Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

\

1981. DECEMBER 24.

Irodalom» művészet

9

i metszetei sth

A

máikor Hómamának kislánya született, sokáig eondol- kozott raita. hoev minek is nevezze.

Gondolkodott, 'gondolkodott, mis végül kimondta a kedves nevet: Pehelvke.

Pehelvke szód. fehér bőrű kislány volt. a haiacskáia is fehér. Fehér ágvacsfcálban feküdt, fehér felhőfoszlánv-takaró alatt.

Amikor felserdülit ahoev az lenni szokott, iöttek a kérők soriálban. Eliött a Hold. de Pehelvkének nem tetszett: teljesen kon asz feiű és olyan korhelv. éjszakai madár! Egész éiiel az ésboLt kocsmáit járja naooal pedig bebújik egv felhő alá. és alszik magában.

Eliött Napcsilliae. de Pehelyke őt sem fogadta szívesen. Túlságosan nagy hévvel vallott szerelmet, nem hihetett neki.

Ekkor Hópapa mes harag udottv és szigorúan rászólt a lányára:

— Nos. ha te nem tudsz féríet választani magadnak, akkor az én akaratom szerint lesz.

Üzenetet küldött a kék ég uralkodóiénak. a Szélnek, akinek, tudta. négy legény fia van. Eliött a Szél díszes szánon, gyors lovain a iégcsapok úgy csilingelték mint a csengettyűk. Pehelvkét eljegyezték a Szél legidősebb fiával, 'az Északi- szíáillel.

Hómama boldogan készítette lánya kelengyéiét. Dunyhákat és vánkosokat puha hópihékkel töltött meg fehér felhőlepedőket szabott és varrt, sodrott szálra csillogó iéggyöngyöket fűzött.

Pehelyke olyan szén volt. mint egy királvkisasszonv. amikor a násznébet fogadta. Jötték a rokonok. szerencsét kívántak, dicsérték a fiatal bár sZénségét. s hoev mennyire illenek egymáshoz, de Pehelvke szíve nem dobbant me» amikor az asztalnál a vendégek azt kiáltozták: ..Csókoljátok meg egymást!”. és árkán Északiszél hideg ajkának érintésit érezte.

— Nem tudom szeretni — sóhajtott Pehelyke olvan halkan, hogy csak az édesanvia hallhatta.

— Nem lesz boldog a kislányom. .. — Az anya szívét balsejtelem remeg,tette.

Amikor a vigasság hulláma magasra csaoott. az ifiú féri odaszólt öccsének a Déliszélnek, hogy iát- szon valami tál pala valót.

DtéiLiszél letelepedett egv fe’>-ő szélére, elővette belső zsebéből a furulyáját, és rázendített. Lágy daliám zsongott és csaoongotit. és Pehelvke táncra perdült. Pörgött, forgott, ezüstcioellőiének sarka hangosan kooogott. Bohókás sógora. a Keletiiszél bedig tarosait és mosolyogott. Csak a bús Nyugati- szél lett egyre bánatosabb, míg végül sírva fakadt, feilát aoia vállára haitva.

— Fiam. miért sírsz ilven vidám pillanatban? — kérdezte értetlenül az aoia.

— Szeretném tudni, miért a bátyámnak kérted meg Pehelvkét.

a szerelem valóban csak ilven rövid oillanatig tartott?

Csak akkor tért magához, amikor Északiszél talpra ugrott, és rá- ri vallt:

— Ne felejtsd él. hoev az én feleségem vagy. te pedig. Déliszél öcsém, ne felejtsd el. hogy nem a te feleséged ő! Most oedig Pehelvke az én furulyámra táncolsz!

Északiszél uiiait a szájához illesztette. és olvan éleset füttven- tett. hogy mindenki a csontjáig megborzongott.

— Táncolj! Táncolj! — parancsolta Pehelvkének. aki csak "lit

Anna Sakse:

i

___________

H

ÓVIRÁG

nem nekem? Énnekem miért ne legyen ilven szén feleségem? — zokogott a Nvugatiszél.

Ekkor Déli szél is felvetette két szemét Pehelvkére. és találkozott annak csillogó tekintetével. A sógor furulyája még lágvabban szólt csakis Pehelvkének, dalolt, és Pehelvke csak Déliszélnek táncolt. Hómama az asztal alatt titokban összekulcsolta a kezét, iái mi lesz. ha mindezt a vad és indulatos természetű Északiszlál is észreveszi?

— Lányom, lányom, uralkodj a szíveden — könvörgött suttogó hangon, amikor Pehelvke elkerdn- gett mellette.

De ki tud a szívének narancsaink ha felébred benne a szerelem? Vajon Pehelvke meg bírta volna tenni azt. amire az emberek nem kénesek, sem öregek, sem fiatalok, sem az ostobák, sem a világraszóló bölcsek?

Északiszél talán észre se vett volna semmit, úgy belemerült a Hóroaöával a beszélgetésbe de az irigy Nvugatiszél félrevonta, és gonosz mosollyal azt mondta neki:

— A te Pehelvkéd mindjárt elolvad Délászéi öcsénk forró nillan- tásaitól...

Több se kellett; Észiakiszélnek! Dühös káromkodással, öklével, rá- csaroott az asztalra, és odakdáltott Déliszélnek:

— Tedd le a fuvoládat, különben összetöröm!

A muzsika ijedős, mint egv madár. A fuvola elhallgatott, és Pehelvke zavartan nézett Déliszél kék szemébe, mintha azt kérdezné: hát

odafagyva. Déliszél kinyújtott karja előtt.

Hónehelvke megpróbált megfordulni. de a lába iégcsaoná változott. és nem engedelmeskedett.

— Táncolj! Táncolj nekem! — üvöltött Észafciszél akkorát, hogv még a hóház boltívei is meginogtak. de Pehelvkét ez sem hatotta meg.

— Hú-hú-ú. hú-hú-ú! süvített Észafciszél. és kirántva az övébe dugott korbácsot megsuhogtatta a levegőben.

— És tnost. Déliszél öcsém, nem kímélem a te rózsakertedet és almáskertedet. Még ma éiiel rálehe- lek. reggel maid ringathatod a megfagyott gallyakat, és forró könnyeket, sírhatsz! — fenyegette meg az öccsét Északiszél.

De a szerelem bizonyára jobban tudja, hogyan mentse meg azt. ami a kedvesének az életénél is drágább. Még mielőtt Északiszél nagyot lélegzett volna. Pehelvke. látván Déliszél elborult tekintetét, gyorsan felszakította a kelengyébe kapott ciunvhákat. mire egv szempillantás alatt Déliszél kertjeit fehér lenéiként, takarta a hó. Sem a rózsáknak, sem az almáknak nem árthatott többé Északiszél jeges leheleté. Észafciszél. mint aki eszét vesztette, megpróbált. bosszút állni Pehelvkón. Korbácsával hadonászott előtte, de Pehelvke ügyesen félresiklott.

Ekkor Északiszél eldobta a korbácsot. és rávetette magát Pehelvkére.

— A lakodalomnak vége! — kiáltotta. — Most hazaviszlek, és bezárlak «ev sötét odncébe. Ott maid patkányok és egerek rágnak, te en- aedetlfen asszony!

Űgv látszik. Déli szél szerelme is megsúgta, hoev miként óvia meg azt. aki az életénél is drágább lett szívének. Pehelvkét keblére ölelte, és a kertjei felé libegett vele.

Észafciszél úgy üvöltött, mint egv sebzett farkas, és rv"m felejtvén el a korbácsot, utánuk száguldott.

Vörös csíkok villantak a sötét égboltozaton, ahol Északiszél korbácsa csattogott, üvöltése úsv hasogatta a levegőt, mint a mennydörgések.

De hova rejthette el Déliszél az ő Pehelvkéiét Északiszél haragja elől? Letette egv rózsabokor tövébe és azt mondta, hogv varia, meg ott< amíg megvívja nehéz harcát a bátyiéval.

— Csókolj meg. mielőtt elméev. én, kedvesem és egyetlenem. Várni foglak egész életemen át

És Déliszél megcsókolta Pehelvke orcáját, lágvan és hosszan, amíg érezte hogv a kedves elolvad az ölelésében, és mint harmat- ciebro lehullt és beleszivárog a

földbe.

— Hol van? Hová lett? — ordított Észafciszél. megrázta öccsét. — Láttam, hogy az imént megcsókoltad.

— Jaj bátyám, nincs többé miért íiri-vkedmünk egymásra — felelte Délászéi bánatosan. — Nézd. itt feküdt- az imént, és harmatcseDoként. mint egv könnvcseoD. beleszivár- gotl a földbe.

— Jai. nem hiszlek neki. de neked sem! — válaszolta fogát vi- csorgatva Északiszél. — Hogv sem- mikéroroen fel ne tudjon kelni, jégtakarót borítok rá.

éliszél időnként eljön megnézni a rózsakertiét és az almafáit. És leaven a tél derekán vagy kora tavasszal. Pehelvke megérzi a közelségét, leheletével ,'k.is ablakocskát olvaszt a jégtakarón és kidugta fejecskéiét hoev láthassa a kedvese kék szemét.

Az emberek roediig. akik mesroil- lantiák a fehér feiecskét. megörülnek neki és nagy eseményként úi- ságoliák egymásnak:

— Tudod-e. a kertemben már kibújt a Hóvirág!

Brodszky Erszébet fordítása

Erdész Gabriella:

Karácsonyra

andi és Jutka segítettek a kesztyűmet megkeresni. Bandi bemászott a varrógéro alá. Jutka az iskolatáskámat szedte elő a sarokból. Álldogáltam egv darabig aztán levettem a fogasról a kabátomat. Megráztam. Ebben a szent roillanatban kiesett ui iából a kesztyű.

— Megvan — mondtam, miközben próbálgattam. kifér-e az útiam a Ivükön.

Bandi előbújt a varrógéro alól. meglátta, hogv már rajtam a kesztyű. belevörösödött a méregbe:

— Lüké. Hamarabb is szólhattál volna!

— Azt mondtátok. siessek. Öltöztem.

— Jó. io-ó. — mormolta Bandi, s összezárt öklét a feiern búb iára helyezte. Tudtam, azonnal ütögetni kezdi a feiern. Szerencsére Margit néni a közértben volt. visíthattam. Bandi nem foghatta rám. hogv árulkodom.

Jutka a sparherd mellett állt. Gyűjtögette magába a meleget, az utolsó nercig, mielőtt kimentünk az udvarra. Sároadt arca kitárult, fakóbarna corofiait. végükön csüggedten lógott a belefont szalag, a háta mögé dobta.

A kredencen fajansz dobozban roorcukor állt. egv másikban dió. Bandi beleszagolt a dobozokba.

— Mi lesz ebből! — suttogta áhítattal.

— Diós kifli.

— Beigli.

— Linzer, lekvárral a közeroén.

— A mamám hat bejglit süt — kezdte Bandi. — Diósat, mákosat, kakósat. Mindegyikből kettőt A mákot táros cellafán zacskóban, a diót darálva és cukorral elkeverve hozták a szüleim az ÉJJEL—NAPPALI NAGYKÖZÉRTBŐiL. De éjszaka ő,r áll az ajtóban. és azt a vevőt engedi be. akinek igazolványa van.

— Igazolványa mindönkinek van. — mondta Jutka halkan, ahogy beszélni szökött.

— Oda külön igazolvány kell.

— Két méteres karácsonyfát kanok. Le kell maid fűrészelni a zongoraszék lábából, hogv rá tudiuk állítani. Villanvgvartvák lesznek raita. aou barátja hozta Csehszlovákiából. Golyóstollat is hozott, meg KO—Hl—NO—OR színes ceruzát. tizennyolc darabosat. Teg- naro meg itt a konyhában kezdte rá Bandi. (Akkor Margit néni is itt volt. Főzött, de figyelte, miről beszélünk. Mi afféle maszek napközisek voltunk Marsit néninél. Nála reggeliztünk, ebédeltünk, itt írtuk a leckét, s nekünk sokkal jobb volt a bizonvítvánvunk. mint az iskolai napközibe járóknak.)

— Arról roersze hallgat —. szólt közbe Margit néni — hoev mikor náluk voltam az ünneroeket megbeszélni. és kiderült, hogy a fiatalúr kettest kapott számtanból, úsv megverte őt az aDia. hogv a gébhez esett.

Bandi elfehérült. elhallgatott. Jutka behunyta a szemét. Én sem szóltam eav szót sem.

Végre mindnyájan elkészültünk. Bandi is fejébe csaota a iurnbó- sapkáiát. kitrappolíunk az udvarra. Elől Jutka, közönén én. sereghajtónak Bandii.

Margit néniék karácsonyfája — még összekötözve — otlt állt az udvaron. a konyhaaitó mellé támasztva. A szobasarokba, a világoskék, kerek asztalra fogják állítani. Űj- . élvkor sem szedik le a szöibát nem fűtik. Margit néni büszke, hosv az ő iája húsvétiig is eláll. A cukrot sem fogiáik fölzabálni. mert hogv nézne ki akkor a fa. Lógnak maid raita a nagvhasú habcsókoké a fehér—ezüst szaloncukrok, a fénves üveggömibök. A gömbök közül nem egy. mesélte Maréit néni. még a háború előttről való. akárcsak a rózsaszín tülltruhás angyalkák, amiket egyenesen ő hozott a házasságba. Ott lebegnek maid az angyalkák, a gverfvák és a szaloncukrok között, mit sem tudva az időről egykedvűen vár iák. hoev húsvétkor maid óvatos kezek visz- szacsomagoliák őket a selvemna- pírba. s eltüntessék a szekrény mélvíélre. Egészen a következő karácsonyi feltámadásig, amikor fölényes képükkel megint az ágak között pompázhatnak.

— Jó kis fa — mondta Bandi. — de a miénk azért magasabb.

Jutka már hózita is a sufniból a szánkóját. Felvittük a szánkót a csúzdára — az udvar közepén levő dombra. — ott egyikünk rálhasaít. a másik a domb tetejéről meglökte. Aki felbukott, kárpótlásul úira mehetett.

Bandi bukott legtöbbször, alig tudtuk őt elindítani a domb tetejéről. mert sarkait a hóba vájta

Aztán Bandival ketten ültünk a szánra Ö elől. én belecsámpasz- kodtam. Jutka meglökött bennünket. Visítottam, felborultunk. Én Bandira estem, a szánkó énrám.

Épp felkászálódtumk a földről, mikor megjelent a lakásuk ajtajában Gál bácsi Jutka ania.

Jé. apu. te itthon vagv? — kérdezte Jutka elképedve.

— Meghoztam a pulykát Levágom — mondta a sovány ember.

Jutka dauerok hajú. kőarcú anyjától rettegtem, az aoia barátságosabbnak tűnt.

— A pulykát? — kérdeztem szorongva és kárörvendve egyszerre.

Szorongva, mert a levágást, még ha egy büdös csirkéről volt is szó. akkor se szerettem. De örültem is. mert úav utáltam a fekete pettyes, hosszúnvafcú. piros toőrle- benveit fityePtető. időnként degeszre felfúvódó, peckesen lépegető madarat, hogv puszta látványától megfeszültek izmaim egyszersmind belsőm remegni kezdett. Ügyhogv a pulykásáé feletti elégtételnek éreztem, ha most végignézhetem. hogv egv ilven rikácsoló bőrlebenynek a nyalkát szegik.

Már hozta is Gál bácsi a kövérre hízott, fekete madarat. Összekötözött lábainál fogta, mint a tvú- kot. csirkét szokás, a pulyka feie lefelé lógott, a földet súrolták a fekete tollak. De a pulykát, ezt a rusnya madarat nem csupán egv tálka várta, amibe a vérét felfogják. hanem rücskös szélű tuskó és bárd. szabályos vesztőhely.

— Űgv kell neki. nem fog többé rikácsolni! — rikkantott Bandi.

Ott álltunk, szorosan egymás mellett, a köztéri látványosság

szemlélői. S vártuk, kezdődiék a kivégzés.

A madár felrikoltott. összerázkódtam. Jutka szokásához híven elsároadt. csak Bandi igyekezett mosolyt erőltetni az arcára,*

— Nyugodtan, csak nyugodtan — mondta Gál bácsi, miközben hurkot vetett a madár lábához, aztán, egv másikat a nvakába. s lehúzta fejét a tu síkóra.

Űíabb rikácsolás.

De máris lesújtott a bárd.

Egyetlen, .jól irányzott csapás, s a nyak: az undorító fej legurult a tüskéről. koDPant a földön.

E pillanatban hatalmasat csapott az állat szárnya, görcsös rándulással kiszabadultak: a lábak, s a fej nélküli madár futni kezdett körbe az udvaron.

Vártuk visszaér maid a Gáléik aitaia elé. a vesztőhelyhez, s ott összeesik.

e nemi. úiafoib. még se- sebb körbe kezdett, melle, mintha ' erőt akarna gyűjteni, megfeszült. futás közben kitárta szárnyait, és széleseket csapkodott. Sőt. egyenesen felénk tartott. És most sémi állt meg. most sem esett össze, hanem mésiobban szétterítve szárnyait, nvaka tövén a vöröslő csonkikai úiafob véres körbe kezdett.

— Tessék megölni! — sikítottam.

Bandi magához húzott vonszolt

befelé a lakásba.

Jutka, mögöttünk ballagott.

A küszöbön, megtorpant.

— A melle rántva lesz. szentestére — mondta.

A szokásosnál! is halványabb volt.

összeállította: Rckasy Ildikó