Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-11 / 213. szám

1982. SZEPTEMBER 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bővítik - a Jász Múzeum Az önzetlen társadalmi munka nem hiányzik de mikor? A jászberényi Jász Múze­um öreg épülete tulajdon­képpen már megnyitása első éveiben szűknek bizonyult á tájegység gazdag régészeti, művészeti anyagának befo­gadására, a tárgyi és szelle­mi néprajz összegyűjtött és feltárt kincseinek elhelyezé­sére. Az utóbbi évtizedek to­vább élezték a helyzetet: mi­nél több a kiállításra érde­mes anyag, annál nagyobb raktárhelyiségre van szük­ség, s elvileg eljuthatott vol­na a Jász Múzeum is addig — amire' máshol már volt példa —, hogy a gazdag le­letanyag raktárként foglalja el a múzeum egész területét, így kiállítások tartására al­kalmatlanná vált. A Jász Múzeum szerencsére a Szelei úti volt tanyai iskola birtok­bavételével segített raktár- gondjain, de a kiállítóhelyi­ségek szűkösségét még nem sikerült megszüntetni. Azaz hogy majdnem, hiszen a vá­ros vezetői már régen tisz­tában vannak azzal, hogy az érdemi tudományos munka és közművelődés érdekében a múzeum hajlékát bővíteni kell. Erre meg is van a le­hetőség, mert a jelenlegi mú­zeumépület mögötti szerény, ám felújítható házacskát — ez párhuzamos a régi épü­lettel — megkapta a Jász Múzeum. A városi tanács vb költségvetési üzeme 1980 te­lén vállalta — mondván, úgy sincs más munka — a mú­zeum bővítését, az új szer­zemény átalakítását. A mun­ka első . ütemében a múzeum hátsó traktusának utca; ré­szén ki is alakítottak már két szerény, ám a céloknak, tökéletesen megfelelő kiállí­tótermet időszaki kiállítások, ismeretterjesztő előadások stb. rendezésére. önzetlen társadalmi mun­kában elkészültek azi új köz- művelődési épületkomple­xum műszaki tervei. A jól végiggondolt tervek szerint a régi és az új épület közé egy üvegezett előcsarnokféle épülne — ruhatár, mosdó stb. —, amelyből balra men- vén az új szárnyban levő idő­szakos kiállításokat, a Szé­kely Mihály emlékszobát, az ipartörténeti tárlatot stb—t találná az érdeklődő, jobbra tartván pedig a régi, állan­dó kiállításokat lehetne meg­nézni. A két épületszárny to­vábbi részei között pedig — kb. tíz méterszer húszméte­res területen — közművelő­dési célokra — színházi ka­maraelőadások, pódiumestek, hangversenyek — alkalmas múzeumudvart alakít ki a terv. Bármilyen régiek is a pár­huzamosan fekvő épületek, akármilyen szerények is az adottságaik, kétségtelen, hogy a megye egyik legprak­tikusabb múzeumi-közműve­lődési intézményét lehetne itt viszonylag kis rpunkával felépíteni. De miért a fel­tételes mód ? Azért, mert a munka első fázisát elvégző városi költségvetési üzem ta­valy megszűnt, illetve bele­olvadt a helyi városgazdál­kodási vállalatba. Ez utóbbi vállalat viszont hosszas hall- * gatás és magyarázkodás után közölte a Jász Múzeum igaz­gatójával, hogy az idén már hozzá sem tudnak fogni a munkához — talán majd jö­vőre. A Jász Múzeum bőví­tése tehát „szünetel”. Hiába van meg az építkezésre a pénz, a „köszönöm szépen”- ért készült teljes műszaki dokumentáció, a város dol­A két épület közé egy összekötő előcsarnok féle épülne, amelynek az utcáról lenne a bejárata ■­Az ideális múzeumudvar egyelőre még csak lehetőség,- elhagyott építkezési anyagokkal gozói által felajánlott kor­látlan társadalmi munka, az építkezés folytatására még várni kell. Talán méltánytalan lenne firtatni, hogy a jogelőd vál­lalat ígéreteit mennyiben kö­teles teljesíteni a jogutód, hiszen úgy gondoljuk, egy a szoba a kemencével. Azon viszont érdemes lenne a szakembereknek gondolkod­niuk, hogy az átalakítás megkezdéséhez nélkülözhe­tetlen munkát néhány jó kő­műves hány hét alatt tudná elvégezni, netán még az ősz­szel, hogy a télen már a belső munkákkal haladhas­sanak. Ügy véljük, a kocsit akkor kell húzni, amikor vannak segítők, akik tolják. Márpedig a város üzemeiben dolgozó szocialista brigádok lelkesedését kár lenne mi­előbb nem gyümölcsöztetni a tudomány, a közművelődés javára. — ti — Emlékeink és hazafiságunk A kisvárosi művelődési ház klubjában vegyesen jöttünk össze arra a beszélgetésre, amelynek témája: mit jelenít az, hogy magyarok vagyunk? Itt van­nak a helybéli üzem fiatal és idősebb munkásai, tsz- beli dolgozók, a gimnázium néhány tanára és felsőbb osztályos diákja, két-három orvos és mérnök, s a szom­szédos nagyváros egyetemis­tái közül páran. Előadás nem hangzott el, bevezetőt sem mondott senki — sza­badon folyt a szó a témával kapcsolatos hétköznapi dol­gokról „tudományosabb és emellkedettebb’ régiókban is. Beszélgetésünk kezdetén előttünk üresek voltak az asztalok, azután könyveket hoztak ■ át a könyvtárból, hogy ne csak emlékezetből, hanem pontosan idézzünk történeti, nyelvészeti, zenei, régészeti, műemléki, irodal­mi szövegrészeket. Hamaro­san tetemes könyvhalmazuk magasodtak annak bizonysá­gául: mily sok ismeretanyag létezik magyarságunkról, hányféle oldalról közeledhe­tünk e témához. De egy — még Oly hosz- szúra is nyúló — beszélge­tés során nem lehet minden­ről méltó komolysággal szót ejteni, vitázni. Ezért közös megegyezéssel Kissé jobban elmélyedtünk népünk tárgyi és nyelvi emlékeinek tagla­lásában; ezen emlékek őr­zése miiként formálja a ma élő generációk gondolatvi­lágát, és milyen örökséget hagyhatunk az utánunk jö­vőknek. A helyi múzeum vezetője azt mondta: „Ez a város és környéke gazdagon sze­gény * műemlékekDen”. Az­után sorolta, hogyan pusztul a múlt század közepén épült neves építész tervezte ma­lom, egy római korból szár­mazó hídmaradvány; mily sok látogatója van az utolsó pillanatban megmentett szé­pen restaurált több száz­éves kovács- és bognármű­helynek; a város egyik ék­köve a helyreállított XIII. századi kiskápolna; hány műemlékértékű, évszázados -----------------1__________________£_ h ázat tüntettek el vétkes könnyelműséggel a múlt év­tizedek építkezései során. Beszélgetésünk közben Kölcseyt idéztük. Ö írta 1826-ban Mohács című esz- széjében: „Őseitek parányi fészkeket raktanaik? Szedjé­tek össze a romokat, s te­gyetek belőle mély alapot jövendő nagyságának”. Köl­csey intelme nekünk is szól: jelen és jövendő alapja múl-, tunk értékeinek megmenté­sek becsülése. Ha tovább olvassuk Köl­cseyt, rádöbbenünk, hogy kerek másfél századdal ez­előtti sorai honismereti, nemzeti emlékeinket megvé­dő törekvéseink mai prog­ramjának pontos megfogal­mazása. „Minden kő, régi tettek helyén emelve; min­den bokor, régi jámbor fe­lett plántálva; minden dal, régi hősről énekelve; min­den történetvizsgálat, régi századoknak szentelve; meg­annyi lépcső a jelenkorban magasabbra emelkedhetni; érzelmeiteknek, gondolatai­toknak, s tetteiteknek több terjedelmet, tartalmat és célrahatást szerezni...” Ebben a szellemben gon­dolkodunk és cselekszünk, amikor óvjuk, ápoljuk iga­zi emlékeinket; amikor tár­sadalmi erőket, mozgalma­kat szervezünk műemlékeink védelmére, történelmünk eseményeinek ismertetésére és tanulságaink ébrentartá­sára. Valamennyien egyetértett tünk e sommás fogalmazás­ban. A könyvhalmok tetejére kerülitek hazánk szép tá­jait, értékes épületeit be­mutató könyvek; azután Ily- lyés Gyula nemrég újra meg­jelent Hi a magyar? című kis remekműve; és a Hon­ismeret című népfront-folyó­irat régebbi meg újabb szá­mai. És ekkor parázslóit föl egy újabb vita, amelyet úgy ne­vezhetnénk: a könyv és a valóság. Mert nézzük pél­dául Illyés könyvét. Több, mint negyven éve mily szép­tar talmasan, mindenki szá­mára érthetően fogalmazott hazafiságról, magyarságtu­datról, múltunk lismereté­André Zsuzsanna keze nyomán virágcsodák születnek Bagi Sándor és André Zsu­zsanna Jászárokszálláson él és dolgozik. Mintegy 17 éve birtokosai a népi iparművész címnek, s munkáik már min­den kontinensre eljutottak. Kezdetben szarufaragással foglalkoztak, különböző dísz­tárgyakat, kürtöket, kazettá­kat készítettek, később át­tértek a faragott fa ajándék- tárgyakra. Néhány éve is­mét váltottak, ezúttal a ke­rámiával próbálkoztak. A múlt században elsorvadt bélapátfalvi kerámiaműhe­lyek nyomán elindulva pró­bálták meg a festett finom kerámiák előállítását, őrizve a bélapátfalvi edények for­ma- és díszítésvilágát. Az év eleje óta együttmű­ködnek a helyi KossuthTsz- szel. A szövetkezet vezetői lehetőséget — s mi több üz­letet látnak —a két iparmű­vész alkalmazásában. Bagiék néhány munkája — kerá­miák és festett népi bútorok jelenleg egy salzburgi kiállí­táson szerepelnek. Kerámiák, festett bútorok Kerámiáik között vázák, butellák, poharak, italoskészletek szere­pelnek A salzburgi kiállításon is szerepelnek díszes festett fűszertartók, tálasok is (TKL) ről; soha nem feledhető, s mindig gyarapítandó népi­nemzeti kincseinkről; érté­kes emberi tulajdonságaink­ról. amelyek együttesein mind jelenünk és jövőnk legmélyebb alapjai. Megóv­nak bennünket a buta, el­vakult nacionalizmustól, az üresen kongó álmagyanko- dástól, ’ a talajtalan sehova- tartozás kiábrándító órze- lemszegénységétől. De mennyire vertek ta­nyát a nemes gondolatok a mi és kartársaink fejében; mily mélységűek a hazához, a szülőföldhöz, a lakóhely­hez kötődő érzelmek? Csak abban állapodhatunk meg, hogy a mérce nem olyan egyszerű, mint a hosszúság, vagy a súlyimértgk. Sokkal összetettebb és bonyolultabb. Ám cselekedeteink és ma­gatartásunk kifejezői gon­dolat- és érzelemválágunk- nak. Itt következett beszélge- tésüriknek az az órája, ami­kor. oly sok biztató jelről, reménykeltő kezdeménye­zésről tudtunk szót váltani. Közülük érdemes sorolni a legsikeresebbeket. A Hazafias Népfront leg­utóbbi két évtizedben meg­rendezett valamennyi kong­resszusán .méltó fontosság­gal szerepelt' a honismeret, a hazafiság gondolata. És nemcsak maga a gondolat, hanem az ügy érdekében el­végzendő mindennapi (fel­adatok meghatározása, az intézményeik és az egyes emberek tennivalói is. A mozgalom állandó folyóirata a Honismeret sokezres pél­dányban megjelenő népsze­rű kiadvány. A népfrointibi- zattsiágok többféle, azonos szándékú és egy célra -törő akciót kezdeményeztek és tartanak ébren. Az ipartör­téneti emlékek gyűjtése és megőrzése; a helytörténeti tárgyak felkutatásai, rend­szerezése, krónikák írása; a „Tájak — korok múzeu­mok” elnevezésű akció; a népművészet és népi ipar­művészet hagyományainak, értékeinek újraélesztése; a földrajzi helynevek megörö­kítése; a régészeti kutatá­sok segítésére szervezett tár- saaalmimun'ka-sorozatoik; a műemlékvédelmet milliár- dokkal gazdagító önzetlen munkavállalások — mind- mind kifejezői egy örvende­tesen javuló és jövőbe te­kintő egyéni és társadalmi gondolkodásmódnak. Az időről időre rendsze­resen sorra kerülő országos honismereti konferenciák és nyári akadémiák, a tájan- kénti tanácskozások, a mű­velődési hazákban és isko­lákban szorgoskodó szakkö­rök — megannyi nélkülöz­hetetlen fórumai a hazafi­ság, a magyarságtudat fej­lesztésének, a nemzeti emlé­keik megőrzésének. Most megint olyan témához értünk, amelynél szívesen időztünk hosszabban. A történelem, a régi korok ismerete, a múltból levonható tanulság, a természet, az emberi kör­nyezet épített tárgyainak is­merete nem komor, kötelező stúdium. Szemet-lelket gyö­nyörködtető egy régi épület boltíves maradványa, a padlókövezet kockáinak il­lesztése, a dédapáink kezé­ben fényesre csiszolódott szerszámnyél; és élvezetes olvasmányok a múltunkat, nemzeti értékeinket feltáró könyvek. Ha mindezek iránt általános érdeklődést kel­tünk, ha történelmünk la- nfflságaiból helyes következ­tetésekre jutunk, akkor na­gyobb emberi melegséggel rendezkedhetünk be most, és mélyebb alapokat raikna- tunik ijövőnknek. Beszélgetésünket azzal zártuk: a sokféle kezdemé­nyezés elindított egy már társadalmi méretű folyama­tot, amelynek további tere- bélyesedése gazdag tarta­lommal töltheti meg nem­zeti létünket, kisebb és na­gyobb emberi közösségein­ket. Horváth László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents