Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-21 / 247. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 21 IA tudomány világa I Rendhagyó természetjárás Október 18—29. között tartják az őszi, megyei csillagászati napokat A modem civilizáció, az ez­zel járó városi élet, az egyre gyorsabban fejlődő technika, amellett, hogy az ember min­dennapi kényelmét szolgálja, az embert egyre nagyobb mértékben el is szakítja a természettől. Épp ezért a civilizáció ro­hamos fejlődése egyre erő­sebben szüli meg az embe­rekben azt a vágyat, hogy kapcsolatot teremtsenek a természettel, a hétköznapok fáradalmait egészséges ter­mészeti környezetben pihen­jék ki. A megnőtt szabad idő éppen erre biztosít fokozot­tabb lehetőséget. A sokszor fárasztó, mono­ton munkakörülmények kö­zött dolgozó ember felüdül a természetben, nemcsak fizi­kailag, hanem szellemileg is. A sokszínű természetben ki-ki vágyai és lehetőségei szerint mást-mást keres, ki ebben, ki abban talál örömet. Van akit a csendes vízparton szorongatott horgászbot és az úszó mozgásának figyelése nyugtat meg, van aki háti­zsákot vesz a vállára és a he­gyeket járja, van aki a ter­mészetes vizeket, réteket, a hangulatos tájakat kedveli. A természet azonban nem­csak a föld felszínét foglalja magába és nem ér véget a magas hegycsúcsokon, a mi szűkebb világunk elválaszt­hatatlanul hozzátartozik a természeti világhoz. Ma még nagyon kevés embernek ada­tik meg az a lehetőség, hogy a Földet elhagyva a Földön kívüli világot saját szemével lássa. Az ember azonban te­kintetével és képzeletével mindig bejárta a csillagok világát, újabb és újabb isme­reteket szerzett. A távcső a szemlélődő, a mindenség tit­kait kutató és abban gyö­nyörködő embert sokszorosan közelebb vitte a bolygók és a csillagok világához, lehető­vé tett egyfajta természet- járást. A távcső viszonylag egyszerű és nem drága mű­szer. Mindenki hozzájuthat, aki jobban el akar merülni és mélyebben meg akarja is­merni a csillagok világát. Itt is igaz, ami az élet egyéb te­rületén is, hogy közösségben dolgozva könnyebb a célt el­érni, és az egyén számára is nagyobbak a lehetőségek. A csillagászat barátai is szak­körökbe tömörülve és az él­ményeket így egymással megosztva, a tapasztalatokat kicserélve járják be a csil­lagok világát. A szakkörben könnyebben és hamarabb le­het mélyebb csillagászati is­mereteket szerezni, jobb mű­szerekkel lehet az égbolt tit­kait kutatni. A TVM Művelődési Köz­pontjának csillagászati szak­köre 18 éves múltra tekint vissza. Sok fiatal ismerke­dett meg a szakkörben a csil­lagászat szépségeivel, olyan is volt, aki hivatásának is a csillagászatot választotta, és egyetemen szerzett csillagá­szati képesítést. A szakkörben most is mint­egy 30 idősebb és fiatal, szak­munkás, tanuló, és nyugdí­jas ismerkedik az égbolt tit­kaival, gyönyörködik e rend­hagyó természetjárás szépsé­geivel. A jól felszerelt amatőr táv­csövek lehetőséget adnak a Nap, a Hold, a bolygók, csil­laghalmazok, ködök, távoli tejútrendszerek megfigyelé­sére, fényképezésére. A szak­köri tagokon keresztül a mo­dern csillagászati ismeretek kisugárzódnak a környezet­re, az iskolában, munkahe­lyen. családban, baráti kör­ben. A szakkör mindenkit szí­vesen lát, aki érdeklődik a csillagászat iránt, és aki sze­retne társunk lenni ebben a rendhagyó természetjárásban, ahol a csillagok útjain baran­golunk. Ez a természetjárás is pi­hentet, gyönyörködtet, lehe­tőséget ad az alkotókedv fej­lesztésére, és nyújtja azt az örömet, amit a közösségben értelmes és nemes célért, kedvtelésért együtt dolgozó emberek közössége nyújt. Örülnénk, ha a kör munká­jával minél többen megis­merkednének, és lehetősége­ikhez képest többé vagy ke­vésbé a csillagászat barátai­vá válnának, osztoznának ve­lünk abban a szép élmény­ben, amit az égbolt útjain való barangolás nyújt. Dr. Dankó Sándor A TVM Müv. Központ csillagvizsgá­lójának 160/800-as fényképező és 80 1200-as sza­badszemes megfigyelésre alkalmas len­csés távcsövei Üstököskutatás Hírhozó üstökösök Világvége —1986 VEGA-program Ürkamikázé Távcsöveink, űrszondáink segítségével viszonylag jól feltérképeztük Naprendsze­rünk belső területeit, de a peremvidékekről ma még elég kevés információval rendelkezünk. Naprendsze­rünk mai arculatának, de egész történetének pontos megismeréséhez elengedhe­tetlen az üstökösök vizsgá­lata. Ezek a mindösze né­hány kilométer átmérőjű fa­gyott égitestek („piszkos hó­golyók”, amelyek magjuk­ban talán még az „Ösnap” anyagát őrzik) a Nap gravi­tációs terének határán, kö5 rülbelüli 1 fényév (9,5 bil­lió kilométer) távolságra ke­ringenek egy úgynevezett Oort-felhőben. Ebből, a kör­nyező csillagok pertubáló (pályaháborgató) hatására kiválva 80—100 millió kilo­méternyire is megközelíthe­tik csillagunkat, a Napot. A sugárzás hatására az üstö­kös felmelegszik, és lassan egy 10 millió kilométerre is kiterjedő hidrogénburokkal veszi magát körül. Az egyre növekvő hőmérséklet követ­keztében szublimáló (elilla­nó) molekulákat és leváló anyagrészecskéket (por) a kiáramló gáz magával ra­gadja, és a Nap gravitációs (tömegvonzás) tere, vala­mint sugárnyomásának hatá­sára széles, görbült, akár a 100—150 millió kilométert is elérő csóva jön létre. Az 1986 májusában ismét napközeibe kerülő Halley- üstökös (nevét a pályaada­tait meghatározó angol csil­lagászról kapta) nem csak az egyik leglátványosabb, de a hozzáfűződő babonák nyo­mán talán a legfélelmete­sebb is. Első megjelenését már idő­számításunk előtt 1058-ban észlelték kínai csillagászok, és azóta 76 évenként perio­dikusan visszatér. Nyomon- követhető 3000 éves törté­nelmében volt már a Halley- üstökös Jézus születését hir­dető betlehemi csillag, de volt az emberiség pusztulá­sára figyelmeztető égi jel is. Az 1910. évi megjelenése a világ végét kellett volna, hogy jelentse. Az akkori hír­adások szerint a Föld az üs­tökös gázcsóvájába kerül, és az abban található ciánve­gyületek pusztítják el a föl­di életet. Többen eladták vagyonukat, és az utolsó na­pokat a családjuk körében töltve buzgón imádkoztak, készültek az utolsó ítéletre. Az 1986. évi visszatérés nem lesz olyan látványos, mint ez az előző, de minden bizonnyal annyira rettegett sem, hiszen ismereteink meggyőznek bennünket ar­ról, hogy az üstökös semmi­féle veszéllyel sem fenyegeti Földünket (Több mint 10 millió kilométerre halad el mellettünk.) Az 1984 telén indítandó VEGA-űrszondának kettős feladatot kell majd megol­dania. Az első részben meg­közelíti a Vénuszt, és mérő­műszerekkel, kamerával fel­szerelt leszállóegységet to­vábbit az „Esthajnalcsillag” felszírére. A program má­sodik felében kerül sor a Halley-üstökössel való talál­kozásra. Az űrszonda 300 ezer kilométer óránkénti re­latív sebességgel közelít az égitesthez, és attól csupán néhány ezer kilométer tá­volságra repül el, áthaladva az üstökös hidrogénburkán és kómáján (a Nap sugár­zásának hatására elpárolgott anyagrészecskék mag körül kialakult fényes gömbje.) E kettős feladatra utal a „VE- GA” elnevezés is, amely az orosz „Venyera” (Vénusz) és a „Gáliéi” (Halley) szavak­ból származik. A randevú során nem csak méréseket végeznek az üs­tökösök körül, hanem fény- képfelvételeket is készítenek majd az üstökös magjáról. A nemzetközi összefogás­sal készülő szonda berende­A TIT Szolnok városi Szer­vezetének a Jubileum tér 5» st. toronyház tetején üzeme­lő bemutató távcsöve (30 cm. tükörátmérőjű Cassegrain- Coude rendszerű tükrös t.áv- cső) Bemutatások: derült idő esetén minden hétfőn 18—20 óra között Csillagászati műszerek Tágabb értelemben csilla­gászati megfigyelésnek ne­vezzük mindazt a tényke­dést, amelynek célja a koz­moszból lérkező információ- áradat felfogása és vizsgála­ta. Az információkat hor­dozó anyag makro- és mikro- szerkezetétől függően az al­kalmazott technikai eszkö­zöket és vizsgálati módszere­ket több csoportba lehet osz­tani. A klasszikus érdelemben vett csillagászati megfigye­lések legfontosabb eszköze az optikai távcső. Négyszáz évvel ezelőtt az emberek még csak puszta szemmel vizsgálhatták az égitestek titkait. 1609 májusában Ga­lilei fordította először az ég felé az előző évben Hollan­diában feltalált távcsövet. Ez nagyon egyszerű volt — egy fatubusba zárt két üveglencséből állt — mégis csodás világ tárult fel a pa- dovai professzor, Galileo Ga­lilei előtt, amikor elsőként meglátta a Hold hegyeit, a Vénusz sarlóját, a Jupiter holdjait, a napfoltokat, va­lamint a Tejút milliónyi csil­lagát. A távcsövek egyik nagy előnye, hogy segítségükkel azokat a halvány égitesteket is érzékelni tudjuk, amelye­ket szabad szemmel nem lát­hatunk meg. Az ötméteres távcső egy csillagról körül­zéseinek (pl. a Tünde-ré- szecsketeleszkóp, a PLAZ- MAG-energiasprektum mé­rőkomplexum) tervezésében előállításában magyar szak­emberek is részt vesznek. A VEGA-programban részt vevő két szondán kívül a nyugat-európai országok egy „Giotto” a japánok két „Planet” elnevezésű űrszon­dát juttatnak a Halley-üstö- kös közelébe. Ez utóbbiak körülbelül 10U ezer kilomé­terre közelítik meg az üstö­kös magját, és a kómanap­szél kölcsönhatás vizsgálata lesz a feladatuk. A VEGA-űrszondák pálya­adatait felhasználva az ESA (Nyugat-Európai Űrhajózási Szervezet) által indított „Gi­otto” szondát úgy irányít­ják, hogy az a lehető leg­jobban megközelítse az üs­tököst. Ez vakmerő vállalko­zás, mivel ekkora sebesség mellett egy szabad szemmel sem látható porszem is meg­béníthatja, használhatatlan­ná teheti az egész berende­zést. A terv számol ezzel, de a szakemberek bíznak abban, hogy mielőtt a ka­tasztrófa bekövetkezik, sok értékes adatot tudnak majd meg az üstökösről. Vizsy Ferenc belül egymilliószor több fényt gyűjt össze a gyújtó­pontban, mint amennyit sze­münk pupillája beenged, így tehát egymilliószor halvá­nyabb csillagot is meglátha­tunk vele, mint szabad szemmel. Másik nagy előnye a nagy felbontóképesség, ami első­sorban a távcső objektívjé­nek átmérőjétől függ. A Pa­lamar hegyi ötméteres távcső felbontóképessége 0,02 ívmá­sodperc, ami azt jelenti, hogy a Hold felszínén azo­kat a tárgyakat lehet vele észlelni, amelyeknek mérete meghaladja a 40 métert, a Mars felületén pedig a leg­alább 6 kilométer kiterjedé­sű alakzatokat. A távcsőépítés története az előbbiek értelmében az egy­re nagyobb átmérőjű műsze­rek létrehozásával azonosít­ható. Már a XVII. század elején kialakult a távcsövek — objektívje alapján máig is megkülönböztetett — két csoportja; az üveglencsét alkalmazó refraktorok. vala­mint a paraboloid tükröt al­kalmazó reflektorok. Csilla­gász elődeink hamar rájöt­tek, hogy a lencsés távcsö­veknek vannak olyan belső hibáik, amelyek erősen kor­látozzák teljesítő' képességü­ket. A lencsék görbe felülete például úgy viselkedik, mint egy üvegprizma, azaz job­ban megtöri a kék színű fényt, mint a vöröset. Ezt a színihibának nevezett je­lenséget úgy lehetett -kikü­szöbölni, hogy különböző tö­résmutatójú üvegekből 2— 3 tagú lencséket készítettek. Az egyre nagyobb átmérőjű és több tagú objektívek elő­állítása rendkívül megdrá­gult, mert tökéletes, bubo­rék- és zárványmentes len­csére volt szükség, több fe­lületet kellett nagyon ponto­san megcsiszolni és gondo­san polírozni. Ráadásul az üveg általában nem feszült­ségmentes, nem is tökéletesen merev, így aztán saját sú­lya hatására is deformáló­dik. Éppen ezért úgy látszik, hogy az 1897-ben elkészült Yerkes-refraktor, melynek lencséje 102 centiméter át­mérőjű, örökre a legnagyobb ilyen műszer marad. A refraktorok nagy előál­lítási költsége miatt egyre nyilvánvalóbb lett, hogy vissza kell térni a már New­ton által is használt tükrös távcsövek továbbfejlesztésé­hez. Az üvegnek nem kell jó minőségűnek lenni, bel­sejében akár buborékok, vagy zárványok is előfordul­hatnak. A tükör elkészítése­kor egyetlen felületet kell gondosan megmunkálni, a csiszolt felületre párologta­tott alumínium rétegen tör­ténő fényvisszaverődéskor színihiba nem keletkezik. Az első óriásteleszkópok készítője, William Herschel csillagász a tükröket még bronzból: öntötte. Legna­gyobb, 122 centiméter átmé­rőjű tükre csak 54 millimé­ter vastag volt, de súlya így is meghaladta az 1 tonnát. A hatalmas, 12 méter gyújtó­távolságú távcső korának egyik technikai csodája volt, mozgatása és használata azonban életveszélyesnek bizonyult. A XX. század sokáig leg­nagyobb tükrös távcsöve az 1948-ban felavatott, előző­ekben már említett Palomar- hegyi 5 méteres távcső. Ké­szítése még 1926-ban kezdő­dött, amikor Hale amerikai csillagász a Rockefeller ala­pítványból 6 millió dol'ávt kapott a távcső létrehozásá­ra. A tükröt pyrexüvegDöl készítették, melynek tágu’á- si együtthatója nem nagy, jól csiszolható és önthető. A munka nagyságára jellem­ző, hogy a tükröt leöntése után a repedések, torzulások elkerülése érdekében 8 hó­nap alatt hűtötték le szoba- hőmérsékletre. Csiszolása­kor, ami 180 ezer munka­órát vett igénybe, 5 tonna súlyú üveg morzsolódott le. A jelenleg használt Legna­gyobb távcsövet 1976-ban a Szovjetunió Tudományos Akadémiája kaukázusi ob­szervatóriumában helyezték üzembe, melynek tükörátmé­rője 6 méter. Érzékenységét jellemzi, hogy egy 25 ezer kilométer távolságban elhe­lyezett gyertyát jól szem­ügyre lehetne vele venni. Kovács Miklós A Tiszamenti Vegyiművek Művelődési Központjának csillagvizsgálója

Next

/
Thumbnails
Contents