Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-04 / 207. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. SZEPTEMBER 4. ( Kommen* I tárunk I Újabb zsákutca kinek netán olyan illúziója lett volna, hogy a bejrúti har­cok megszűntével el­csitul a Közel-Kelet körüli viták heve, az bizony alapo­san tévedett. Nem keltett meglepetést, hogy az Egye­sült Államok a palesztinok távozásával egyidőben újabb javaslatokkal állt elő. S az sem lepte meg az amerikai kormányzatot, hogy Reagan elnök legfrissebb kezdemé­nyezése — noha abban vaj­mi kevés a vadonatúj elem — ismét1 fölszította a polé­mia lángját. Ügy tűnik, s ez több mér­sékelt állásfoglalásból kiol­vasható, hogy a Camp Da- vid-i különalkun alapuló washingtoni elképzelések legfőbb hibája megintcsak a palesztinok alapvető jogai­nak semmibevétele. Maga a PFSZ — az első reagálások legalábbis erről tanúskodnak — még nem alakított ki egységes véleményt. Kaddu- mi, a PFSZ politikai osztá­lyának vezetője például he­lyeselte, hogy az USA nem ismerte el Izrael szuvereni­tását a megszállt területek fölött és követelte: ne léte­sítsenek ott új településeket. Ezzel szemben az egyik pa­lesztin szervezet Damasz- kuszban elutasította a Rea- gan-tervet. A Tuniszban sorra kerülő PFSZ VB-ülésen alighanem heves vita várható, s kérdé­ses, sikerül-e egységes ál­láspontot kialakítani. Annál is inkább, mert Washington továbbra sem hajlandó elfo­gadni a palesztinoknak azt a jogát, hogy — összhang­ban az ENSZ döntésével — önálló államot alapítsanak. Ami az izraeii véleménye­ket illeti, Begin egyenesen árulónak minősítette minden olyan honfitársát, aki elfo­gadja az USA javaslatait. Tel Aviv fölháborodttan visszautasította Reagan el­képzeléseinek többségét, ami veszélyes következményekkel járhat. Izrael ugyanis kato­nai sikerein fölbátorodva a jelenleginél is veszélyesebb helyzetet teremthet a Kö­zel-Keleten, hogy kierősza­kolja a számára legkedve­zőbb status quo támogatását Reagan részéről. Nyugat-Európa több poli­tikusa nem titkolja aggodal­mát a makacs izraeli állás­pont miatt. Pym brit kül­ügyminiszter szerint rendkí­vül sajnálatos, ahogyan Izra­el e „nagyszabású kezdemé­nyezésre” reagált. Más kér­dés, hogy az izraeli ellenzék körében kedvező fogadtatás­ra találtak Reagan javasla­tai. Az arab országok óvatos fogalmazásából az érződik, hogy elősorban a palesztinok véleményétől teszik függővé a maguk álláspontját. Egyip­tomban a sajtó nagy figyelmet szentelt a washingtoni el­képzeléseknek, s „az ameri­kaiak közel-keleti politikája jelentős fordulatának” mi­nősítette Reagan tervét. A leghatározottab elutasí­tást eddig Szíria jelentette be. Damaszkusz mindenek­előtt arra hivatkozott, hogy Reagan újnak mondott ren­dezési javaslata nem más, mint a Camp David-i meg­állapodások fölújítása. int a washingtoni elképzelések vissz­hangjából is kitű­nik, arra lehet számítani, hogy a ter­vekről tovább gyűrűzik a vi­ta. Bármiként is alakuljanak az álláspontok, ’ egy dolog máris bizonyos: a palesztin önrendelkezés elutasítása, az önálló államalapítás jo­gának kétségbe vonasa nem könnyíti, ellenkezőleg, to­vább bonyolítja a tartós kö­zel-keleti rendezés kilátásait. Kiút helyett Reagan ter>’e alighanem újabb zsákutca. Gyapai Dénes Arafat, a Palesztinái iFelszabadítási Szervezet vezetője befe­jezte athéni tárgyalásait és tovább utazik Tuniszba, hogy részt vegyen a szervezet Végrehajtó Bizottságának ülésén (Telefotó — KS) EGK kontra USA „Veszélyes szint” Az Európai Gazdasági Kö­zösség (EGK) és az USA^ gazdasági kereskedelmi kap-* csolatait átható feszültségek „veszélyes szintet” értek el — jelentette ki Gaston Thorn, az európai közösségek bizottságának — az EGK vezető testületének — elnö­ke. Thorn szavai az ausztriai alpbachi fórumon hangzottak el, amelyen részt vett John Block amerikai mezőgazda- sági miniszter is. A brüsszeli bizottság el­nöke kijelentette, hogy a nyugat-európai—szibériai gázvezeték ügyében kibonta­kozott vita „olyan pontot ért el, ahol már minden fe­let veszélyeztet a dolgok szabad folyása. Ezért javasolta a kelet­nyugati kereskedelem kér­déseinek egészéről folytatott megbeszélések újrakezdését. „Szilárd meggyőződésem, hogy felszámolhatjuk ezt a konfliktust. Brüsszelben mi készek vagyunk arra, hogy az év végéig gyakorlati dön­tésekre jussunk az EGK és kijelentette: biztos benne, hogy az Egyesült Államok „épp oly mdhon szeretne végetvetni” a Szibéria — Nyugat-Európa gázvezeték építése körül kialakult vi­szálynak — >,a családon be­lüli veszekedésnek” —, mint Nagy-Bnitammia. Fran­cis Pym ugyanakkor annak a reményének adott hangot, hogy az érdekelt négy nyu­gat-európai ország — Nagy- Britanmia, Franciaország, az NSZK és Olaszország — póntiéki londoni egyeztető tanácskozását a jövő héten az amerikaiakkal folytátan- dó tárgyalások követik — esetleg miniszteri szinten. Pym jelezte, hogy kor­az USA közötti folyamatos és átfogó konzultációkról” — hangoztatta. Thorn visszautasította az EGK protekcionizmusára vonatkozó amerikai vádakat. Hangsúlyozta, hogy a „tí­zekének az USA-val és Ja­pánnal szembeni kereske­delmi deficitje 68 milliárd dollárra nőtt az utóbbi 5 évben. Ugyancsak elutasította a Közös Piac mezőgazdasági politikája elleni amerikai tá­madásokat. Utalt arra, hogy az EGK tagországai négy- szer-ötször több mezőgazda- sági terméket importálnak az USA-ból, mint amennyit oda exportálnak, és a kö­zösség teljes mezőgazdasági kereskedelmének deficit­je 1980-ban 29 mil­liárd dollárt ért el. Felkérte az Egyesült Ál­lamokat, hogy legyen ob­jektívabb és megértőbb, mert „az EGK mezőgazdasági po­litikája elleni szüntelen tá­madások semmire sem szol­gálnak”. máiny.a egységet akar. Éspe­dig nemcsak a gázvezeték- ügyben, hanem a mélyeb­ben fekvő problémák — ezek közül megnevezte a lengyel helyzetet, a Szovjet­unióhoz való viszonyít — kezelésében is. Nyomatéko­san szólt arról, hogy egy­ezségre csak úgy llehet jut­ni, ha a felek tárgyalóasz­talhoz ülnék; ez egyszers­mind bunkóit bírálata volt a Reagan-ikormányzait álltai előnyben részesített diktá­tum-poll tikáj ának. Pym leszögezte: Nagy­Britannia mindenképpen óleget ttesz a Szovjetunióval kötött szerződéseknek, le­szállítja az ameriiKBáak ál­tal letiltott turbinákat. Lemondott a dán kormány Tegnap délelőtt benyúj­totta lemondását Anker Jor­gensen dán mdmisziterelinäk nyolc hónapja hivatalban levő kisebbségi szociálde­mokrata ikaibdnetje. A Jörgensem-kabinet az­ért kényszerült távozásra, ment a parlament inam fo­gadta el Dánia egyre nö­vekvő kereskedelmi mér­leghiányának enyhítésére és deficites x költségvetésének mérséklésére irányuló rend­kívüli gazdasági programját. Jorgensen és pártja úgy döntött, hogy a távozó mi­niszterelnök nem tesz ja­vaslatot utód személyére. Margit királynő péntek dél­után fogadta a parlament nyolc ellenzéki pártjának képviselőit és a velük foly­tatott megbeszélés után ne­vezik kd az új kormány megalakítására hívatott sze­mélyt. Lengyelország Letartóztatták a„KOR” több vezetőjét A lengyel katonai főügyész utasítására letartóztatták Jacek Kuront és a „KOR” ne­vű ellenforradalmi szervezet másik három vezetőjét: Adam Michniket, Jan Lityns- kit és Henryk Wujecet. Egyben megkezdődött elle­nük az eljárás azzal a vád­dal, hogy a Lengyel Nép- köztársaság társadalmi rend­szerének erőszakkal történő megdöntésére tettek kísérle­tet. Mindezt Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője közölte tegnap este sajtóér­tekezletén. Mint mondotta, az intézkedésről a Nemzeti Meg­mentés Tanácsának szerdai ülése nyomán döntöttek. A kormány értékelése sze­rint az augusztus 31-i za­vargások méretei, a munká­sok távolmaradása azt bizo­nyítja, hogy a politikai el­lenfél elvesztette a társada­lom széles köreinek támoga­tását. A vezetés mindent megtesz az olyan emberek megnyeréséért, akik koráb­ban a „Szolidaritást” támo­gatták, de ma már — bár még ingadoznak — az álla­mi vezetéshez állnak köze­lebb. Az ifjúság egy része tu­dati válságban van, sok fia­tal rosszul értelmezi a veze­tés jószándékát. Ennek meg­felelően — közölte a szóvi­vő — a kormány programot dolgozott ki a fiatalok ál­lampolgári tudatának for­málására. Kérdésekre válaszolva a szóvivő elmondta, hogy a keddi zavargások alatt '• őri­zetbe vett 4050 személy kö­zül eddig 1862 ügyében jár­tak el a szabálysértési bíró­ságok. Túlnyomó többségüket pénzbüntetésre ítélték. Nagy-Britannia leszállítja a turbinákat A brit külügyminiszter BONN A nyugatnémet közvéle­mény számára elviselhetetle­nek a szociálliberális koalí­ció sorsával kapcsolatos, na­ponta napvilágot látó talál­gatások, ezeknek haladékta­lanul véget kell vetni és visz- sza kell térni a normális, tar­talmas politikához, munká­hoz — szögezte le Wolfgang Mischnick, az FDP parlamen­ti pártcsoportjának elnöke a Westfälische Nachrichten­ben megjelenő cikkében. WASHINGTON Az Egyesült Államokban, a Nevadai sivatagban újabb földalatti kísérleti atomrob­bantást hajtottak végre — jelentette be a washingtoni energiaügyi minisztérium. Az idén ez volt a 12. bejelentett kísérleti atomrobbantás az Egyesült Államokban, a töl­tet robbanóereje 20 kilotonna volt. BÉCS Dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök hét­főn négynapos hivatalos lá­togatásra a Német Szövetsé­gi Köztársaságba utazik. Az osztrák államfőt elkíséri Willibald Pahr külügy- és Josef Staribacher kereske­delmi és ipari miniszter. HELSINKI Finnországi hivatalos láto­gatásának befejeztével teg­nap Helsinkiből hazautazott Pavel Kutahov főmarsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterhelyettese, a légierő főparancsnoka. A szovjet ka­tonai vezetőt fogadta Mauno Koivisto köztársasági elnök is. ÜJ-DELHI Eddig több mint 30 millió embert sújtottak a heves monszunesőzések következté­ben fellépő áradások India négy északi és keleti államá­ban. Egybehangzó jelentések szerint emberemlékezet óta nem volt a mostanihoz fog­ható árvíz ebben a körzetben, amely eddig 160 személy ha­lálát okozta és több száz te­lepülést teljesen elmosott a föld színéről. TOKIÓ Az ellenzéki pártok és a polgári sajtó egyre élesebbé váló bírálatának nyomán tegnap Szuzuki Zenko japán miniszterelnök is állást fog­lalt a japán—amerikai ka­tonai együttműködés kérdé­sében. Újságírók előtt első­sorban azt hangoztatta, hogy Tokió — az úgynevezett biz­tonsági konzultatív testület Honoluluban tartott üléssza­kán — nem vállalt konkrét kötelezettséget egyetlen ame­rikai követelés teljesítésére sem. Hétfőn temetik Wladyslaw Gomulkát Szeptember 6-án, hétfőn temetik el Varsóban Wla­dyslaw Gomiultkát — közöl­te a LEMP KB Politikai Bi­zottsága. A lengyel és a nemzetközi , munkásmozga­lom kiemelkedő alakjának, a LEMP KB egykori első tit­kárának holttestét vasárnap a Szejm oszlopcsarnokba» ravatalozzák fel. A teme­tésre hétfőn délután ke­rül sor. A gyászünnepségre tizenöt tagú bizottság ala­kult a legfelsőbb párt- és állami vezetőkből és az if­júsági szervezetek vezetői­ből. Cnrriere della Sera Spadolini számára az idő sem szövetséges Az új olasz kormány hiva­talosan is megkezdte tevé­kenységét, miután a válto­zatlan összetételű kabinet 357:247 arányban bizalmat kapott a képviselőházban. A szenátus tegnap folytatta a kormány programjáról el­kezdett vitát és ma kerül sor a bizalmi szavazásra. Képviselőházi beszédében Spadolini miniszterelnök el­ismerte, hogy a Nyugat-Eu- rópát sújtó gazdasági válság „nehéz útra kényszeríti Olaszországot — de Itáliá­nak nincs alternatívája”. Carlo Donat-Cattin ke­reszténydemokrata szenátor a vitában kijelentette: itt az ideje, hogy a kormány a teljes igazságot közölje a köll'ségvetés i deficitről; egyetlen kormány sem val­lott o^yan látványos kudar­cot pénzügyi politikájával, mint az „új” kabinet elődje az 50 ezer milliárd líra hi­ánnyal. A kijelentés bármelyik el­lenzék; szenátor szájából is elhangozhatott volna. A Corriere della Sera sze­rint a kabinet még az időt sem tekintheti szövetségesé­nek: a szakszervezetek már sürgetik a drágasági pótlék­ról és a bérekről folyó, el­húzódó viták lezárását. Fausto Vigevani, a CGIL titkára, szerint „nagy mér­kőzésre van kilátás”“ mert különösen a munkanélküliség terén jelentősen romlott a helyzet az elmúlt hónapok során. Arab csúcs Egyiptom nélkül Néhány ,nappal a Marok­kóba összehívott arab csúcs­konferencia megkezdése előtt függőben lévő kérdés­nek látszik Egyiptom rész­vétele az arabközi fórumon. Kárnál Hasszán Alii kül­ügyminiszter egy tegnap Kairóban nyilvánosságra hozott interjúban kijelen­tette : amennyiben Egyip­tom meghívást kap a , csúcsértekezletre, ,.alaposan tanulmányozni fogja azt”. A Londonban megjelenő arab nyelvű A1 - Madz.sallla nak nyilatkozva hangoztatta, hogy országa az arab álla­mokkal való kapcsolatban „elvi alapokról indul ki és nem érzelmi megközelítés­ből, vagy gazdasági megfon­tolás okból”. Egyiptom Arab Liga-tag­ságát, mint ismeretes, az 1978-as (bagdadi arab csúcs­konferencián felfüggesztet­ték — Kairó elleni szank­cióiként a Camp David-i megállapodások miatt. E döntés megmásításálhoz — az Arab Liga alkotmánya értelmében — egyöntetű arabközi határozat szüksé­ges. A példátlan hevességű monszunesőzések következtében 250- en meghaltak, ezer ember eltűnt, és 12 millióan váltak haj­léktalanná három indiai államban (Telefotó — KS) Folytatja munkáját a Kínai KP kongresszusa Csoportokban tanácskoz­tak tegnap a Kínai Kom­munista Párt kongresszusi küldöttei. A csotporfüléséken a szerdán elhangzott két beszéd, Teng Hszdao-ping alelinök megnyitója és Hu Jao-paog központi referátu­ma volit a téma. A csoport- ülések „néhány napig” tar­tanak, s Pekingben arra számítanak, hogy legkésőbb b. jövő hét elején a XII. kongresszus teljes üléssel folytatja munkáját. A nyilvánosságra hozott beszámolók tanúsága szerint a 33 csoportban méltatták a két beszédben felvázolt, zömükben már régebbről ismeirtt, az ezredfordulóig szóló célokat’ a KKP KB 1978. decemberi, 3. plénu­mát, s az' azóta folytatott politikát. A nyitóbeszédhez hasonlóan, de az elismerést nem mindenütt egyformán mérve, méltatták az 1956-os VIII. és az 1945-ös VII. kongresszust.

Next

/
Thumbnails
Contents