, a kínai kormány és a kínai nép ne­vében Leonyid Brezsnyev halála miatt. Szovjet részről mások között jelen volt Leo­nyid Iljicsov külügyminisz­ter-helyettes, az októberi pe­kingi konzultációkon részt vett szovjet küldöttség veze­tője is. Pekingben rámutatnak ar­ra, hogy Moszkvában 18 év után került sor ilyen magas szinten eszmecserére Kína és a Szovjetunió között: utoljára 1964-ben, Csou En- laj vezetésével járt magas szintű kínai küldöttség Moszkvában. Szovjet kommentárok A szocialista közösség egységének további szilárdítása — Következetes békepolitika A belső és nemzetközi fel­adatok végrehajtásának „ fo­lyamatosságát, a Szovjetunió bel- és külpolitikai céljainak azonosságát hangsúlyozta tegnap több szovjet kommen­tár. A nemzetközi feladatok so­rában az első helyen a szoci­alista közösség, a kommunis­ta mozgalom sorai egységé­nek további szilárdítását emelte ki tegnap vezércikké­ben a Pravda, s ezzel a témá­val külön kommentárban fog­lalkozott a szovjet rádió is, ahol a nemzetköz^ kérdések ismert szakértője, Vlagyimir Sislin, az SZKP KB konzul­táns csoportjának vezetője beszélt erről. Az SZKp KB napilapja tegnapi vezércikkében leszö­gezte: az SZKP Központi Bi­zottságának rendkívüli teljes ülése „az egész országnak, az egész világnak megmutatta, hogy a párt szilárd elszánt­sággal kíván tovább haladni a lenini úton, következetesen meg akaria valósítani a párt bel- és külpolitikai irányvo­nalát — írta a lan. Az SZKP KB főtitkára. Ju­ri j Andropov beszédének nemzetközi vonatkozásai kö­zül a Pravda kiemeli: az SZKP mindent megtesz a szorlal'sta államok hatalmas közössége összeforrottságá- nak, az egész világ kommu­n istái egységének megszilár­dításáért, a közös célokért és eszmékért vívott harcban. „A lényeget tekintve ma egyetlen olyan terület sincs, ahol ne éreznénk, milyen fontos az együttműködés szo­cialista barátainkkal — húz­ta alá a Moszkvai Rádió kommentárja. A viilágközvélemény nagy érdeklődéssel fogadta annak hírét, hogy Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára meg­beszélést tartott Seorge Bush amerikai alelnökkel és Shultz külügyminiszterrel, s ennek során véleményt cseréltek a szovjet—amerikai kapcsola­tok elvi kérdéseiről — írja a TASZSZ hírügynökség kom­mentárja. A Szovjetunió — amint ezt Junfj Andropov is kiemelte — következetesen folytatja békepolitikáját, és kész az Egyesült Államokkal való kapcsolatok kiépítésére a tel­jes egyenlőség, a be nem avatkozás, a kölcsönös tiszte­let alapján, mindkét ország népei és a nemzetközi helyzet javítása érdekében. — Az élet azt bizonyítja — mutat rá a TASZSZ —, hogy zavart, de legalább is komoly bonyodalmakat idéz­nek elő az arra irányulö kí­sérletek, hogy valamiféle képzelt érdekek miatt figyel­men kívül hagyják az álla­mok közötti kölcsönös kap­csolatok alapelveit. Erről ta­núskodik az a legutóbbi tény is, hogy Reagan elnök felol­dani kényszerült a Szibéria és Nyugat-Európa közötti gázvezetékhez szükséges be­rendezések szállítására egy­oldalúan elrendelt amerikai embargót. Ez az akció nem csupán felháborodást keltett még az Egyesült Államok hivatalos köreiben is, hanem fokozta az Egyesült Államok és nyu­gat-európai szövetségesei kö­zötti nézeteltéréseket is. A nyugat-európaj szövetségesek ugyanis nem voltak hajlan­dók követni Washington irányvonalát, amely teljesen egyértelműen ellentétes az 6 nemzeti érdekeikkel. Reagan elnök — írja ve­zércikkében a The New York Times — azért volt kénytelen megszüntetni a büntető intéz­kedéseket, mivel ez az intéz­kedés nem a Szovjetuniónak, hanem az Egyesült Államok­nak és nyugati szövetségesei­nek okozott kárt. Vajon ez nem olyan tanul­ság-e, amelyből ideje lenne levonni a reális következteté­seket? — teszi fel a kérdést a TASZSZ szovjet hírügy­nökség szemleírója.

Next

/
Thumbnails
Contents