Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

1981. DECEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ajándék Barcsi Ferenc Thaly Gabriella Nagy Lajosné Nagy Sándorné dr. Tekse Ilona Csendes Csaba Fókuszban a család Részletek Németh László1 napló jegyzetéből: „Három közös alkotás őrzi együtt, s néha egymás ellen végig- küzdött évtizedek eredményét. Az első: a család. Azt, hogy nekem ez volt a legfontosabb, senki sem vonta még kétségbe — legkevésbé a lányaid, s lassan az uno­káid is, akik ma is a te kemence-meleged mellett érzik legboldogabbnak magukat, s tőled elszakadva eszmélnek rá a világ kegyetlen hidegségeire. De ha az izgalmasabb, mutatósabb vállalkozás el is fedte: a család fönntartá­sa, tagjainak az előmenetele volt számomra is az elsőd­leges férfikötelesség. A gyermeki igény, sőt szeszély előtt az én igényem, még a pályám kívánta is, mindig háttérbe szorult; az a hat—hét év pedig, mely alatt for­dításból éltünk, szinte számokban mérheti a kétféle ösz­tönzést: mit tudtam a családnak dolgozni, s mit a mú­zsáknak kiszorítani. De hisz ez természetes is, s ha a gyerekek az áldozat nagyságát nem is tudják már fel­mérni, a közös család azért maradt most, amikor már maguknak is van, olyan rév s öröm, a számukra, s sok rájuk szentelt óra benne van tökéletesítve.” Barcsi Ferenc szerint ez nem olyan egyszerű. Sok ré­gi családi szokás kivesző­ben van, és újabb szokások alakulnak ki. Ma, amikor mindkét szülőnek munka­helyi elfoglaltsága is van, óhatatlanul kevesebb ideje jut a gyerekekre. A meg­maradt kis időben kell fog­lalkozni velük. Igen ám, de a gyerekek is eléggé túlter­heltek. Iskola, különböző szakkörök, társadalmi mun­ka. A nevelésről mégsem lehet lemondani. Ök például nem ellenzik soha, ha a kis­lányoknak az úttörőszerve­zet munkát ad, mert szerin­tük ilyen kicsi korban kell rászoktatni a gyereket arra, hogy természetes legyen szá­Felelősségrői őszinteségről, kapcsolatokról mindezt a negatívumot a le­hetőség a családok hétvégi együttlétére? Attól függ. mi­re. hogyan használja fel ezt az időt egv család. Fusizik-e. pénzt haiszol-e a szülő ahe­lyett. hogy a gyerekeivel len­ne. velük foglalkozna. — hangzottak a viszontvála­szok. Ha helyesen, a gyere­keké lesz a többlet szabad idő. akkor ellensúlyozza. Barcsi Ferenc szerint: ..a szombat lesz az amikor ná­lunk a család tovább lustál­kodhat. amikor kirándulhat, vagy amikor a feleség ió há­zitésztát süt maid a gyere­keknek. Nem olyat. amit cukrászdában is lehet kapni. A gyerekek lássák: értük ne­kik dolgozik az anviuk.” Szinte minden kirakat előtt megállók, szinte minden üz­letbe benyitok, minden polc előtt szemlét tartok az utób­bi napokban. Nem éppen fölösleges, de kétségtelenül túlméretezett buzgalom ez, hiszen mind­össze néhány apróságra va­dászok, amelyekkel meglep­hetem majd karácsony nap­ján azokat, akik számomra kedvesek: puha, meleg kesz­tyűt keresek az egyiknek, puha, meleg• hangokat — Koncz Zsuzsa valamelyik le­mezét — a másiknak. Ennek ürügyével fordul­tam be Budapesten a Váci utcába, Szegeden a Kárász utcába, s időztem el jó né­hány szolnoki üzlet pultjá­nál is: ennek ürügyével me­rültem el a karácsony előtti napok lázas hangulatában. Megcsodáltam mindazt, amit máskor alig veszek ész­re: az aranyból készült kar­pereceket, a fekete gyöngy­ből fűzött nyakláncokat, a karcsú ólomkristály vázákat, amelyek legfeljebb egyetlen szál virág befogadására al­kalmasak, a rejtélyes rendel­tetésű opáltégejeket, porce­lán flakonokat. Földbe gyö­kerezett a lábam egy — füstszínű? — szarvasbőr mel­lény láttán. Ami olyan ritkán fordul elő; szinte megbabonázva kószáltam az ingek, a nyak­kendők, a sálak színes ör­vénylésében. Tekintetemmel végig tapogattam a szövetek garmadát. Kezemet megmár­tottam a vásznak hűvösében, a mohair-holmik lágy özö­nében, a bársonyok mámo- rító langymelegében — a karácsony melegében! Mindez, persze, csak pil­lanatnyi érzés volt, sőt: ér­zéki csalódás. Mert jól tud­juk, ha van a karácsonynak melege, azt nem a kelmék­től, nem a bársonyoktól köl­csönzik. Sokkal inkább: az embe­rek mosolyától. Attól a félénk mosolytól például, amellyel egy kisfiú megkérte az eladónőt: adjon neki egy szappant, mindegy, hogy milyet, csak fehér le­gyen, mert otthon az anyu olyat használ. Aztán attól az átszellemült mosolytól, amellyel ugyanez az eladónő később előhúzott valahonnan a polcok mögül egy fehér napszövet darabot, s amivel mutatta az ismerő­sének: íme, ő szeret ügyet csinálni a karácsonyból, most például asztalterítőt hí­mez a szüleinek, nyolc figu­rával, mert ugye, már nyolc­tagú a család, beleszámítva a második unokát is, akinek néhány hónap múlva ad majd életet a nővére. S attól a türelmes mosoly­tól, amellyel mindezt a töb­bi vevő is végighallgatta ... Továbbá attól a büszke mosolytól, amellyel- eközben egy fiatalasszony elmesélte: berontott tegnap a konyhá­ba a fia, hogy ötöst kapott a gyakorlati foglalkozáson, ö bólintott: derék dolog. Csak­hogy a gyereket nem elégí­tette ki ennyi, s hozzátette: a karácsonyi ajándékomra kaptam! Arra a lábastartóra, amit neked készítettem! És ne haragudj, de meg kellett mondanom, nem bírtam to­vább! A történet folytatása: kép­zeld, ma reggel ébresztés nél­kül fölkelt a gyerek és ki­jött, megnézte, használom-e a lábastartót, arra tettem-e rá a fölforralt tejet... És feltétlenül kapnak né­mi fényt ezek a karácsonyi napok attól a dacos mosoly­tól is, amelynek kíséretében ez idő alatt egy középkorú, szolid eleganciával öltözött hölgy ajándékozta meg — önmagát. Hogy miért, az per­sze nem derült ki, az nem volt odaírva a finom ízléssel kiválogatott ruhadarabokra. — Talán egy hosszú szenve­désért, talán egy néma ki­tartásért, amelyre csak tisz­telettel tekinthetünk. És hadd említsem meg végezetül a legfényesebb ka­rácsonyi mosolyt, azt. ame­lyet egy idős, fejkendős néni arcán láttam felragyogni, egy játékkal megrakott polc tö­vében. Ahol végre talált egy kedvére való, olcsó kis mac­kót! Pontosan olyan barnát, és pontosan olyan fitos or­rút, amilyet a tévében is le­het látni, s amiért annyira lelkendezik az unokája! S amelyikért annyi üzletet vé­gig járt már a fájós-lábával! — Mintha valami belülről gyulladt volna ki benne hir­telen: sárgás bőrén rózsaszín fénnyel világított át az öröm. Nézte, forgatta a selymes­bundájú mackót, aztán áhí- tatos csoszogással elindult a pénztár felé. S ezzel az áhí- tatos csoszogással lépett ki az üzlet ajtaján is. Óvatosan szorítva hóna alatt a kevés­ke nyugdíjból vásárolt aján­dékot, amelyért cserébe va­lami nagy-nagy dolgot re­mélhetett — hiszen azt remé­lünk aprócska ajándékaink­ért, titokban, valamennyien! Azt a valamit pedig úgy hívják: szeretet... Káposztás János Őszinte, szép vallomás a családról, az összetartozás­ról, az egymásért vállalt fe­lelősségről. A családról, amelynek jelenéről, jövőjé­ről, változásairól oly sokat írnak, vitatkoznak manap­ság szociológusok, pszicho­lógusok. A szerkesztősé­günkben ankétot rendez­tünk, pontosabban egy ben­sőséges hangulatú beszélge­tést a családról, a család fe­lelősségéről, — korántsem tudományos igénnyel. A résztvevők — Baloghné Thaly Gabriella 5 gyerme­kes édesanya, háziasszony, Barcsi Ferenc„ a TITÁSZ mezőtúri üzemének műveze­tője, három kislány édesap­ja, Csendes Csaba, a szolnoki Verseghy Ferenc gimnázium tanára, osztályfőnök, Nagy Lajosné egy gyermekes édes­anya, a Pannónia Szőrme­kikészítő és Szőrmekonfek­ció Vállalat kunszentmárto­ni gyárának meósa, Nagy Sándorné, most második gyermekét váró mama, túr- kevei járványügyi ellenőr és dr. Tekse Ilona, egy gyerme­kes édesanya, a megyei ta­nács vb családjogi csoport­jának vezetője, akiknek vé­leményét kértük közvetlen hozzászólásként a vitához. Beszélgetőpartnereim egyetértettek abban, hogy egy házaspár egyaránt fele­lős a múltért és a jövőért, vagyis felelős az öreg szülők sorsának alakulásáért és felelős a gyermekekért. Ba­loghné Thaly Gabriella sze­rint a gyerekeket olyan me­leg légkörben kell felkészí­teni az életre hogy minden szituációban emberek tudja­nak maradni. És ez nem a pénzen múlik, hanem azon, hogy milyen érzelmi neve­lésben részesülnek. Az egy­más iránt viselt felelősség érzését már kisgyermekkor­ban ki kell alakítani, a gyermek tudja, érezze, nem­csak a szülők tartoznak fe­lelősséggel a családért, ne­kik is meg vannak a maguk kötelezettségeik. „Mi a gye­rekekkel még az anyagi dol­gainkat is megbeszéljük. Tudják mikor mire telik a havi- jövedelmünkből.” Egyébként Gabriella elmond­ta: a férje keresete 4300 fo­rint, á Cípládi pótlék 3000 forint és egy éve íj “vonta 1700 forint állami támoga­tást kapnak a gyerekek után, amely óriási segítség. De még így is nagyon be kell osztani a forintokat, hogy mindig, mindenre, legalább is a legszükségesebbekre jus­son. „Az egyik lányom kis barátnője azt mondta a múltkor a gyerekeimnek: sajnálom, hogy ennyien vagytok testvérek. Feltétele­zem arra gondolt, kevesebb jut nálunk egy személyre a keresetből, mint ott, ahol csak egy gyerek van. Nos, mi szeretjük a gyerekeket és mi tudatosan öt gyereket akartunk. Lehet, hogy keve­sebb pénz jut egyre-egyre, de mégis gazdagabbak va­gyunk, mert a gyerekeink nagyon sok örömet adnak nekünk és viszontszeretetet, és azt ők is tudják, hogy ez nekünk mindennél fonto­sabb”. Szintén egyöntetű véle­ményként hangzott el: na­gyon fontos, hogy megfelelő családmodell álljon a gye­rekek előtt, hogy mindent együtt kapjon meg a saját családjában, ami szép és jó. Mert a gyerekek családi életre nevelésének egyik fontos célkitűzése. hogy bennük a jövő korszerű csa­ládképét alakítsa ki. és al­kalmassá tegye őket ennek majdani megteremtésére. Az utóbbi években egyre ■ job­ban erősödik a szülők iránt az a követelmény, hogy utódaikat a társadalmi be­illeszkedésre, a munkában való helytállásra nevelés mellett a jövendő családi életükre is tudatosan nevel­jék. Nem egy gyermeket nevelünk, hanem embert. Olyan embert, akinek egy­kor munkára, örömre, tár­sadalmi beilleszkedésre ké­pesen kell élnie a világban. Meg kell tudnia valósítania önmagát, szabadon és szu­verén módon kell tudni él­nie az emberi kapcsolatok bonyolult rendszerében. És ez elsősorban nem a pénzen múlik. Dr. Tekse Ilona szá­mos problémát sorolt, hiszen munkaköréből következik, hogy sok olyan családot is­mer, amelyik nem alkalmas gyermeknevelésre, és ' ame­lyekben a szülők nem is akarnak azzá válni, ahol fel sem tűnik ha például a gyerek napokig elcsavarog, ha lopott holmit visz haza. A beszélgetés résztvevői a családi összetartozás érzé­sének elmélyítésére “saját életükből számos példát mondtak: Nagy Sándorné és Nagy Lajosné a közös regge­liket, vacsorákat említették, amikor együtt a család és amikor mód nyílik jóízű be­szélgetésekre is. Nagy Sán­dorné elmondta: bizony ezt nem volt könnyű megszer­vezni, amíg férjével együtt mindketten tanultak. Most 12 évi házasság után jutot­tak GdSig, íiogy többet tud­nak foglalkozni a gyerekek­kel. „Az a véleményem, — mondta. — sokat kell még nekünk szülőknek is tanul­nunk, hogy nevelni tudjuk a gyerekeinket, hogy ők el is fogadják példaképnek a sa­ját családjukat, otthonukat. Mi négyen vagyunk testvé­rek, házasok valamennyien, de nincs olyan nap, hogy haza ne szaladnánk akár egy percre is a szülőkhöz. Én a gyerekeimet is arra akarom nevelni, hogy úgy mint mi, ők is összetartsanak”. mukra: nemcsak a család­jáért, a társadalomért is felelősséggel tartozik az em­ber. Igen, megváltozott az életformánk, ma kevésbé van lehetőség — már a kisebb alapterületű lakások miatt is — nagy családi össze­jövetelekre. Hol van olyan szoba, ahol a családi asztalt akár húszon is körül ülhetik. De kérdés mivel pótoljuk ezt, vagy pótoljuk-e egyál­talán? Elhangzott az is: amikor a családon belüli felelősség­ről beszélünk, akkor min­denki elsősorban a szülő felelősségét és abban is el­sősorban az anyagi felelős­ségét érti. Holott napjaink­ban már ezzel van a legke­vesebb gond. A gyermek testi, szellemi fejlődéséért vállalandó felelősség 'sajnos már nem ilyen egyértelmű egyes családokban. Csendes Csaba miközben ezt hang­súlyozta, azt a véleményét is kifejtette: mennyire fon­tos, hogy egy családban olyan szokásrendszer —mint például az udvariasság, az őszinteség —, alakuljon ki, amelyben a régi, jó hagyo­mányok átmenekíthetők a mába és az követelmény le­gyen családon belül. Őszinték- e a gyerekek a szüleikkel? Ott igen. ahol a szülő is őszinte a gyerekhez, ahol nyíltan feltárják gond­jaikat a gyerekek előtt, mint­egy bízva abban, osztoznak őik is azokban, a maguk le­hetséges módián. Ám ahol ez hiányzik, ahol nincs idő foglalkozni a gyerekkel, az ellenőrzésükkel, ott nem le­het csodálkozni azon ha el- csavarog ha minden más jobban érdekli, mint a saiát családia. ..Épn ha konfliktus támad családon belül, oéldé- ul elcsavargott a everek, vagy öngyilkosságot kísérelt meg. sajnos iilyen eset az utóbbi időben több is előfor­dult. a szülőik — néhány ki­vételtől eltekintve — alig hajlandók együttműködni az iskolával. És akkor van nagy baj. amikor a súlyosabb dol­gokat otthon elhallgatják. Mi is végzünk különböző fel­méréseket. Egv kérdőíven, a következő kérdés is szere­pelt: ha nagy bajban lennél kinek mondanád el? A 31 gyerek közül az egvhairmad meg sem említette a szülő­det,” — mesélte Csendes Csaba. Így került szóba az 5 na­pos munkahét bevezetése. Ál­lamunk nem kis anyagi ál­dozatot vállalt ezzel éooen azért, hogy a családok töb­bet legyenek együtt. Beszél­gető partnereim között vol­tak. akik gondként mondták el: az 5 napos munkahét azt jelenti, hogy hétközben lesz hosszabb a munkaidő, tehát tovább kell a gyereknek az óvodában a napköziben, len­ni. Vajon ellensúlvozza-e Naav Lajosné mondta: ..az ember csak akkor érzi. amikor már saiát gyereke van. hogy a szülő mennvi ál­dozatot. hozott őérte. Vala­hogy ezt kell megérezniük maid a mi gyerekeinknek is.” Igen ám. de kérdés, hogy a mai gverek érzi-e maid. hogy érte áldozatot hoznak a szü­lők? ..A mindent túlzottan megadás. — hangsúlyozta Csendes Csaba — önzővé te­szi a gyereket, nem készíti fel arra. hogy az életben le­mondani is tudni kell. ku­darcot is el kell tudni visel­ni.” Ha a gyereket nem így készítjük fel az életre, ho­gyan alakítja maid ő a sa­iát családja életét, sorsát? Hiszen a társadalom olyan­ná válik, amilyenekké a csa­ládok lesznek. Eddig csak a szülő és a gyerek kapcsolatáról beszél­tünk. de a család fogalmába beletartoznak a nagyszülők is. Itt is a szülői példamu­tatás a döntő. — mondták beszélgetésünk résztvevői. A nagyszülők iránt ugyanolyan a felelősségünk, mint a gye­rekeinkért. Addig nincs is baj. amíg az idős emberek le n^m esnek a' lábukról, akkor viszont hánv és hány család úgy véli. megoldhatatlan gondot kell a nyakukba ven­nie az öregekkel. Dr. Tekse Ilona mondta: ..A gverek mindig azt akarja visszaad­ni a szülőnek, amit tőle ka­pott. Ha valahol le akarják rázni az öregeket, kérdés, milyenek váltak abban a családban korábban a kap­csolatok?” Nagy I.ajosné szerint: .Én hiszem, hogy a szüleinket szeretők vagyunk többen, csak a negatív példa mindig iobban feltűnik az embereknek. Mi úgv nevel­jük a gyerekünket, hogy tisztelje, becsülje a nagyszü­lőket. És ha ők netán gondo­zásra szorulnak, nem létezik, hogy nem tudjuk megoldani, pedig mi is bérházi kisla­kásban élünk. Minden embernek szüksé­ge van olyan körülmények­re. ahol megpihenhet, fel­szabadulhat és ezt csak az érzelmi kötődésen alapuló család tudja nyújtani számá­ra, Az a család, amely Né­meth László már idézett sza­vaival élve valóban — alko­tás. A családot teremtők kö­zös életműve. És e harmoni­kusan élő kis közösségek lé­té: feltétele a nagyobb kö­zösségek egésaséSGS légköré­nek is. A család felelős azért elsősorban, hogy a gye nmek a társadalomban, a munkába alkn+óan. felké­szültén beilleszkedni képes felnőtté váljon de emellett a családi életét, bensőséges kapcsolatait magasabb érzel­mi és etikai kultúrával, felelősen, harmonikusan ala­kító emberré is. Varga Viktória Csillagszóró” (Fotó: TKL)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents