Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-01 / 126. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JÚNIUS 1 Mennyit bírnak el útjaink? Beszélgetés Hegyi Kálmánnal, a KPM főosztályvezetőjével Magyarország teljes úthá­lózata több mint 100 ezer ki­lométer hosszúságú. Ezzel a kiépítettséggel1 — amely ma­gában foglalja az országos, a tanácsi és a szolgálati utakat — az európai ranglistának a közepén vagyunk. Milyenek valójában útjaink? Megfelel­nek-e a közúti személy- és áruszállítási igényeknek? Egyebek között ezekről a kérdésekről1 beszélgettünk Hegyi Kálmánná, a Közle­kedés- és Postaügyi Minisz­térium főosztályvezetőjével. — Milyen az utak állapo­ta? — Az útleltár adatai sze­rint az utak jó részének nem elégséges a teherbírása. Nyá­ron még nem volna különö­sebb baj, ám a tél sok gon­dot okoz. A hetvenes évek második felében egy alka­lommal 900 millió forintos kárt okozott a szélsőséges időjárás útjainkon. Ez akkor óriási feltűnést keltett, hi­szen a kár többszöröse volt a szokásosnak. A legutóbbi tél, nincs mit szépíteni a dolgon, hasonló pusztítást végzett. A jólértesültek, a mindent jobban tudók fölé­nyesen szoktak hivatkozni a skandináv államok példájá­ra, ahol a miénknél, sokkal zordabb, keményebb a tél, és lám, mégse teszi tönkre az utakat. Nem, mert a burko­latnak nem a hideg árt, ha­nem a fagy és az olvadás gyakori váltakozása és a só­zás. Ez utóbbiról viszont nem mondhatunk le, mennél kevésbé rutinosak egy ország gépkocsivezetői, annál in­kább igénylik télen is a fe­kete útburkolatot. — Mit tesznek azért, hogy javuljon úthálózatunk minő­sége? — A KPM ilyen célra na­gyon sokat áldoz. Néhány év alatt valamennyi közúti igaz­gatóságunkat elláttuk úgyne­vezett mozgó tengelyterhe­lés-ellenőrző mérlegekkel, és telepítettünk ilyeneket a leg­forgalmasabb határátkelő- helyekre is. Ezzel az a cé­lunk, hogy kiszűrjük a meg­engedettnél nagyobb tengely­nyomású szállítójárműveket útjainkról. Rakodási bemu­tatókat szervezünk közút­jaink használói számára. Űj módszereket, technológiát al­kalmazunk a felújításban. Az utak gyógyítása hosszú folyamat. Úthálózatunk ér­téke megközelíti a 300 mil­liárd forintot, nagy kincs te­hát, védeni, óvni kell. Ebben a tervidőszakban az építési, felújítási munkák jórészt az útburkolatok megerősítését fogják szolgálni. Mindent/ el kell követnünk azért, hogy a rendelkezésre álló anyagi keretekből lehetőleg a leg­többet produkáljuk. Felhasz­nálunk minden olyan újítást, amely javítja a gazdaságos­ságot; törekszünk az olcsóbb helyi anyagok és ipari mel­léktermékek felhasználására Űtmintavizsgáló laboratóri­umban ellenőrzik a burkolat minőségét, terhelhetőségét mindenütt, ahol erre lehető­ség kínálkozik. A múlt terv­időszakban az érvényben lé­vő rendeletek, szakmai szab­ványok figyelembevételével összegyűjtöttük az úthálóza­tunkat jellemző valamennyi adatot. Annak a négymillió adatnak a birtokában, ame­lyeket számítógépbe táplál­tunk, már könnyebb a mun­kánkat fontosságuk sorrend­jében rangsorolni. Kétezer kilométernyi utat szélesítet­tünk ki hatméteresre. Ez egyetlen példa csupán a sok közül. Sokat tesznek a tanácsok is azért, hogy jobb legyen az utak burkolata. A múlt terv­időszakban a városainkban együttvéve 600 kilométernyi lakótelepi út épült. Javult a tanácsok és a közlekedés- építő vállalatok együttmű­ködése, s ez még a kisebb falvainkban is érezteti ked­vező hatását. — Milyen feladatokat vál­lalt a mostani tervidőszak­ban a tárca alágazata? — A statisztika szerint a múlt ötéves tervidőszakban a közútépítők 55 milliárd fo­rint értékű munkát végeztek. A mostaniban több mint 57 milliárdra van megrendelés. Ez természetesen magában foglalja a felújítás, a kar­bantartás, a korszerűsítés, híd-, metró-, útköltségeket is. Közutakra negyven mil­liárd forint jut. Ennek a te­temes pénznek az egyharma- dából autópálya, út és híd épül. — Halad-e a sok éve meg­kezdett autópályaépítési program? — Tovább folytatjuk — a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is — az autópályák építését. Már az idén elké­szül az M—1-es Tatabányát elkerülő mintegy húsz kilo­méteres szakasza, az évtized közepére pedig Tatabánya és Budapest között meglesz a négy nyomsáv. Ugyanakkorra az M—3-as elér Gyöngyös térségébe, kikerülve a várost. Az M—3-ason előbb is át­adunk újabb szakaszt, még­hozzá jövőre, Hatvantól a Gyöngyös nyugati csomópon­tig. Épül félautópályaként az M—5-ös is, az anyagi lehető­ségek függvényében valószí­nű, hogy Űjhartyánig készen lesz 1985-re. Mindent egybe­vetve, a tervidőszak végére lesz 200 kilométer teljes és 130 kilométer félautópályánk. —Körgyűrű nem lesz a főváros körül? — Most foglalkozunk az autópályaépítés 15 éves táv­lati tervével, amelyben sze­repel a körgyűrű egy szekto­ra is, a hozzátartozó Duna­, híddal együtt. A végleges döntés az Állami Tervbizott­ságra vár. — Melyek a további fon­tos feladatok? — Az országos főutaknak a nagyobb városokon átveze­tő szakaszait a legutóbbi években már több helyen — együttműködve a tanácsok­kal — korszerűsítettük. E program tovább folytatódik. A hatodik ötéves terv idő­szakában 140 kilométernyi olyan út épül, amely elkerü­li a nagyobb településeket, a városközpontokat. Tavaly készült el a miskolci átveze­tő új út, az idén pedig Sátor­aljaújhelyen, Pécsen és Szé­kesfehérváron nyitunk meg hasonló utat a forgalom előtt. És nehogy kifelejtsük: éppen a napokban fejeződött be teljesen a 25-ös út egri átkelőszakaszának hat évig tartó átépítése. Az út több- helyütt teljesen új nyomvo­nalon halad, hatalmas völgy­híd és felüljáró építésével tettük lehetővé, hogy a tör­ténelmi belvárost elkerülje a nagy autóforgalom. — Van-e az útfenntartás­ban és -építésben speciális feladatokat adó területe az országnak? — Egyféle szempontból mindenképpen van. Pest me­gyén ugyanis a nyolcas út kivételével áthalad minden egyszámjegyű főút és az autópályák is. Ezeken a for­galom 70, az alsóbbrendű utakon 50 százalékkal na­gyobb, mint az országos át­lag. Nagy a teher- és az ide­genforgalom. Itt tehát még inkább szükség van az erők koncentrálására, mint má­sutt. Az idén megkezdik a szakemberek Dunakeszin az új átkelési szakasz kialakítá­sát. A munka a terelőutak megépítésével kezdődik. És ugyanitt még egy nagyon fontos építkezés előkészítése folyik: a Budapest—Szent­endre közötti út négynyomú- sításáé. Az ország más ré­szein a debreceni, a nagyka­nizsai és a veszprémi átke­lési szakaszok munkálatai, a Körös, a Rába. a Sajó, a Hemád és a Zagyva fölött csaknem húsz új, közepes méretű híd építése a legkö­zelebbi feladat. Fejér Gyula Most móg játók babúval Pelenkázó kamaszok Tálán elnézik a lányok, hogy nem. rájuk voltunk kí­váncsiak, noha annak idején & szereztek meg minden dobogós helyet a megye kö­zépiskoláinak és ipari tanu­lóinak csecsemőgondozási vetélkedőjén. Azon a hét végén a nyolcvan lány kö­zött öt fiú is rajthoz állt. Igaz, a tizenhét csapatból nekik csak a hatodik he­lyet sikerült megszerezniük. A kenderes! szakmunkás­képző intézet tanulói vala­mennyien fiúk, ákik nö­vényvédő gépésznek készül­nek. Ezek a műszaki ér­deklődésű nagykamaszok vajon hogyan szánták el magukat ilyen lányos fel­adatra, nem féltek: attól, hogy társaik gúnyolódnak? — érdeklődtünk dr. Kulcsár Tamásnétól, az intézet Vö­röskereszt szervezetének ta­nárelnökétől. Amikor az előző tanévben először szerveztük meg a csecsemőgondozói tantfo- lyamot, az általános iskolás lányokkal közösen, akkor még nem mertük kiírni a fa­liújságra, csak a szervezet tagjai tudták, hogy miről van szó. Pontosan azért, hogy ne cukkolják a jelent­kezőket a többiek. A tanfo­lyamra csak jutalomból me­hettek a fiúk, és olyan ered­ményes volt a képzés, hogy megyei versenyen az a csa­pat második lett. A sikeren felbuzdulva már nem kellett „titkolóznunk”, sőt az idei tanfolyamnál engedményt is tettünk: részt vehettek a harmadévesek is ... Senki nem ugratja őket Az a cé­lunk, hogy felkészítsük őket a* felnőtt életre. A csapat tagjai közül el­sőként az elsősi Eperjesi At­tilával sikerült találkoznunk, a többiek, a harmadikosok éppen lőgyakorlatra mentek. Dr. Kulcsár Tamásné: — Azt az igyekezetét látni kellett volna! Annuska néni: — Bízom bennük... Balogh Feri, Jónás Karcsi, Szűcs Anti és Eperjesi Attila — Bácsmegi Pistát kötelessége a lőállásba szólította (Fotó: Tarpai Z.) Attilától tudom meg, hogy a tanfolyam legjobbjaiból állították össze a csapatot, és hogy mindannyian kelle­mes időtöltésnek találták a foglalkozásokat. — Eleinte zavarban vol­tunk a lányok előtt, de ké­sőbb összeszoktunk. Annus­ka néni, aki tanított minket, olyan türelmes volt velünk, hogy rájöttünk: még a pe- lenkázás se boszorkányos dolog. Megtanultok, milyen legyen a környezet, aho­vá az újszülöttet hazavisz- szük, fürdetni, öltöztetni, hő­mérőzni is kellett a verse­nyen ... Hozzám közéj áll ez a téma, nagy család a miénk Túrkevén. hatan va­gyunk testvérek. Még két srác előkerül az „ötösfogatlból”. Pillanatok alatt kiderül, hogy vala­mennyien kollégisták, az is közös bennük, hogy mind­annyian gyenmekszeretőek. — A gép, amivel gyakor­lunk. s maid dolgozni fo­gunk, akárhogy nézzük, mégiscsak zord valami — jegyzi meg a rákócziújfalui Bácsmegi Pista. — Egészen más színt hozott az életünk­be ez a felkészülés és a ver­seny, jóleső elfoglaltságot, örömet. Harmónikus családi életet szeretnék élni majd a féleségemmel, a gyerekeim­mel, ez persze nemcsak raj­tam múlik. Annuska néni. akit a fi­úk emlegettek, Bognár Sán- dorné a Vöröskereszt közsé­gi titkára, a bölcsőde veze­tője. Vele összegezzük a hal­lottakat. — A közvélemény szerint nehezen nevelhető fiatalok kerültek ide az intézetbe. Ezt én nem éreztem, jó gye­rekeknek ismertem meg őket Őszinték, nyíltak, tisz- taszívűek Olyan légkör ala­kult kj a tanfolyamon, hogy nem szégyenlősködtek. Bács­megi is. a többiek is olyan szépen beszéltek a kisbabá­hoz, mintha egyedül lettek volna vele, mert modtam, hogy mindig beszélgetni kell hozzá... Nagyon meg vol­tam elégedve velük, és bí­zom abban, hogy valóra váltják mindazt, amiről ál­modoznak, ha majd játék ba­ba helyett eleven csecsemőt ölelnek magukhoz. ... Álmodozni, az életre készülni — lám — a fiúk­nak se árt! — rónai — Raji jele: RK Újabb rokkantkocsikat készítenek Még tavaly történt... A Hűtőgépgyár tmk-üzemének brigádvezetői összedugták a fejüket, hogy valamit ten­ni kellene a rokkantakért. Csináljunk rokkantkocsit, vetette föl egyikük, és gyor­san határoztak is róla. A kórháztól kértek mintának egy használaton kívüli, „rokkant” betegtolókocsit. A célgépszerkesztésen dolgozó „Komarov” Szocialista Bri­gád tagjai tudomást szerez­tek a szerzeményről és el­döntötték, ők bizony leraj­zolják, hogy legyen róla do­kumentum. Közel kétszáz órát vett igénybe a 220 al­katrész precíz, . részletes megrajzolása. Hamarosan elkészült két kocsi. Az elsőt a Vöröske­reszt gyári szervezetének ajánlására Badari József né- nak ajándékozták a téem- kások (képünkön), a máso­dikat pedig a szociális ott­honnak. _ A kórháztól kapott, elég­gé megviselt „mintát” pedig újjávarázsolva adták vissza, sőt vállalták a többi meg­javítását is, hogy a beteg­szállítás a szó szoros értel­mében zökkenőmentes le­gyen. Az ajándékozók gyűrűjében Badari Józsefné köszöni a mozgást jelentő ajándékot Evés közben jön meg az étvágy. Ha már megvan a gyártási tapasztalat, elké­szültek a különböző sablo­nok és egyéb eszközök, újabb kocsikat készítenek a rászorultaknak. Bővült a társadalmi mun­kások köre is időközben: az asztalosok a karfát, a var­roda asszonyai pedig az ülés és háttámla borításának el­készítését vállalták társadal­mi munkában. A rajzdokumentációból szívesen adnak az érdeklő­dőiknek, akiket hasonló hu­mánus szándék vezérel. Horti János

Next

/
Thumbnails
Contents