Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-02 / 127. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19812 JÚNIUS 2. Márványtábla Grúziából Kedves vendéget fogadott a mezőtúri városi pártbizottság május közepén. A grúziai Szamtredjából érkezett Gogija Be- nyija Nyesztero- vics, aki a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével derítette fel, hogy bátyja, Gogija Alexandr Nyesz- terovics 1944. október 21-én Mezőtúr felszabadítása során halt hősi halált és a mezőtúri temetőben nyugszik. Grúziából márványtáblát hozott bátyja emlékére, amelyet a közös szovjet síron helyeztek el. A bensőséges ünnepségen részt vett Móricz Béla, a városi pártbizottság első titkára is. A grúz vendéggel ő látható a beküldött képen. A messziről jött látogató öt napig élvezte a város és a Dózsa György Szakközép- iskola vendégszeretetét. Ismerkedett, nézelődött, ellátogatott a Kossuth itéri szovjet hősi emlékműhöz, meggyőződött a szovjet és a magyar nép tiszta, igaz barátságáról — kaptuk a .tájékoztatást. Szúnyoginvázió Panaszkodó szolnoki olvasónknak a Majorköz-dűlő- ben van kis üdülőtelke (a holt-Tisza-parti, ún. állami gyümölcsös tájékán), amely tulajdonképpen zártkertnek számít. Azért vásárolták annak idején ők is, a többiek is (s azért veszik bérbe mostanság is sokan a kiparcellázott telket), hogy hét végén ott pihenjenek, kikapcsolódjanak, a kockaházakból „kiszabaduljanak”. Tökéletes a harmónia — hallhattuk —, öröm hét közben, hétvégeken gyönyörködni kezük munkájában: a maguk ültette fákban, bokrokban, virágokban. A maguk termelte zöldségfélék megkönnyítik a főzést, „besegítenek” a .háztartásba. Ez sem utolsó dolog a kellemes időtöltés mellett. A tökéletes harmóniát a szúnyogok garmadája bontja meg, amelyek megkeserítik kora délutánjaikat, a langy estékről már nem is beszélve. Hiába vásárolják a szúnyogriasztót, a hívatlan vendégeket ez nem zavarja a „csipkelődésben”. Ennek következtében aztán — kenőcs ide, kenőcs oda — vakaróznak, kaparóznak — együtt a család, a családok, mintegy esti tornaként. Ám annak legalább haszna volna... Tavaly is reménykedtek, az idén méginkább: majd csak permeteznek az ő kertjeik táján is, erre azonban — nem tudják miért — hiába várnak. És már unják ü vakaródzást. Szemétkérdés Oláh János levele Jászberényből érkezett. Az első kerületben lakók márciusban tájékoztatót kaptak a Városgazdálkodási Vállalattól. Mi állt benne? A jövőben nem hétfőn és csütörtökön, hanem kedden és pénteken szállítják el a szemetet. Ez egyszerű és világos, ezért az érintettek ehhez is tartották magukat. Nagy volt a meglepetésük, amikor azt tapasztalták, hogy a vállalat a saját maga által javasolt időpontot nem tartja meg. Jelenleg a helyzet: egy-két kivételtől eltekintve keddi napokon elszállítják a szemetet, pénteken nem. Az viszont előfordul, hogy csütörtökön jelenik meg a szállító jármű, amikor az emberek — tartva magukat a tájékoztatóhoz — nem rakják ki a szeméttartókat. Nem értik a vállalat szándékát. Csupán azt tudjáic, semmiképpen nem lehetett cél, hogy a pénteken kirakott szemetesedények keddig az utcákat csúfítsák. Nyugalom a gallysátor alatt Január 27-én közöltük G. Cs. Gy. szolnoki olvasónk észrevételét, valamint beküldött fotóját „Gazdátlanul...” címmel. Olvadásra vagy olvasztásra vár a több mint egy hónapja a Rákóczi úton „rostokló” IFA teher— gépkocsi — kérdezte akkor. S figyelmeztette egyben ja tulajdonost: ha igyekszik, a gépkocsi vázával még elszámolhat a leltárban... A tanácsot megszívlelték: az lFÁ-t január 28-án elszállították. Hová? Erről nincs információnk. Amit tudunk, azt sem a „gondos gazdától” tudjuk, nem is a levél írójától. Most ismét van egy fényképünk, amelyet fotóriporterünk készített. Ezúttal is egy olvasónk hívta fel a figyelmünket rá, hogy a Hunyadi út 56. előtt egy kamionszerű hússzállító kocsi tétlenkedik körülbelül két hónapja. IRajta a .feliratit Vásároljon egész évben... Hát, ha ezzel szállítanak (?), nem jut el a megrendelőhöz az áru... Mozgalmas vasárnap Május 23-án, vasárnap ezerkétszázan vettek részt Mezőtúron az országos sportnapok eseményein. Mint Papp János, a városi tanács elnöke megnyitójában elmondta, a városban negyedszázados múltra tekint vissza a sportnapok megrendezése. A sportkombinátban négy általános iskola tanulói szabad- és zászlógyakorlatokat mutattak be. Újszerű volt a Dózsa György Szakközépiskola gúlagyakorlata, valamint a Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola kalapos gimnasztikagyakorlata. A „Sportolj velünk” záróképhez nyolcszázan sorakoztak fel a zöld gyépre. Ezután kulturális műsort adott a Petőfi énekkar Ká- vási Sándor vezetésével, a Szivárvány citerazenekar és a Klub kisegyüttes. Játékos vetélkedők, akadály ügyességi váltók következtek a nagy füves pályán. Egyidejűleg a sportcsarnokban röplabda- és kosárlabda-bemutatót tartottak. Délután az OSN-ku- pamérkőzéseken mérték ösz- sze ügyességüket a női és férfi kispályás labdarúgás, valamint a serdülők kézilabdatornájának résztvevői. Ezután .teniszbemutató következett serdülő és felnőtt korosztályú résztvevőkkel. K. J. P. Mezőtúr 25 éve „értek”... Június 26-án 16 órakor a tiszafüredi Kossuth téri Általános Iskolában (volt gimnázium épülete) találkozóra gyűlnek össze azok, akik 1957-ben a Kossuth Gimnázium IV/a iosztály tanulójaként érettségiztek. Néhány osztálytársuk, egykori tanáraik tártózkodási helye, címe ismeretlen. Kivételesen vállalkoztunk a „postás”-sze- repre. Az érdekeltek Négyesi Imrénénél — aki az iskolában Fodor Olga névre „hallgatott” — jelentkezzenek. Címe: Tiszafüred, OTP járási fiókja. • Kerülgetjük, kerülgetjük Mi, járókelők hetek óta kerülgetjük a két szép szál deszkát a szolnoki, Kossuth téri Irodaház előtt. Mint a macska a forró kását... Amikor valakik valamiért feltúrták az aszfaltot, „beásták” magukat a mélybe, a képen látható összedőlt korlát volt a figyelmeztető: Ember, vigyázz, itt dolgoznak, nem fontos belerohan- nod a gödörbe... Aztán a VÁLLALAT elvégezte a dolgát, „elvonult” a munkaterületről. Kerülget- te-kerülgetite, hogy a helyszínt teljesen rendben hagyja, addig-addig, hogy sikerült is. (Egyelőre.) Az a két szép szál deszka a „szalagokkal” igazán nem számít. A legközelebbi alkalomra (pedig sokszor kellhet nekik!) lesz másik. S egyáltalán: ki figyel oda ilyesmire? Hozzászólás cikkeinkhez Éjszakai dübörgés címmel közöltünk egy héttel ezelőtt egy olvasói levelet. Írója azt tette szóvá, hogy) a szolnoki Hunyadi út—József Attila út „sarkán” épülő KSH—SZÜV székház cö- löpözési munkálataitól a környék lakói nem vagy csak alig tudnak aludni. Aznap három (!) hasonló panasz „futott be”* másnap még egy. Nem az a kívánság, hogy hagyják abba az építkezést, csupán azt kérik: a csendrendeletet tartsák meg, lehetőleg 22 órától reggel 6-ig. Mellesleg jegyezzük meg: az egyik panaszosunk mozdonyvezető, aki 2— 3 ezer embert szállít, ha szolgálatban van, a másik ápolónő. A május 27-én jelentkező panaszos akár aláírásgyűjtésre is vállalkozott volna. Erről lebeszéltük, ígértük, igyekszünk valami „biztatót” megtudni az illetékesektől. Próbálkozásunk nem sok sikerrel járt, azaz: nem sok vigasztalót közölhetünk az érdekeltekkel... » * * A Szolnok megyei Beruházási Vállalat a műszaki tartalmat kéri számon; a munka tervek szerinti elvégzését. A kivitelező munkaszerződésébe — nevezetesen abba, hogy mikor, kivel dolgoztat — nincs beleszólása. A kivitelezőtől, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalattól tájékozódtak, hogy rendelkeznek-e a hangos munkavégzéshez szükséges engedéllyel. Igen! Másolatát mi is láttuk, a Szolnok városi-járási Rendőrkapitányság adta ki 1982. április 22-i dátummal. Ebben többek között ez is szerepel: „...a felesleges zaj keltést (motortúráztatás, hangjelzés stb.) kerülni kell...” A panaszosok által kifogásolt dübörgés elkerülhetetlen, a munka technológiájával járó zaj. „Mellesleg” JOGI KÉRDÉSEK a gyesben Több mint másfél évtizede van lehetőségük a dolgozó asszonyoknak, hogy gyermekeiket hároméves korukig a nap minden órájában szem előtt tartsák, gondozzák, neveljék. Nem kell őket hajnali buszokon, villamosokon távoli bölcsődékbe, „anyahelyettesekhez” cipelniük. Fizetés nélküli szabadságuk nemcsak munkaviszonyban eltöltött időnek számít, hanem még segélyt is kapnak ezért, hogy anyai hivatásuknak élhetnek. A gyermek- gondozási segély jelentős támogatás, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy ahol a férj kis- vagy közepes keresetű, még inkább ha az anya egyedülálló, anyagi. nehézségei támadhatnak a családnak az asszony teljes fizetése nélkül. A kisgyermekes anyák helyzetével kapcsolatos feszültségek azonban nem szűkíthetők le a jövedelem gondjára. Sokan attól tartanak, hogy az otthontöltött évek során elmaradnak a felgyorsuló szakmai fejlődéstől. A szerkesztőségi postákban levelek tömege tanúskodik arról, milyen szívesen jártak volna be munkahelyükre részmunkaidőben vagy vállaltak volna bedolgozást az asszonyok. Eddig erre lehetőségük nem volt. Bár a termelésből hiányzó asszonykezek komoly munkaerőgondokat okoztak. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a most elfogadott — és május elsején hatályba lépett — kormányhatározat a munka és a gyermeknevelés egyidejű vállalására serkent. Az új jogszabály lehetőséget ad arra, hogy az édesanyák a gyermek másfél éves kora után a gyes összegének teljes folyósítása mellett rész- munkaidőben — havi átlagban napi négyórai — munkát vállalhatnak. Sokáig bombázta az illetékeseket a sajtó, rádió, televízió a kérdéssel: az apák miért nem maradhatnak otthon gyesen. A fő indok az volt (jogosan), hogy az egészen pici gyerekek gondozására az édesanyákat tartották alkalmasabbnak. Az ösz- sze-összecsapódó nézetek vitája eredményeképpen megszületett a kompromisszumos' megoldás. A csecsemőket ápolják-gondozzák továbbra is az anyák egyéves korukig, de legyen meg a lehetősége a családnak a döntésre: anyagi vagy szakmai szempontból melyik házastársnak előnyösebb a gyes. A gyerek egyéves korától az apa is élhessen ezzel a lehetőséggel, ha akar. (Nem elhanyagolható bizonyítéka az egyenjogúságnak.) Óriási kedvezmény az is, hogy a súlyosan fogyatékos vagy tartós beteg gyermekekkel nem három, hanem hatéves korukig vehetik igénybe a szülők a gyermek- gondozási segélyt. A bedolgozók, részmunka- időben foglalkoztatottak, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok családtagjai csak mostantól lesznek jogosultjai a gyesnek, amennyiben legalább kilencven napon át (munkamegállapodás alapján) részt vettek a közös tevékenységben. Az új kedvezményezettek nemcsak újszülött gyermekeik után igényelhetik a gyest, hanem már korábban született, hároméves korukat még el nem érf fiuk-lányuk után is, azok harmadik életévének betöltéséig. Mivel a társadalombiztosítási szolgálta (.ásókat (anyasági segélyt, temetési segélyt) kiterjesztették a kisiparosokra is, sokan most úgy vélik, a gyes is megnyílik számukra. Nos, sem a kisiparosok, sem az egyéni gazdálkodók nem jogosultjai továbbra sem a gyesnek. (Ám azt kivételes méltányosságból megkaphatják, ha kérelmezik a megyei társadalom- biztosítási igazgatóságokon.) Az egyetemi, főiskolai hallgatókra sem terjesztették ki a jogszabályt. Tehát gyes nem jár továbbra sem nekik születendő gyermekeik után, de problémájuk rendezésében más segítségre számíthatnak. És végül a gyermekgondozási segélyre . való jogosultság megváltozott feltételéről: eddig a szülés napját megelőző tizennyolc hónapon belül egyévi, legalább hatórás munkaviszony kellett ahhoz, hogy a jogosultságot megszerezzék. Ezután elegendő, ha a dolgozó nőnek a szülés napját megelőző két éven belül kilenchónapos. legalább négvórás munkaviszo- nva van. Ez óriási ielentősé- gű a fiatalok esetében, akik gyakran egy-két hónap hiányzó munkaviszony miatt estek el a gyestől, illetve méltányosság gyakorlását kellett kérniük az illetékesektől. Dr. Kertész Éva a legolcsóbb alapozási mód... Akiknek a jelenleg folyó cölöpözés sokszor okoz álmatlanságot, nem vigasz, hogy korábban készült már ilyen módszerrel épületmonstrum a megyeszékhelyen, közvetlenül a kórház szülészeti osztályának szomszédságában). SzüLő, vajúdó kismamáknak, nőgyógyászati betegséggel ápoltaknak kellett elviselniük a szakemberek által is kétségkívül kellemetlennek tartott zajt. Olvasóink szóvá tették, hogy nappal nem cölöpöznek. De igen! — kaptuk a tájékoztatást, csakhogy a zajt a 4-es főút forgalma „elnyomja”. A környéken élők többsége nappal a munkahelyén tartózkodik, ezért sem hallhatja a dübörgést. Vigaszként csupán annyit írhatunk, hogy e napokban körülbelül a cölöpözés felénél tartanak. Olyan ígéretet kaptunk, hogy azért megkérik az alvállalkozót: a lehetőségeken belül legyenek tekintettel a lakosságra. Az emberek megértő türelmére számítanak. Jövőre (is csak) segítséggel Közérdekű észrevétellel kereste fel szerkesztőségünket Pipó István szolnoki lakos, a Véső úti VILLÉRT- bolit dolgozója. Munkájukat, a szállítást esetenként a betonúton összegyűlt víz nehezíti leginkább három éve — panaszolta. A Véső úti „Kis- balaton” címmel közöltük április 28-án amit elmondott, mellette egy fénykép is helyet kapott. Mátyás Zoltán osztályvezető főmérnöktől (Szolnoki Városi Tanács V. B. műszaki osztálya) érkezett az alábbi válasz: „ . . . A mintegy 30—40 fm csapadékvíz-csatorna építését júniusban a Kommunális Üzem elvégzi, ez azonban a gondoknak csak egy részét oldja meg. A Véső Utcának ez a szakasza kiskockakőburkolatú, építési idején normál közúti forgalmi terhelésre méretezték. A burkolat lejtését, oldalesését a rendkívüli tehergépjárműforgalom eldeformálta, így a csatorna elkészülése után is lesz víz a burkolat egy részén. Ennek megszüntetésére két alternatíva kínálkozik: a kiskockakő felbontása és újrarakása, amihez ma már alig található szakember. A másik: egy aszfalt- szőnyeg terítése, megfelelő kiegyenlítés után. Erre 1982- ben a tanácsi költségvetésből nem tudunk fordítani, 1983-ban is csak a Véső utcában elhelyezkedő vállalatok anyagi hozzájárulásával kezdhetünk neki az aszfaltozásnak ...”