Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-03 / 1. szám
ó SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JANUÁR 3, Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatom a rokonokkal, a barátokkal, az ismerősökkel, hogy szeretett egyetlen testvérem, ZÁMBORI LÁSZLÓ életének 26. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 1982. január 3-án 14 órakor lesz a rákóczifalvi kistemetőben. Ifj. Zámbori János és a gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. BARHACS FERENCNÉ szül.: Nagy Regina f. hó 29-én 93. évében elhunyt. Temetése ma jan. 3-án 12.30 órakor lesz a Munkásőr úti temető halottasházából. A gyászoló család, Szolnok. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk és nagyapánk, ID. OLÁH KAROLY 3 heti szenvedés után 1981. december 19-én 56 éves korában elhunyt. Hálás szívvel mondunk köszönetét a testvéreknek, rokonoknak, jó ismerősöknek, a mezőtúri Táncsics Tsz vezetőségének és dolgozóinak, akik temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvét- nyilvánításukkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család, Tiszaföldvár. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, az ismerősöknek, a Skála Aruház, a Kelet-magyarországi RÖVIKÖT, a Papírgyár, a Járműjavító, a Fűtőház. az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat dolgozóinak, akik szeretett édesanyánk és nagymamánk, ÖZV. VALÉ ISTVANNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, munkatársaknak, a vadásztársaságnak, a sporttársaknak, a szomszédoknak, az ismerősöknek, akik drága fiunk, IFJ. ZAJACZ MIKLÓS temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és fájdalmunkat igyekeztek enyhíteni. Szerető szülei és testvérei, Beseny- szög. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett férjem és édesapám, HEGEDŰS ISTVÁN sírjára virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, lánya és unokái Szajol. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, az újszászi tsz vezetőségének és dolgozóinak, a Vegyesipari Ktsz dolgozóinak, a MEZŐGÉP Vállalat számviteli osztályának, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, KISS SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetét mondunk azoknak is, akik táviratban fejezték ki részvétüket. A gyászoló család, Üj- szász. INGATLAN ÜJSZASZ, Galamb út 7. sz. alatt tehermentes 2 szobás családi ház, szoba- konyhás melléképülettel, 400 négyszögöl telken, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Üjszász, Jász út 12. (10917) ELADÓ kétszobás, összkomfortos, I. emeleti öröklakás garázzsal készpénz + OTP-vel. 1982. év végi beköltözéssel, Szolnok, Kulich ú. 1. 1/5. (10888)_______ ELADÓ Mezőtúron, Rendes u. 4. sz. kétszintes ház. Érdeklődni: Dévai Lajosnál Bem u. 9. sz. alatt 17 óra után. (11639) • ________ A LVAZ- és üregvédelem Valvoline Techtillel, 2 év garanciával, Wágner- technológia. Nyögéri Ferenc autóápoló kisiparos, Szolnok, Dózsa Gy. út 11. Tel.: 11-456. (10584)_ KARCAG ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ megvételre kínál 1 db (egy db) lejárt mű-^ szaki vizsgájú IFA W 50 L SP típusú tgk-t. Érdeklődni lehet: Karcag, Afész- központ, Németh János szállítási ügyvezetőnél. Telefon: 329 4 mellék. (10564) ADAS-VÉTEL TASK A varrógép japán háti permetezőgép. Texas rotációs kapa. 8 mű- veletes faeszterga, motoros láncfűrészek. K—25-ps Zetor 600-as szalagfűrészszel. 2 db 500-as szalagfűrészgép eladók. Kovács Sándor Kengyel. Ságvári út 7. Érdeklődni: naponta (H. 38421 M 6-os kerti traktor (Diesel) pótkocsival eladó, továbbá 1000- es EAN és egy 1500- as (hiányos, régi típusú, könnyű) esztergapad (faeszter- gálásra is alkalmas) és egy 100 l-es kompresszor eladó. Szajol, Vörös Hadsereg út 78. (H. 3874) NDK piros, mély babakocsi, panorámás eladó. Szolnok, Várkonyi tér 15. IV 15., 17 órától 19 óráig. (10913) ÚJ 46-os mogyoróbarna női irhabunda eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap egész nap, Szolnok, Beloiannisz út 26. III. (10801) HÁROM vemhes fejős kecske és egy bak eladó. Kovács, Fegyvernek, Killián út 13. (10573) HÁROMÉVES, almásderes arabs paripa csikó, fogatban vagy hátasnak kitűnő, eladó, vagy öregebb lóra cserélhető. Cím: Rabb Gábor 5471 Tiszakürt, öreg-szőlő 76. (H. 3860) EGYÉB FIATAL házaspár minigarzont, garzont vagy egyszobás, összkomfortos lakást bérelne Szolnokon. „Pedagógus” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3872) LAKÁSCSERE ZAGYVA-PARTI, nagy másfél szobás, tanácsi lakásom Szolnok, Széchenyi lakótelepi másfél szobás, tanácsi lakásra cserélném. „Erkélyes” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3870) HÁZASSÁG SZERETNÉK megismerkedni olyan hölggyel, aki korban hozzámillő, közös szimpátia esetén házasság céljából. Én 50 éves, 178 cm magas, józan életű, független férfi vagyok. Lakással és anyagiakkal rendelkezem. „IDEGENEK AZ ÉJSZAKÁBAN” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3873) Dolgozókat alkalmazunk AMFORA-tJVERT AZ AMFORA (ÍVÉRT hegesztői vizsgával rendelkező villanyszerelő szakmunkást felvesz. Jelentkezés: Szolnok, Csaba út 28. (10868) A KARCAGI MEZÜGAZDASACI SZAKKÖZÉPISKOLA rakiftrosi állásra pályázatot hirdet. Az állás azonnal betölthető. Feltételek: lehetőleg középiskolai végzettség, s legalább 5 éves gyakorlat. Üzemi étkezés és lakás megoldható. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatot írásban kell benyújtani az igazgatóságnak: Karcag, Pf.: 53. Kisújszállási U. 5301. (10858) AZ ALLATIFE- IIÉRJE TAKARMÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz víz- és gázvezeték- szerelőt, lakatosokat, villanyszerelőket, luisbszt- gyártó üzemébe gépkezelőket és nyugdíjasokat takarítói munkakörbe. Felvételre keres továbbá nem fizikai munkakörbe rendészt, legalább 3 év gyakorlati idővel. Középiskolai és a munkakör jellegének megfelelő középfokú végzettség, valamint alapfokú politikai képesítés szükséges. Jelentkezni lehet személyesen az üzemben — Szolnok, Tószegi út. (10857) A JÁSZSZENTANDRÁSI HALADÁS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET pályázatot Iliidet növény ved ö.s munkakör betöltésére. Pályázati feltételek szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és 5 éves nagyüzemi gyakorlat. Szükség eseten szolgálati lakást biztosítunk. Továbbá szarvasmarhatelep-vezetői munkakörre, feltételek, minimum technikusi oklevél és 2—5 éves nagyüzemi gyakorlat, fiatalok előnyben. Szükség eseten szolgálati szobát biztosí- lunk. Fizetés a 4Í981. (II. 26.) MÉM—MüM számú rendelet előírásai szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban a termelőszövetkezet elnökénél. Cím: 5116 Jászszenlandrás, Rákóczi út 7. sz. tel.: 3. (10801) A SZOLNŐK MEGYEI ALLATFOR- GALMI ÉS HÜS- A U IPARI VÁLLALAT wvJLy azonnali belépés- ^ sei gyakorlattal rendelkező sz.T.lí- tási előadót, valamint szakképzett szakácsot vesz fel. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok, Vágóhíd n. 60. (10854) V/ ALFÖLDI TÉGLAIPARI V A r.LALÁT MEZŐTÚR nchéz- gépkev.elöi jogosítvánnyal rcn- dr’ke/ö erögépvezetöt keres, változó munkahelyre DT—75-ös erőgépre. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Mezőt úr. Beloiannisz út 17. sz. bá- n.v a műszaki csoportnál. (10827) A KPM KÖZÚTI IGAZGATÓSÁG GÉPJAVÍTÓ ÜZEMÉ felvételt hirdet egy fő éjjeliőr munkakör betöltésére. Jelentkező«: Szolnok, Landler J. u. (10892) A VOLÁN 21. SZ. VÁLLALAT szolnoki kirendeltsége gépkocsi- vezetői beiskolázásra dolgozókat keres. Feltételek: 18. életév betöltése, 8 ált. iskolai végzettség, büntetlen előélet. Keres még gyakorlattal — gépkocsialkatrész-ismerettel rendelkező anyagraktárost. Jelentkezni lehet: Szolnok, Abonyi u. (Téglagyár után.) (10925) VÁLLALAT A SZOLNOK MEGYEI VlZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT számviteli osztálya több éves gyakorlattal és mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkező csoportvezetőt keres. Jelentkezni lehet: Szolnok, Vízmű út 1. sz. számviteli osztály. (10923) A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Állami GAZDASÁG pályázatot hirdet felsőfokú végzettségű agrárszakemberek részére: — kerületi növény- termesztési ágazatvezetői munkakörbe, — szenttamási vetőmagfeldolgozó üzemében termelésirányító munkakörbe, — bar- tai szakosított sertéstelepen #ta- karmánygazdálkodási ágazatvezetői munkakörbe. Jelentkezni lehet a gazdaság személyzeti vezetőjénél, Törökszentmiklós, Fel- szabadulás u. 6. Pf.: 103. (10881) A TISZAMENTI VEGYIMŰVEK Szolnok, Tószegi u. felvételre keres közgazdasági osztályra tervező, elemző és árügyekkel foglalkozó kezdő közgazdászt. Jelentkezni lehet a fenti osztályon. (H. 3877) A SZOLNOKI ÁLLAMI GAZDASÁG ellető és gépi fejő szakképzettségű dolgozókat vesz fel SZOLNOK a piroskai tehenészeti telepére. Munkásszállást biztosítunk, fizetés a vonatkozó jogszabályok értelmében történik. Jelentkezni lehet: Szolnok, Piroska, kerületvezetőnél. (10922) A KÖZÉPTISZAI ÁLLAMI GAZDASÁG MELIORÁCIÓS FŐMÉRNÖKSÉG, KARCAG, PÜSPÖKLADÁNYI U. 82. SZ. azonnali belépéssel felvesz külső munkahelyre: műhelykocsira ív - és lánghegesztőt, nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező erőgépvezetőket, nehézgépkezelői jogosítvánnyal nem rendelkező, de 8 ált. iskolai végzettségű tanuló gépvezetőket, részükre 1982. január hóban — bentlakásos tanfolyam keretén belül — lehetőséget biztosítunk a néhézgép- kezelői jogosítvány megszerzésére, tanulmányi szerződés megkötésével Rakodógép-kezelőt, vontatóvezetőt, IFA-vezetőt, geodétát, építésvezetőt. Karcagi telephelyre: mg. gépszerelőt, autószerelőt, hidraulikaszerelőt, kezdő vagy kevés gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót, szak- középiskolát végzettek előnyben. Jelentkezés fenti címünkön, szombat kivételével 'minden munkanapon. (10898) A 633. SZ. IPARI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET állandó munkakörbe széntüzelésű kazánhoz fűtőt vesz fel. Érdeklődni lehet: Szolnok, Petőfi u. 1. (H. 3878) a héki Állami gazdaság A HÉKI KERÜLETÉBE azonnali belépéssel szarvasmarha-insze- minátort alkalmaz. Teljesítménybérezés és lakás biztosított. Jelentkezés a gazdaság központjában a személyzeti osztályon Szolnok-Alcsisziget. (H. 3879) A NEFAG MŰSZAKI ÉS ANYAG- ELLATASI ÜZEM azonnali belépéssel felvesz raktárost, raktári segédmunkást és éjjeliőrt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Be- senyszögi u. (H. 3880) A SZOLNOK MEGYEI VlZ- ÉS CSATORNAMŰ VÄLLALAT azonnali belépéssel felvesz tervezői és beruházói munkakörbe mélyépítő mérnököt vagy technikust, építészmérnököt vagy technikust, vízépítőmérnököt, geodétát, szerkesztő rajzolót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat központjában Deák Károly építési és beruházási osztályvezetőnél. Szolnok. Vízmű u. 1. (H. 3881) AZ APRÍTÖGÉP- GYAR (JÁSZBERÉNY) középfokú műszaki végzettséggel és gyakorlattal rendelkező dolgozókat keres anyagbeszerző munkakörbe. Jelentkezés a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. (10880) A SZOLNOK 1. POSTAHIVATAL Beloiannisz út 14. felvesz érettségizett dolgozókat tisztviselői, általános iskolát végzetteket táviratkézbesítői munkakörbe (mellékfoglalkozásban is). (10948) A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Állami GAZDASÁG pályázatot hirdet pénzügyi és szám- v;tcli onztá’yvcze- tői munkakör betöltésére. Követelmény: közgazdasági egyetem vagy számviteli főiskolai végzettség és legalább 3 éves mezőgazdasági számviteli gyakorlat. Jelentkezni lehet a gazdaság személyzeti vezetőjénél, Törökszentmiklós, Felszabadulás u. 6. Pf.: 103. (10882) A SZOLNOK MEGYEI SZOL- TISZ felvételt hirdet: vasipari üzemébe: lakatos, esztergályos, hegesztő, segédmunkás; húzózárszerelő üzemébe: könnyű fizikai munkára betanított munkás, nyamdaüzemébe: magasnyomó gépmester, segédmunkás; tmk- csoportunkba: autószerelő, fűtő, villanyszerelő munkakörök betöltésére. Jelentkezés: a Rékasi úti üzemegységnél (Szolnok, II. sz. Irodaház) Tánczos Tibor üzemegység-vezetőnél. (H. 3882) A VIDIA KERES- KEDELMI VÄLLA- LAT felvételt hir- áV 1) det az alábbi munlilfV^ kakörök betölté- ^/J^flJLrJLuA^ sére: minőségi el- líRESiElEim VÁLLALAT lenőri munkakör. Felvételi követelmény: gépipari, műszeripari vagy kér. szakközépiskolai érettségi. Kocsikísérői munkakör (erkölcsi bizonyítvány szükséges). Targoncavezetői munkakör. Diesel- és elektromos vezetői jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Gyors- és gépírói munkakör. Középiskolai érettségi szükséges. Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő u. (H. 3883) Az ÁGRÓL új permetezőszer A TÉLVÉGI LEMOSÖ JELLEGŰ PERMETEZÉSHEZ! Felhasználható: téli almásban, körtésben, csonthéjas gyümölcsösben, ribiszkésben, köszmétéében. Az ÁGRÓL nagy hatékonysággal irtja az áttelelő rovarkártevőket. Körtelevélbolha elleni védekezésre is jó eredménnyel használható * © Kapható; a kiskereskedelmi boltokban egyliteres műanyag flakonban. automata MOSÓGÉP! 0; centrum Áruház Hirdetmény Dr. Kocsis Károly körzeti főorvos, az általános orvos' tan szakorvosa magánrendelőjét áthelyezte Szolnok, Batthyány utca 40. szám alá. Rendel: hétfőtől—péntekig du. 6 órától 7 óráig. Telefon: 12-455. (19381.) Közöljük a lakossággal, HOGY A TÜRKEVEI VÖRÖS CSILLAG MG. TERMELŐSZÖVETKEZET 4 / MEGNYITOTTA FOGADÓJÁT. 9 SZOBÁBAN 24 FÉRŐHELLYEL VÁRJUK VENDÉGEINKET. KULTURÁLT SZÁLLÁST, KELLEMES KÖRNYEZETET BIZTOSÍTUNK. o CÍMÜNK: TÚRKEVE, KENYÉRMEZEI U. 27. 7 • Hirdessen .a NÉPLAPBAN! A KARCAGI ÁLTALÁNOS TECHNIKAI IPARI SZÖVETKEZET autószervize Már 1981. december 1-től új szolgáltatással áll a lakosság rendelkezésére! Bevezettük a Lada Wartburg Trabant Barkas gépkocsik garanciális vevőszolgálatát. Elvégezzük a meghatározott kilométerenkénti kötelező átvizsgálást, a garanciális időbeni meghibásodások javítását.1 A kötelező átvizsgálásokat korszerű, műszeres diagnosztikai soron végezzük, egyidőben ügyfeleink megrendelésére elvégezzük a gépkocsik alváz- és üregvédelmét. Bejelentkezés: személyesen, levélben, telefonon. Cím: 5301 Karcag, Kunhegyesi út 2. Telefon 579, 139/14. KÄTISZ autószervize. (10399.) »