Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-04 / 233. szám
,1981. OKTÓBER 4. Irodalom* művészet Deák Mór; VOLTÁL-E - VAJON? összedőlt a házam fel is ébredtem emlékeddel jártam sosevolt kertben kitalált kertemet felveri a cruom morzsolaatom neved voltál-e vajon csukott szemem möaé rajzoltad maaad törött álmaimé emléked marad lábujjheaven lévsz át éjszakáimon az utolsó próbát állod-e vajon rámrepül az arcod meaül arcomon halálomia hordott voltál-e vajon? Oláh János: FEHÉR ÉJSZAKÁK meaállok nincs tovább kabátom is üres a fehér éjszakában föltámadó szelek eavetlen lebbenéssel fölisszák mindenem Mészáros Mari üvegplasztikái felüljáró előtt hevesen. A integető férfi tűnt fen a lámpák fényében. A taxi megállt. A férfi ügyetle--------- nül, ám erőszakosan cib álta az ajtót. Nem boldogult vele. — Mit óhajt? — csapta ki az ajtót a sofőr. — Taxizni. — Ne mondja! — Van pénzem. — De töikrészeg. — Vigyen el, főnök úr. — Na, pattanjon be! A sofőr nem szerette az ágról- szakadt részeg utasokat. Nemrég érettségizett, s csupán kényszerűségből és a jó kereset reményében vállalta ezt a munkát. Néha felkavarodott a gyomra az efféle alakoktól; mégis, fogadalma ellenére, újra és újra megszánta őket. — Hová? — kérdezte. — A Vén Matrózba. Engem ott mindenki ismer. A presszóban egy palack szürkebarátot rendelt a férfi. Zsíros, zöld kalapját a fején hagyta. Kopott kabátját kigombolta. széttárta a hasán. Hátradőlt a széken, a lábát keresztbe vetette, mint valamit főúr. Ábrázatán titkos fölényes mosoly bujkált. — Igyon — mondta a sofőrnek. — Nem lehet. — Akkor egyen. Rendeljen, amit akar. Mindent fizetek. Tudja, mennyit nyertem a lóversenyen? — Nem. — Találja ki! Most voltam életemben először, és nyertem a sógorom meg vesztett. Pedig őt mindig ott eszi a fene. — Így szokott lenni. — Mit gondol? Mennyit? — Nem tudom. A sofőr türelmetlen volt. Kényelmetlenül érezte magát a sötétszürke egyenruhában. Mindenki tudja róla, hogy taxis. Nem szerette nézni, hogy mások szórakoznak, amikor neki dolgoznia kell. Nem szerette hallgatni mások szerencsetörténeteit. — Nagyon ketyeg odakinn a taxióra — jegyezte meg. A férfi előhúzott nyűtt tárcájából] egy ropogós százast. '— Tegye ei — nyújtotta. — Maga annyi pénzt még nem látott, amennyit én nyertem. Ilyen magas volt. Tenyerével az asztal lapja fölött mutatta, meddig ért a pérzhalmaz. A borosüveg nyakánál megállapodott a keze és töltött. Aztán kurjantott a f e Is zoiigál ónő nek. — Nem volt még elég? — termett az asztalnál a nő. — Mindjárt megyünk — szep- pent meg a férfi. — Minden este itt rontod a levegőt. — Ez az ember a sofőröm... — Ne röthögtess! — Hozzon neki virslit, kávét, colét! A férfi újaibb, friss bankjegyet vett elő, s a nő kezébe nyomta. Hanyagul intett, hogy elmehet. — Rád szakadt az OTP? Kasz- szafúró lettél? — firtatta a pincérnő. \ — Ne törődjön vele! Szolgálja ki a sofőrömet! A taxisnak nevethetnékje támadt. Kezdte érdekelni a dolog. — Kasszafúró? Én?.— dohogott a férfi. — Tudja, mi vagyok én? Kazánkovács. Ügy, ahogy mondom. Kazánkovács voltam. Valamikor ... A taxis elhajtott. A császár dermed ten feküdt egy tizedik emeleti ajtó előtt — Egy szavát se 'higgye! —tért vissza a felszolgálónő. — Lókötő volt világéletében, Alkalmi munkás. A felesége is otthagyta. — Uhh! — horkant fen a férfi. — Űr vagyok, tudja meg! Kivágott egy százast a boráztatta asztalra. A nő felkapta. A taxis megette a virslit felhajtotta a kávét. — Mennem kell — mondta. — Ebből nem élek meg. — Menjünk hagyta helyiben a férfi, — Imádok taxiznL Utazni. Vehetnék autót, de nem tudok vezetni. Tudja, mennyit nyertem? — Mennyit ? — Megsúgom. Ezeknek itt nehogy elárulja’ — Dehogy. — Hetvenhatezer forintot. Két év alatt nem kerestem ennyit. Most elég volt egy félóra, és hopp. A sógorom majdnem gutaütést kapott. De nem adok neki semmit. Ök se adtak. Rossz ember vagyok Paládi József: ____ Ú jpest császára A budapesti taxisok azt nevezik császárnak, aiki számozatlanul szórja. a pénzt. Ritka az ilyen ember. A császárok feltűnése kiszámíthatatlan. Tündöklésük rendszerint hajnalig tart. Hangulatuk gyorsan változik. A császárok tünékenyek, mint a szivárvány. . én? Nem. Frici bácsi mindig rendes volt. De azok telebeszélték a feleségem fejét. Le vannak... Irigykedjenek! Frici bácsi tele van dohánnyal. Egyszer neki is lehet. — Mire költi? — édeklődött a sofőr. A férfi megütközve nézett rá. — Nem kelj nekem semmi. Van lakásom, ruhám, minden. Élek belőle. Urasán. Maga nem ismerte a régi urakat. Azok tudták, mi az élet. — Ketyeg az óra. — Menjünk taxizni — mondta a férfi és átadott egy százast — Gyere halna© js! — szólt utánuk a felszolgálónő. Az utca már kezdett elnéptelenedni. A televízióban krimit adtak, a taxik üresen, szabad jelzéssel szaladgáltak. A férfi a belvárosiba vitette magát. Ráérősen kocogtak a Váci út kockakövein, nézelődtek. A taxis munkája értelmét vesztette. — Gyorsabban! — ösztökélte a férfi. — Szeretem a száguldást. Mire a nyugati pályaudvarihoz értek, a férfi elszunnyadt. A taxis megfordult, és visszahajtott az újpesti áruházig. Ott megrázta & férfi vállát — Otthon csucsizzon, papa! Hol lakik? A férfi megmondta. Maga« téglakerítés előtt álltak meg. Az utca sötét vplt és elhagyott Sehol egy lélek. — Ne hagyjon itt — mondta a férfi. — Dolgoznom kell — Adok ötszáz forintot. Vigyen el Palotára. Kotorászott a tárcájában, de már üres volt. — Várjon, hozok pénzt. — És ha elfelejt visszajönni? — Jöjjön maga is. A taxis kisegítette utasát a kocsiból, s megfogta a karját, el ne essék. Betonkockákon bukdácsoltak az udvar végére, az épülethez ragasztott sufnikhoz. A férfi kinyitotta az ajtót, felkattintotta a villanyt. A vékony drótón függő, piszkos égőből halvány, sárga fény áradt. Az asztalon zsíros papírban egy grillcsirke romjai hevertek, kiürült üvegekkel körülbástyázva. — Forduljon el! — mondta a férfi. Felemelte a rekámié fedelét. Fehér tollpihék szálltak fel. és kerge- tőztek az áporodott levegőben. A pókok sötét hasadékotoba menekültek. Lenn kesze-fcuszán, odavetve pihentek a bankjegyek. A férfi gyanakvóan hátrasandított. — Mit les? — villant meg a szeme. Lecsapta a rekamiét, s fordultában megtántorodott. Nekiesett az asztalnak, az üvegek lehullottak és összetörtek a kövezeten. — Feküdjön le! — mondta a taxis. — Pihenjen. — Várjon! — Jobban tenné, ha aludna. — El kell mennem Palotára. Van ott egy asszony ... A sofőr zsebrevágta az ötszázast, és kifordult. A férfi égve felejtette a lámpát, egy ideig a zárral vesződött, aztán legyintett. A kulcsot az ajtóban hagyta. Megszokta, hogy hozzá legfeljebb csak vinni lehet. Űjpalotán jó félórát bolyongtak. Nem tudtak eligazodni az egyforma panelházak labirintusába n Végül a férfi rábökött egy lépcsőházra: — Ez az. — Biztos? — Most már megismerem. Felmegyek, várjon meg! — Nincs időm. — Ne tegye ezt velem. — Lassan letelik a műszakom, és még mindig magát ajnározom. Unom már. — Adok egy ötöst, várjon meg. Mert lehet, hogy nincs itthon. Akkor hazavisz. Jó?— Az ötödik emeleten figyelje azt az ablakot — mutatta a férfi. mbolygó alakját elnyelte a lópcsőház homálya. A sofőr hátradöntötte az ülést, kinyújtózott, s miközben halkan duruzsolt a motor, meleg levegőt fújva az utastérbe, elszenderedett. Eltelt háromnegyed óra. Felébredve az ablakot kémlelte. Mind sötét volt. Bán Zsuzsa: Az utolsó álom zt álmodta most, hogy ott áll a régi kert végéiben, a rozzant pad előtt, az akácfa lecsüngő virágai alatt. Valójában este soha nem engedték ki oda, minidig napsütésben álldogált a kerítés mellett, s a pad túl magas volt ahhoz, hogy kényelmesen ülhessen rajta Mégis szerette megszünkült, bordásra kopott fáját, és szerette a lecsüngő akác- virágokat. Aztán ott csend volt, nem hallatszott el addig a veszekedés a házból. Együtt laktak az öregek, meg az ő szülei, és foly- ton-folyvást pörlekedtek, duzzogtak valamiért, ő annak örült leginkább, ha elfeledkeztek róla Nem Sizóltak rá, hogy igazítsa meg a ruháját, hogy ne vágjon pofákat megint, és ne álljon olyan csámpásan. Ott, a kert végében nyugalom voilt. Rákönyökölt a padira, hátat fordított a háznak, és figyelte a kerítésen mászkáló hangyákat, vagy megnyálazott ujjával fényesre dörzsölt egy-egy különlegesen szép. gömbölyű kavicsot. Volt ott egy kincsestára is. A legszebb köveket, döglött, zöld szárnyú bogarat, egy utcában talált é«. be nem vallott virágmintás zsebkendőt tartogatott a kerítés tövében egy kiöregedett ribizlibokor alatt. A csillag este szokta meglátogatni. Benézett az ablakon, és ha ő félpislogott rá az ágyából, akkorát lobbant örömében, mint édesapja öngyújtója hajnalonként a sötét szobában. Egyedül őneki lobbant a csillag, senki más nem láthatta azt. Akárki felnézhetett az égre, észre sem vette, hogy van a csillagok között egy, amelyik nem olyan mozdulatlan, mint a többi, Egyre nagyobbakat lengett, ő tágra nyitott szemmel figyelte. Aztán egyszeresek bekövetkezet! ide-oda hintázik, mintha ei akarna sziakiadni az égtő] és lelibegni Etelkához. Olyankor mindig felmosolygott rá az ágyából, örült a csillagának s tudta, hogyha egyedül lehetne kint a kertben le- szállna hozzá, bizonyosan. De hát nem engedték ki estefelé. Le kellett feküdnie, még az ablakot is becsukták, csak az üvegen át figyelhette a csillagot. Az vándorolt gz ablak egyik szögletéből a másikig, utoljára lobbant még egy kisebbet búcsúzóul, aztán eltűnt a fal mögött. A kutyát már vagy egy hete felkötötte a padlásra az egyik gerendához. Akkor teljesen világos volt előtte, miért feszi, adott néki vizet, meg ételt is. de azóta elfelejtette, mi oka volt felvinni. Az imént hallotta, hogy vonyít, akikor fel akart ébredni és eloldani a gerendától. Forgolódott a párnán feketére festett kevéske' haja az arcába ragadt. Aztán elpihent a mennyezet felé fúrva hosszú, hegyes orrát,, sőt, mintha mosolygott volna is kicsit. Azt álmondta, hogy a régi kert végében áll, a pad előtt és a kert olyan hatalmas, mint kiskorában. A puszpángbofcrok nagyra nőttek, és nem süt a nap, este van. A ház eltűnt a kert homályos másik felében, a ház nem is kell neki. Nem, jobb, ha nincs. De ott van a pad meg az akáovirágak és megint a kincsek az öreg ribizlibok- rok alatt. Este van. Felnéz az égre, és megpillantja a csillagot. Akkorát lobban, mint édesapja öngyújtója szokott hajnalon ta, a vekker nyiklkanása után. A vekker jéjűpen csak magnyflkikamt, apa nyomban rátenyerelt, és elhallgattatta. , Kislány volt megint, a pad túl magas ahhoz, hogy kényelmesen üljön rajta. Nézte a csillagot. Most végre, egyetlenegyszer kettesben volt véle. Felemelte nyitott tenyerét, belesimult a hűvösödő este. Ügy tartotta maga előtt a kezét, mintha kenyeret kérne. És a csillag lebegni kezdett hintázott fel- alá, látszott, hogy erőnek ereiével ©1 akar szakadni a fekete égtől. A csillag leszakadt az égről! Szállt, szállt lefelé, nem nagyobbodott mint gondolta volna, csak fényesebb lett, egyre fényesebb. Boldog sóhaj szállt fel a melléből, egy pillanatra le is hunyta a szemét. És akkor megérezte, hogy a csilláig a nyitott tenyerébe száll. Annyi súlya volt csak, mintegy tollpihének, de ahogy rányitotta a szemét, majdnem megvakult a fényességtől. Lassan ráborította a másik tenyerét, és a fény fogságba esett. Eltűnt, sötét lett megint, amilyen azelőtt sohasem. szomszédok azt beszélték, hogy különc, go- | nősz öregasszony volt. Amikor megtalálták, ¥ már egy napja holtan feküdt. Nem volt barátja, nem volt rokona sem, és az öreg ház padlásán csonttá apadva, erejét veszítve hevert a szörnyen vicsorgó kutya. Csoda, hogy életben maradt, kegyetlen módon egy gerendához kötözve, étten-szom ián, ki tudja, miért éu- mióta ... összeállította: Rékasy Ildkó
