Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-09 / 237. szám

1982. OKTÓBER 9.

9

Irodalom, művészet

Szűcs Imre:

Otthon

Fél nap a falun még arra sem elegendő hogy kinézzünk a határba hogy megugrasszuk a nyulakat fölverjük a foglyokat igy hát inkább csak mondjuk mondjuk a mondhatatlant hogy ki az aki meghalt

elköltözött

idegenbe szakadt

s ki az aki olykor még

hazalátogat

féltőn keresni valamit ami tán nincs is már sehol csak az utak a fák

a füvek és a felejteni nem tudók emlékezetében akár az örökkévalóság látszata

Simái Mihály:

Keresztelések

az igazságnak nincs neve közelítései csupán szavaim mondókáitok már-már szánalmasak vagyunk ahogy futunk és táncolunk lakodalmán keresztelőjén s miközben ő a ritmusunk — bensőnket átzengő zene — megpróbáljuk kimondani és csak az EN és csak az ő és csak a TE

zörgünk saját nevünkkel és e folytonos keresztelés közben nyilván

már ő se tudja

gúnyoljuk-e

becézzük-e

Pákolitz István:

Fenyegetettség

Igaz,

hogy a legeslegvégsö

pillanatban,

de mégiscsak helyrebillent a Világegyensúly: elsurrant

a fütyöri feketerigó, hoppon maradt a vérszomjas mocskai

Holnap

másként is történhet.

Félelmetesen nyugtalanít a véget nem érő

fenyegetettség.

era menni készült. Odaül It a tükör elé. s rúzsozott. Összecsucso- rította. szétnyitotta a száját, majd behúzta mindkét szája szélét, s ragadósai cuppantotl. Ellenőrizte: egyenletesen kente-e el a festéket. Aztán még egyszer megismételte. Rendben. Eltette a rúzst, s csak most fordult Magdihoz.

— Mi van?

Magdi erre a kérdésre azt szokta felelni; kedd van vagy péntek, vagyis amilyen nap volt. Legszívesebben most is azt válaszolta volna, hogy vasárnap, de miért bosszantsa Verát Ritkán jut eszébe, hogy befusson.

— Nagyszerű ember volt. aki kitalálta, hogy a meccsek szombaton legyenek. Szobrot kellene neki állítani. Mennyi bekapkodott ebéd. elrontott vasárnap. *

— Akik pedig tűrték, hogy elrontsák a vasárnapjukat, azoknak meg fel kellett volna állítani a hülyeség szobrát.

— Könnyen beszélsz.

Vera lány volt. váltakozó fiúkkal. Fütyül a házasságra, hirdette, nincs az a srác, akiért feláldozná a függetlenségét. S ha kérdezték:

— Na és a gyerek?

— Mit na és? Nem borul fel a népesedési program, ha én nem állok neki szülni.

— Nemcsak azt jelenti a gyerek.

— Hanem?

Vera már túl volt a harmincon. Egy karcolásnyi ránc indult ki* az orra tövéből, s mintha áthúzott volna valamit az arcán, mint egy érvénytelen szöveget. Akkor ehetett ezt észrevenni, amikor nem túrta, hogy figyelik. Ha nevetett, kimélyült ez a ránc. mintha telefolyt volna vidámsággal.

Nem hitték el, hogy nem akar férjhez, menni.

— Nincs szerencséje. A férjhez- menés szerencse dolga. Ócskább csajokat is elvesznek; mint a Vera — jegyezte meg valaki.

— Vera nem ócska. Sőt.

— Azért mondom, hogy a férj- hezmenés mázli dolga.

Vera és Magdi egy L alakú nyolcemeleles épülettömb különböző szárnyában laktak, udvarra néző szobában. Magdi úgy mondta, hogy a személyzeti szobában lakik. Vera egy fintorral és vállrándítással, hogy a cselédszobában. Vera vihetett fel fiút. Magdi nem. Mindketten a hatodik emeleten laktak, mindegyik belátott a másik szobájába. Először csak átmosolyogtak egymásra, később integettek is. Egy szőke fiú reggel ki szokott könyökölni cigarettázva Vera ablakába. Magdi a párkányon galambokat etetett, állandóan harcban a házmesterrel, aki ordítozott, hogy a galambok odaszarnak az ajtaja elé. Egyszer aztán Vera és Magdi ösz- szetalálkoztak a sarkon. Vera jobbra ment, Magdi balra, de az alatt a pár perc alatt, míg leálltak, megbeszélték, hogy este beülnek a Csoki presszóba. így indult a barátságuk. Ennek már vagy hat éve.

Mind a kettő vidéki lány volt. Magdi a Fésűsfonóban dolgozott. Vera az Optikai Műveknél. Magdi volt az idősebb, nem egészen egy évvel, s hízásra hajlamos. S méghozzá többnek is látszott, mint ötvenöt-ötvennyolc kiló, gömbölyű arca és fehér bőre miatt. Ami Magdin kerek volt, az Verán hosszúkás, szögletes. Fekete haját kibontva hordta. A fiúk először Veránál akadtak el. s csak utána vették észre Magdit. Veránál, kölcsönösség

Medgyessy teremtményei, gondolta, mind egészséges magyarok. Az én szobraim nem annyira azok, nem olyan nagyok belül, mint az övéi. Nem mondhatom magam boltozatos, alföldi méretű léleknek. Egy utcaseprőben démoni bb vágyak, dosztojevszkijibb indulatok viharzanak, mint az én leghíresebb szobraimban.

Ezek a nyomorékok, függesztette szemét az ablakban élő gipszfigurákra, lánglelkűbbek. mint az én sovány, inas Petőfim. A természet hazardíroz, én soha.

Nem ismerte azt a fajta, testét- lelkét abroncsba szorító feszültséget, ami úrrá lett rajta. Szinte a részegségig gyöngének érezte magát. Meg akarta fékezni csapongó gondolatait. Meg akarta védeni magát tőlük.

Magyarázkodott: nem csináltam szobrot sem tréfából, sem mámorosán! Nem készítettem senkiről karikaturisztikus portrét, önmagamat sem gúnyoltam ki soha ... Nem. nem azért, mert nem mertem!

Védekezett tovább: nem tartozik senkire, mit vél. mit érez. té- pelődik-e vagy sem — a szobrai, azok beszélnek az emberekhez helyette. A csupacsont Petőfi-szobor.

Eszébe jutott, hogy annak is megvan a gipsze, ott hátul, az elkerített részben.

Gipsz és víz.

Melegség öntötte el. összeszorult a szíve. Látni, szerette volna Petőfit gipszből és vízből!

A testét, lelkét.

Feltápászkodott volna, hogy hátra menjen, de az agyában láng lobbant, mintha megpörkölte volna a koponyacsontját .. .

Féloldala fölött elvesztette az

uralmát.

Megbénult.

A láz megszűnt benne. Ismét hidegen gondolkodott. Tudta, hogy agyvérzés érte.

Az ablakpárkányra pillantott — gyűlölettel, szemében az ellenkezés. az akarat vad szikrájával.

Hazárdjáték áldozata lett. aki sosem hazardírozott. Ügy érezte, mintha felelőtlen, rossz szobrász kotyvasztotta volna élettelen, béna. együgyű anyagból, gipszből . . .

Csengett a telefon, keresték.

Gulay István

esetén, simán ment az. ügy. s volt kéglije is. A házinéni csak a fürdőszobát nem engedte használni a fiúknak, de a fiúk nem is igen akarták. Verának egyszerre mindig csak egv fiúja volt. Ügy belevagó- dott a szerelembe, mint a trambu- linról a vízbe, az uszodában. De aztán valamilyen rejtélyes oknál fogva, lekoptak a fiúk. Nem áll. hogy a nagy forgalom miatt. Kit érdekel az? És ott van a Pongrác/. Böbe és a Pásztor Anikó! Mással vacsoráztak és mással reggeliztek, és a Böbét elvette egv fordos. az Anikó meg saját lakban vikende- zik a magyar tenger partján, igaz- szülőkkel.

Magdi nem volt olyan nekivadu- lós. mint Vera. Képes volt hónapokig csak szárazon haverkodni, nem egy fiú meg is lépett tőle. Persze, ami késett, az azért nem mindig múlott. De aztán lehervadhaverjai is beszálltak a garázs átépítésébe. Verától egy vekkert kaptak nászajándékul.

Karcsi nem ivott, egv pakli cigarettával kihúzta egész nap. A fizetéséből csak egv Adyt tartott magánál. Persze, előfordult. hogy bankkölcsönre kényszerült a családi kasszából. A Bányagépgyárnál melózott. Egv fejjel magasabb volt Magdinál, nagy kezekkel-lábakkal felszerelve. A gyárban szerették, prémium mindig leesett neki. Különös ismert etöjele: dózsás volt. Éppen a dózsás szive miatt követett el egyszer egv nyelv-botlást. Színházba készülődtek, az Otellót adták a Nemzetiben. Derhán bácsi. a kulturos sózta rá a jegyet az üzemben. Öltözködés közben mondta Magdinak, hogy azért nem árt megnézni egy Shakespeare-t is. tájékozódjon az ember, különben is tartalmát mindenki ismeri, hogy

Fendrik Ferenc:

L alakú épület

tak a dolgok, vagy Magdi, vagy a fiú részéről. Karcsi végül is megmaradt. Szereztek egy garázsból összebütykölt szoba-konyhát, és megkezdődött a házasélet.

— És ez jó neked? — nézett körült Vera a mészszagú lakásba.

— A cselédszobában talán jobb volt ? — Magdi most mondott először cselédszobát.

— De ott csak magadra mostál. És reggel fél hatkor ébresztő, csinálni Karcsikénak a reggelit.

— Te nem csinálsz a fiúdnak?

— De igen. De csak addig, míg akarok.

— Én is addig. Lehet, hogy ötven évig. lehet, hogy csak Mikulásig. Ki tudja?

Karcsi is úgy fogott hozzá Magdinál, mint a többi fiú. De Magdi szokása szerint, kérette magát. Amikor pedig már nem működött a fék. nem volt hová felmenni. Karcsi apja gyomorvérzéssel feküdt, hozzájuk tehát nem lehetett.

— Van egy haverom — ajánlotta Karcsi.

— Nem, azt nem. Idegen helyre nem.

Karcsi morgott, de azért megmaradt.

Vera segítette ki őket. Ügy osztotta be a programját, hogy hetenként kétszer-háromszor átengedte nekik a szobáját.

— Azért ez .. . a fene tudja . .. Nem kellene összeházasodnunk? — nyújtózott el az ágyon Karcsi.

— Részemről semmi akadálya — felelte Magdi.

— Mi lehetne az akadálya?

— Az, hogy nem szeretlek. De szeretlek,

— így vagyok én is. És tudod .. . kell az embernek az otthon. Meg a srác. Ha most hazamegyek, a fa- t érék hoz megyek. Kell az embernek, hogy saját magához menjen haza.

Hamarosan megesküdtek. Karcsi

egy fekete mór elveszi a velencei dózsa lányát.

— Dózsé! Dózsé! — nevetett Magdi. — Akkor még nem volt Dózsa, csak dózsé.

S valahányszor meccsre mentek. Magdi mindig Dózsét kiabált. A fiúkhoz is eljutott a dózsé, s Karcsit Dózsé Karcsinak hívták. Akik nem tudták a dózsé eredetét, azok azt hitték, hogy Karcsi felvágásból ejtette Dózsának a Dózsát, mert hallottak róla, hogy az angolban az a-t é-nek ejtik.

Magdit nem nagyon érdekelte a futball, de azért Karcsival tartott. Meg jópofa haverjai is .voltak Karcsinak, mind dózsások, a Sanits Zoli, a Némethy Náci, a Horányi Misi. No és meccs után adódott egy presszó, egy diszkó. De Vera is felfeltűnt köztük, a soros tartozékával. Az egyik kricsmizés befejeztével kijelentette, hogy nem tart igényt testőrre.

— Miért nem? — bámult rá az ondolált Rudi.

— Mert én megtehetem, hogy egyedül menjek haza, ha akarok.

Menetrendszerűen érkezett a kis Péter. A boldog apát Horányi Misi szállította haza. Misi távozása azonban nem sikerült, mert találtak a konyhakredencben egy üveg rumot. Ott aludt Misi a konyhában, a kövön. Meleg nyári éjszaka volt. Kinek kell ilyenkor takaró?

A brigád és a fiúk rendszeresen értesültek a Péter körüli eseményekről. Karcsi eleinte csak az üzemben mesélte az izgalmas történeteket. de mivel az üzemben a meló miatt nem mesélhetett nyugodtan. kénytelen volt beülni a haverokkal valamilyen italmérésbe. Este nyolcra azonban általában hazaért. Főleg ha krimi ment a tévében. Hatalmas mancsaival kiemelte Pétert az ágyacská jából. joga van hozzá, az övé. Ha sírt, lova- goltatta a térdén. A krimit úgy élvezte igazan, ha egyik kezével fogta a kis ágy rácsát, és két bunyó közt odapillanthatott a rózsaszín holmikból kidudorodó pufók arcra és tömpe orra.

A második gyerek is fiú volt. A Gyurika.

— Vettél még egy tucat pelenkát. vagy ugyanazzal a garnitúrával dolgozol? — kérdezte Vera. s addig billegette a kisujja! Gyurika előtt s cineogott hozzá, mint Egér Ede. míg Gyurika el nem vigyoro- dott.

Két gyerekkel még nehezebb volt Magdinak kimozdulni a házból. De Karcsi eljárogatott a haverokkal. ne mondják, hogy az asszony szoknyáján ül. Büszke volt a második fiára is. Felváltva játszott velük, míg kész nem lett a vacsora. vagy fel nem hangzott a híradó szignálja. Ha nem volt vasárnap meccs, délután felkerekedett az egész család. Magdi vezette Péterkét. ha elfáradt, vitte. Karcsi a kocsit tolta. Futott is vele a Du- na-parton. Eszébe se jutott, hogy ő cipelje Péterkét.

A nyári szabadságot Magdi szüleinél töltötték. Zalában. Magdi most hét személyre főzött, kapált, és segített etetni a mamának a malacokat, a baromfiakat, reggel pedig megfejte a Marcsi tehenet.

Vera társasutazással Párizsban járt. Volt az Eiffel-toronyban, a Louvre-ban. és evett osztrigát. Az osztriga nem volt igaz. De se ő. se Karcsiék nem tudták, hogy júliusban osztriga nincs.

— Jövőre a fjordokhoz. megyek — rakta ki a párizsi reklámfüzeteket. — Tudom, nektek a külföldi utazás megoldhatatlan, a gyerekek miatt. A Válickában lehet fürödni?

— Remekül! Péterke nem félt ám a Mancsától! Húzogatta a tő- gyét!

Egy prospektus leesett az asztal alá. Akkor látta meg Magdi, mikor Vera már elment. Csillogó, fénnyel elöntött utcát ábrázolt, azzal a felirattal, hogy Paris nuit. Este az ágyban fekve nézegették Karcsival.

— Csodálatos — sóhajtotta Magdi. aztán befészkelte magát Karcsi karjába.

Vera a falitükörben is megvizsgálta a száját.

— Nem várod meg Karcsit? — kérdezte Magdi.

— Nem. Fél egykor van a randevúm Lacival.

— Legfeljebb vár egy kicsit. Vagy félsz, hogy elmegy?

— Inkább kikelti a tojásait. De éhes is vagyok. A Szigeten ebédelünk. Karcsi hányra jön?

— Azt mondtam neki, ne siessen, ne lábatlankodjék körülöttem. Vasárnap délelőtt mindig elzavarom hazulról, hogy nyugodtan főzhessek. Dumáljon addig a haverjaival.

Gyurika már önállóan bilizett, de ezúttal baleset történt. A bili feldűlt. s Gyurika beletenyerelt a sárga folyamba. Péterke jelentette a tragédiát, mert a konyha volt az esemény színhelye. Gyurika bőgött, Vera vigasztalta, hogy fájdalommentesen megmossa a kezét. Gyurika meglepődött, fájdalomra ugyanis nem gondolt, s abbahagyta a sírást. Amjkor helyreállt a konyhában a rend, akkor mondta Magdi Verának, hogy reményük van nagyobb lakásra, mert vállalnak még egy gyereket.

— Vállalsz — javította ki száraz hangsúllyal Vera.

A harmadik gyerek lány lett. Tímea. Magdi olvasta Jókai regé- * nyét, és moziban is látta Az arany embert. Az új lakást őszre ígérték. Palotán, a Páskomligetben.

— Hány évet áldoztál az életedből a három gyerekért? — nézett fel a plafonra Vera, mintha oda lett volna írva.

— Egyet se áldoztam. Miért áldoztam volna?

— Jó, jó — legyintett Vera.

era házinénijének volt egy eladó díványa. Magdi megvette. Magdi, mióta férjhez ment. nem járt Veránál. Minden a régi. Ott van a falon, az ágynál, a felső sorban. Sinatra. Klos kapitány... A harmadik sorban már csak két fénykép.

Vera főzött egy kávét.

— Ki lakik az én szobámban? — hajolt ki az ablakon Magdi.

— Valami öreg tyúk.

Magdi galambpiszkot talált a párkányon.

— Megvannak még a galambok?

— Meg. meg. Irtó jóban vagyunk. Ha nem adok nekik, verik az ablakot.

— A házmester nem ordít?

— Dehogynem.

Összeállította: Rékasy Ildikó

Oldalpárunkat Bényi I,ászló rajzaival illusztráltuk