Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
1982. SZEPTEMBER 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 350 éves a tartui Állami Tudományegyetem Látogatás a neves alma materben Az állami tudományegyetem főépülete Tartu központjában Az évadnyitó premierről Imádunk színházba járni Aki az Észt SZSZK-ban járt vagy jár mostanában, annak figyelmét nem kis büszkeséggel hívják fel a vendéglátók arra, hogy az észt szellemi fellegvárban, Tartuban szeptemberben jelentős jubileumra készül* ne!4- Háromszázat ven éves az állami tudományegyetem. A város központjában még e napokban is kívül-belül fiatalítják az öreg falakat. Nem is csoda, ha .tartui kalauzomat, Ants Kalli.kormot, a rektor tudományos helyettesét folyosólabirintusban maiteres iládák, festékes dobozok, állványerdő között találtam meg, hogy beszélgessünk a három és félszázad törtértetéről, az egyetem jelenéről, terveiről. — A tartui egyetemet 1632-ben alapították — kezdte Amts KaHikonm. — Ha a fejlődés történetét vizsgáljuk különböző szakaszokat lehet imankántan elkülöníteni. Alapításától a XVII. század közepéig megszakítás nélkül működött az egyetem, majd az akkoriban összecsapó történelmi indulatok és okok miatt megszüntették. Csak 1802-ben kezdődött benne újra az oktatás. Életében jelentős változást csak a Nagy Honvédő Háború hozott. Köztudomású, hogy a német fasisztáik az elsők között rohanták le Észtországot, s a város lakossága a hátországba menekült. 1944 novemberében azonban kezdett ismét talpraállmi az . intézmény. Tartut augusztusban szabadították feli, s november 17- én már megkezdődött a iriunka egyetemünkön. Most pedig jubileumra készülünk egy számunkra jeles esztendőben, melyben a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulóját is ünnepeljük. — Kérem, mutassa be az egyetemet. — Huszonhatféle szakon fogadjuk a jelentkezőket. Ám a teljesen specializált szakokon belül is van többféle választási lehetőség. Ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor a hozzánk jelentkezőknek .. mintegy szjázíéie választásra nyílik módja. Vannak szabadon választható foglalkozások, továbbképző kurzusok. is. Jelenleg hét és fél ezer a hallgatók száma, közülük kétezren esti-levelező tagozaton tanulnak. És még egy szemléletes adat: az egyetemen összesen 11 ezren dolgoznak, tanulnak. Közülük 300-an tudományos munkatársak. Sokan végeznek konkrét, a népgazdaság számára fontos kutató-fejlesztő tevékenységet, e munkatársak száma eléri a nyolcszázat. És körülbelül ugyanennyién oktatnak. — Jelentkezőket csak Észtországból fogadnak? — Természetesen nem. Épp a tanévzárás előtt készítettük el a statisztikát, ami azt mutatja, hogy harminckét nemzet-nemzetiség fiataljai — köztük magyarok is — tanulnák nálunk. A hallgatók nyolcvan százaléka észt, tizenöt százaléka orosz és a fennmaradó néhány százalékot azok alkotják, akik az egyéb országokból, köztársaságokból érkeznek. — Mi jellemzi leginkább a tudományegyetem munkáját? — Köztársaságunkan ez az egyetlen tudományegyetem. Az élet támasztotta igények alapján a különböző tudományágak határ- mezsgyéin alakultak ki a szakok. Ez a helyzet jogosít tél arra, hogy Észtország pedagógai és tudományos központjának valljuk magunkat. Orvosokat, bölcsészeket, jogászokat és sportorvosokat képezünk elsősorban, akik a Szovjetunió különböző területein — a visz- szajelzések alapján — eredményesen végzik munkájukat. 1978-ban egyetemünket is besorolták a Szovjetunió kiemelt felsőoktatási intézményei közé. Hogy ennek jelentőségét érzékeltessem, elmondom: jelenleg 870 ilyen' intézmény létezik. Az említett kiemelt oktatóbázisok közül a tantuihoz hasonló módon csak ötvennyolc foglalkozik tudományos kutatómunkával. E műhelyek közötti szocialista versenymozgalomban a tartui egyetem a harmadik helyet szerezte meg. Bizonyított tény, hogy az észt és a magyar nyelv egyaránt a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik. Rokonságra vonatkozó kutatások központja is egyedül a mi egyetemünk. A nyelvészeti konferenciák, eszmecserék szervezője és bonyolítója szintén a tartui egyetem, bár elismeréssel jegyzem meg. hogy a Tal- linnban dolgozó nyelvészeknek is komoly érdemeik vannak. Jó a kapcsolatunk a hasonló profilú magyar felsőoktatási intézményekkel. Az említett konferenciákon rendszeresen találkozunk a téma jeles magyar képviselőivel. — Ünneplés tehát a jubileum alkalmából, ám az élet azután sem áll meg. Beszélne a tervekről is? — Az egész szovjet népgazdaságban — így az egyetemünkön is — a jövőben az extenzív fejlődésről az intenzív fejlesztésre térünk át. Ennek az elvnek kell érvényesülnie a tudomány területén is. A jövőben az a legfontosabb, hogy erőinket az ország számára fontos, kiemelt témákra összpontosítsuk* E célból már kidolgozták azokat a komplex célprogramokat, amelyek a mi tennivalónkat is meghatározzák. Az egyetem már most három jelentős programiban vesz részt, és az új tanévben kapcsolódunk be még másik kettőbe. Ennek súlyát érzékelteti az is, hogy az Észt Tudományos Akadémia összesen nyolc ilyen célprogramban van érdekelve. Röviden szólva az ezredfordulóig előre látjuk munkánk legfontosabb és meghatározó elemeit. Ami a konkrét pedagógiai munkát illeti, nekem úgy tűnik, itt is jelentős változások elé nézünk. A jövőben bizonyos szakemberekre az eddiginél sokkal nagyobb szükség lesz, ez értelemszerűen maga után vonja erőink átcsoportosításának szükségességét. Ez a folyamat most a szovjet oktatás valamennyi ágában végigvonul. Üj tudományágak születtek, ezért szükség van a jól képzett, speciális tudással felvértezett szakemberekre és kutatókra. — Milyen tárgyi eszközökkel gazdagodott az egyetem az elmúlt években, mit kapott, mit kap a születésnapra? — Elsőként a sportlétesítményeket említem, az építők azt ígérték, hogy szeptemberben átadják. A fizikai tanszék is új épülettel gazdagodik, bővítettük a medicinái laboratóriumokat, ön is észrevehette, hogy itt Tartu központjában igen zsúfoltan élünk. Elég, ha áttekint az utca másik oldalára, ahol a kémikusok tanszékét látja. Szinte sikátorok közé szorult az épület, az egyetem magja. FejleszEmlékjelvény a jubileum alkalmából tésre, korszerűsítésre szükség van és épp ez a helyzet indokolja, hogy a külvárosban építkezünk, ahol még van hely. Igaz, majdnem elfelejtettem, nem messze tőlünk, itt a központban nemrégiben adtuk át a korszerű könyvtárat. Érdemes megnézni! Egy azonban bizonyos, nemcsak most, a jubileum alkalmából, hanem az elkövetkező ötéves tervek ideje alatt is a legfontosabb célunk: építeni, építeni. Hiszen a korszerű világ korszerű oktatást, jól felszerelt laboratóriumokat, alkotni képes embereket kíván, akik a technika rohamos fejlődésével lépést tudnak tartani. Ennyit tudtam meg Ants Kallikormtól, a rektor tudományos helyettesétől, s mivel figyelmembe ajánlotta könyvtárukat, nem mulasztottam el meglátogatni azt sem. Tekintsünk be ebbe az igazán korszerű könyvbirodalomba, amelyet 1980-ba.n Tartu fennállásának 950. évfordulója alkalmából nyitottak meg. A legkiválóbb észt építészek tervezték, majd 1976-ban kezdődött az építkezés. A könyvtár öt és fél millió rubelbe kei ült. Kevés olyan épület található ma Észtországban, melynél ennyire jellemző a funkció- centrikusság. Az épület ötemeletes, két emelet a föld alatt helyezkedik el. Több mint három és fél millió könyvet (tárolnak benne. Egy könyv tárolása egy évben 1 rubel 2 kopejkába kerül. Kísérőim először a könyvmúzeumot mutatták meg. A jelenlegi könyvtár elődjét 1802-ben alapították, és azóta néhány igazán értékes ritkaság gyűlt össze az észt bibliothéka polcain. A legféltettebb ereklye az 1525-ben megjelent első észt nyelven írott könyv. Itt látható 1831-ből Puskin Borisz Godunovjának első kiadása, Gogoltól a Holt lelkek eredeti példánya 1842- ből, a Tőke első kiadása 1867-ből, de van itt Dührer- metszet, finn biblia 1642- ből és a fő helyet Puskin halotti maszkja foglalja el, alatta a felirat „1799—1837”. A .könyvtárban tizenegy olvasóterem egyszerre 1900 diákot, érdeklődőt tud fogadni. A nyelvtanuláshoz korszerűen felszerelt egyéni tanulószobáikat alakítottak ki, számuk 30. Itt lehet tanulmányozni mikrofilmek segítségével a legféltettebb dokumentumokat is. ’ Van egy szép konferenciatermük is, ahol magyar tolmácsberendezések segítik a megértést, a véleménycserét. Röviden szólva a korszerű könyvtár a legnagyobb ajándék a 350 éves tartui tudományegyetem születésnapjára — nemcsak a inának, a jövőnek is épült már. Dalocsa István Csontváry-szobor Pécsett Európai hírű festőnk. Csont- váry Kosztka Tivadar szobrát állítottak fel Pécsett. Mint ismeretes: ez a város őrzi ma legnagyobb számban a művész alkotásait. Kiss-Kovács Gyula budapesti szobrász, készítette a bronz mellszobrot, (amelyet Pécs íegfiatalabb városnegyedében, Lvov-kertváfosban helyeztek el: egy új utcában, amelyet Csontváryról neveztek el. Ez a városrész első köztéri szobra. A gyógyszerészből lett festőnek, a „Cédrus” tragikus sorsú alkotójának múzeuma van ma Pécsett. 1973-ban nyílt meg, s azóta csaknem egymillió hazai és külföldi látogató tekintette meg a képeket. Most felújítják a múzeumot, amely az év végén nyitja meg ismét a kapuit. Ludas-évkönyv Megjelent népszerű szatirikus hetilapunk, a Ludas Matyi 1983-as évkönyve. A kötet a humor sajátos eszközeivel a megnövekedett szabad idő tartalmas eltöltéséhez ad hasznos tanácsokat. A szerzők — humoristák. karikaturisták — egyebek közt a kirándulókat, fo- tózókat, barkácsolókat, divatkedvelőket látják el „módszertani útmutatásokkal”. Tarka rímek, külföldről ollózott rajzok, import viccek, illusztrált közmondások, 1984-re szóló optimista jóslatok színesítik az évkönyv gazdag anyagát. A magyar irodalom jelesei közül Bálint György, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Móra Ferenc írásai találhatók a kötetben, a közelmúlt neves humoristáit, ne- vettetőit Darvas Szilárd, Gádor Béla, Komlós János, Stella Adorján neve fémjelzi. Toronyplasztikák Fontos szakaszához érkezett a soproni Szent Mihály templom helyreállítása: az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei elkészültek a gótikus középkori plébániatemplom tornyán a párkány kőfaragó munkáival. A rekonstrukció komoly feladat elé állította a dolgozókat, mivel a hatvan méter magas, — Mátyás korában épült — tornyon a múlt századi szakszerűtlen helyreállítás miatt több repedés is keletkezett. A felújítás megkezdése előtt műemléki feltárást folytattak, s a körül- járó-párkányan hat gótikus plasztikára bukkantak. A kőből megformált épületdíszeket, angyalfigurákat, szakállas vízköpőket lebontották, tekintettel arra, hogy eredeti helyükön szinte teljesen rejtve maradnának az érdeklődők előtt. Az építészettörténeti értékeket rendbehozzák, majd a soproni Liszt Ferenc Múzeumban tárják a látogatók elé. Ha valami elkezdődik, természetes emberi érzés, örülünk neki. így ősszel, szeptemberben a gyerekek például az iskolának, a felnőttek még, gondolom, a színháznak. Mert ilyenkor nyitja kapuit. Mert várunk valamit tőle olyasmit talán, ami nincs meg, ami hiányzik az életünkből. Talán örömet vagy épp szomorúságot, talán megkönnyebbülést vagy épp súlyos gondolatokat — olyasmit, amitől, ha megkapjuk, úgy érezzük; többek, jobbak, szebbek lettünk. Ahogy a múlt pénteki premieren körülnéztem, valahogy ezt a várakozást olvastam le az arcokról, ezt vettem ki abból a villamos figyelemből. amellyel a nézőtéren a tekintetek a még lebo- csátott meleg, bordó függönyökre szegeződtek. (S nem a reá vetített képeket „bogozták”, ami úgyis hiábavaló lett volna, technikai tökéletlenségük folytán ugyanis alig lehetett érteni valamit belőlük, s egyébként is, stilárisan felesleges rendezői lelemény). Igen, a várakozás öröme — jólesően ez töltötte be a színházat. A színház pedig nem is akarta induláskor súlyosabb gondolatokkal „megrázni” áhitatos nézőit, behízelgő gesztussal odahajolt hozzá és kellemes nótát dúdolt a fülébe szomorkás hangulatokról, a soha el nem felejtés illúziójáról és más hasonló, múlandó érzelmekről. Régi nóták, régi hangulatok, régi játék. (Manapság, úgy látszik, a könnyebb műfaj kedvelői is a múltba menekülnek, mert a jelenetben — bárhová nézzenek — kedvükre illetve kedvünkre valót nemigen találnak!) Olyan zenés játékkal kedveskedik ,— jobb híján — amely már akkor sem hatott igazán újdonságnak, amikor tizenegynéhány éve, hetvenben először került ugyancsak itt színre. De gyanítom, hoev ez a történet, amelynek középpontjában egy kacér, kihívó, angol lady áll kinek legfőbb mániája, hogy szereti cserélgetni férjeit, hisz ez oly szórakoztató, már a szerző, Maugham idejében sem volt valami túlságosan eredeti. Egy asszony, aki úgy válogatja férjeit, mint más esetleg a ruháit. Meghal hír szerint az első férj, ott a barátja, kéznél, jöjjön hát a második, s mikor pedig váratlanul bonyodalom áll elő, mert a halottnak hitt férj hazaérkezik, Viktória köny- nyen oldja meg a belőle származó problémát, odapártol egy harmadikhoz, a háborús üzelmeken megzsíroso- dott üzletemberhez. Elvégre mégiscsak jobb egy fényes palotában, mint egy alig fűtött lakásban. Nem valami bonyolult cselekmény, jószerével egyetlen ötlet feltupírozva. És ma már bizony az efféle, házasság körüli bonyodalmak bizser- getően nem is ínycsiklanda- nak. Talán valamikor, amikor még ez a családi intézmény bomladozni kezdett, akkor mindez érdekes lehetett. És a zenés változatban sem tűnnek el a szerző feltűnő gyengéi, sőt a hozzáadott zene, Nádas Gábor dalai, olykor nem is igen illik a játék cselekményébe, hangulatába. (Viktória kimérten angolos férje, Frederick például elér- zékenyedett pillanatában egy 80-as években népszerű pesties slágerre gyújt, „Olyan szomorkás a hangulatom máma” dalolja, s a kontraszt csaknem mulatságos). Bor József rendező maga is tisztában van a darab esetleges gyengéivel (törékeny logika, jellemek helyett figurák mozgatják a cselekményt), — ha jól tudom, harmadszor állítja színpadra az Imádok férjhez menni-t, a kisujjában van az egész — ezért oly módon újítja meg a „régit”, hogy fokozottan keresi meg benne, ami a ma emberének szórakoztató lehet, jó érzékkel aknázza ki' a játék humorlehetőségeit, s ahol lehetséges, a szatirikus hangot üti meg. (A közönség élvezettel is, honorálja ezt az igyekezetét: tapsol minden sikerült poénnak, nevetéssel nyugtáz minden mulatságos helyzetet — élvezi, mert élvezni akarja a játékot.) S mindez pergő, svors ritmusú megvalósításban. Más kérdés, hogy egy-egy alak rajzolatában olyan túlzásokat is megenged — a humor csábítása! —, amelyek az egyébként is felszínes' figurákat még illusztratívabbá teszik. De hagyjuk, a bírálat hagyományos műszereivel közeledni ehhez a munkához — az eredeti mű fogyatékossága miatt — nem célszerű, igazságtalan dolog lenne. Elégedjünk meg annyival: kellemes estét tölthetünk a színházban, és ezt, ismétlem, sokkal inkább köszönhetjük a nagy kedvvel játszó együttesnek, mint akár Maugham szellemének, vagy akár Nádas zenéjének, amely ugyan édes nosztalgiákat kelthet, de igazi erővel ma már nem szól, pedig Nádor László vezényletével az újra szóhoz jutó zenekar — a kezdeti bizonytalankodástól eltekintve — biztosan látja el feladatát. A siker tehát elsősorban a játékban önfeledten feloldódni vágyó és tudó színészeké, közülük is elsősorban a Viktóriát alakító bájosan csú- fondáros Egri Katié — a második felvonás elején a hódoló Mr. Patonnal való jelenetében amit csinál, elragadó, színészileg is magasrendű, — továbbá az igazán felszabadultan komédiázó Nagy Sándor Tamásé — a Tragédia komoly Adámja milyen rau- lattatóan balkezes férj is tud lenni, és a többieké, a Nagy Gáboré, — egy alkatától kissé idegen szerepben, olykor feszeng is benne — s a vendég Bartha Máriáé (Szegedről) egy különc anyós szerepében, s a harsányabb színeket képviselő Takács Gyuláé, Sebestyén Éváé, Mucsi Zoltáné, Leisen Antalé, Antal Anettáé, valamint Hanga Erikáé. Szóval jelentem kedves olvasó, a múlt hét péntekén újra elkezdődött valami, egy új színi évad, és ez nem kis dolog. Örüljünk neki. Valkó Mihály Balett-tanfolyamot indítottak ez év áprilisában a tiszaföldvári művelődési központban. A nyári szünet után két kezdő és két haladó csoportban folyik a munka. A foglalkozásokra 6—8 éves gyerekek járnak. Felvételünkön Gyenes Ferencné az intézmény táncoktatója irányítja a gyerekeket.
