Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-31 / 178. szám
1982. JÚLIUS 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Lakóira vár Túrkevén, a városi tanács közelében felépített tizenöt (másfél-, két- és háromszobás) OTP-Iakás, amelynek a műszaki átadása a közelmúltban volt. A hagyományos középblokkos technológiával épített lakóház kivitelezője a túrkevei Vegyesipari Szövetkezet. Az épületet a szokványostól eltérővé és széppé teszi a külső hófehér falakat díszítő, zöld levélre emlékeztető minta. A lakóház mellett már épül a pontos hasonmás, amelynek átadását október végére tervezik Mezőtúr város tanácsa 1977-ben az 1. számú tanácsrendeletben jóváhagyta a város általános rendezést tervét. A rendelet 12. paragrafusaiban határozták meg azokat a területeket, amelyekre építési korlátozás Hosszú, sokablakos épület a Dózsa György u. 42. szám alatt. A közös udvarra három lakás ajtaja nyílik. A középső ház gazdáihoz, Hegedűs Antalékhoz kopogunk be. Huszonöt éve laknak a kétszobás vályogháziban. A férj — aki kőműves — zárt verandát épített a két szoba elé s az egyik részét leválasztotta, s ott rendezték be a konyhát. — Éppen tegnap nagy munkában voltunk — meséli a feleség. — Kívüliről, az utca felől festettük a házat, Csak az a baj, hogy vizes a fal, hamar ledobja magáról a vakolatot, a festéket. A vízzel mindig bajunk volt — mutatja a pincéit, amely színültig megtelt vízzel. — Ez 25 éve mindig így volt. Időnként kiszívatjuk a vizet, de a pince újra és újra megtelik. Három gyermeket neveltek fel itt. A gyerekek kiröpülteik a családi fészekből, de az unokáikkal együtt szinte mindennapos vendégeik a szülői házban. — Jó szomszédaink van-Az idős néni a -Magyar utcában lakik. Nem kérte ugyan, hogy nevét és pontos címét ne írjuk meg, de mégis névtelen marad — a gyerekei miatt. Alacsony, megtoldott, mélyen ülő ablakú, kis háziban lakik. Amikor felkerestük, éppen azzal vesződött, -hogy az egyik helyiség falát betapassza. — Régi, rossz ház ez már, lelkem. Mindig meg-megrogy a há|tsó fala, aztán én t o 1 d o zga t om - f olitoz ga t om. — Nincs segítség? — Itt laknak a gyerekeim Mezőtúron, de hát... -— és sírva fakad. — Nem bánom én, hogy mi lesz, csak azt tessék nekem elintézni, hogy bekerüljek a szociális otthonba. Mert nem élet ez így--A konyhában (vagy szobában?) — nemigen lehet vagy teljes építési tilalom vonatkozik. A tanácsrendelet öt éve van érvényben. Ismerik-e azok, akiket, helyesebben akiknek ingatlanát érinti a rendelet? naik — bólogat az asszony. — litt nincs veszekedés, vita. Igaz, hogy közös az udvar, közös az illemhely, de mindent meg lehet oldani úgy, hogy ne legyen belőle perpatvar. Szeretjük a lakást is, elég nagy, igaz, hogy nincs fürdőszobája. Pedig tervez,tűik, hogy építünk, de aztán .hallottuk, hogy lebontják majd a házait... —'Miikor hallották? Kitől? Hol? Az asszony vállat von. — Nem .is tudom. Beszélik, hogy lebontják, el kell költözni. Azt látjuk, hogy itt, előttünk már szanáltak házakat és építenek ,a helyükre újakat. — Milyen házba szeretnének költözni, ha kisajátításra kerül sor? — Kertes házban — mondja a férj. — Emeletesbe semmi pénzért nem megyünk. A feleségem lába nem bírja már a lépcsőket. Szeretnénk egy kis kertes házat. Én még most, a nyugdíjaztatás után is dolgozom, szépen kipofoznám, aztán csak meglennénk valahogy. eldönteni — kínnal-keservvél kiküszködött, ügyetlen rend. Mert terítő van ugyan az asztalon,de az öreg, reszkető kéz nem tudja már egyenesre kihúzni, mert képek vannak ugyan a falon, de látszik, hogy a néni örült, ha valahová fel tudta rakni, nem keresgélte a megfelelő helyet. A ház másik részében egy albérlő lakik. Jól jön az a kis pénz, no meg így nem kell egészen egyedül lennie. Nem szereti a magányt. Fél. — A múltkor is — meséli szepegve. — Rám verték éjjel az ajtót, itt zörgettek, hiába -kérdeztem, hogy ki az, nem szóltak semmit. Aznap kaptam meg azt a kevéske nyugdíjat, hát -biztosan megorrontotta valaki... — Tessék elhinni nekem, hogy engem nem érdekel, mi -lesz ezzel a házzal. Tudom, hogy előbb-utóbb 'lebontják majd, de mi-kor? Én már azt sem bánnám, ha a jövő héten jönnének, legalább mehetnék már a szociális otthonba. Én azt mondom, azé a házam, aki a gondomat viseli. Ha az öregek otthona gondoskodik -rólam, aikko-r legyen az övék a ház. Nekem nem -kell. — És a gyerekek? Legyint. — Nem kellek a menyeimnek... Már volt úgy is... egyszer úgy beszéltük meg, hogy a fiamhoz költözöm... már ők is beleegyeztek. Volt ötvenezer forintom, azt odaadtam -nekik, hogy mégse ingyen kívánjam az összeköltözést. Ahogy megkapták a pénzt, meggondolták magukat... és... nem •kellettem... Amikor elbúcsúzunk, akkor is ezt hajtogatja: — Ugye, nem kell már sokat vár-n-i, hogy legyen hely az otthonban? Épül a Jövő Az építési tilalom a-latt álló ingatlanok -tulajdonosainak többsége pontosan nem -tudja, csak sejti, hogy a házát előbb-utóbb szanálják. Annák idején — 1977-ben — a városi tanács épületében kiírták az ingatlanok -listáját, és a tanácstagok a beszámolókor} tájékoztatták az ott megjelenteket. Az. _ ott megjelenteket... Mert sokan -nem mentek el ezekre a beszámoló ülésekre. Az 1977-ben nyilvánosságra hozott lista azóta összezsugorodott. A Szabadság téren például lakótelep épült a régi háza-k helyén, a Rákóczi úton pedig iskola. Ma már csupán néhány házra vonatkozik teljes építési tilalom Mezőtúron. Ha a tulajdonosok közül mégis építeni akar valaki, a tanács cseretelket ajánl fel neki a város másik részén, de eddig még senki -nem élt ezzel a lehetőséggel. A szanálásra kerülő háza•kér.t — szanálás ebben az ötéves tervben nem várható — cserelakást vagy pénzt kap a tulajdonos. S bár sokszor huzavonával já-r a megegyezés vagy a kisajátítás, az emberek nagy része -könnyű szívvel válik meg az ócska, rossz lakásoktól. Paulina Éva Vízr a pincében Azé a ház, aki gondomat viseli Mari néni, a 102 éves assziny * Pontosan 102 esztendeje lesz az idén, augusztus másodikén hajnalban annak, hogy Tiszaszentimre egyik nádtetős, vaksi ablakú zsellérházában felsírt egy új jövevény, a kukás, szegény Varga család Mária lánya. Ugyan ki gondolta volna az ismerősök, a testvérek, a rokonok közül, hogy ez a csöppség, valamilyen csodával határos módon három számjegyű életkort ér meg! Hiszen a hozzája, hozzájuk hasonló zsellérek, dohányosok eleto az embertelen robot, a nincstelenség miatt rendszerint szűkre kerekedett. Ma ezt a hajdani jövevényt Özvegy Balázs Jánosnénak hívják, és a legifjabb lánya, Barkaszi Jánosné gondozza Tiszaderzsen, Vörösmarty úti otthonában. — Nem élet ez mán így kedves, — kesereg — egész nap heverek, oszt a pihenés is fáj, harmadéve a járásom is odaveszett: elfogyott a combom, az arcom, sokszor hunyorognom kell, hogy lássak valamit. Százkét esztendő. Vajon mi fért ebbe a százkét tavaszba, nyárba, őszbe, rettegve várt télbe? Az iskola, a tanulás csak nagyritkán, leginkább akkor, ha a határban elfogyott a munka. A jó étel is kevésszer. A zsellérgyerekek, a hozzá hasonló kukások (dohányosok) nem voltak válogatósak, nem akadt miből, magyarázza nekem. Tizenkétéves, amikor az éhezés Bihar vármegyébe űzi. A falu nevére már nem emlékszik, de arra igen, két sor házból állót az egész, és az istállóban, aratáskor meg a tarlón aludt, ahol idős fehérszemélvek istápolták, gondozták. A regula kakaskukorékolástól naplementéig tartott, csinált ő mindent: kapált, gyomlált, verte a markot, csavarta, készítette a kötelet, akár a többi kiscseléd. Ősz1 re hazatért, itthon lendített ezt azt a ház körül, mikor mi adódott. Húszévesen kötötték be a fejét, és azóta ki' sem mozdult Tiszaderzsről. Négy gyereknek adott életet, közülük három még ma is él. Az ura — aki szőke, alacsony, áldott jó ember volt — Galíciában veszíti í =» indörökre az első világháború egyik szuronyrohamában. Halálhírét hallva esztendők teltével még egyszer megpróbálkozott a párkereséssel, de a mostoha ütötte, verte, a lakásból kizárta a négy gyerekét, így ez az életközösség hamar megszakadt. Egyedül neyelte az apróságokat: napközben summás volt, kapált, aratott, csutkatövet vert, szárat vágott a módosabb gazdáknál. Estefelé zsákot terített a vállára, és a szürkületben bebarangolta a legelőt, száraz marhatrágyát szedegetett, hogy ezzel az olcsó tüzelővel főzhessen valamit a négy éhes szájnak. Még évtizede is pápaszem nélkül olvasott, horgolt, ez volt az egyetlen szórakozása. Néhány hónapja úgy alszik, mint a nyúl. a bokorban. Félóránként szólítgatja Klári lányát: Klári, gyere mán, fordíts rajtam. Túlélte az iskolatársait, a nála fiatalabb, meg öregebb rokonait, ismerőseit, testvéreit. — Mentem vóna én mán sokszor, kedves, a sok fiatal helyett, akiket Derzsen elvitt a kaszás, de úgy látszik, énértem nem jön. Pedig nem vótam én olyan rossz, mocsokra sose állt a szám, hogy ekkora büntetés érjen. Elhagyott a lábam, odavan az erőm, minden fogam kihullott, és ha lépni szeretnék, a jányom visz ki ölben a verandára keveset tanyázni. Panaszkodás ide, panaszkodás oda, Mari néni étvágya kifogástalan. Kicsit eszik, de az étel ma is mindig jólesik neki. Különösen a gyümölcsöt, meg a savanyú szörpöket kedveli. Két hete még nagyritkán a kevertes üveget is a szájához emelte. A fejfájást csak hírből ismeri, és a doktor szerint a • szíve is bámulatos. Csodálatos, nagy családot hagyott maga után: hat unokája, tizennégy dédunokája, öt ükunokája él eddig. Heverője mellett hosszú, hímzett, falvédő borítja a falat. Rajta hegyek, erdők, zúgó patak, fahíd, mellette sudár fenyők. Sokszor vizsgálgatja gyengülő szemeivel, mivel hegyet életében nem látott még, és elcsodálkozik azon, mennyi, de mennyi csodája van a földkerekségnek, amely az ő 102 esztendejébe nem fért bele. Várja, nagyon várja a 102. születésnapot, amelyre még nem volt példa, ebben a faluban. Bizonyára nevezetes dátum lesz, hiszen tavaly sem feledkezett meg róla sem a tanács, sem az iskolaigazgató, de eljöttek a tanítók, a tanárok, az úttörők, az egészségügyi dolgozók, köszöntötték a szomszédok, a rokonok, a családtagok, és felsorolni sem könnyű, hányán toppantak be hozzá ezen a napon. Ajándékokkal kedveskedni, néhány szót váltani, egy pillantást vetni a galambősz matrónára, akin saját szavai szerint: két ember életkora van. D. Szabó Miklós Postacsomag a levegőből A Budapest—Bécs közötti légipostajárat ünnepélyes indítása 1918. július 4-én Akik Szilágyi Erzsébet levelét vélik az első légipostái küldeménynek, bizonyos, hogy nem az ekzakt tudományok emberei. A magyar légiforgalom szakemberei, kutatói ugyanis az első hazai légipostát jó néhány száz évvel későbbre teszik. Egy Komárom megyei gyógyszerész, Tatár János például az első magyar légipostái szállítást Prodam Guidó, az első hivatásos magyar pilóta, a nagynevű aviatikus nevéhez társítja. Prodam — 1912. májusában szülővárosába, Fiúméba repült, légi bemutatóra. Május 16-i felszállása alkalmával postát is vitt magával, s a nemzeti, valamint fiumei szalagokkal átkötött csomagot — gépével siklórepülésben 100 méterre leereszkedve — a part közelében ledobta. A Közlekedési Múzeum szakemberei dokumentációk alapján valamivel későbbre, 1918-ra teszik a magyarországi kezdetet. Az Osztrák- Magyar Monarcha legjobban bevált géptípusa volt az első világháború idején a Brandenburg elnevezésű repülőgép: nos, ilyen gépek Bécs— Budapest, illetve Bécs—Budapest—Krakkó—Kijev útvonalon szállították először rendszeresen a légipostát. A háború befejezése után újraéledt a magyar légi forgalom és vele a légiposta. 1920-ban alakult meg az első hazai légiforgalmi társaság, a Magyar Aeroforgalmi RT., belföldi forgalomra, és feladatául vállalta a jó és rossz hírek továbbítását is. Az egykori krónikák szerint 1920. május 12-én szállt fel az első postajárat az albertfalvai repülőtérről Szeged felé. Volt igény a légiposta iránt, ám hiába; a légi járatokat az Antant a békeszerződésre hivatkozva betiltatta, a gépeket megsemmisíttette. 1922-ben külföldi monopóliummá vált a magyar légiposta, és az maradt tíz éven át. A harmincas évek elején a magyar légiposta szerkezete kezdte elnyerni ma is ismert formáját. Az 1922-ben alakult és 1928-ban átszervezett Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság (MALÉRT) korszerű gépek birtokába jutott, és belföldi légi járatai mellé kiépítette külföldi vonalhálózatát. A küldeményeket gépei és külföldi légitársaságok Budapestet is érintő járatai továbbították. S közben előrevetítette árnyékát a II. világháború. Horthyék a polgári repülést is katonai irányítás alá helyezték, az egész magyar aviatikát céljaik szolgálatába állították. A légiposta krónikájának része: 1940-ben a bécsi döntésre a MALÉRT gyorsan reagált, október 7-én megindította postajáratát Budapest—Marosvásárhely—Csíkszereda—Kézdi - vásárhely—Sepsiszentgyörgy útvonalon. Marosvásárhelyen le tudtak szállni a gépek, a kisebb településeken azonban nem. A postazsákokat a „repülő postások” a legelő, vagy a futballpálya fölé érve egészen egyszerűen kidobták, akárcsak annak idején Prodam, vagy 1920— 21-ben a szegedi járat pilótái Cegléd, Kecskemét határában. A levegőből érkező küldeményt pedig már várták a „földi-postások” és szekérrel, kerékpárral szállították tovább. Nem volt ismeretlen ez a módszer a háború után sem, amikor a Magyar—Szovjet Légiforgalmi Társaság (MASZOVLET) kis LI—2 gépei szelték a levegőt. Mára nagyon messzire kerültünk a kezdetektől. Napjainkban gyakorlatilag valamennyi országba el lehet juttatni légi úton a levelet. Ahová MALÉV-gépek mennek, oda azok segítségével, ahová nem, külföldi légitársaságok útján. New Yoi'kba alig valamivel hosszabb ideig megy a küldemény, mint történetesen Ceglédre. D. G. . Ahol nem tiltakoznak 1
