Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-24 / 224. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. SZEPTEMBER 24. ENSZ-küzgyülés Folytatódik az általános vita Angola Visszafoglalt városok Gromiko beszédének visszhangja Lord Carrington brit külügyminiszter kedden az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános politikai vitájában elhangzott beszédében sürgette a pretoriai rezsimet, hogy minél előbb hajtson végre változtatásokat az ország belpolitikai rendszerében, mert máskülönben Dél- Afrika fegyveres konfliktus színterévé válhat. Carrington, aki az európai közösségek miniszteri tanácsának soros elnökeként a közös piaci tizek nevében is beszélt, kijelentette, hogy az EGK ezután is ösztönözni fogja Dél-Afrikát a „békés váltás” végrehajtására. Ugyanakkor ő maga is elismerte, hogy Pretoria eddig kevés derűlátásra adott okot. Három északi ország külügyminisztere is síkraszállt a globális leszerelés érdekében tett erőfeszítések folytatása mellett' az általános vitában. Olafur Johannesson izlandi külügyminiszter kijelentette, hogy a nagyhatalmak együttműködése nélkül „nincs remény, a leszerelésre”. Paavo Vayrynen, Finnország külügyminisztere hangoztatta, Tiogy országa következetesen fellép az újabb rakétafegyverek európai telepítése ellen és támogatja az észak- európai atomfegyvermentes övezet gondolatát. Kjeid Ölesen dán külügyminiszter a tárgyalások felújításának fontosságát hangsúlyozta. Portugália külügyminlszte- • re felszólalásában egyebek között azt hangsúlyozta, hogy politikai rendezést kell találni az Angola elleni délafrikai agresszióhoz vezető helyzetre. * * * A következetes, elvi szovjet külpolitika, valamint a nemzetközi feszültség és p háborús veszély csökkentésére irányuló eltökéltség újabb megnyilvánulásaként értékeli a küldöttek többsége Andrej Gromiko szovjet külügyminiszternek az ENSZ- közgyűlés 36. ülésszakán kedden elhangzott felszólalását. Az ENSZ főtitkárának hivatalos képviselője Kurt Waldheim nevében nyilatkozatot adott a TASZSZ szovjet hírügynökségnek és. ebben hangsúlyozta: a világ- szervezet főtitkára szerint a szovjet külügyminiszter felszólalása több olyan fontos elemet tartalmaz, amelyek alapos tanulmányozást érdemelnek. A világ közvéleménye újabb bizonyítékát kapta annak, hogy a Szovjetunió teljes felelősséggel és komolysággal viszonyul a világ problémáihoz és az emberiség jövőjéhez — jelentette ki Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere a TASZSZ - nak adott nyilatkozatában. A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) ENSZ- küldöttségének vezetője a szovjet külügyminiszter nyilatkozatával kapcsolatban méltatta a szovjet külpolitikának az emberiség létét fenyegető veszélyekkel szembeni erőfeszítéseit, majd rámutatott: a Szovjetunió ismételten tudtul adta, hogy korunk legsürgetőbb problémáinak megoldása érdekében kész tárgyalóasztalhoz ülni. A nyugatnémet lapok két fő mozzanatot, a Szovjetunió tárgyalási készségét és az amerikai fegyverkezési politika elítélését emelik ki Andrej Gromiko szovjet külügyminiszternek az ENSZ- közgyűlésen kedden elhangzott felszólalásából. A szerdai brit lapok a reagani politika címére intézett ! bíráló megjegyzéseket emelték ki Andrej Gromiko szovjet külügyminiszternek az ENSZ-ben elhangzott beszédéből. A The Guardian szerint a beszéd arra vallott, hogy „nagy javulás nem várható” a szovjet--amenikai viszonyban. Ugyanaz a lap azonban megjegyezte, hogy Gromiko,, amikor kijelentette, hogy a Szovjetunió politikai értelemben egyik partnerével szemben sem eleve elfogult, bármilyen is legyen a szóbanforgó partner társadalmi berendezkedése, — voltaikém-en a szovjet—amerikai kapcsolatok javulása iránti óhajának adott hangot* • • Szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozót tartottak tegnap közép-európai idő szerint a késő esti órákban New Yorkban, az ENSZ székhelyén. A találkozó színhelye . az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselete volt. a hétfőre tervezett második szovjet—amerikai megbeszélést viszont a szovjet ENSZ-kép- viseleten tartják. * * * Az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakán részt vevő Púja Frigyes külügyminiszter .New Yorkban találkozott Bohus- lav Ghnoupek csehszlovák, Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet, Claude Cheysson francia és Mc)hammad Gha- zali Safie malaysiai külügyminiszterrel. A megbeszéléseken áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, valamint a kétoldalú kapcsolatok témakörét. Ismét az Angolai Népi Felszabadító Fegyveres Erők (FAPLA) egységei ellenőrzik Ngiva, Mongua és Xan- gongo városokat a dél-afrikai fegyveres erők által megszállt Cunene tartományban — adta hírül az angolai nemzetvédelmi minisztérium keddi* közleménye. Ugyanakkor az is kiderül belőle, hogy a dél-afrikai erők továbbra is_ megszállás alatt tartják a tartomány jelentős részét. Az agresszorok folytatják felderítő repüléseiket és az angolai területek bombázását. A közlemény szerint Ngi- vában, Cunene közigazgatási központjában a dél-afrikai alakulatok leromboltak számos középületet és lakóházat. Üzemképtelenné tették a város vízszolgáltatási rendszerét Hasonló károkat jelentettek Monguából és Xangongóból is. Az elpusztított létesítmények között iskolák, kórházak és hidak is találhatók. SALT-tárgyalások amerikai javaslatok? Az Egyesült Államok hadügyminisztériumának magas rangú tisztségviselője tegnap kijelentette: lehetséges, hogy az Egyesült Államok hat hónapon belül javaslatokat fog tenni a Szovjetuniónak a hadászati fegyverzetek korlátozására vonatkozóan. A tárgyalásokkal kapcsolatban azonban inkább „kezdetre”, mint a felújításra gondolok — mondta Richard Perle, nemzetközi biztonsági ügyekkel foglalkozó amerikai hadügyi államtitkár, a Reagan-konmánynak a SALT—II. szerződést illető bírálatára utalván. Perle azt állította, hogy a SALT—II. annyira a részletekre összpontosított. hogy valójában „számos kibúvót hagyott a szovjeteknek fegyverrendszerük fejlesztésére anélkül, hogy a szerződést megsértenék- A Reagan-konmány éppen ezért bármiféle SALT- tárgyaláson a részletekbe menő megállapodás helyett „szélesebb kategóriák” bevezetését célozza a fegyverkorlátozásokat illetően — mondotta Perle. Perle sajtótájékoztatója szinte egyidőben hangzott el a tegnapi Gromiko—Haig találkozó megkezdésével. MOSZKVA Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet honvédelmi . miniszter tegnap Moszkváiban találkozott Martin Dzur hadseregtábomokkái, Csehszlovákia nemzetvédelmi miniszterével. Meleg bairáti légkörű találkozójukon kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitattak meg. Otto Lambsdorff gazdasági miniszter vezetésével tegnap nyugatnémet küldöttség érkezett Moszkvába, ahol csütörtökön kezdődik a szovjet —nyugatnémet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési bizottság 10. ülésszaka- A bizottság legutóbb 1980. májusában Bonnban ülésezettNEW YORK Anvar Szadat egyiptomi elnök az NBC amerikai tvhálózatnak adott interjújában elismerte, hogy az Egyesült Államok immáron csaknem két éve titokban fegyvereket vásárol Egyiptomban, amelyekkel azután afgán ellenforradalmárokat szerelnek fel, akik pakisztáni területről hajtanak végre támadásókat a demokratikus Afganisztán ellen. TEHERAN A kelet-iráni Mashhadban merényletet kíséreltek meg Abol Hasszán Sirazi, a város főpapja elten — közölte a Teheran Journal című iráni lap- A kísérletet az iszlám gárdisták meghiúsították. A két merénylő közül az egyiket megölték, a másik elmenekültPÁRIZS A francia kormány tegnapi ülésén úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja az államtanács véleményét, és fenntartja korábbi tervét, amelynek értelmében államosítják az össze* 1 milliárd frank feletti betétállománynyal rendelkező francia bankot, viszont az intézkedést nem terjeszti k; a külföldi bankokra. SZÓFIA Todor Zsivkóv, a BKP KB főtitkára, a bolgár államtanács elnöke szerdán fogadta Louis Sylvajn Gomát, a Kongói Népi Köztársaság miniszterelnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Bulgáriában. A nemzetközi helyzet fő kérdéseinek áttekintésekor teljes volt a nézetazonosság LONDON Szeptemberben újabb 58 ezer fővel gyarapodott a brit munkanélküliek tábora, és most már csak Hajszál választja el a három milliós határtól. Kadhafi ezredes tegnapi programja A'szövetkezet baromfifeldolgozójában Kadhafi ezredes és kísérete (Fotó: Nagy Zsolt) (Folytatás az 1. oldalról) ta, hogy ha nem gépesítették volna ezt a nagy fáradtsággal járó munkát, a termésnek csak egy részét tudnák betakarítani. A vendégek ezt követően ellátogattak a szövetkezet lúd tel epére, majd megtekintették Fekete Imre tsz-tag házatáját, s otthonát. A házigazda a vendégeiknek elmondta, hogy a termelőszövetkezetben végzett munkája mellett jut ideje, energiája a háztáji gazdaságban való tevékenységre, s ebbe besegítenek a családtagok is. A háztájiból ellátják önmagukat, de jut piacra is, s ezzel kiegészítik a tsz-ből származó családi jövedelmet. Végül a vendégek megismerkedtek a szövetkezet baromfifeldolgozó üzemének tevékenységével. Moamer el-Kadhafi elismeréssel szólt a látottakrólKádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap a Köizponti Bizottság székhazában megbeszélést folytatott Moamer el- Kadhafi ezredessel, a líbiai forradalom vezetőjével. A szívélyes, baráti légkörű találkozón részletesen áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különös tekintettel a közelkeleti térség problémáira, és átfogó eszmecserét folytattak a két ország jól fejlődő kapcsolatairól, nagy figyelmet szentelve a kölcsönösen gyümölcsöző gazdasági egyiitt- működés bővítésének lehetőségeire. Moamer el-Kadhafi este Líbia Budapesti Népi Irodájának székházában találkozott a hazai és a külföldi sajtó képviselőivel és válaszolt kérdéseikre. A Kadhafi ezredes kíséretében hazánkba érkezett líbiai gazdasági szakértők és magyar partnereik tegnap szakmai megbeszéléseket folytattak. Barcikowski: Becsületes munka nélkül semmink sem lesz Lengyel állásfoglalások „Ne engedjük meg, hogy a társadalom kárára a néptől és a szocializmustól idegen célok valósulhassanak meg” — ez az egyik fő mondanivalója azoknak az állás- foglalásoknak és határozatoknak, amelyek a Lengyel Egyesült Munkáspárt különböző szintű szervezeteitől érkeznek nap mint nap a Politikai Bizottság múlt heti nyilatkozatával kapcsolatban. Ilyen határozatokat hozott a többi között Tychy város, valamint Pulawy és Krasnik üzemeinek pártaktívája. Mint a LEMP krakkói bizottságának plénumán hangsúlyozták : a „Szolidaritás”, amely a dolgozók ügyeivel foglalkozó független önkormányzatú szakszervezetként indult, időközben szocialistaellenes, önkényesen vezérelt szervezetté vált, amelyben mindinkább a „KOR” és a „Független Lengyelország Konföderációjának” emberei érvényesítik akaratukat, akik idegen pénzért, idegen utasig tásokra, a lengyel érdekek ellen lépnek fel. A krakkói plenáris ülésen Kazimierz Barcikowski, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára kijelentette, hogy a „Szolidaritás” kongresszusának első szakaszában elfogadott határozatok a rendszer alapjait fenyegetik. Mint mondta, mindén párttagnak magának kell eldöntenie, hogy lehet-e egyidejűleg a „Szolidaritás” tagja is. Barcikowski rámutatott arra, hogy az ország jelenlegi helyzetéért nagymértékben felelős a „Szolidaritás” is, majd kijelentette: meg kell győznünk az embereket, hogy becsüle- tés munka nélkül semmink sem lesz. A Lengyel Egyesült Fá- rasztpárt Országos Bizottsága és a párt parlamenti képviselőcsoportja közös nyilatkozatban mutatott rá a „Szolidaritás” által felvett — a hatalom megszerzését célzó — irányvonal veszélyességére, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a szervezet „módosítja majd álláspontját kongresszusának második szakaszában”, amely a tervek szerint a hét végén kezdődik. Az állásfoglalás határozottan elítéli a Lengyel- országban folyó szovjetellenes propagandatevékenységet, amelynek — a parasztpárt vezetősége szerint — egyik célja az, hogy „elterelje a társadalom figyelmét bizonyos nyugatnémet • revizionista körök Lengyelországgal szembeni területi igényeiről”. A parasztpárt ezenkívül annak veszélyére is felhívta a figyelmet, hogy az élemiszer-, illetve géphiány miatt a városokban parasztellenes, a falvakban munkásellenes hangulat alakul ki, s ez „tovább gyengíti a társadalom egységét, s veszélyezteti a munkás-paraszt szövetséget”. Mitterrand sajtóértekezlete Nagy érdeklődés előzi meg Párizsiban Francois Mitterrand köztársasági elnök ma délután 3 órára kitűzött sajtóértekezletét, amelynek során — folytatva az 5. köztársaság hagyományait — 400 francia és külföldi újságíró kérdéseire válaszolva vonja meg elnökségének első négy hónapjáról a mérlegeit és várhatóan felhívást intéz az országihoz a nehézségek leküzdésére. Az államfő sajtóértekezletének célja, így újra emlékeztetni az országot a kötelezettségekre, amelyek programjában szerepelnek és amelyek megvalósítására megválaszt «itták, másrészt mozgósítani a közvéleményt a munkanélküliség elleni harcban elfogadott intézkedések támogatásáraKülpolitikai szempontból is nagy érdeklődé* előzi meg az államfő nyilatkozatait, különös tekintettel az új párizsi diplomácia nem egyszer ellentmondásos megnyilvánulásaira — amelyek magáiban Franciaországban is különböző visszhangra találnak. 25. forduló Haderőcsökkentési tárgyalások Ma újra benépesül a bécsi Hofburg Redouten terme: megkezdődik a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 25. fordulója. A megelőző szakasz július 23-án fejelte be munkáját. Mint az MTI bécsi tudósítója írja: csak remélni lehet, hogy a csütörtöki nappal beinduló újabb találkozók kézzelfoghatóbb eredményt hoznak, mint a megelőző fordulók. Rámutat: a NATO-országok konstruktív válaszára várva továbbra is a tárgyalóasztalon hevernek a szocialista országok által 1979-ben és egy évvel később benyújtott különböző javaslatok, amelyek kompromisszumos jellegüknél fogva — elfogadásuk esetén — megteremthetnék az első megállapodás alapját.