Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-27 / 73. szám

1982. MÁRCIUS 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 D közművelődési törvény végrehajtásáról tárgyalt az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) Káli Ferenc (Fejér m., 13. vk.) szakközépiskolai igaz­gató szorgalmazta a közmű­velődési és oktatási intéz­mények együttműködését. Az integráció főleg a kistelepü­léseken, vagyis ott szüksé­ges, ahol csupán egy-egy is­kola, művelődési otthon, könyvtár van. Szólt a sajá­tos gondokról is: a kistele­pülések egyetlen népművelői állását nem szívesen töltik be képzett népművelők. Fe­jér megyében például a ta­valy meghirdetett 18 állás­ra mindössze egy jelentkező akadt. A pályázók joggal kérik: tegyék lehetővé, hogy a helyi iskola tantestületei­hez tartozzanak, a pedagó­giai képesítésűek taníthas­sanak is az általános isko­lában. A képviselő úgy vél­te: ha a kistelepülés köz- művelődési állását a helyi általános iskolához kapcsol­nák, az oktatás és a közmű­velődés kapcsolata szoro­sabb, irányítása egységesebb lenne. Több képviselő nem je­lentkezett felszólalásra, így Pozsgay Imre művelődési miniszter válaszolt a vitá­ban elhangzottakra. an növekszik, elhelyezéséről gondoskodni kell. Nem el­hanyagolható szempont, hogy a lerakóhely közel legyen ahhoz a területhez, ahol a veszélyes hulladék keletke­zik. Mint mondotta, alterna­tív javaslatokat dolgoznak, ki, hogy hol, milyen körül­mények között létesítsék a veszélyes hulladékot tároló telepeket. Döntés még nincs a zsámbéki ügyben. Előtte természetesen egyeztetik az elképzeléseiket nemcsak a Pest megyei és a zsámbéki illletésekkel, hanem vala­mennyi olyan terület gazdá­jával, ahol hulladéklerakó­hely létesül. A képviselő, kérve, hogy a lakóterülettől távol alakít­sák ki a lerakóhelyet, elfo­gadta a miniszter tájékozta­tóját. A választ az ország- gyűlés egyhangúlag tudomá­sul vette. Ezzel az országgyűlés ta­vaszi ülésszakának második — befejező — napja, ame­lyen Apró Antal és Cserven- ka Ferencné felváltva töltöt­te be az elnöki tisztet — véget ért. a Felsőfokú végzettségű népesség a végzettség JELLEGE SZERINT, 1930 1980. Pozsgay Imre válasza — A közművelődés ügyé­hez méltó vitának, aktivitás­nak voltunk tanúi — álla­pította meg. — A fölszóla­lóik mindegyike egyetértését fejezte ki a törvény végre­hajtásáról szóló beszámoló­val, nemegyszer fontos, kri­tikus észrevételekkel hívta fel a figyelmet azokra a ten­nivalókra. amelyek a műve­lődési tárcára, s egész tár­sadalmunkra várnak a köz- művelődés fejlesztésében- E felszólalásokból kitűnt; a szemléletváltozás elérte a szakképzett és igényességgel, felelősséggel dolgozó munká­sok nagy részét is. A továbbiakban elmondot­ta: egyetlen, a vitában el­hangzott észrevétel, javaslat, kritikai megjegyzés sem ma­rad válasz nélkül, erre az is biztosíték, hogy a kormány ellenőrzi a Művelődési Mi­nisztérium e területen vég­zett munkáját. A miniszter az egyik kép­viselő fölszólalására utalva egyetértőén jegyezte meg: az igazi előrelépés, cselekvés az lesz. ha a művelődés demok­ratizálódása tovább folyta­tódik. Az ötnapos munka-i és ta­nítási hét bevezetésével ösz- szefüggő problémákról szól vá egyetértett azzal az ag­godalommal, amely Király István képviselő felszólalá­sában fogalmazódott meg: a megnövekedett szabadidő „szabadidő betegséget” is okozhat, ha kellő kultúra hí­ján nem tudnak vele mit kezdeni az emberek. Az iskola és a közművelő- 30. dés együttműködéséről a képviselői véleményekre rea­gálva leszögezte, a kapcso­lat lényege az: abban az or- 20 szágban van jó közművelő­dés, ahol jó az iskola. A munkahelyi művelődés­sel kapcsolatban a minisz- 10 tér osztotta azokat a képvi­selői véleményeket, hogy a munkahely, a vállalat, a szö­vetkezet nemcsak a terme­lés színtere, hanem társa­dalmi intézmény is. Ugyan­akkor hozzátette: nem a munkát akarjuk összekever­ni a művelődéssel, a műn veltséget a muhka feltételé­nek tartjuk. Ami pedig a kistelepülé- . sek közművelődési, iskolai el­látását illeti, itt talán való­ban újra kellene gondolni a korábbi terveket. Erre fel­hatalmazást adnak a XII. kongresszus határozatai, a kormány részéről pedig a hatodik ötéves terv irány­elvei. Ami az új közművelődési intézmények létesítését illeti, Pozsgay Imre hangsúlyozta: szeretnénk közmegegyezésre jutni a tekintetben, hogy aki új intézményeket akar, az vállaljon több felelőssé­get is ezeknek a fenntartá­sában és működtetésében. Határozathozatal követke- . zett: az országgyűlés a mű­velődési miniszternek az 1976. évi V- törvény végre­hajtásáról szóló beszámoló­ját, valamint a felszólalások­ra adott válaszát jóváha­gyólag tudomásul vette. Interpelláció Bánáti Gézáné (Pest m., 21. vk.), a Biatorbágyi 2. sz. Általános Iskola tanára Áb­rahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszterhez és Gonda György államtit­kárhoz, az Országos Környe­zet- és Természetvédelmi Hi­vatal elnökéhez fordult in­terpellációjával. Elmondta: a választókörzetébe tartozó Zsámbék lakossága a sajtó­ból szerzett tudomást arról, hogy a község területén ve­szélyes hulladékok tárolásá­ra alkalmas lerakóhelyet szándékoznak kialakítani. Az itt lakók szerint ez a megi oldás veszélyezteti annak a törpevízműnek a zavartalan működését, melynek megva­lósításában ők maguk is részt vettek, közelében ha­lad majd egy regionális víz­mű tervezett vezetéke, s a környék ugyanakkor kedvelt kirándulóhely is. A képvi­selő arra kérte a minisztert és az államtitkárt, vizsgál­ják meg, indokolt-e az itt élők aggodalma. Az interpellációra Ábra­hám Kálmán válaszolt. Ki­fejtette: Magyarországon évente mintegy 20 millió tonna hulladék keletkezik, melyből 5—6 millió tonna minősíthető veszélyesnek- Ez a mennyiség sajnos állandó­AZ ISKOLÁZOTTSÁGI SZÍNVONAL EMELKEDÉSE AZ ISKOLÁZOTTSÁGI SZINT ALAPJÁN TIZENHÉT EURÓPAI - TÍZ TŐKÉS ÉS HÉT SZOCIALISTA - ORSZÁG SORÁBAN HAZÁNK A HATODIK szül. év ▼ 1940 1950 1960 8.4 10,0 11,3 1 ____ 2 3 4 ____1 ____i____1__ 5 6 __1____1__ 7 8 __1____1__ 9 10 11 —1____1____1_ elvégzett tanévek A MŰVELŐDÉSI OTTHONOKBAN RENDEZETT MŰSOROS ESTEK LÁTOGATÓI 1975 1980 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1 ‘ H 7,9 millió 9,0 millió A MŰVELŐDÉSI OTTHONOKBAN RENDEZETT MŰSOROS ESTEK SZÁMA mti 6046 1975 1980 mU ÜLÉST TARTOTT AZ ELNÖKI TANÁCS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Határozatot hozott a hazánk felszabadulásának 37. évfordulója alkalmából ado­mányozandó kitüntetésekről; továbbá bírákat mentett fel és választott meg; valamint egyéni kegyelmi ügyeket és egyéb folyamatban levő kér­déseket tárgyalt. Nyári mezőgazdasági gépellátás Az Agrotek tapasztalatai szerint a nyári mezőgazda- sági munkákhoz szükséges gépek iránti kereslet élénk- A megrendelők minden ko­rábbinál inkább a kisfogyasz- tású és gazdaságosan üze­melő típusokat keresik. Az Agrotek külkereskedelmi partnerei közül a szovjet vállalatok ilyen gépeket so­ron kívül is szállítanak, enyhítve ezzel az ellátási fe­szültségeken. A raktári gép­készlet kielégítő, számos tí­pusra pótmegrendeléseket is felvesznek az Agroker vál­lalatok. Az aratás időszakára a kombájnkínálat eltolódott az NDK-ból vásárolt gépek ja­vára. A korszerű típusokból csaknem ezer áll a gazdasá­gok rendelkezésére. A ki­sebb teljesítményű E—512- esből 300-at, a nagyobb kom­bájnból. az 516-os gépből 645-öt tudnak eladni a gaz­daságoknak. A Szovjetunió­ból az SZK—5/A-típusú ara­tó-cséplő gép érkezik, ösz- szesen 185-re van szerződé­se az Agrotek-nek. A szov­jet kombájn a korábbi gép módosított változata. Telje­sítményét 15—20 százalék­kal növelték. Már az elmúlt évben szá­mos jele mutatkozott annak, hogy a gazdaságok erőtel­jes ütemben korszerűsítik vontatóparkjukat. Az első félévben mintegy 1200 MTZ —80-as és 82-es típusú szov­jet vontató érkezik a keres­kedelmi megállapodások alapján. A kisebb MTZ trak­torból, az 50-es mintájú erő­gépből pótszerződést is el­fogadott a szovjet külkeres­kedelmi vállalat. Ennek alap­ján az idén 650 kisfogyasz- tású és az alacsony vonó­erő-szükségletű munkákra igen alkalmas gépet hoznak be, mintegy 300-at már az első félévben. A magyar traktorokból a Rába-gyár az eredeti megrendeléseket ki­elégíti. Várhatóan nem lesz elegendő lánctalpas traktor az idén, és több kistraktor- ra lenne szükség. A szovjet T—25/A mintájú 25 lóerős traktorból a szovjet külke­reskedelem 300-at ad át az idén, az Agrotek kérésére valamennyit az első félév­ben, de még így is többre lenne szükség. Ugyanúgy a csehszlovák kistraktor iránt is nagyobb az érdeklődés annál, mini amit visszaiga­zoltak. Az első félévben 600 csehszlovák 14 lóerős gépet vesznek át. Az Agroker-telepekről egy- re-másra viszik el ezekben, a nanokban a mezőgazdasá­gi gépeket. Az első félévre leszerződött traktorok jó ré­sze már kint dolgozik a föl­deken­Mezőtúri Áfész Hétezer tag, húszmilliós nyereség (Tudósítónktól.) Húszmillió forint nyereség elosztásáról határozott a me­zőtúri Áfész mintegy 160 kül­dötte csütörtökön a városi tanács nagytermében meg­tartott küldöttgyűlésen- Az egyre nehezedő feltételek mellett több munkával, ke­vesebb, energiára fordított kiadással sikerült hatéko­nyan gazdálkodni. Négy szá­zalékkal csökkentették az energiaköltségeket új üzem­anyagnormákkal, új tanko- lási módszerek alkalmazá­sával. Növekedett a zöldség­gyümölcsértékesítés. A ven­déglátás területén a diákét­keztetést az étel- és üdítő­ital-forgalom növekedését tartották és tartják fontos feladatnak. A szövetkezet üzlethálóza­ta az elmúlt évben is bő­vült: megnyílt a bútor- kisáruház, megkezdte műkö­dését a tartósító üzem. Bő-j vítik a Diófa és a Béke ét­terem vendégterét, önkiszol­gálást vezetnek be mindkét helyen, a Diófánál a koráb­bi 200 adagos konyhai kapa­citást 600 adagosra bővítik. A beruházásokra 7 millió forintot fordítanak. Ebből az összegből befeje­zik az éttermi korszerűsíté­seket, a volt bútorbolt he­lyére költöztetik a papír- és írószerboltot. Kilenc jól mű­ködő szakcsoport 1015 tag­gal segíti a szövetkezet mun­káját. A megyei átlagot meghaladja a 7 ezer főnyi tagság több mint 5,7 millió forint hozzájárulása. A rész­jegy- és célrészjegy-befizeté­sek állománynövekedése meghaladja az 1 millió fo­rintot. Enyhülnek a raktározás gondjai A martfűi Növényolajgyár megépülésével az olajos- mag-termelés jelentősen megnövekedett Szolnok me­gyében és az Alföld más térségeiben. A Gabona és Iparinövények Termelési Rendszere a'z idén több mint 70 ezer hektár napraforgó, őszi káposztarepce és szója­bab termelését integrálja, segíti a minőségi termelést, a nagyobb hozamok eléré­sét. A rendszer az Országos Növényolaj,ipari és Mosó­szergyártó Vállalattal kötött együttműködési szerződés alapján a martfűi gyár rak­tározási gondjain is segít. Az elmúlt évben például a ter­vezettnél több. majdnem 90 ezer tonna napraforgót és más olajosmagot vásárolt fel a partnergazdaságoktól, s a magvak felét saját raktárai­ba tárolta a feldoigiozásiig. A növekvő termésmennyi­ség elhelyezésére a raktárte- ret 12 ezer tonnával bővítet­ték, vagyis 38 ezer tonna napraforgó és olajosnövény fölé teremtettek biztos fede­let. A jelenlegi raktáríér azonban így sem elegendő, a közeljövőben újabb 7 ezer tonna mag befogadására al­kalmas tárolóteret építenek. Segítik a partnergazdaságok jó vetőmagellátását is, ta­valy 350 hektáron kezdték meg az elit vetőmag előál­lítását. Az első vállalkozás eredményeként a tavaszi ve­tésihez kétezer mázsa napra­forgó-vetőmag áll rendelke­zésre.

Next

/
Thumbnails
Contents