Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-27 / 252. szám
1981. OKTÓBER 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Búza alá készítik elő a talajt a nagyrév! Tiszazug Tsz tábláján — nzs — ■ ■ Üzemegészségügy Martfűn Az üzemegészségügy a martfűi Tisza Cipőgyárban — melyről Komáromi Béla személyzeti és szociális igazgató tájékoztat —, nem elhanyagolt feladat Martfűn. Vallják, hogy gazdasági eredményt csak egészséges dolgozókikai, egészséges munkakörülmények között lehet elérni. — A középtávú és éves szociálpolitikai terv készítésekor figyelembe vesszük az üzemorvosok véleményét, tapasztalatait is. Az üzemi egészségvédelem szabályozza a dolgozók kiemelt egészségügyi ellátását. A martfűi gyárban négyezer-tizenhármán részesülnek általános, illetve speciális gyógyító megelőző ellátásban. — A cipőgyárban múlt év augusztus 20-án adták át a 2,5 millió forintos beruházással felújított üzemorvosi rendelőt. A dolgozólétszám szükségessé tette — az eddigi kettővel szemben — három orvos körzetesített rendelésének indítását. — A felújított, korszerűsített rendelőben lehetővé váltak a szakrendelések, — mondja az igazgató. — Keddi napokon fél kilenctől fél tizenkettőig nőgyógyászati, egy órától kettőig bőrgyógyászati rendelés van. Fizi- kotherápiás kezelés hétfőtől péntekig hattól fél háromig, szombaton hattól kilencig. Az alkalmassági és időszakos laboratóriumi vizsgálatokra külön laborosunk van. Műszerezettségünk jó, minden sürgős betegellátáshoz szükséges eszköz üzemorvosaink rendelkezésére áll. — A betegellátáson túl milyen egyéb feladatok megoldásában segítenek az üzemorvosok? — A gyógykezelésen túl vizsgálják, véleményezik a dolgozók munkaköri alkalmasságát. közreműködnek az elsősegélynyújtás megszervezésében és oktatásában, véleményezik, elbírálják a keresőképességet. SeÁllandóan fejlődő színvonalon gítik az egészséges munka- körülmények megteremtéséi, a foglalkozási ártalmak és betegségek megelőzését. Elősegítik az egészségre káros munkakörülmények megszüntetését, a mérgező anyagok ártalmainak elhárítását, az új technológiai folyamatokkal járó veszélyek kiküszöbölését. Feladatuk a csökkent munkaképességű dolgozók rehabilitációja. Részt vesznek az időszakos üzemi szemléken, együttműködnek a vállalati Vöröskereszt szervezettel, aktív munkát végeznek mint vezetőségi tagok, továbbá egészségügyi felvilágosító, nevelő előadásokat tartanak. — Milyen az egészségügyi ellátás a gyáregységekben? — Kunszentmártoni gyáregységünkben egy éve van üzemorvosi rendelés. A helyiséget, a berendezéseket és a műszereket vállalatunk, orvost heti hat órás mellék- foglalkozásban a Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet biztosított. Mezőtúron most folyik az előkészítés, s még ez évre tervezzük az üzemorvosi rendelés megkezdését. — Mit jelent az ' üzem- egészségügy a vállalatnak, hogyan befolyásolja a községi ellátást? — Az üzemorvosi ellátás megszervezése előtt a dolgozók gyógykezelése csak munkaidő után volt megengedett. Jelentős szociális kedvezmény dolgozóinknak, hogy munkaidőben is igénybe vehetik az orvosi ellátást. Kedvező a vállalatnak is, hiszen így csökken a táppénzes napok — a kiesett munkanapok — száma. Éppen ezért valósítottuk meg a fizikotherápiás rendelést is. Sok olyan kezelés van, amely után a dolgozó folytathatja a munkáját, s nem kell táppénzen maradnia, Szolnokra utaznia. Az üzemorvosi rendelés könnyíti a körzeti orvosok munkáját. Csökken a körzeti rendelő zsúfoltsága, különösen a járványos megbetegedések időszakában. — Az üzemi rendelőben tavaly januártól ügyeleti szolgálatot teljesítenek az üzemi- és körzeti orvosok délután fél négytől, másnap reggel fél nyolcig. A község lakóinak nem kell keresniük. hogy ki az ügyeletes. A betegellátás rugalmas. Ebben az évben eddig háromezren keresték fel az ügyeletes orvost. A megyei tanácsok vb. egészségügyi osztálya úgy tervezte, hogy jövőre Tiszaföldvár, Martfű, Kengyel, Rákóczi- újfalu, Rákóczifalva körzetnek Szolnokon jelöl ki egy szombat—vasárnapi ügyeletes rendelőt. A Tisza Cipőgyár vezetőinek kérésére e körzetnek Martfűn, az üzemi rendelőben tartanak ügyeletet. Egy orvos asszisztenssel fog e körzet lakóinak rendelkezésére állni. Ezen kívül — mindig másik községben — lesz egy orvos. aki sürgős esetben gépkocsival jár a körzetben az ellátást igénylőkhöz. A cipőgyárban kulturált körülmények között magas színvonalú egészségügyi ellátás folyik. Az eddig említetteken kívül sportorvosi rendelés is van. A vállalat vezetése tovább kívánja javítani az üzemegészségügyi ellátás színvonalát. Ezért növelik a bőrgyógyászati szakrendelés óraszámát, és jövőre — a készülékek, műszerek beszerzése után — szeretnék megkezdeni a fogorvosi rendelést is. Székács József Másfél millióért Javulnak a munkakörülmények Tizennégymillió forint nyereség A Naevalföldi Kőolai- és Földgáztermelő Vállalat üzeme1 K szeptember végéig 650. a munkavégzést ésszerűsítő. a veszteségeket okozó hibák megszüntetését szolgáló javaslat született a Dolgozz Hibátlanul munkarend- szer keretében. A hiánvossá- gok feltárását és megszüntetését szolgáló DH információs rendszer ..hatékonysága” az idén kétszer nagyobb volt. mint a tavalyi év hasonló időszakában. A vállalat nveresége tizennégy millió forinttal növekedett az ésszerűsítések révén. A Jobb munkakörülmények kialakítására másfél millió forintot tervezett erre az évre a iászalsószent- evörgvi Vegyesipari Szövetkezet. Telephelyein — a lakatos- és a központi asztalosüzemben — befejeződött mintegy 400 ezer forintos költséggel az elektromos hálózat korszerűsítése, a lakatos üzemcsarnok álmennyezetének hőszigetelése. A közlekedés és termékszállítás javítására több mint 1200 négyzetméter betonút épült és folyamatban van a faipari részlegek szociális helyiségeinek korszerűsítése, az egész géppark műszaki állapotának telies felújítása a biztonságos üzemelés érdekében. Magyar parlamenti küldöttség Jugoszláviában Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének vezetésével magyar parlamenti küldöttség utazott vasárnap hivatalos baráti látogatásra Jugoszláviába, Dragoszlav Markovicsnak, a jugoszláv nemzetgyűlés elnökének meghívására. A delegáció vasárnap a késő esti órákban érkezett Belgrádba. Az országgyűlés küldöttsége tegnap Belgrádban megkezdte megbeszéléseit a szövetségi nemzetgyűlés Dragoszlav Markovics vezette delegációjával. A szívélyes és baráti légkörben lefolyt találkozón mindkét fél megelégedéssel szólt a magyar—jugoszláv kapcsolatok sikeres fejlődéséről és állást foglalt további bővítésük mellett. Varsói Szerződés H katonai tanács ülése A közeli napokban hazánkban tartja meg soron következő ülését a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa. Uj burkolatot kap a szolnoki Ságvári körút Szolnok város Tanácsa megrendelésére az Aszfalt- útépítő Vállalat csütörtökön reggel hét órakor megkezdi a Ságvári körútnak a Centrum Étterem és a Várkonyi tér közötti szakaszán a burkolatcserét. A munkálatok a jelenlegi aszfalt ..felhántásával” kezdődnek a Centrum Étterem felől nézve a jobb oldali sávon. Ezért ezen a szakaszon október 29-én reggel hét órától fél szélességben lezárják a Ságvári körutat a forgalom elől. Az építők kérik azokat a génkocsitulajdonosokat, akik a lezárt oldallal szemközt szoktak parkírozni, hogy a munka megkezdéséig keressenek más parkolási lehetőséget. hogy a szabadon maradt félpályán a forgalmat ne akadályozzák. Egyébként a csütörtökön reggelig ..ottfelejtett” gépkocsikat elvonta ti ák. IKeddi tegyxetünk I Több lakás, több igénylő Túlzás nélkül mondhatjuk. hogy a társadalom legszélesebb rétegeit érintő kérdés megvitatására ült össze az elmúlt héten a Központi Bizottság. Hisz még napjainkban is le"kelőbb gondjaink közé tartozik a lakáshiány; pedig, ha visz- szaoillantunk eddigi eredményeinkre vagy körsétát t—aiink valamelyik városunkban szembetűnő a változás. De ajknak, akik több éve albérletben laknak kisgyermekükkel vagy ha- tod"v)gukkal alszanak egy szobában (sorolhatnánk még a példákat), vajmi kevéssé vigasztalónk a következő — valóban impozáns — adatok; az elmúlt tíz évben há- rommilEóanid) költöztek korszerűen felszerelt úi lakásba. Azaz az ország csaknem egvharmada. De nemcsak új lakások épültek, régieket is kom- fortosítottak. Az elmúlj) 5 évben 75 ezer tanácsi lakást korszerűsítettek. Ez pedig óriási összeget emésztett fel. Mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy a havi néhány sízáz forintos lakbér fedezi egy tanácsi lakás karbantartási költségeit! Ebből következik, hogy a tanácsi ingatlan- kezelés csak ielemtős állami támogatással tudja hál' ->táit fenntartani. Gondoljuk csak meg: csupán Budapesten 180 ezer lakás vár felújításra az elkövetkezendő évtizedben. S miközben a régi lakásokat felújítják, új meg új lakások épülnek. S mégis: minél1 több új lakás épül. annál több Itesiz az igénylő. Mikor érjük utót magunkat? — kérdezik sokain. Miért kell még mindig tíz-tizenöt. évet várni, amíg lákást kap valaki? S szűkre szabott válasz ennyi: mert az eredmények ellenére a lakásépítésben és -elosztásban továbbra is vamnlak feszültségek. S mert az igények egyre nőnek. Mert nő az egyszemélyes és a kisflét- stzámú háztartások aránya. Mert számtalan csalóid felbomlik, újratermelve ezzel a üaikáis- igénylóst. Mert még mindig sokan költöznek a városba, ahol önálló lakásra tartanak igényt. S végiül!, mert az életszínvonal emelkedésével együtt természetszerűen megnőtt a nagyobb, kényelmesebb lakások iránti igény. Az igényeik zöme jogos: lakni — s ma már: egészséges, korszerű lakásban — mindenkinek ke®. A Központi Bizottság úgy foglal állást, hogy tovább, kell fejlllesiz- teni a lakásgazdálkodási rendszert. A realitások ismeretében a fokozatosság elvét hamgsúlyoz)- ta. S azt, hogy belátható időn belül1 a jogosultakat lakáshoz kelll juttatni. De azt is hangsúlyozta, ho7v ennek terheit az eddiginél nagyobb arányban kell viselni a tanácsi iliafcásck bérlőinek, s a lakbéreket — ugyancsák a fokozatosság elve alapján — úgy kell megállapítani. hagy azok fedezzék a lakás fenntartásának költségeit. Természetesen nem hagyva figyelmen kívül) a családok szociális jövedelmi és vagyoni helyzetét. Hogy mindenki teherbírásának megfelelően vállaljon részt a költségvisélésb öl. Ezeket az irányelveket a Központi Bizottság és a Minisztertanács (széles körben vitára bocsátja. A legiiletékesébb társadalmi és állami szervek jövő év februárjáig megtárgyalják a ilákás" építés, -fenntartás, -gazdálkodás és -elosztás rendszerének továbbfejlesztését. Észrevételeik, javaslataik figyelembe vétele után véglegesítik az irányelveket. (KS) Kiállítások mérlege Vasárnap bezárta kapuit a kőbányai vásárváros idei két utolsó nemzetközi rendezvénye. a MIPEL elektronikai : és a Trade Mark •védieevkiállítás. A MIPEL-rendezvényen 14 ország 110 cége mutatta be elektronikai alkatrészeit, az ipari automatizálás eszközeit. a mérő-, vezérlő- és szabályozó készülékeket mint- egv 2100 néevzetmétemvi területen. A Trade Mark kiállításon hét ország cégei 250 védjegyet mutattak be. Trafóputtonyos munka közben. A Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában mindennapos a kép. Dolgozik a géplakatos — Gönczől Imre — a trafóputtony belsejében kézi köszörű-^ vei. (Fotó: Kováts Béla^“