Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1982. MÁJUS 8

I Arcképvázlat I

Harminc körűi az ember...

Tanár-, orvos-, mérnökházasságok legtöbbször egyetemi találkozásból születnek. „Tulajdonképpen a miénk inkább sportházasság” — mondja Nagyné Pólya Sarolta (28 éves) —, „bár mindketten a gödöllői Agrártudományi Egyetemre jártunk. Én még csak két hetet töltöttem ott, amikor egy kosárlabdaedzésen megismerkedtünk. Az aktív sportolást azóta már abbahagytuk.” A házasság viszont megmaradt, és a Szolnokról származó lány kis kitérő után férjével együtt visszajött.

„Gerendáson kezdtem dolgozni — kezdi kitérő állomásait felsorolni Nagy György (32 éves), — „de nem sokáig. Mire két évvel később feleségem is odakerült, én már az orosházi Béke Tsz-be jártam át.” Ami már csak azért is -jó volt, mivel felesége szerint munkájuk egy szövetkezeten belül túlságosan összekapcsolódnék. A gépészmérnök és a növényvédős között mindig akad feszültségre ok, és mint mondja: „biztosan másképp szóltam volna egy rossz gépért a férjemnek, mint egy idegennek!”

A házasságok történetében általában néhány év után eljutunk odáig, hogy „és akkor jött a gyerek”. A gyerek jelen esetben Gergőt jelenti, a most már négyéves és négyhónapos fiatalembert, aki két évvel fiatalabb öcs- csével, Loránddal együtt elkövetett csínyeivel felelős azért, hogy apjuk elfeledkezik néha az elvéről, „nem szabad mérgelődni”. A két gyerek miatt gondoltak elsősorban helyváltoztatásra is, hiszen a nagyobbikat édesapja hordta minden reggel hatkor az orosházi bölcsődébe. A Magyar Mező- gazdaságban feladott hirdetésre 38 válasz érkezett. ..Magunk is meglepődtünk a nagy számon” — mondja Nagyné, — „igaz, szerencsés pár vagyunk szakma tekintetében is. Az AGROKER volt az egyetlen, ahol kötött munkaidős állást ajánlottak. Ez és a szüléimhez való közelség döntötte el a dolgot. A férjem részéről a felkínált állás eleinte megalkuvásnak látszódott, ismerve mozgékonyságát és gyakorlatiasságát, de azóta kiderült, az AGROKER-rel való találkozás mindannyiunknak szerencsés volt.”

Nagy György hamarosan

az alkatrészosztály vezetője lett, felesége pedig csoport- vezető a műtrágyát forgalmazó részlegnél. A termelésből jött két fiatal szakember beszámolójából lemérhető, megszerették a rájuk bízott feladatot. „Presztízskérdés, szakmai hiúság az, hogyan dolgozik ezen a területen az ember” — mondja a férj. — „A termelésben a kollégák naponta számon- kérhetik, hogy dolgozhattam a szövetkezetben, ha még ezt vagy azt sem tudom. Igaz, az alkatrészellátás az a terület, amelyben nem lehet hibátlanul dolgozni. Szabad kezet kaptam, de azzal, hogy amit elrontok, azért is felelős vagyok. Az első, számomra fontos akció a termelőszövetkezetek bevonása volt az alkatrészgyártásba. A szolnoki AGROKER földrajzi elhelyezkedése jó, és szinte annyi műszaki dolgozik itt, mint a többi ilyen vállalatnál együttvéve. A felelősség nem kisebb, mint a közvetlen termelésben dolgozóknál, csak más, és később csapódik le a hatása.” „Nem mindig szívderítő az irodai munka” — veszi át a szót a feleség —, „de sok előnye van. Hetente két-há- rom napot kint töltünk a szövetkezeteknél, erre azért van szükség, hogy szaktanácsadással segíthessük munkájukat, és meggyőzzük őket arról, mennyire fontos a tápanyag visszapótlása a földeken.”

A mozgékonyság nemcsak a munkahelyen jellemző a házaspárra. Baráti körükkel gyakran járnak moziba, „hol a lányok, hol a fiúk”. A gyerekek is jó kapcsolatteremtők. A férj hobbija a vadászat, a zsákmány főzésre előkészítése is az ő feladata. „A háztartási munkán köny- nyen megosztozunk” — nevet Nagyné —, „mindent én csinálok a vasalás kivételével.” Ez azzal magyarázható, hogy a férj koránkelő, és a hajnali csendes órák nagyon alkalmasak erre a tevékenységre. Mindketten KISZ-tagok, sőt a feleség nemrégóta vállalati KISZ- titkár. Hamarosan ebben a témában is előbukkan a család, a gyerek. „A KISZ ma már nem az, ami volt” — mondja Nagyné titkári minőségében. — „Nincs már Hanság-lecsapolás és hasonló nagy feladat. Tagjaink többsége családos, tehát az akcióprogramot eleve úgy tervezzük, hogy figyelembe vettük ezt a tényt. Majális, horgászverseny, tréfás családi sportvetélkedő, kirándulás adja a gerincet. Ezekre a hétvégi szabadidős programokra azért fektettünk nagy súlyt, hogy a különböző területen dolgozók jobban kapcsolatot találja- , nak egymással.”

„Jó hangulatú beszélgetés Volt”, állapítom meg magamban hazafelé jövet. Fel- szabadultság és jókedv, sok humor és nevetés fűszerezte, ami megmagyarázza, miért mondhatták kölcsönösen egymás jellemzésére: „szeretik őt az emberek”.

Fejszés Edit

A közepesnél magasabb a Sió vízszintje. Ezt kihasználva április 18—22. között húsz hajózó egységet — uszályt, tanyahajót, vontatót — zsilipeltek át Keselyűsnél. A Balatonfüredi Hajógyár tizenegy háromszázötven-ötszázötven tonnás új önjáró uszályt úsztatott a Dunára a Folyam szabályozó és Kavicskotró Vállalat részére. A képen: összekötik az uszályt a vontatóval.

Reggeltől estig még csak megvannak valahogy. Napkeltekor elnyeli őket az üzemekbe, hivatalokba áramlók serege. Napközben leköti őket meganhyi teendőjük. Esténként érzik inkább, hogy gyökereiktől elszakadva, az otthon melegétől távolra kerülve élik többé- kevésbé magányos életüket. Ki tudja, hányán vannak közülük Szolnokon. Egy részük egzisztenciát teremtett magának, lakáshoz is jutott, csak otthonhoz nem.

Más értékítélet

Közéjük tartozik Z. Anna. Nyíltszívű, értelmes lány. A szülei ma is tanyán élnek.

— Szerencsére nem hosz- szú az út hazáig, jó autóbuszjárat van. Sokkal nagyobb gondom ennél az, hogy talán igazából sosem tudok már hazamenni, legalábbis a szó felszabadult, meleg értelmében. Szeretem szüléimét, hiszen nincs más, aki olyan közel állna hozzám, mint ők, hálát is érzek irántuk azért, mert taníttattak, elvégezhettem az egyetemet — csak éppen nehezen értünk egymással szót.

— Miért? Nem tekinti őket megfelelő partnernek?

— Nem hiszem, hogy a szülő és a gyermek kapcsolatában a partneri szerep meghatározó lenne. Nem azért akadozik a beszélgetésünk és fullad gyakran hallgatásba, mert én értelmiségi vagyok, ők meg alig végezték el a tanyai elemi iskolát. Sokkal inkább azért, mert más az én életmódom,

életszemléletem. Alapvetően másként ítélek meg dolgokat, mint ők.

— Mennyiben befolyásolja ez a családi harmóniát?

—■ Általános témakörökben cseppet sem, de ha már azt mondom: dolgoztak,

küzdöttek eleget, van egy kis megtakarított pénzük és nyugdíjuk is, költözzenek be a városba, akkor már tudom, hogy meddő az erőfeszítésem. Képtelenek, és nem is akarnak más életet élni. Még mindig azt mondják: érted dolgozunk, hogy örökölj valamit. Pedig nekem az lenne jó, ha ideköltöznének, és megint együtt lehetnénk. Így aztán az eszmecserénk jószerével kimerül abban, hogy betegek-e és olyan témákban, hogy hány csirke kelt ki az idén.

Hallgatom, és arra gondolok, hogy az én gyerekkoromban azt mondta a legtöbb parasztember: nem taníttatom a gyerekemet, mert öreg koromra nem akarok magamra maradni.

Idealizált gyermekkor

Az ilyen sorsú értelmiségi nők közé tartozik G. Ti- mea is. Egy évtizede él már Szolnokon, mégis azt mondja:

— Nem érzem otthonomnak ezt a várost, pedig a hivatásom mellett sok sikerélményem is ideköt. Azt hiszem, ha valakinek a szó teljes értelmében vett édes- anía és édesanyja volt, akkor világóletében hazavágyik szülőfalujába. Tudom, egv kicsit idealizálom gyermekkorom színterét, biztosan nem azt találnám ott, amit ott hagytam, mégis úgy érzem, nyíltabbak ott az emberek, más arra a világ.

Valójában lehet, csak any- nyiban más, hogy hegyekkel szabdalt, erdőkkel tarkított arra a 'táj. Szerinte azonban még az ottani vihar is más:

— Olyan villámlások vannak, hogy dörög az egész hegy. szinte szívbajt kap tőle az ember.

— Haza mégis /ritkán jár.

— Ha itt vagyok, nincs kedvem hazamenni, otthonról meg visszajönni.

— Nem hiányoznak ia szülei?

— Jó is, meg rossz is,, hogy olyan messze vannak, leossz, hogy a levélből másként cseng a hangsúly. A kérést, a panaszt is köny- nyen követelésnek vehetik belőle. A távolélésben viszont az a jó, hogy nem

kimondhatatlanul jó az a tudat, hogy ha valami bajom van, tudok hová menni, mindig van számomra egy szelet kenyér és egy pohár bor. Nem tehetek róla, még mindig jobban drukkolok annak a vidéknek, sikereinek inkább örülök, hibái jobban bosszantanak.

— A távolság nem gátolja a családi egyetértést?

— Én meg tudom érteni a szüléimét, tudom, hogy mit miért csinálnak, de fordítva ez már nem egészen ígv van. Nem tudják például megérteni, hogy miért nem megyek férjhez, miért dohányzóm, miért élek itt, és ígv tovább. Az ember így csak távolabb kerül a szüleitől, 'de elszakadni nem akar tőlük. El is határoztam, hogy nyugdíjas koromban hazaköltözöm — ha lesz még hová.

— És mi lett volna, ha nem tanul tovább, ha otthon marad?

— Sokszor gondolkoztam ezen is. Biztosan nem elégített volna ki annyi, hogy egy-kót gyerek anyja lehetek, érezném, hogy többre is képes vagyok. De az lehet, hogy akkor talán nem lenne ennyi világfájdalmam, nem rágódnék ennyit a sorsomon. Egyébként nehéz eldönteni, hogy mikor választ jól az ember. Életútját talán akkor tudja jól megítélni, ha már nyugdíjas és rálátása van az életre. Nebosszantjuk naponta egy- * kém egyelőre nyitott az élemást. Sokkal lazább, de talán ezért is felhőtlenebb a kapcsolatunk. Ha egy hétig otthon vagyok, már cívó- dunk — annak ellenére, hogy tudom: nem anyagi támogatásra van szükségük, hanem arra, hogy otthon legyek, vagy legalábbis elérhető távolságban.

— A műveltségi szintkü- lörjbség egyébként bennünket nem zavar, legfeljebb annyiban, hogy ha szükségük van a tudásomra, mire ideér a levél és vissza a válasz, addigra az ügy többnyire elévül, vagy önmagától megoldódik.

— Mit jelent magának a szülőfaluja?

— A .szüléimén túl is sok mindent. Azt hiszem ,ahogy öregszik az ember, egyre jobban* visszavágyik oda, ahol felnőtt. Számomra a természet közelségét is jelenti az a táj, hiszen itt a kőrengetegben nem tudok mit kezdeni magammal. És

Rabul ejt a város

kor városba kerültem dolgozni és munka mellett tanulhattam.

— Nem szeretne falun élni?

— Nem hiszem, hogy égi falusi közösségben jól érezném magam. A visszaút a családi zűrök miatt sere voilt vonzó a számomra Most is a lelki szemetesláda szerepét töltöm be. Anyárr egyedül él és minden gond- ját-baját rám zúdítja. Engem még sem hallgat. A kapcsolatunk jószerint abból áll, hogy én hallgatón őt. Teljesen magamra, vagyok hagyatva. Nem akarón azzal keseríteni, hogy nekem sem fenékig tejfel a; életem. Így aztán azt hiszi, hogy szerencsés vagyok Még büszke is rám. Egyébként megelégszik azzal, hogj látja; egészséges vagyok. A: már, hogy mi a munkám lényege, nem érdekli.

— Mit érez iránta?

— Nagyon szeretem, nen érzem azt, hogy eltávolod tam tőle. Nem azért van r; és a falusi rokonokra szűk ségem, hogy partnerek le gyenek számomra, vagy az ért, hogy segítsenek, hanen azért, hogy szeressenek. Ér zelmi beállítottságú vagyok azért megyek rendszeresei haza, hogy feltöltődjek a: otthoni melegséggel, mer az többet jelent nekem min den baráti és egyéb kapcso latnál. Általuk szeretem az a vidéket is. Ügy érzem, a: a táj ad nekem biztonságol Szerintem mindenekelőtt a emberi kötelékek fűzne] mindenkit szülőföldjéhez.

— És milyen kapcsolatol fűzik a munkát adó /város hoz?

tem. Úgy vagyok vele, majd csak történik velem valami. Sorsom irányítását áthárítom a véletlenre, a körülményekre.

— Én meglehetősen zárt falusi közösségben éltem, — mondja S. Éva. — Senki nem volt olyan a környezetemben, aki rányitotta volna szememet a nagyvilágra. Senki sem ambicionált, véletlenül nyílt ki számomra a világ akkor, ami— Azért nem érzem itt jó magam, mert nincs ottho nőm. Nem tudtam megte remteni, mert nem úgy ala kultak a dolgaim. Szóval e olyan átmeneti állapot. Bi zonyára közrejátszik az is hogy egy falusinak igen ne héz városi emberré váln Szerintem — bár lehet, hog; ezt csak én érzem így — falusi embernek egyszerűül tisztább a gondolatvilág? őszintébb társaihoz.. Neker nagyon hiányzik, hogy nine kellő kapcsolat a városi em berek között. A faluba évek múltán is számon tar tanak, itt meg a, kutya s figyel rám. Érzelmileg e2 nem lehet elfogadni.

— Nem védi a kelletént jobban a falusi embereket

— Nem hiszem, csak azo kát ismerem jobban. A szii Lőf öld biztonságával szem ben a város az ideiglenes ség érzését kelti bennen Mintha azt sugallná, hog ittlétem nem végleges. Eg hiányt egyébként mindi jobban megérez az embei mint azt, ami van. Az ot1 hon kérdésében meg nagyo szubjektív, nehezen tud tár gyilagos - lenni. Most mé innen „haza” megyek, id csak „vissza” térek, hiáb van itt lakásom.. Hiába, íg van ez. Amíg másik ere kötődés — gondolok a ess íá-dalapításra — nem jö helyette, túlságosan erős les a szülőfaluhoz fűződő vor zalom.

— Szinte semmi nei hangzott el a végső soro mégis kenyeret adó Szolno előnyeiről...

— Tudom én jól, hogy id köt a munkám, és azt i, hogy itt mégis csak öss? komfortos lakásban élek. H egyik áruházban nem ki pok valamit, átmegyek másikba. Baráti, ismerő: köröm is egyre bővül. Szc val egyre inkább magáhc láncol a város. Ezért erőse dik bennem az elhatározó hogy anyám révén én he zom ide a szülőföldemet.

Reggeltől estig még csak megvannak valahogy. Napkeltekor elnyeli őket az üzemekbe, hivatalokba áramlók serege. Napközben leköti őket megannyi teendőjük. Esténként érzik inkább, hogy gyökereiktől elszakadva, az otthon melegétől távolra kerülve élik többé- kevésbé magányos életüket. Ki tudja, hányán vannak közülük Szoln<?kon. Egy részük egzisztenciát teremtett magának, lakáshoz- is jutott, csak otthonhoz nem.

Simon Béla

HR ELSZRKRDNRK R GYÖKEREK