Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-29 / 150. szám

1982. JÚNIUS 29.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Megtartotta küldöttgyűlését a TIT

(Folytatás az 1. oldalról)

ják, mint az, aki elől „elrejtik” a tényeket, amire egyébként előbb-utóbb minden ember rátalál.

A nyílt és az őszinte szó hitelét hangsúlyozta a továbbiakban is a Miniszter- tanács elnökhelyettese, amikor külpolitikai törekvéseinkről beszélt, s — egyebek között — hangsúlyozta, hogy mi' nem akarjuk uniformizálni a nézeteket a világban, exportálni a forradalmat, hanem azt akarjuk — és ezért mindent megteszünk —, hogy egy kérdésben legyen azonos a kormányzatok álláspontja és a népek óhaja: a béke kérdésében! S azoké legyen a döntő szó, akik — miként Sarlós István fogalmazott — gyermekeinket a világra hozzák, szellemi és anyagi értékeinket megalkotják, művelik a földet,' dolgoznak a gyárban, a hivatalban, a laboratóriumban, a kutatóintézetben, s felfedezik maguknak és továbbadják mindenkinek azt a rengeteg tudást és szépséget, amit az emberi kultúra az elmúlt századok során létrehozott, ma tovább gazdagít és' biztató örökségül ad át a jövő nemzedékeknek. Nemes feladataink vannak e küldetésben a hazai tudományos ismeretterjesztés munkásainak, mindenkinek, aki részt kér-vállal a TIT köz- művelődési küldetéséből, emberformáló tudásgyarapító szerepéből.

Olyan ismeretterjesztésre van szükség — hangsúlyozta Sarlós István —, ahol az emberek nem passzív befogadói a felgyülemlett tudásnak, tényeknek, tapasztalatoknak, hanem módjuk van kérdezni, véleményt nyilvánítani, vagy éppenséggel aggályaikat is kifejteni egy-egy, az élet napi gyakorlatával kapcsolatban felmerülő témáról; lettlégyen az bel- vagy külpolitikai kérdés, tudományos feltevés, kutatási törekvés. Nem baj, sőt éppen az a jó, ha az emberek nem rejtik véka alá a véleményüket, egybevetik, ütköztetik nézeteiket — egyazon törekvés, a jobbat, többet, szebbet akarástól vezérelve.

Különösen nagy feladata van e törekvések megvalósításában az értelmiségieknek, a szónak abban az értelmében, ami nem a diplomát jelenti, hanem elsőrendűen az értelmességet. Arra kell törekednünk — mutatott rá Sarlós István —, hogy ebben az országban minél több legyen a gondolkodó ember. A TIT-nek elvi- tathatatlanul rangos feladata, hogy ismereteket közöljön, fokozza az emberek érdeklődését, tájékozódási igényét és képességét, s teremtsen olyan fórumokat, amelyekre szükségünk van, hogy a szocializmust építő Magyar- ország valójában értelmes, gondolkodó, különböző jellemű és, kapcsolatú, de egyet- akaró emberek munkájából formálódjék, fejlődjön.

Köpeczi Béla művelődési ♦ miniszter is felszólalt a vitában, s a TIT-ben, társult irodalmi választmányában szerzett tapasztalatai alapján a ma igényei szerinti műveltség tartalmi elemeinek változására mutatott rá. Mindenekelőtt arra, hogy szélesebb körökben a régebbi, jobbára irodalmi, művészeti érdeklődés kitágult, s fókuszába kerültek a természettudományos ismereteken túl a társadalomtudományoknak olyan területei is, mint például a közgazdaság, a szociológia, a pszichológia. Ma már a kultúrához tartozónak mondunk mindenféle olyan ismeretanyagot — fogalmazott —, amely hozzásegíthet az élet dolgaiban tájékozódáshoz, eligazodáshoz, s az ilyen ismeretanyag feltárásában és közreadásában rendkívül nagy szerepe van a TIT által művelt, kötetlen tudásgyarapításnak.

Az oktatás és a közművelődés szorosabb kapcsolatát sürgetően szólt a miniszter arról, hogy az iskolában megszerezhető ismereteket építve egyre nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a szervezett oktatási formáktól független, de azokhoz szervesen kapcsolódó önművelési lehetőségeknek, s ezek fokozásában, kiteljesítésében — múltjához, rangjához méltó szereppel — a Tudományos

Ismeretterjesztő Társulat is a feladatvállalók, a letéteményesek közé tartozik. A korábbi időszak kédvező tapasztalatai biztatást adnak a jövőre is ahhoz, hogy az iskolai és az önképzési formák — jórészt' a TIT közreműködésével — közelebb kerüljenek egymáshoz.

A TIT mindenfajta tevékenységi körére ráirányították a figyelmet a vita során, amelyben mintegy negyvenen kértek-kaptak szót. Elhangzott például, hogy a legegyszerűbb formájú — egészen a társulat megszületéséig visszanyúló múltú — előadástól a korunk tudományának és technikájának legújabb vívmányait érzékeltető lézerbemutatóig ívelnek a TIT-beli műfajok, módozatok a társulati ismeret- terjesztés legmozgékonyabb formáin, az egyedi előadásokon túl ma már ezrek és ezrek által kedveltek az — egy- egy tudományág olykor történetét. leginkább jelenét, de méginkább megoldandó kérdéseit elemző — előadássorozatok.

Végezetül Kurucz Imre ösz- szefoglalta a tanácskozás tapasztalatait, s ígéretet tett rá, hogy a vitában elhangzott javaslatokat az elkövetkező időszak munkájában figyelembe veszik, hasznosítják.

Ezt követően a VIII. küldöttgyűlés egyhangúan elfogadta a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat új alap- szabályzatát, majd megválasztották a társulat vezetőségét és az országos elnökség tagjait. A TIT elnöke ismét Ádám György lett. Alelnö- kei: Osztrovszki György akadémikus, az OMFB nyugalmazott elnökhelyettese, Sipos Aladár, a Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója, Soós Gábor címzetes egyetemi tanár, államtitkár; Szépe György, a Nyelvtudományi Intézet osztályve?etője; Tüdős Ferenc, a Központi Kémiai Kutató Intézet osztály- vezetője. A társulat főtitkára újra Kurucz Imre; főtitkárhelyettesévé Vasváry Artúrt, a Föld és Ég című folyóirat főszerkesztőjét választották meg.

II jászladányi Egyetértés Tsz-ben

Learatták az őszi árpát

Befejeződött az őszi árpa aratása a jászladáinyi Egyetértés Tsz-iben. A június 25- én megtartott sikeres araitási gépszemile után .nyomban munkához .láttáik a gépek, s alig három nap alatt tear atták, elcsépelteik és raktárba hordták az 540 hektárnyi takarmánygabona termését. A termésátlag eléri a tervezettet.

A gazdaságban most már a búza betakarítására készülnek, amely július tizediké körül veszi kezdetét. Ekkor kezdi meg működését a tsz saját üzemi konyhája is. naponta friss, ikailóriadús ételeket tálalnak majd fel a mezei ebédlőkben a .nehéz murikat végző aratóknak.

Kommunális kötvények útépítésre

A nagykun város. Tünkévé .lakossága kommunális kötvények váltásával segíti a tanács településfejlesztési törekvéseit. Az OTP álltai első ízben ikibocsájtott kötvényekből néhány hónap alatt két és negyed mililiió forint értékű talált gazdára. A befizetett pénzt a társadalmi óhajoknak megfelelően útépítésre használják fel. A városban meglehetősen kevés a szilárd bunkolatú út, rosszak a közlekedési viszonyok, a tanács viszont 1982-ben csupán hatszázezer forintot tud ilyen célra fordítani.

Az új pénzforrással kiegészített tanácsi .keretből megközelítően másfél kilométer szilárd útburkolatot építenek meg. Szeptember végéig a Dózsa György út és a Földest út egyenként fél kilométeres szakasza kap új borítást, a Táncsics Mihály úton és a Nőborda utcában kétszáz illetve kétszáznegyven méteres szakaszon teremtik meg a kulturált .közlekedés feltételeit. A kommunális kötvény sikerére alapozva a városi tanács a VI. ötéves tervben újabb közérdekű feladat megoldását tervezi a társadalom hasonló vagy másirányú segítségével.

Vízhiány-e a vízhiány?

avagy locsolni

ÁSOTT KÚTBÓL IS LEHET

Aki arra jár, és bekukkant néhány szandaszőlősi kertbe, meggyőződhet róla, hogy a hatszáz-nyolcszáz négyszögöles területet pókháló módjára átszövi a vízvezeték, amelyből „természetesen” ivóvíz permetezik. Nemcsoda tehát, hogy a nyári csúcsfogyasztás idején Rákóczifalván és Rá- kócziújfalun jó esetben 'is legfeljebb hörögnek a csapok.

Az összefüggés magyarázata, hogy Rákóczifalva és Rá- kócziúj.falu is Szolnokról kapja (kapná) az ivóvizet, de a szandaszőlősi kiskertek többnyire „leveszik” azt. Ezért bizonyára megnyugtató, hogy június 30-án bekapcsolják azt az új vezetékágat, amely elkerüli Szandaszőlősi, így a Szolnokról küldött víz hiánytalanul eljut a címzettekhez.

Nem kell különösebb számolótudomány annak megállapításához, hogy nyáron kétszeresére, sőt háromszorosára növekszik a vízfogyasztás a többi évszakhoz képest. Igaz, a kánikulában nagyobb szükség van a vízivásra és a fürdésre, mint egyébként, de annyival nagyobb nincs, mint amit a számok mutatnak.

A megyei tanács vb építési- közlekedési- és vízügyi osztályán is tudják a fogyasztás növekedésének okát: nyáron locsolásra használják el az egyáltalában nem olcsó ivóvíz tetemes hányadát.

Nézzük péOdául a tószegi helyzetet. A település a szolnoki vízműtől kapja a vizet,

csúcsidényben naponta 827 köbmétert. A 4409 lelket számláló Tószegen egy lakosra csaknem kétszáz liter víz jut. Mégis panaszkodnak a tószegiek, hogy kánikulában még csak nem is csöpögnek a csapok. A magyarázat egyszerű: miután köbméterenként egy-két forint vízdíjat kell fizetni, könnyebb megoldás a hálózatról öntözni a kerteket, mint kutat ásni. Pedig a községben elegendő 5—6 méterre lefúrni ahhoz, hogy öntözésre alkalmas* vízre bukkanjunk. A kerítésen belül levő kút ásásához a helyi tanácstól lehet engedélyt kérni, és a munkálatok nem kerülnek többe kétezer forintnál. Rengeteg ivóvizet megspórolhatnának a tószegiek is és az egyre szaporodó fürdőszobákban mindig folyna a víz a csapokból.

A tószegi kerttulajdonosok az időnként valóban krónikus vízhiányt a szolnoki déli iparvidék mérhetetlen víz- pocsékolásával is magyarázzák. de csak részben van igazuk. A gyárak ugyanis nyolc forintot fizetnek a víz köbméteréért, természetesen, alaposan, meggondolják, mennyit használjanak el belőle. 'Számukra lényegesen olcsóbb, ha saját kutat fúrnak, mint tette azt például a Cukorgyár. Papírgyár és a Tiszamenti Vegyiművek. És az üzemek tovább folytatják a kútfúrást hiszen amellett, hogy a hálózati víz sokba kerül, • még

úgynevezett büntető vízdíjat is bevasalnak tőlük, ha túllépik az engedélyezett fogyasztást. A büntető vízdíj évenként a nyolc-kilencmillió forintot is eléri. Ha már szóba került az ivóvíz ára, nem érdektelen megtudnunk, amit Fehérvári László osztályvezető-helyettes elmondott: a • kibocsátható vízmennyiség növelése köbméterenként 17—25 ezer forintba kerül. A hatodik ötéves tervben több mint egy- milliárd forintot költ a megye az ivóvízkapacitás fejlesztésére.

Szolnok városkörnyéki települései közül Zagyvarékas és Üjszász is a megyeszékhelyről kapja a vizet, mégpedig elegendőt, mert mindkét községben naponta 160 liter víz jut egy lakosnak. Ám, ha locsolásra is használják, előfordulhat, átmeneti vízhiány. A zagyvarékasiak panaszolják, hogy hiába van ár- tézikútjuk, mégis kénytelenek a szolnoki vízzel beérni. Nos, ugyancsak Fehérvári Lászlótól kaptuk az információt: Zagyvarékason ahhoz, hogy jó vizet találjanak, 800—900 méterre kellene lefúrni és egy vizet, adó talajrétegre csak egyetlen kút építhető, a többit még mélyebbről lehetne ártézi vízzel „feltölteni”. Erre viszont nincs és sokáig nem is lesz anyagi fedezet. Egyébként nemcsak Rékas. hanem a Jászság valamennyi települése olyan helyen fekszik, ahol a vizet tartalmazó talajréteg rendkívül mélyen van, az ártézi víz vezetékes felhasználására tehát ezen a vidéken nem lehet számítani. Kedvezőbb helyzetben vannak viszont a tiszazugi községek, amelyek már száz méter mélyen jó vizet találnak.

A városkörnyéki kisfalvak közül talán Szászberek küszködik a legfájóbb vízellátási problémával. Sajnos, erre a nyárra csak a szászberekiek megértésére apellálhat a megyei tanács, de jövőre már ők is elegendő vizet kapnak a csúcsidényben, mert az idén szeptember 30-tól bekötik a szolnoki vízhálózatba Szászberket is.

Annak, hogy most csupán azokról a községekről volt szó, amelyeket a szolnoki vízmű lát el ivóvízzel, az a magyarázata, hogy ezek a városkörnyéki települések

„mostohagyereknek” érzik magukat a 80 ezer lakosú Szolnok árnyékában. Remélhetőleg sikerült bebizonyítani, hogy erre semmi okuk. A naponta 45—50 ezer köbméter víz kibocsátására alkalmas vízműnek meg se koty- tyan az a 3500—4000 köbméter, amelyet Rákóczifalva. Rákócziújfalu, Tószeg, Újszász és Zagyvarékas vízhálózatába küld. és amely több mint elég, ha csak arra használják, amire való.

B. J,

IKeddÉ tegyzetünfc I

Kifulladásig? Vagy csak végig?

Az ötnapos munkahét, a szabad idő növekedése — ki ne tagadná a tényt — jelentős vívmány. Ugyanakkor az is észrevehető, pénteken délután már jó- néhány helyen lazul a munkafegyelem, és az emberek afféle weekend előtti hangulatban várják a megváltást, akarom mondani a két szabad napot jelentő műszak végét.

Jártamban keltemben nem egy boltban tapasztaltam már, hogy — noha a hivatalos nyitvatartás délután hat óráig szól — ha a jámbor vándort háromnegyed hat táján viszi be a végzete az üzletbe, a lázas rá nem figyelés színhelyének tűnik a helyiség. Ki súrol, ki takarít, ki számol, ki elvagy kirakodik, ki összead, ki szoroz, és bizony ebben a sürgésben forgásban szerencse, ha akad, aki kiszolgál. Más. Péntek délutánra annak rendje és módja szerint bejelentkeztünk fotó- riporter kollégámmal az egyik üzembe, de a brigádvezető atyailag figyelmeztetett: igaz, a műszak félháromig tart. de lehetőleg fél kettőig érkezzünk, mert azután már nehezen látunk fényképezhető, elmé- lyülten dolgozó szakit. Sok a bejáró, ugye, akik ekkor már tisztogatják a gépet, felsöprik a masina környékét, egyszóval valamit azért bütykölnek, még ha nem is azt, amiért fizetik őket.

Ügy tűnik, ez a „lazítás a vége felé” című hazai mozgalom nemcsak a futball- pályákon honos, de az iskoláknál is közismert. Az idei tanévben akadtak iskolák, ahol az utolsó héten — hogy finoman fejezzem ki mondandómat — már csak tengtek, lengtek a nebulók. Természetesen mindennek a túl korán érkezett szünidei láz volt az „oka”.

Az ember elgondolkozik azon; vajon mivé zsugorodik a munkaidő, a tanulás, a lakosságot érintő szolgáltatások garmada, ha a heti 42, munkával eltöltött óra, az ötnapos tanítási hét is ilyen félig kimondottan, félig kimondatlanul tovább szűkül. Hogy a péntek délután már félértékű, mert mindenki a másnapra kacsingat, hogy a téli, tavaszi, nyári szünet előtti nap(ok), uram bocsánat, hét, már fabatkát sem ér — szóval nem sorolom tovább.

Jónéhányszor játszottam már a gondolattal: mi lenne, ha a péntek délután operáló orvos félötkor az órájára pillantana és letenné a műszereket. Az asz- szisztencia nagynehezen felébresztené a kábult beteget, akivel a sebész kedvesen közölné: nézze asszonyom, lejárt a munkaidőm, végtelenül sajnálom önt, hogy ilyen késői időpontban érkezett, dehát már így is 20 percet túlóráztam. Az operáció nagyjából kész, de bevarrni nincs időm, mert vár a család, rokonlátogatásra igyekszünk Szekszárdiba. Ugye megérti? Ha óhajtja, az asszisztensem összevarrja a sebét, igaz nem szakja ez a feladat, dehát sokmindent ellesett már mellettem. Ha önnek ez a megoldás megfelelő, akkor hétfőig valahogy majd csak kibírja. Adok gyógyszereket, akkor megint jövök és befejezzük szépen. Rendben?

Vagy ha a gyorsvonat vezetője a végállomás előtt 20 kilométerrel leállítaná a masinát, miszerint itt, ebben a faluban van az állandó bejelentett lakása, egyébként is már túllépte a szokásos napi munkaidőt, nem beszélve arról, hogy az asszony délutános, az ólban meg 12 hízó visít a moslékért.

Ugye bizarr ötletek? Azok bizony, és ilyeneket 100 megkérdezett közül ugyanannyi valószínű elképzelhetetlennek tart. Mint ahogy azt is, hogy a munkaidőt mindenkinek végig illik dolgozni. Az irodában, a munkapadoknál, a szolgáltatásoknál éppúgy, mint az iskolákban.

Ha semmi másért, azért g közmondásért is: miszerint valamennyien a piacról élünk. És ez a nagy piac, a van, csak annyit képes kínálni, amennyit megtermelünk. Nem pepecseléssel, félgőzzel, idő előtt leállva. Ellenkezőleg: lía a dolgok, a munka menete, jellege úgy kívánja kifulladásig, de mindenképpen végig.

D. Szabó Miklós

Nem óriás számára készült a képen látható nagyobb lábbeli, a reklámpéldány annak illusztrálására hivatott, hogy az Alföldi Cipőgyár kecskeméti gyáregységében a szabászműhelynek az óriáscipőhöz felhasznált két négyzet- méternyi anyagból húsz pár cipőt kell kiszabnia. A gyáregységben évente három millió pár ragasztott lábbelit készítenek, s termékeiknek 10 százalékát a tőkés országokba exportálják