Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-16 / 243. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 16. I Arcképvázlat I A füredi múzeumigazgató V Füstölők A kunhegyesi presszóban a múlt pénteken egy csizmás, kosaras, kötényes atyafi telepedett le. Valószínű a buszra várva az időt akarta elütni. Miközben a kávéját kavar- gatta, cigarettát halászott ki a zsebéből, kattant az öngyújtó, és eregetni kezdte a füstöt. Két slukkot se vehetett, amikor figyelmeztette a felszolgálónő: Füstmentes presszó C Vannak emberek, kiknek portréját lehetetlen néhány ;ollvonással megrajzolni, s a leggondosabban készült <ép is hiányt, csalódást akozhat minden érdekeltnek: — a vázlat alanyának, a rajz készítőjének, s másoknak, hiszen ugyanazt az ar- :ot. többen más-más szög- aől, különböző megvilágításban látják. A portré készítője csak arra vállalkozhat, hogy megmutatja: ő milyennek látja alanyát, fíinek-kinek a munkájában tűnik elő igazi valója. Ismer a krónikás csacsogó, tudóskodó típusokat, akikről nagyon színes portrét lehet írni, csak éppen méltatlan lenne azokhoz az igazi tudósokhoz, kik évtizedeken keresztül csendben, minden „önpropaganda” nélkül dolgoznak népük; a tudomány javára. A torony messziről látszik; annak a nagyhitű muzeológusnak, a Gunda-iskola fiatal, de a tudományban már érett képviselőjének, dr. Füvessy Anikónak, kinek arcképvázlata elkészítésével próbálkozunk, a „csend” a természetes közege. Minden olyan érthető körülötte, pedig a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum igazgatója családi ágon messziről jött ebbe az épületbe — a volt Lipcsey kúriába — ahol a szabadság- harc telén Kossuth és Görgey találkozott. A magyar néprajz ihletett és tudós művelője ugyanis messzi őseit tekintve félig bajor, félig lengyel. Bajor kézműves ősei a 18. században vándoroltak Debrecenig, 1849-ben magyarosították nevüket. Szépapja, a másik ágon Bem-apó egyik futára volt, de még nagyapja is jól beszélt lengyelül. Az unoka viszont már a magyar népművészet, néprajz avatott ismerője, s talán tolmácsa is azoknak, akik inkább csak érzik a népi formák, kifejezések szépségét, de az összefüggéseket csak magyarázat után ismerik fel, értik meg teljességükben. Másfél évtizede indult el a pályán, a debreceni egyetemi évek után a szolnoki Damjanich János Múzeumhoz került, majd Tiszafüredre szegődött. A Kiss Pál Múzeum hazánk legrégebbi gyűjteményeinek egvike, melyet 1877-ben Régészeti Egylet néven alapítottak. A múzeum az őskori régészeti anyagáról volt ismertebb, néprajzi, falutörténeti gyűjteménye is értékes volt, — a II. világháború során ez jórészt tönkrement, elkallódott. De 1967-ben Élet a Tiszatájon címmel már állandó kiállítást nyitottak a múzeumban, majd tíz évvel később a műemlékjellegű klasszicista épület felújítása után már újabb remekbe készült tárlatok sora bizonyítja az igazgató tudományszervező képességét is, 1978-ban két időszaki kiállítás — 100 éves a Kiss Pál Múzeum, és Tiszafüredi fazekasság története — került bemutatásra, és a jelenleg is élő állandó tárlat: a Változó Tiszatáj. Ez utóbbi remekbe készült „vezetője” egy, 1979-ben megjelent szolid, ám nagyon értékes könyvecske Füvessy Anikó munkája. Az 1978-as fazekaskiállítás már jelzett valamit: tudós kíváncsiság ébredt Füvessy Anikóban a tiszafüredi kerámia iránt. 1979-ben az Ethnographiában jelent meg az első publikáció, amely ma már egyik legjobb alapmunkája a füredi fazekasság történetének. Alig múlik egy újabb év, jó hírlt olvashattunk: A Tiszafüred, Malom u. 12. sz. alatti házat az Országos Műemléki Felügyelőség népi műemlékké nyilvánította. A tájházat az előző szerv, a Közép-Tiszai Intézeti Bizottság és a tiszafüredi Nagyközségi Tanács támogatásával felújították: megnyílt a Nyúzó Gáspár fazekas táj- ház- Az avatáson ott volt az új iskolát teremtett világhírű mester, a Kossuth-díjas Kántor Sándor és néhány éve már Tiszafüreden dolgozó tanítványa, Szűcs Imre fazekas népi iparművész. S — természetesen — még valaki, akivel „madarat lehetett volna fogatni”, a tájház szülőanyja és berendezője: dr. Füvessy Anikó. A híres nevezetes Nyúzó fazekas-dinasztiáról tanulmányt készített — a Szolnok megyei múzeum igazgatósága adta ki —, amelyből mindenki megismerheti a füredi fazekasok múltját. Nem régen dr. Füvessy Anikó „visszatért” Szolnokra, — persze csak egy kiállítással. A Népi hímzések Tiszafüred környékén című tanulmánya — amely ehhez a tárlathoz kötődik, szintén forrás értékű munka. Dédelgetett álma a füredi muzeológusnak, hogy könyvet írjon erről a gyönyörű témáról. De mikor? Adj teret az időnek, — ma is érvényes mondás, hiszen a Corvina Kiadóval a füredi fazekasság történetének megírására van szerződése, az Európa Könyvkiadó Szolnok megye népművészete című új könyvébe pedig a túri, karcagi, füredi fazekasság egészéről ír. S közben egy-ikét publikáció — pihentetőül, mondja ■— mint például az utolsó füredi táltosról, Pénz- ásó Pistáról készített dolgozat ... S miközben e tengernyi érdekességről beszélgetünk, végre észrevettük, hogy portrénk alanya „tűkön ül”, — hát persze, Rudnay- és Tornyay-képek gyűrűjében társalogtunk: készül a hódmezővásárhelyi múzeum füredi kiállítása. Olyan a múzeum menetrendje, mint a jó vasúté: mindig van „csatlakozás”, — az egyik hasznos látnivaló a másikhoz vezet. Tiszafüredi „specialitás” például, hogy a karácsonyi ünnepek előtt mindig olyan népi iparművészeti tárgyakból rendez tárlatot a múzeum, amelynek anyaga megvásárolható. Akik itt vesznek ajándékot szeretteiknek, azok nem tesznek giccset, bóvlit a karácsonyfa alá. Lám a tudós-népművelőnek még erre is gondolnia kell. Hogy bírja erővel a rengeteg munkát ez a vékonyka asszony? Megkérdeztük, kinevetett, s ízesen beszélt a népi táplálkozás bölcsességéről, egészségőrző mivoltáról, Az étel hajdan nem tocsogott a zsírban! Sokkal többje van a mai embernek, mégis rosszabbul osztja be. Mintha orvos szólt volna, pedig néprajzkutató mondta. Ha a mesebeli három kívánság játékot játszhatnánk, mit kérne egynek? A nyugodt bajor ősöket feledtető izgágasággal magyarázza, hogy van valahol egy „komplett” füredi fazekas- gyűjtemény, pénz kellene rá. Meg kell venni a múzeumnak! A kell csak úgy ropogott. Halkan se mernék neki nemet mondani, az biztos . .. T. L. — Bácsi kérem, ebben a presszóban tilos a dohányzás! — Tilos-e? Hiszen amikor tavasszal betértem utoljára, akkor is rágyújtottam, oszt’ a füle botját se mozgatta senki. — Igen, de azóta átalakították a helyiségeket, és füstmentes lett a presszó. Se most, se szombaton nem lehet idebenn dohányozni. Ha nagyon szeretné, tessék kifáradni az udvarra, — zárta le a vitát a pincérnő. Mint kiderült, a községben sokan panaszolták, hogy a presszóban hovatovább minden sütemény egyfajta cigarettafüstös mellékízzel „örvendezteti” meg a vásárlókat. A tiltás bevezetése után az első hónapi csökkenést követően folyamatosan emelkedett a forgalom, nőtt a betérők száma. Talán érdemes megjegyezni: jelenleg a megye területén a kunhegyesin kívül nyolc áfészüzemelteté- sű presszó, vendéglátóegység akad, ahol a cigarettát legfeljebb csak mutogatni lehet, szívni nem. Jó, jó, mondhatja erre az olvasó: miért van erre a szigorra szükség? Ennyire katasztrofális a helyzet, hogy a dohányzókat hovatovább a presszókból, meg az éttermekből is kitiltják? Ha nem is katasztrofális, de elgondolkoztató az az ön- és környezetrombolás, amelyet napjainkban a dohányzással végzünk. A legújabb adatok szerint Magyarországon 4 millió ember dohányzik. A világban ezzel a teljesítménynyel a negyedik helyen állunk. Európában viszont másodikok vagyunk. Kétes értékű a dobogós hely, hiszen ez a négymillió magyar évente 27 milliárd szál cigarettát szív el. Irtózatosan nagy mennyiség, ami sok pénzbe kerül, és sajnos ennek a füstös szenvedélynek rengetegen zárt helyiségekben hódolnak. Ez nemcsak tapintatlanság. de alaposan károsítja azok egészségét is, akik csak nézői ennek a szenvedélynek. Úgy tűnik, propaganda ide, propaganda oda, a nikotinéhség divatja már sok esetben fiatal korban kezdődik. Döbbenetes adatok, de frissek: napjainkban a 11—14 év közöttiek 15 százaléka, a gimnazisták 27—37 százaléka, a szakközépiskolások 38—44 százaléka, a szakmunkástanulók 49—58 százaléka, az egyetemisták 54 százaléka rendszeres dohányos! Sőt! Akik majd egészségünk őrei lesznek, a leendő orvostanhallgatók között is, 34 százalékos a cigarettázók aránya. A szakemberek világszerte egyetértenek azzal, hogy a fiúknál a „bandázó kor”, a 12. év a kritikus esztendő. Ekkor szívesen vannak egymás társaságában, ahol a nagy beszélgetések, vihánco- lások közepette egy-egy eldugott helyen, erdőben, elő-elő- kerülnek a zsebből a cigarettáik. — Hetedikben kezdtem — sorolja egy 14 éves városi fiú. — Tanítás után hatan- nyolcan összejöttünk, leültünk egy-egy parkba. Körülnéztünk jön-e ismerős, azután elővettük a cigit. Az elsőtől rosszul lettem, a második meg a harmadik se ízlett, de a többiek bíztattak. Nem volt visszaút, ma 2—5 szál az néhány fülest, ha elkapnak, adagom, hol itt, hol ott szívom el lopva. Otthon kapok de leszokni úgy érzem, már nehezen fogok. — Engem is a srácok kínáltak először — vallotta be egy községben élő nyolcadikos. — Ügy kezdődött, hogy júliusban pecázni mentem a bátyámmal, ő 18 éves. Odajöttek a haverjai, és máris égett a Symphonia, mivel az a prolicigaretta. — Miért proli? — Olcsó, meg afféle nekünk való. Ezt olyan hévvel állítja, mintha ez a termék valóban a nyolcadikosoknak készült volna. Igaz, a kérdezettek egyöntetűen vallották: semmi haszon, jó nincs belőle, de mivel a legtöbb szülő otthon is dohányzik, nehezen tűnik fel, ha érződik a gyerekeken a kocabagózás szaga. — Az egyik tanárnő folyton szid bennünket — mondja egy lány —, de mi kilestük, hogy ő is bagózik. A tanáriban is, a presszóban is, sőt az utcán is láttuk már rágyújtani. És ő beszél... ? Valami igazság van a dologban, még akkor is, ha az ítélkező felnőtt nő, és reá azért más normák vonatkoznak, mint egy nyolcadikosra. A probléma gyökere az, hogy sajnos elég sok hasonló pedagógus, orvos akad, akikről — ha intelmeiket, a tetteikkel összevetjük —, önkéntelenül is a víz meg a bor közismert szólásmondása jut az ember eszébe. A füstölők száma — bármilyen szomorú leírni — a középfokú oktatási intézményekben meredeken növekszik. A tapasztalatok szerint 15—17 éves korban a hirtelen nagylánnyá serdült „hölgyek” is tömegesen csatlakoznak a bagósokhoz. Már a születés előtt is Vajon miért? Íme néhány válasz: mert anyu is dohányzik; nagylány lettem, és ez is hozzátartozik az emberhez; bejáró vagyok, korán kelek, hideg van reggelente, és ilyenkor jó, ha izzik a cigi; a többiek szoktattak rá; olyan felnőttes, ahogy az ember előhúzza a zsebből, rágyújt, fújja a füstöt; a barátnőim is szívják, én sem lehetek kivétel; nem tudok mit kezdeni a kezemmel, ez elfoglaltságot ad stb. stb. Az is tény viszont, aki húszéves koráig kevés cigarettát eregetett a levegőbe, az esetek többségében azután sem fog dohányozni. Noha iskoláinkban tilos a dohányzás, elgondolkoztató, hogy a gyerekek rendszerint tanítás után, csoportokba, — ahogy ők nevezik kisebb-nagyobb bandákba— verődve ízlelgetik, kóstolgatják a cigarettákat. Egy- egy eldugottabb kertben, utcaszakaszon, parkban vagy éppen a határban. Azaz szinteáltalánosítható: az unalom, a tétlenség viszi őket a dohányosok táborába. Hiszen aki tanul, rendszeresen sportol, szakkörökre jár, lefoglalja magát, kevesebb a lehetősége. hogy intenzív dohányossá váljék. Bár ez a veszély, hogy ni- kotinártalom, furcsa módon már az édesanyja hasában érintheti a születendő gyermeket. Bármennyire is elítélendő, de még a veszélyeztetett terhesek 20—25 százaléka is rendszeresen dohányzik. — Az első gyerekem is szép, egészséges lett, pedig amikor őt hordtam, vele is elszívtam a napi ötöt-hatot — íme egy karcagi kismama véleménye. — Nekem ne beszéljen senki ilyen, meg olyan ártalomról! A szomszédasszonyom is szívta, mégis egészséges kislánya született. Igaz, két és fél kilóval jött a világra, de ma már óvodás! — íme egy másik leendő, füstölő anyuka sommás ítélete minderről. * Sajnos, ezek az asszonyok megfeledkeznek az árnyoldalakról, pedig a veszély őket is fenyegeti. Nevezetesen az; a dohányzó terheseknél dupla a spontán vetélések, a koraszülések száma. Ezeknek az anyukáknak, ha esetleg időre is születik a gyerekük, kis súllyal érkezik a világra. Halálozási arányszámuk nagyobb, testmagasságuk, értelmi képességük hónapokat késhet. Persze a szánom-bánorn főleg akkor tölti be a dohányosok életét, ha kopogtat a baj, jelentkezik a panasz. Dr. Tarján Péter belgyógyász főorvos tényeket sorol. — A kövér emberek azért cigarettáznak, mert ez fogyaszt. Ez igaz, de közben a füst, a lerakodott melléktermékek tönkreteszik a léguta- kat, a tüdőt, sőt a szív koszorúér-betegségeinek egyik fő tényezőjeként mutathatók ki. Tíz évre visszamenőleg felmértük a szolnoki MAV- kórházban kezelt fiatal, infarktuson átesett férfiak és nők helyzetét, betegségkiváltó okait. Nem lepett meg, hogy egyetlen kivételével mindannyian legalább tíz éve, naponta egy doboz, vagy annál több cigarettát füstöltek el. Az is tudományosan megalapozott nézet, hogy a napi 20 cigaretta dupla infarktusveszéíyt jelent, és aki ennél is többet szív 24 óra alatt, ez a lehetőség* megnégyszereződhet nála. Nem lenne teljes a kép, ha a füstölőkről — közismert nevén a „tüdőkórház” — illetékesei nem mondanának véleményt. Dr. Kürti Sándor 32 év tapasztalatait gyűjtötte csokorba. — Alig hiszik el tizenéves korban, hogy a fiatalkori dohányzás hamarosan tüdőtáguláshoz vezet. Ehhez társul a hörghurut, ami a rendszeres cigarettázás miatt idültté válhat. A hozzánk került betegek több mint 90 százaléka aktív dohányos. Jellemző, 431 idült, hörghurutos páciensünk egy évben 10 ezer 881 ápolási napot vett igénybe. Az adatokat hallva az a szomorú, hogy mindezt túlnyomórészt a dohányzásnak köszönhetik. Nem beszélve arról, hogy évente az országban 250—300 új tüdőrákos beteget fedeznek fel. Ezek döntő többsége szintén dohányos. Adott a kérdés: nem lehet leszokni? A szakemberek szerint igen: de csak radikálisan, máról, holnapra. Mindössze erős akarat kell hozzá, mert az igaz, az első néhány nap pokoli nehéz. Leghatásosabb a gyors döntés Tízévesen én is szívtam, de akkor szülői ráhatásra abbahagytam. Pedig csak annyi történt, apám amikor elkapott, verés helyett papírt, ceruzát vett elő, és kiszámoltuk; ha napi egy dobozzal füstölök el, néhány évtized múltán levegőbe fújom egy kisebb ház vagy kocsi árát. Ez hatott, nem szívtam tovább, igaz, kocsim ma sincs, gazdagabb se vagyok az átlagnál. Viszont nem kráko- gok, köhögök, és a hátarp se fáj. Bár ahhoz, hogy ebbéli állapotomban millió hasonló társaimmal együtt megmaradhassunk, a dohányosok tapintata, figyelmessége is szükséges. Tévedés ne essék, nem bántani akarom őket, alaposan megteszi ezt helyettem az évi 27 milliárd szál cigaretta. D. Szabó Miklós A közelmúltban befejeződött a megyeszék helyen a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, valamint a Pelikán Szálló közö tti tér rendezése
