Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-10 / 160. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JÚLIUS 10. (Kommentárunk Bécsi fordulók Az egykor oly sok pompás vigalmat látott bécsi Hofburgban, Mária Terézia hajdanvolt báltermében már a 27. fordulónál tártanak a kilenc éve folyó haderőcsökkentési tárgyalások. Talán jellemző az eszmecserék megítélésére, hogy a delegációk tagjainak többsége lakást bérel a drága szállodai szobák helyett... Nem mintha a Varsói Szerződés tagállamaiban nem lenne meg a készség minden ésszerű kompromisszumra, amely saját biztonságuk megőrzése mellett a megállapodás reményével kecsegtetne. Csakhogy az eddigi indítványok esetében az. álláspontok egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben közeledtek egymáshoz. Nincs tehát abban sémmi rendhagyó, hogy a bécsi tanácskozás legutóbbi, csütörtöki ülésén az NSZK küldöttségvezetője által előterjesztett újabb NATO-javaslat sem talált kedvező fogadtatásra a szocialista küldöttek körében. Amint a szovjet delegáció vezetője rámutatott:- a nyugati országok tervezete a leglényegesebb nontokban nem előreléoést. hanem ellenkezőleg, visszalépést jelent. Sainos, olyan témákban is. amelyekben a közös erőfeszítések korábban mái- bizonyos eredményekre vezették. A nyugatnémetek által előterjesztett közös nyugati indítvány egységesen 700—700 ezer főnyi plafont javasol a Kelet és a Nyugat szárazföldi haderőinek, illetve 300— 900 ezret a szárazföldi és a légi erőknek együttesen. Ez eddig rendben is lenne. Az 1980-ban kicserélt hivatalos létszámadatok arról tanúskodnak, hogy a Varsói Szerződés 979 ezer, a NATO 981 ezer katonával rendelkezik a csökkentés hatálya alá ékő területeken. Érdemes megjegyezni. hogy a szocialista országok már a meddő létszámvitát megelőzően, 1978 nyarán hozzájárultak a nyugatiak által most ‘..újként” beterjesztett javaslatához, vagyis a 900—900 ezres plafonhoz. A vitaáiem is erről folyik. Egyszerűen az késlelteti a megállapodást, hogy a NATO kétségbe vonja a szocialista, országok által közölt adatok megbízhatóságát. .Ennek alánján több mint háromszor akkora csökkentést követelnek a Varsói 'Szerződés érintett tagállamaitól. mint. amennyit maguk kilátásba helyeznek. Az erőegyensúly, az egyenlő biztonság elve azonban változatlanul alanvető feltétele mindenfajta megállapodástervezetnek. Magától értetődik. hogy a szocialista országok is hajlandók hozzájárulni az ésszerű kompromisszumon alapuló tényleges .csökkentéshez. Erről szólt a csütörtöki bécsi ülésen Lőrinc Tamás nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Ám az is tény. hogy a NATO egyoldalú előnyök szerzésére irányuló kísérletét sem Bécsben. ■ sem más leszerelési fórumokon nem lehet komoly és felelősségteljes tárgyalási alapnak tekinteni. Gyapay Dénes A libanoni válság megoldására Ellentétes elképzelések A libanoni fővárosban és környékén tegnap is harcok folytak, s a derűlátó nyilatkozatok ellenére sem látszik közelinek a megegyezés a szefhbenálló felek között. Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy egy na- i pon belül megköthetik a megállapodást a palesztin fegyveresek Bejrútból való kivonásáról, Washingtonban 2—3 napról beszéltek, ugyanakkor a hírügynökségi jelentésekből kitűnik: fontos kérdésekben még mindig ellentétesek az elképzelések. Az Egyesült Államok közben Philip Habib elnöki külöfimegbízotton keresztül tovább fokozza nyomását a libanoni politikai vezetésre a válság rendezésével kapcsolatos amerikai elképzelések elfogadtatása érdekében. A DPA nyúgatnémet hírügynökség washingtoni hivatalos forrásokra hivatkozva ismertette a Habib által kőzvetírael elfogadja az amerikai tervezetet, azon pontok kivételével, amelyek a palesztinok libanoni jelenlétének bármilyen formáját megtartanák. Bár a palesztin és izraeli vezetők nyilatkozataiból kitűnik, hogy az amerikai tervezet minden egyes pontja vitatott, fehérházi körökben azt hangoztatják, hogy pár napon belül áttörést várnak a tárgyalásokon. Hasonló értelemben nyilatkozott Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője, aki tegnap londoni nyilatkozatában kijelentette: a palesztin erők Bejrútból történő kivonulására vonatkozó végleges megállapodás akár 24 órán belül létrejöhet. Kaddumi az amerikai tervezettel több ponton ellenkező tárgyalási feltételeket ismertetett: ezek szerint a tűzszünet fenntartása mellett meg kell kezdeni a palesztin-és izraeli csapatok szétváRakétatűz után. Az izraeli tüzérség össztüze utá.n ennyi maradt Xyugat-Bejrúban egy palesztin menekült lakásából tett amerikai—izraeli követeléseket. Ezek szerint a palesztin fegyvereseknek már az amerikai csapatok tervbe vett — s a PFSZ által elutasított — közbelépése előtt el kellene hagyniuk Bejrutot. Csupán a palesztinok kivonulása után húzódnának vissza — s akkor is csak egy kilométerrel — a Bejrútot körbezáró izraeli csapatok. A tervezet egy későbbi időpontra irányozza elő a szrriai és izraeli csanatok visszavonulását. majd kivonását az országból. A palesztin fegyveresek és családtagjaik többsége Szíriába távozna, ugyanakkor azoknak a palesztinoknak. aki leteszik a fegyvert, engedélyeznék a Libanonban maradást. Tegnap Kelet-Bejrútban Habib találkozott az izraeli külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselőjével. aki közölte vele: Izlasztását, ezt követően kell a „soknemzetiségű erőknek” — amelynek összetételével kapcsolatban mindezidáig teljesen ellentétesek az .álláspontok — elfoglalniuk állásaikat Bejrútban és környékén. Az izraeli csapatoknak 5—7 kilométerrel vissza kell vonulniuk. s csak ezután hagynák el Bejrútot a PFSZ fegyveresei. A PFSZ egyik legfontosabb tárgyalási feltétele Kaddumi szerint az. hogy a palesztin fegyveresek szárazföldi úton hagyhassák el Libanont Szíria felé. magukkal víve teljes tüzérségüket. Kaddumi hangsúlyozta: a PFSZ nem tekinti illetékesnek magát arra, hogy az izraeli csapatok Libanonból történő kivonásáról tárgyaljon. Mint mondotta, egy ilyen jellegű megállapodásba a libanoni vezetőket is be kell vonni. Japán Katonai Költségvetés A japán kormány tegnap előterjesztette az* 1983. pénzügyi évre szóló katonai költségvetését. A japán katonai kiadások 7,346 százalékkal haladják meg az idei évre szóló 10 milliárd dolláros kiadásokat. Az összeg Japán bruttó nemzeti termékének (GNP) 0,933 százalékát képviseli és messze1 alatta van az Egyesült Államok által kívánatosnak tartott 6,3 százalékos aránynak. Még így is ez lett a japán költségvetés egyetlen növekvő tétele, a többi minisztériumnak és kormányhivatalnak — tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre — átlagosan 5 százalékkal csökkentenie kellett kiadásait. Argentin—amerikai kapcsolatfelvétel Juan Ramon Aguirre Lanari argentin külügyminiszter rövid megbeszélést tartott Harry Shlaudemannal. az Egyesült Államok Buenos Aires-i nagykövetével. Ez volt az első hivatalos kapcsolatfelvétel Argentína és az Egyesült Államok között azóta, hogy Washington a falklandi válság idején nyíltan Nagy-Britannia mellé állt. A tárgyalásról mindössze annyi ismeretes, hogy azon a kétoldalú 1<apcsolatok rendezésének lehetőségéről volt szó. Churchill-bunker Üjabb turisztikai látványossággal gyarapodik a brit főváros. Másfélmillió font költséggel eredeti formájában helyreállítják és hamarosan megnyitják a nagyközönség előtt a föld alatti, bombabiztos ^unkert, ahonnan Winston Churchill és háborús kabinetje irányította a hadmozdulatokat a „náci Németország ellen. A húszméterre a föld alatt levő, méteres betonfallal védett bunkerrendszer látványosságai közé tartozik majd a térképszoba a Rommel ellen vívott sivatagi háború felvonulási terveivel, a normandiai partraszállás rajzaival, és a — mellékhelységnek álcázott — telefonkabin, ahonnan Churchill, hosszas,, titkos beszélgetéseket bonyolított le Roosevelt amerikai ' elnökkel. PRÁGA Á csehszlovák távirati iroda v vezérigazgatójának meghívására pénteken Prágába találkozót tartottak az NDK. Lengyelország, Magyarország. Bulgária. a Szovjetunió és Csehszlovákia hírügynökségeinek vezérigazgatói. Az európai szocialista országok hírügynökségeinek vezetői azokat a konkrét lépéseket tárgyalták meg, amelyekkel hatékonyabbá lehet tenni és ki lehet bővíteni az. „együttműködést az összes európai hírügynökséggel. a helsinki értekezlet ajúniusainak sízelilemében. BONN Dr. Herbert Weiz, az. NDK M i ni szí er takácsának el nők - helyettese, tudományos -és műszaki miniszter, pénteken befejezte többnapos látogatását a Német Szövetségi Közt ársaságbam. Andreas Von Bülow-val, az. NSZK ku"tatásj és technológiai miniszterével megtárgyalta a két állam közti műszaki-tudományos kapcso- 1 átok tóvá b b f e j le.sz.it és é nek kérdéseit.. Korábban találkozott Hans-Jürgen Wísehnewskivel. a bonni kancellári hivatal államrnin iszterével. LONDON A brit. alsóház hattagú v i zsgá ló b i zo ttságot nevezet t ki annak megállapítására, hogy a Thatcher-kormány miéit nem tette meg időben a szükséges intézkedéseket a Falkland (Malvin)-sziigetek argentin részről történt.megsz ibasának megakadólyoz.ásara. VARSÓ Hivatalos diplomáciai képviselet rangjára emelték a PFSZ állandó varsói képviseletét. Erről a lengyel hatóságok és a Palesztin Felszabadítást Szervezet vezetőségének tárgyalásai nyomán született döntés. A lengyel nép és a Palesztinái arab nép között, régóta egvre jobban mélyülő baráti' és együttműködési kapcsolatok vannak. Iengyelország a PFSZ-t tekinti a palesztin arab nép egyetlen törvényes képviselőjének — hangsúly ózza a lengyel hírügynökség ezzel kapcsolatban (kiadót,t. közleménye. NEW YORK Az ENSZ székhelyén megerősítették: az el nem kötelezett országok koordinációs irodája július 15-én miniszteri szintű értekezletet tart Nicosiában,, hogy megvitassa Izrael libanoni invázióját. Az értekezletet Jasszer Arafatnak, a PFSZ vezetőjének kérésére hívták össze. Olajár és termelés. Bécsben ülésezik az OPEC olajügyi minisztereinek értekezlete. Képünkön: az elnöki asztalnál (balról jobbra) Gabon, Ecuador képviselője cs Marc S. Nan Nguema főtitkár. (Teléfotó — KS) Űrhajósok kitüntetése A .szovjet—francia személyzet közös űrkísérletének sikeres végiehajtása a különböző társadálimi-politiilkai rendszerű országok hatékony és kölcsönösen előnyös együttműködését példázza, azt az együttműködést, amely a béke és a tudományos-műszaki haladás érdekeit szolgálja — mondotta Nyi kola,j Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet miniszterelnök a Kremliben tegnap rendezett ünnepségen. Tyihonov magas kitüntetéseket nyújtott át a szovjet—francia űrkísérlet három résztvevőjének: Vlagyimir Dzsanibekov, a Szovjetunió kétszereshőse a Lenin-rendet, A,lekszandr Ivancsenkov*a Lenánrendet és másodízben a Szovjetunió Hősének aranycsillag'át, Jean-Loup . Chrétien francia űrhajós pedig ,a Szovjetunió Hőse címet, a Lenin-rendet és az aranycsillagot kapta. A magas kitüntetéseket Vlagyimir Dzsanibekov, Alekszandr Iéancsenkov, majd Jean-Loup Chrétáen rövid vátaszbeszédben köszönte meg. Franciaország moszkvai nagykövetségén tegnap nyújtotta ót az űrtriónak és mindhármuk űrhajós-tartalékosainak Claude Arnaud nagykövet a francia körmein v elismerését kii fejező kitüntetéseket. Az amerikai szembenállás ellenére Folytatják a szovjet gázvezeték építését A Szibéria és Nyugat-Európa közötti gázvezetéket az amerikai szembenállás ellenére a terveknek megfelelően megépítjük — mondotta Vlagyimir Filanovszkij, a Szovjetunió Állami Tervbizottsága kőolaj- és földgázipari osztályának vezetője. A Moszkovszkije Novosztyi című szovjet hetilapban megjelent nyilatkozatában Filanovszkij megállapítja, hogy az Egyesült Államok minden eredmény nélkül próbálta megtorpedózni a nyugat-európai szövetségesei számára oly fontos és előnyös tervet. E kudarc érzékeltetésére a szovjet tervhivatal illetékese néhány konkrét példát hozott lel. Elmondta például, hogy amikor Washington embargót rendelt el a korábban a Szovjetunió által vásárolt — és éppen a nyugat-európai vezetékrendszernél felhasználandó — Caterpillar csőfektető gépekre, a baskiriai Szterütamakban megkezdték az önálló gyártást. Az elmúlt esztendőben már 100 darab, egyenként 80 tonna kapacitású TG—502 gép készült el, s a mostani ötéves tervidőszak végére az ágazat 1700 szovjet gyártmányú csőfektető géppel fog már rendelkezni. — Ezek a gépek — mondotta a szovjet szakember — nem rosszabbak az amerikai gyártmányoknál, sőt bizonyos mutatóik. így például a stabilitásuk még jobb is. Téma: a gazdaságpolitika Vita az olasz törvényhozásban Fordulat elé kerülhet az olasz politika: Spadotini miniszterelnök összehívta a Minisztertanácsot, majd a Parlament elé terjeszti kormánya elképzeléseit a gazdasági nehézségek orvoslásáról. Ez lesz ‘a kormány belső erőpróbájának kezdete, amikor kiderülhet- hogy fennmarad-e az ötpárti koalíció, vagy elkerülhetetlenné válik a kormányválság, s idő Guzman öngyilkos lett Antonio Guzman, a Dominikai Köztársaság elnöke vasárnap nem véletlen balesetet szenvedett, hanem önkezével vetett '.’éget életének — közölte Jósé Francisco Pena Gomez. a hatalmon levő Dominikai Forraidalmi Párt főtitkára. Mint ismeretes. Antonio Guzmant vasárnap reggel lőtt sebbel a feién holtan találták az elnöki hivatalban. A halál körülményei eddig tisztázatlanok voltak. A szűkszavú nyilatkozat szerint az elnököt. és közeli hozzátartozóit korrupcióval vádolták meg. öngyilkosságának egyik oka lehetett az is, hogy kormányzása utóbbi évében támogatók nélkül maradt. A párt főtitkára elmondta, hogy Guzman tettének okait az elnöik özvegye fedte fel a párt egyik vezetője előtt. előtti választásokat kell kiírni. A koalíción belül egyik oldalon a kereszténydemokraták, a másik oldalon a kormány többi pártja között folyik a heves vita. A miniszterelnök most a koalíció valamennyi pártja számára elfogadható közös program előterjesztésével igyekszik elejét venni a kormány széthullásának. Minden koalíciós pánt egyetért abban, hogy az idő előtti választások nem használnának egyiküknek sem. Az utóbbi napokban a pártok képviselői arra ösztönözték a miniszterelnököt, hogy konkrét és világos javaslatokat terjesszen a törvényhozó testület elé. Tegye egyértelművé, hogy a kormány milyen módon próbálja -fékezni az inflációt, miképpen tervezi csökkenteni az áMamhéiztairtás deficitjét, s milyen eszközökkel oldja meg, a munkanélküliség és a beruházási politika problémáit.