Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
1981. OKTÓBER 11 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nem kell közvéleményku- tatást tartani, hogy vajon mi jut eszükbe a megkérdezetteknek, ha azt hallják: Csataszög, mert nem kétséges, hogy legtöbben a görgős eke históriáját hoznák fel. Pedig a szinte legendaszámba menő görgőseke-ügy, legalább másfél évtizedes, a feltaláló „nehéz emberek” története azonban, miután bejárta a mozikat, szerepelt a televízió képernyőjén, alaposan az emlékezetbe rögződött. „Csataszög Nagykörű bolygója” fogalmazta Baráth József, a kőtelki községi közös tanács elnöke. És a humorosnak tűnő megfogalmazás igazságot takar. Ha most a valódi „rangját” leírom Csataszögnek, az ott lakók hiúságát sértem. Pedig ez a négyszáztíz lelket számláló, párutcányi település nem más, mint tanyaközpont. Sose volt más, mint Nagykörű külterülete, azaz „bolygója”. Ám arról szó sincs, hogy mostohagyerek lenne. Baráth József nem valami bőbeszédű, csak a lényeget sorolja, amikor Csataszögről kérdezem. — önálló postája, kultúr- háza, abban mozija van, azonkívül nemrégiben vízmüvet kapott, a villamosítás teljes, és négy utca kivételével szilárd burkolatú járdával rendelkezik. A település fejlesztési terve egyszerű: mindenütt járdát építünk a következő években. A gyerekeket évek óta buszoztatjuk a nagykörűi általános iskolába, óvodába, de még a bölcsődébe is. A legutóbbi tanácsülésen pedig kötelezte a testület az áfészt, hogy mielőbb vezesse be Csataszögön a tőkehús árusítását. A tanácselnök szavai nyomán szinte kedvet érez az ember, hogy csataszögi lakos legyen. • * * — Persze, van mozi is, hetenként egyszer, de jó esetben tízen nézik az előadást — mondja Mihályi László, a kőtelki Ady Termelőszövetkezet csataszögi ipari üzemének alapszervezeti KISZ-tit- kára, csataszögi lakos. — Erről a mozi üzemeltetői tehetnek? — Nem, nem, ezzel csak azt akarom mondani, hogy elég nagy az érdektelenség, a mozi iránt. A csataszögi fiatalok, ha szórakozni akarnak, elbuszoznak Szolnokra, itt még diszkót se érdemes rendezni. Huszonegyen vagyunk az alapszervezetben, többségében fiúk, természetes tehát, hogy a foci az összetartó erő. Legutóbb a tiszaligeti napokra is benevezett a csapatunk, igaz, hogy idő előtt kiestünk. Nem túlságosan lelkesednek Csataszögért a fiatalok, érthető, hogy nagyobb településre, leginkább a megye- székhelyre kacsingatnak. A településen élők többsége túl van a nyugdíjkorhatáron. Zárkózott, kevéssza- vú emberek. Három házba zörgettem be — nem találomra; javaslatra —, ahonnan csak a kapu mögül álltak velem szóba, és csak addig, míg megtudták, mi járatban vagyok. Aztán határozott fejcsóválással otthagytak. Nem tartották fontosnak, hogy az életükről beszéljenek. Tóth Mihályt az utcán szólítottam meg, egyedül él kis házában, ahonnan régen kiröppentek a gyerekek, az özvegységet pedig már lassan- lassan megszokja. — Itt mindenki a szövetkezettől ment nyugdíjba, én is — húzza fel a vállát Tóth Mihály, és a kezében levő viseltes szatyorban megcsör- rennek az üvegek. Tizenkettőkor nyit a falatozó, vélem, oda tart. Zavarba jön, úgy érzi. magyarázkodnia keil az üvegcsörgés miatt: — Nem vagyok kocsmás, hetenként ha egyszer betévedek, megveszem, hazaviszem a bort. Keveset, csak az ebédhez valót. Magam főzök, malacokat nevelek saját céljaimra is. Nem nagy forgalmú a kocsma, este inkább otthon szeretnek időzni az emberek. — Mit gondol, miért nem beszélnek az életükről az idős csataszögiek? Mihályi László KISZ-titkár: „A foci tartja össze a fiatalokat” — Talán mert nincs miről beszélniük. Mondom, nyugdíjas a legtöbbje, a té- esz nyugdíjasa. Panaszra nincs ok, amit mondhatnának, nem tartják fontosnak. Pláne az újságba. Pedig történnek manapság is „újságba való” dolgok Csataszögön. Űjabban az NpK kombájnokhoz nélkülözhetetlen szalmarázó-utánpótlás gyártásával szereztek országos hírnevet a szövetkezet ipari üzemének találékony szakemberei. Holló Sándor, az Ady Termelőszövetkezet vasipari ágazatvezetője, egyúttal az üzemvezető is, jelentős szerepet játszott abban, hogy, Csataszög megint „téma” volt egy ideig. — Tavaly kitaláltuk, hogy bevezetjük az NDK kombájnokhoz használatos szalmarázó gyártását. Nagy üzemnek ez nem érné meg, de nekünk jól jön. Eddig ezernégyszázat gyártottunk, jövőre háromezret akarunk. Az egész országot mi látjuk el. Ebben az évben 14 milliót, jövőre húszmilliót hoz a konyhára. Nem valami nagy ötlet, de á televízió is foglalkozott vele. Egyszerűen fel kell fedezni, mire van szüksége a mezőgazdaságnak. Különben az AGROKER-en keresztül tőlünk jut el az ország minden részébe az ekealkatrész utánpótlása is. A vízügyi igazgatóságok megrendelésére Csataszögön készülnek a vízzáró szárlemezek. amelyeket az árvízvédekezésnél használnak, mint ahogyan a csatornázásokhoz a fenyőpallókat helyettesítő pátrialemezek is itt születnek. Gyártunk hujlámosított közúti csőátereszeket, a növényolajgyárnak pedig egyedi darabként utócséplőgépet. Szinte manufakturális körülmények között az idén negyvenmillió forint hasznot hoznak az Ady Tsz-nek. Némi találékonysággal. .. Az ipari üzem nyolcvan dolgozója között alig akad helybeli, Nagykörű „bolygója” csupán munkahely a számukra. Mint a legtöbb, hasonló méretű település, Csataszög is elindult „az elöregedés” felé. Ám az ottlakókra odafigyelnek, akik tenni is tudnak a kényelmükért. Berényi István, a kőtelki Ady Termelőszövetkezet elnöke úgy véli, van abban valami jelképes, hogy nemrégiben fejezték be a főutca betonozását. Az utca a Szebb élet nevet viseli. / — bendó — fotó: — t. katona — Egyedi darab: utócséplőgép a növényolajgyárnak A közvélemény értékítélete Mi a véleménye az embereknek az éleszínvonal mindenkori alakulásáról? Miként vélekednék az ország gazdasági helyzetéről, s az ehhez kapcsolódó konkrét kormányzati és egyéb intézkedésekről? Végül is: müvén véleményekkel jellemezhető az ország gazdasági közérzete? Választ ad e kérdésekre a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének negyedévenként ismétlődő reprezentatív vizsgálata. Az első kérdéscsoport minden esetben az életszínvonallal kapcsolatos, s ez ügyben érdemes visszalaoozni a régebbi elemzésekre. 1976- ban például a megkérdezették 92 százaléka az életszínvonal emelkedésére számított: az elmúlt év első felében már csak 16 százaléka, s a második félévben száz ember közül csupán hat. (Az említett időszakban a megkérdezették 36 százaléka remélte a változatlanságot. 51 százaléka pedig az életszínvonal csökkenésiére számított.) Mondhatnánk most hoeva közvélemény érzékenyen reagált a gazdasági helVzet változásaira. Mi több. fölismerte. — s úgy tűnik, hogy megértette és elfogadta — a gazdasági változások élet- színvonal befolyásoló hatásait. Csakhogy a iélék — pontosabban: a további adatok — szerint nem egyszerűen mechanikus tudati reakcióról van szó. Amikor még az ú is ágok a rádió lés a televízió, a politikai beszédék és egyéb meg nyilatkozások az anvag- és energiaárak „begyűrűzését” jelölték meg gazdasági problémáink fő okaként, a közvélemény már akkor is másként reagált és értékelt. A megkérdezették többsége (1979 harmadik negyedéiben 57 százalékai) elsőként a munkaszervezési hiányosságokat- a fegyelmezetlen munkát és rossz termékminőségét kifogásolta. S csak ezután következték a „külföldi árhatások” (a ielzett időpontban 24. egy évvel később pedig csak 19 százaliét- kiuk) Nincs mit tenni, mint elis- mémi: a közvélemény értékítélete — amely az emberék mindennapi és gyakorlati tapasztalatait összegzi — végül is nem minősíthető irreális melléfogásként. S persze nem intézhető el egyetlen kézlegyintéssel, mondván, hogv „hia. kérem, az összefüggések sokkal bonyolultabbak annál. minthogy ilyen egyszerű következtetéseket lehetne belőlük levonni”. Sokan íev reagáltak még más fiái-, két éve is. a takarékosságról! kialakult — mellesleg a tömegkommunikációs eszközök által is képviselt — közvéleményére, amelv ez esetiben is kritikus volt. Mert 1979-ben a megkérdezettek 25 százaléka úgy vélte. ho"v a takarékossági intézkedések formálisak. További 22 százaléka szerint ezek az intézkedések nem haszontalanok, de végrehajtásuk közben más értékek mennek tönkre: 31 százalék csekélynek minősítette a kampány eredményeit és csak 15 százalékuk nyilatkozott egyetértőén az akkordban propagált takariékoslko- dásd ötletekről és célokról. Az elmúlt évben összesen 93 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy tartották, hosy a takaréfcoskodási intézkedések változatlanul formálisak. és csekély eredménnyel i,árnak:. Talán azért is. mert e propaganda elsőszámú célpontia változatlanul az állampolgár. Aki gyorsan gvorsítia az p”+ó- iát és éléséé el nem ítélhehető módon 100 wattos vil- lonyégővel világít 60 wattos helyett: s aki nem kaocsol- ia ki a hűtőszekrényét, miközben a porszívót használja — pedig tudnia kell. hisz annyit, magyarázzák neki —. hogy az energiával takaré- kodni kell. Tudia. Annyira, hogv szóvá is teszi — például az ilven közvélemény-kutatások alkalmával —. hogy szigorúbban kellene kezelni az anvag- normákat. és iöbban kellene ösztönözni a hulladék hasznosítására A megkérdezettek 70 százaléka szerint a gyárakban olyan nagyfokú az anvagpazarlás. hogv a hulladék értéke gyakorta maidn«=m annyi, mint a készterméké. Az ilvesfaita takarékosság híveinek becslése szeirnt csak a racionálisabb anyagfelhasználással 5—25 százalékkal csökkenthetnék a termelési költségeket. A megkérdezettek közül szinte mindenki (1980 végén 82 százalékuk) úgv Véli. hosv olcsóbbak lehetnének a termékek, ha a termelőmunkában hasznosítanák végre az úgynevezett „belső tartalékokat.” E tartalékok hasznosításának gyakorlati lehetőségeit illetően viszont már erősen megoszlik a közvélemény. -Csak egv kisebbség hiszi hogy mindez elsősorban elhatározás kérdése. Á többség — gazdálkodási körülményeinket mérlegelve — úgy véli. hoev a racionalizálással feltárható, tartalékok hasznosítása korántsem olvan egyszerű, mint ahogy azt so1 kan hiszik. S ha ezzel kapcsolatban semmi másra csak a szigorú — s a teliesítimé- nyek visszafogására ösztönző — bérszabályozásra—-jggndo- liunik. megim csak azt mondhattuk. hogy a közvélemény értékítélete aligha minősíthető meggondolatlan melléfogásnak. Vértes Csaba A csodatevő (?) csontkovács A nyitott kapuiú családi házakban az udvaron illik köszönni. — méghozzá ió hangosan, hiszen sohasem tudni, hogy a verandáról, az ólak mellől vagy a kert sűrűiéből köszönnek-e vissza. Így köszönök most is. A szőlők közül ellentmondást nem tűrő hang felel. — Nincs itthon a fériem. Sarkadra hívták egv lóhoz. Számonkérően folvtatia: — Különben is. miért nem jöttek délelőtt -kkor rendel. — Messze van Szolnok. — hebegem zavaromban. ' Erre enyhül egy kicsit a katonás szigor. — Jöiiön vissza később. Egy órám biztosan van. Békéscsaba főtere egv ugrás. innen, a Szőlő utcából. Egv kis városnézés után visszatérek Drinyovszki Jánoshoz. a csonrtkovácshoz. Szívélyesen fogad, s közben laposakat pislant a konvha- aitóra: — Végezzünk gyorsan, mert a feleségem naevon katonás, és nem szereti az újságírókat. Szegvári Kati tv-riporternek is többször le kellett jönni, mire megcsináltuk a riportot. Gangszerű előtérben ülünk le. Előttünk szőlők karéiá- ban hatalmas fenyőfa. Békés nyugalmat áraszt a kert. Az öreg panaszkodik. — Az a bai hogv én is beteg vagyok. Megbántál - maim vannak, és magas a vérnyomásom. Nem győzöm szedni az orvosságot. Az emberek meg egvre iönnek. nem hagynak pihenni. Tán még éiszaka ás iönnének. ha engedném. Szavai bizonyságául fiatal nő állít be. Az öreg nem re- pes az örömtől, hiszen már lebukott a nap. A fiatalasz- szonv mentegetődzik: — Szegedről lőttem. Most érkezett a vonat, meg aztán dolgozik is az ember. . . A csontkovács behívri . a konyhába. Három percig sincs bent Arcán bizakodó reménnyel távozik. Fiatal párnak adia a kilincset. Az öreg az udvaron érdeklődik a tünetek iránt. — Fái a forgóm. — panaszkodik az asszonyka A rendelővé előlépett konyhába kerül ő is. A férie könnyen kitárulkozó, beszédes emberi — Én már több'tor voltam az öregnél. Öntödében dolgozom néhányszor becsí- pődött egv idegszálam. Az orvosok már meg akartak műteni, de az öreg rendbe- hn-mt.t. Távozásuk után tovább faggatom a csontkovácsot: — Tulajdonkévven milyen kezelésben részesíti a hetedeket? — Ficamokkal. rándulásokkal foglalkozom. Ha belső baira panaszkodik valaki! hozzá se nyúlok. Törött lábhoz. repedéshez se. Ott az orvos, meg a röntgen... — Mea lehet tanulni azt. amit ön csinál? — Már hogyan lehetne. Azt még az orvosok se tudják megcsinálni. — Miből aondolia ezt? Magabiztos mosoly ül az arcára: — Abból gondolom, hogy ők is hozzám küM’k a betegeket. Ide érzés kelL tapintás. .. — Hoavan kezdett el foa- lalkozni a ficamokkal? — Földmíves voltam, mindig foglalkoztam állatokkal. Azok pedig nem tudnak beszélni. ki kellett tapogatnom. hogy mi lehet a baiuk Már negyvenöt éve foglalkozom ezzel. Hívnak, visznek engem mindenhová, emberhez állathoz, még Szolnokra is Jöttek már ide Floridából. Kanadából is. Egyik ember beszél rólam a másiknak. És ráadásul itt az a nagv kert.. Tekintete végigpásztázza a szépen gondozott szőlőt. — Sosem adtam el a bort. mindig megittam. — de nem rúgtam be soha. Most már nerri ihatok... Beszélgetésünk közben a konyhából többször értésünkre adiák. h^^v kész a vacsora. Ütra készülődünk hát. Búcsúzóul megkérdem: — Miben látja munkája értelmét? — Abban, hogy megkönv- nyebbülnek az emberek. Ha nem így lenne, biztosan nem iönnének... Simon Béla NAGYKÖRŰ „BOLYGÓJA” * Hétköznap, Csataszögön
