Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. MÁRCIUS 27. Brezsnyev taskenti beszéde nyoméit Kína nem foglalt állást „Az igazság pillanata,, Nem meglepő, sőt természetes, hogy az Arab Liga, az iszlám konferencia, a kuvaiti vagy éppen a szaúd-arábiai sajtó élesen tiltakozik az izraeli megszállók cisz- jordániai és gazai tettei miatt. Az azonban már meglepő, hogy hivatalos washingtoni források a térségben történtekkel kapcsolatban „az Egyesült Államok kormányának mélységes aggodalmáról” beszélnek. Mi történt? A state departmentben úgy Iáit-, szik, ráébredtek, hogy a halálos áldozatokat és sebesülteket követelő véres összecsapások Cisz- jordániában és Gazában, egy Amerika szempontjából rendkívül kényes időszakban hívják fel ismét a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, amit a szocialista országok már régen hangoztatnak: a palesztin probléma megoldása nélkül nincs, nem lehet setpmiféle igazi rendezés az olajfák alatt. Maga a tény, hogy az izraeliek számára nem maradt más eszköz, mint a brutális erőszak, s a lakosság követeléseinek hangot adó polgármesterek elmozdítása, újabb bizonyság arra, hogy Camp David semmit nem oldott — mert nem is oldhatott — meg. Az amerikaiak idegességét így is mondhatnék: a kellemetlen igazság kínos pillanata. „Sajnálatos — írja egy szaúd-arábiai lap. amelyet a Reuter idéz —, hogy az Egyesült Államok és Nyugat-Európa nem emelte fel szavát az embertelen izraeli módszerek ellen, miközben óriási hűhót csapnak a lengyelországi események körül.” A lap lényeges összefüggésre utal. Reagennek most számolt be az a Buckley államtitkár, akit Nyúgat-Eu- rópába küldött újabb szovjet- és lengyelellenes szankciók szorgalmazására. Weinberger hadügyminiszter hasonló Okból érkezett Tokióba. Ezek láttán a glóbusz mind több pontján teszik fel a kérdést, hogy a ciszjordániai és gazai sortüzekről Washingtonnak vajon miért nincs egy rossz szava? A kérdés jogos. A lényeget érinti, de az „igazság pillanatában” annál is több derülhet ki. A washingtohi diplomácia felkészült arra, hogy nagy sikerként, ..a Camp Da- vid-i békefolyamat, fontos állomásaként” arassa le az izraeli csapatok áprilisban esedékes kivonulását a Sinai-félszi- getről- Csakhogy Camp David másik pillére az úgynevezett palesztin autonómia’ volt. a palesztin nép pedig az első pillanattól kezdve világossá tette, hogy nem éri be a megszállás alatti látszat- autonómiával. Ennek adja most elemi erővel tanújelét Ciszjordánia és Gaza lakossága. Mivel Izraelben nagy erők ellenzik a Sinai-fél- sziget kiürítését, nem lehetetlen. hogy az itteni eseményekre hivatkozva újabb nyomást gyakorolnak a bukástól a minap éppenhogy csak megmenekült Beginre. a kiürítés megtorpedózása érdekében. Márpedig egy ilyen fejleménynek nemcsak Kairó, hanem Washington számára is kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Harmat Endre Kína tegnap rövid, hivatalos nyilatkozatot tett közzé Leomyid Bnezsnyey. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke taskenti beszédének Kínára vonatkozó részéről. A nyilatkozat, amelyet a külügyminisztérium szóvivője olvasott feli tegnap déliben újságíróknak. nem foglalt állást a Kínáihoz intézett szovjet javaslatok ügyében. Ugyanakkor elutasította a „Kína elleni támadásokat” és kijelentette: Peking a Szovjetunió tetteinek tulajdonít jelentőséget, mind a kínai—szovjet, mind a nemzetközi kapcsolatokat illetően. Minit ifemenates, Leonyid Brezsnyev Taskantben egyeA belga válságból kivezető útról és a szocializmus nyugat-európai és nemzeti sajátosságaihoz alkalmazkodó távlatairól tanácskozik tegnap kezdődött 24. kongresszusán, a Belga Kommunista Párt. A megyei pártértekezleteken választott kétszáz küldött megvitat ja a pánt helyzetét is a tavaly novemberi országos választás után, amely a párt szavazatainak enős csökkenését és a korábbi négy képviselői hely felének elveszítését hozta. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Belga Kommunista Párt tegnap kezdődött kongresz- szusát. Tegnap a lengyel szejm elfogadta a mezőgazdasággal kapcsolatos törvénytervezeteket. A törvényerőre emelt tervezetek közül az egyik a mezőgazdasági földterületek és az erdők védelméről szól, kimondva, hogy különféle létesítmények, például ipari üzemek építéséhez csakis a leggyengébb minőségű földterületeket szabad igénybe venni. ' A polgári’ törvénykönyv módosításával kimondták, hogy a lengyel társadalmigazdasági rendszer tartós elemét képezik az egyéni gazdaságok, s ezek sérthetetlenségét a szocialista állam szavatolja. A polgári per- rendtartásból törölték azokat az előírásokat, amelyek alapján eddig nem egyenrangúan bírálták el az egyéni, a szövetkezeti, illetve az állami gazdaságokat. A szejm megszavazta a lengyel alkotmánynak olyan értelmű módosítását, hogy állambíróságot hoznak létre. Ez a testület, amely a parbek között leszögezte: a Szovjetunió előfeltételek nélkül kész minden kölcsönösen elfogadható intézkedésre, hogy a kölcsönös érdekek. a kölcsönös tisztelet, a kölcsönös előnyök, a be nem avatkozás alapján javuljanak Kína és a Szovjetunió kapcsolatai. Konkrét intézkedésieket lehet tenni gazdasági, tudományos, kulturális és politikai téren. A Szovjetuniónak nincsenek területi követelései Kínával szemben, és a kölcsönösen elfogadható megállapodások elérése érdekében bármely pillanatban kész felújítani a határtárgyalásokat. A Szovjetunió kész tárgyalni a kölcsönös bizalmat a határ térségében erősítő intézkedésekről. A szovjet kommunisták üdvözlete hangsúlyozza: a jelenlegi igen bonyolult nemzetközi helyzetben, amely a NATO-nak — és mindenekelőtt az Egyesült Államoknak — a világbékét fenyegető agresszív militarista politikája következtében alakult igy, elengedhetetlen a dolgozók, elsősorban a munkásosztály élcsapatának, a kommunistáknak a hatékony nemzetközi méretű szolidaritása. A belga kommunisták — hangzik az üzenet — mozgósítják a tömegeket társadalmi és demokratikus vívmányaik megvédésére, a monopóliumok támadásai ellen. lament fennhatósága alá tartozik, arra lesz jogosult, hogy adott esetben felelősségre vonja az alkotmány előírásai ellen vétő, vagy beosztásukkal visszaélő magas beosztású állami vezetőket. A szejm elfogadta azt a törvénytervezetet is, amelynek értelmében 1984 márciusáig meghosszabbítják a helyi és a vajdasági tanácsok tagjainak mandátumát, s két év múlva az akkor esedékes parlamenti képviselőválasztásokkal együtt tartják meg a legközelebbi tanácsi választásokat, A törvényhozás határozatot fogadott el arról, hogy hozzanak létre a sz^jm mellett véleményező és tanácsadó testületként működő társadalmi-gazdasági tanácsot. Befejezésül a kormány képviselői válaszoltak a képviselők interpellációira és kérdéseire, majd a szejm néhány változtatást hajtott végre bizottságainak személyi összetételében, és ezzel befejeződött a lengyel parlament kétnapos üléseAz Izrael által megszállt Ciszjordániában változatlanul feszült a helyzet. Képünkön: Izraeli páncélozott járművek Nablusz városában (Telefotó — KS) Megnyílt a Belga KP kongresszusa Lengyel szejm Törvényerőre emelt tervezetek Magyar — nicaraguai megállapodás Gustavo Tablada, a Nicaraguai Forradalmi Hazafias Front koordinátora, a szocialista párt főtitkára szerdán Managuában a magyar nagykövetségen aláírta a Magyar Hazafias Népfronttal kötött megállapodást. Magyarország és Nicaragua a megállapodás megkötését tavaly szeptemberben határozta el, amikor a Nicaraguai Forradalmi Hazafias Front küldöttsége Magyarországon járt. A megállapodás aláírásán jelen voltak a Nicaraguai Forradalmi Hazafias Front Magyarországon járt küldöttségének tagjai, valamint a frontot alkotó pártok, a televízió, a rádió és a sajtó képviselői. Szovjet—vietnami megbeszélések A vietnami fővárosban teanao megbeszélést folytatott a Vietnami Kommunista Bárt Truong Chinh. a párt KB Politikai Bizottságának tafia. a Vietnami Államtanács elnöke vezette küldöttsége és az SZKP delegációra. amely Mihail Gorbacsov- nak. az SZKP KB Politikai Bizottsága tag iának, a ' KB titkárának veztésével a vietnami testvérpárt kongresz- szusára érkezett Hanoiba. A megbeszélésen, amelven vietnami rószről többek között Pham Van Dong. a Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tae- ia. miniszterelnök. szoviet részről pedig Konsztantvín Ruszakov. az SZKP KB titkára volt ielen. a vietnami párt vezetői méltatták azokat az eredményeket amelyeket a szoviet nén ért el az SZKP XXVI. 'kongresszusán .meghatározott feladatok megvalósításában, és nagyra értékelték a Szovietunió békeszerető külpolitikáiét. Leo- nvid Brezsnvevnek az enyhülés továbbfeilesztésére és a fegyverkezési hajsza megfékezésére tett javaslatait. A szoviet küldöttség átadta a vietnami nárt vezetőinek az SZKP KB és személy szerint Leonv.id Brezsnyev baráti üdvözletét Pertini az enyhülés mellett Az enyhülési politika felújításáért szállt síkra csütörtökön Alessandro Parttini olasz köztársasági élhök. A washingtoni látogatáson tartózkodó Pertini a Ronald Reagan. álltai tiszteletére adott vacsorán hangoztatta: a nemzekbözi helyzet ieten- legi nehéz, s egyre veszélyesebbé váló időszakában az enyhülés felújítása azegyet- ülen kivezető út. Feltétlenül szükség van a nemzetközi párbeszéd fenntartására — mutatott rá az olasz államfő. A fehér házi vacsorával fejeződött be az olasz elnök washingtoni látogatásénak ’első napja. Pertini és Reagan csütörtöki megbeszélésükön egyebek között megvitatták a közel-keleti helyzetet, és szóba került Lengyelország, valamint Afganisztán is. Pertini Lengyel- országot illetően megismételte az olasz kormánynak a Öéngyel/oinszági szükségállapotot elítélő, a Szovjetunióval szemben vádaskodó álláspontját. Amerikai hadihajók a Fekete-tengeren Tegnap óta a Fekete-tengeren cirkál két amerikai hadihajó. a Földközi-tengeri amerikai 6. flottához tartozó ..DDE—982 Nicholson” romboló és az FF®—11 Clark” fregatt — jelentették az is- tambuli kikötői hatóságok. Marjai József az NSZK-ban tárgyal Marjai József, a Minisztertanács elnökhélvettese tegnap Bonnban megkezdte tárgyalásait az NSZK vezetőivel. Megbeszélést folytatott Otto Graf Lambsdorff gazdasági és Hans Matthöfer pénzügyminiszterrel. A találkozókon véleményt cseréltek a világgazdasági helyzetről, valamint! a két ország gazdasági kapcsolatairól. s a kapcsolatok tovább- feilesztésónek feladatairól. A Minisztertanács elnök- helyettese tárgyalt Otto Wolff von Amerongennel. a német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége elnökével. valamint Benthald Beitz-cel: a Krupp-alanít- vánv elnökével is. Púja Frigyes Sri Lankában Púja Frigyes külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Sri Lankában, tegnap délelőtt felkereste Ranaszinghe Pre_ mad aszalt Sri Lanka Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét. A délelőtt folyamán a magyar diplomácia vezetője tárgyalt Szahul Hamid külügyminiszterrel. Ez eszmecserén hazánk és Sri Lanka kapcsolatairól és nemzetközi kérdésekről volt szó. A tárgyalásokon jelen volt dr. Túri Ferenc, a Magyar Népköztársaság Sri Lanka-i nagykövete. Tegnap a kora délutáni órákban Púja Frigyest hivaitalábain, fogadta Junius Richard Dzsajavar- dene, Sri Lanka köztársasági elnöke. Szakul Hamid külügyminiszter tegnap este vacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére Gromiko fogadta a nyugatnémet nagykövetet Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap Moszkvában fogadta Andreas MeyerriLandrutot, az NSZK nagykövetét. Az időszerű nemzetközi kérdések megtárgyalása során a fő figyelmet a rakéta-nukleáris háború fenyegetése elhárítása feladatainak, a fegyverkezési verseny megszüntetésének, az európai biztonság megszilárdítása kérdéseinek szentelték. Az új szovjet kezdeményezések a Szovjetunió józan gondolkodásáról és békesze- netetéről tanúskodnak — hangoztatta a szovjet diplomácia vezetője. — Reméljük, hogy e szavakat meghallják az NSZK-ban, Az NSZK kormánya nem egyszer foglalt állást amellett hogy a genfi tárgyalásokon minél élőbb jussanak kölcsönösen elfogadható megálla- ppdásna, számításba véve az európai és a nemzetközi biztonság széles körű érdekeit. A szovjet fél, arra számit, hogy Bonnban ebből a szempontból kiindulva tanulmányozzák az úi kezdeményezéseket. Az NSZK nagykövete ismételten kijelentette: országa érdekelt abban, hogy a szovjet—amerikai tárgyalások Géniben nozitív eredménnyel végződjenek. Kijelentette: továbbítja az NSZK kormányának mindazt, amit a szovjet külügyminiszter az új javaslatokkal kapcsolatban kifejtett. < Buckley beszámolója után Reagan elhalasztotta a döntést James Buckley amerikai küllügym indsater -belyettes csütörtökön délután számolt be Reagan elnöknek és az amerikai nemzetbiztonsági tanács tagjainak március 20-án véget ért európai kőrútjának eredményéről. Reagan elnök ezek után elhalasztotta a Szibéria—Nyugat- Európa gázvezetékkel kapcsolatos újabb döntését. Buckley feladata az volt, hogy rávegye az Egyesült Államok szövetségeseit további szovjetellenes gazdasági szankcióik alkalmazására. A miniszterhelyettes Bonniban, Párizsban, Londonban és Rómában tárgyalt. A Fehér Ház szóvivője csütörtökön — meglehetősen szokatlan módon — röviden a nyilvánosság előtt is beszámolt a nemzetbiztonsági tanács üléséről, hogy kijelentse: a kormány „derűlátó” a nyugati szövetségiesek lojális magatartását, illetően, s bizonyosra veszi, hogy „sikerűt megállapodást elérni” velük a szankciók kérdésében. A Fehér Ház ezzél elismerte, hogy eddig nem sikerült dűlőre jutni Nyugat- Európával a szankciók ügyében. A szóvivő szerint további „egyéni konzultációkat” terveznek a Szovjetuniónak állami kezességgel nyújtott hitelek korlátozásáról. Tiltakozás a vegyi fegyverek gyártása ellen Az Egyesült Államok elnökének, Ronald Reagannek a döntése a vegvi fegyverek gyártásának megkezdéséről méWségesen nyugtalanítja a világ vegyiparának dolgozóit. Ennek ad hangot a Vegyipari. Ólai ipari és Rokonszakmák Szakszervezetei Nenv zetközi Szövetségének ICPS) nyilatkozata, amely úgv ítéli meg a döntést, mint bűnös cselekedetet az emberiség és az élet ellen. Az Egyesült Államok döntése olyankor született meg. amikor a szocialista országok és a világ haladó erői nagv erőfeszítést fejtenek ki a fegyverkezési hajsza megfékezése érdekében — hangzik a nyilatkozat. Kilenc és fél millió tagia nevében az ICPS felháborodásának ad hangot és azt követeli Reagan elnöktől, hoev állítsa le a veevi fegyverek, valamenv- nyi biológiai, bakteriológiai és nukleáris fegyver gyártását Az ICPS felhívja a vegyipar valamennyi szakszervezetét és összes dolgozó iát ho°v juttassa kifejezésre felháborodását a döntés ellen. A vegyiparnak az életet és nem a halált kell szolgálnia — hangzik a nemzetközi szövetség nyilatkozata.