Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-24 / 197. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. AUGUSZTUS 24. 1981. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ BERTALAN NAPJA A Nap kél: 5.52 — nyugszik: 19.40 órakor. A Hold kél:------------— n yugszik: 15.57 órakor. Viharos szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte túlnyomóan borult idő lesz. ismétlődő esővel és időnként élénk délnyugati széllel. Majd északnyuaatira lordul és megerősödik, sőt néha viharossá fokozódik a szél. Felszakadozik a felhőzet és csak elszórtan fordul elő rövid ideig tartó závoreső. A legmagasabb navvali hőmérséklet 19—23 fok. 1 Kislexikon | Felix Mottl SzáihuszonOt évvel ezelőtt, 1856. augusztus 24-én született, és 55 éves korában, 1911-ben hunyt el Felix Mottl osztrák zeneszerző és karmester, az 1886. évi első Bayreuthi Onnepl Játékok karmestere. Egész fiatalon kezdett zenével foglalkozni, s Bayreuthban Wagner személyes vezetése mellett nevelkedett karmesterré. 1881-től a karlsruhel zeneéletet tette rangossá; több mint két évtizeden át in tevékenykedett. 1904-ben a müncheni zeneakadémia egyik igazgatója, s a Wagner- és Mo- zart-feszUválok szervezője. Sajtó alá rendezte Wagner Ifjúkori nyitányait, Donizetti Szerelmi bájitalának újabb kiadását, több régi táncot, balettszvitet stb. Sikeres hangszereléseket (Schubert, Loewe, Wagner dalai, Rameau zongoradarabjai stb.) Is készített, továbbá Bach-művek ügyes átdolgozásával és Wagner- operák xongorakivonatalval vált ismertté. Elsősorban dirigensként szerzett nevet; önálló kompozíciói — színpadi müvet, dalai stb. — kevésbé jelentősek. !o|ás és csibe Kenderesről Májusban alakult meg a kisújszállási Áfész tizenegyedik termelő közösségeként a kenderesi baromfitenyésztő és tojástermelő szakcsoport. A harmincnyolc alapító taghoz azóta csaknem húszán csatlakoztak. Az első esztendő célja az állományfejlesztés, de már megkötötték a jövő évi szerződést is a baromfifeldolgozóval arra, hogy 150 ezer tenyésztojást szállítanak Kenderesről a vállalatnak. Keltetőgép vásárlását is tervezik, az ötezemyi kiscsi- be és az árutojás felvásárlását és értékesítését az áfész vállalta. A szakcsoport pénzügyeinek intézésén túl kedvezményes áron adott táppal és takarmánnyal, kölcsönnel és több ezer forinttal segíti a szövetkezet a kistermelőket Piaci nyelvlecke Négyéves fiam nehezen barátkozik a magyar nyelv néhány hangjával, ezért is csodálkoztam, amikor egyik nap a piaci bevásárlás közben Robi barátjáról mesélve tisztán pergeti az r-eket. Nosza, győződjünk meg, véletlenül sikerült-e!? — Kisfiam, mondd szépen, répa, retek, mogyoró! Mondja. A sikeren felbuzdulva újabb gyakorlatot eszelek ki. — Karalábé, paprika, paradicsom, sárgarépa! Most is szépen ropognak az r-ek, és amikor látja, menynyire örülök, diadalmasan — a hatást lesve — hozzáteszi: — Zöldség! — bl — Ősztől Besenyszögön is Besenyszög falusi bankjának 1979-ben újjáalakult Takarékosság Szocialista Brigádja sajátos tevékenységével a helyi adottságoknak megfelelően igazodik a község életviteléhez, a lakosság igényeihez. Vállalták éves betétgyűjtési tervük 105 százalékos teljesítése mellett ősztől új szolgáltatás bevezetését a lakosság igénye alapján, az átutalási betétszámlák kezelését, átadták a megyei kirakatverseny dijait Az országos tűzoltóverseny eseménysorozatához kapcsolódó megyei kirakatversenyre Szolnokról nyolc, vidékről hét versenykirakattal neveztek be. A zsűri a maximálisan adható 180 pontból 175-tel, az első díjjal, a Skála kirakatrendezőinek munkáját jutalmazta, második a jászárokszállási áruház, harmadik a kunszentmártoni Harmónia áruház versenykirakata lett Utóbbinak a készítői elnyerték a megyei tanács különdíját is. A szak- tanácsadók díját Németh Antal, a Skála Tiszavidék Áruház tűzrendészeti vezetője kapta. Célrészjegy közős célokért Tavaly mintegy 700 ezer forint értékű célrészjegyet vásároltak a kisújszállási áfész tagjai, hogy hozzájáruljanak a közös célok megvalósításához. A szocialista brigádok idei tervei között újabb 300 ezer forintnyi célrészjegy eladása szerepel. Az összefogás első eredményeként a Ságvári Endre és a Baross Gábor utca sarkán, egymillió forintos költséggel, forfa elemekből építendő ABC-áruház alapozásához már hozzákezdett a szövetkezet brigádja, és még az idén birtokukba vehetik a vásárlók. Új buszok Tizennégy új autóbusz érkezett augusztusban a Volán 7. számú Vállalathoz. Ezekkel pótolják a már elhasználódott régi, farmotoros járműveket,- növelik az üzem- biztonságot és az utazás kulturáltságát a megyében, a helyközi és távolsági járatokon. Felölvizsgálják a hajézsilipet A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság 1981. szeptember 25. és október 16. között hajtja végre a kiskörei vízlépcső hajózsilipjének évi revíziós vizsgálatát. A munkák alatt a zsilipet lezárják a vízi, járművek elől. A vízügyi szolgálat korábban közzétett időpontja, amely szeptember 11. és október 2. között jelölte meg a revíziós vizsgálat időpontját, érvényét veszti. Bevonulók búcsúztatása Már hagyományszámba megy Szolnokon, hogy ünnepélyesen búcsúztatják a tényleges katonai szolgálatra bevonuló fiatalokat Az idén erre az ünnepségre augusztus 27-én délután két órakor, a vasútállomás előtti Jubileum téren kerül sor. A búcsúztatásra várják a bevonulók hozzátartozóit. Beküldési határidő: szeptemberi. Véget ért a KRESZ- versenypályázat ..Kezében a volán, kezében a döntés” címmel a megyei KBT. az MHSZ megyei géoiárművezető iskolája, az ATI KRESZ-pályázatot hirdetett lapunk Olvasói részére. Az első rejtvény július 30-án jelent meg. a következő három pedig hetente csütörtökön. A negyedik és egyben az utolsó forduló 13 +l-es KRESZ-totóját az augusztus 20-i számunkban közöltük. A versenyben bárki részt vehet még mindig. Ugyanis a Néplapból kivágott 4 feladatlapot egyszerre kell beküldeni szeptember 1-ig a következő címre: Szolnok megyei Közlekedésbiztonsági Tanács. 5001. Szolnok. Tanácsköztársaság út 3. A boríték címoldalára írják fel ..Kezében a volán, kezében a döntés” jeligét. A részt- vőket kérjük, hogy a borítékban külön lapot helyezzenek eL melyre nyomtatott betűkkel írják rá nevüket. életkorukat, munkahelyüket és a pontos lakcímüket. A lapok kitöltésének módja: a helyesnek ítélt válaszok előtt lévő kockába — x — jelet kell tenni. (A javítás rossz válasznak minősül.) Az értékelés rendje: minden hibátlan válaszért két pont jár. továbbá a zsűri egy-egy forduló hibátlan megoldását plusz 3 ponttal jutalmazza. Az elérhető összpantszám: 100. A helves megfejtést beküldők között az alábbi díjakat sorsolják ki: I. helyezett 5000 forintos vásárlási utalvány. II. helyezett 3000 forintos vásárlási utalvány. III. helyezett 2000 forintos vásárlási utalvány. Ezen kívül kisorsolnak 5 darab 1000 forintos vásárlási utalványt és 10 tárgyjutalmat. Kunság Fotó: TKL. Nemzetközi verseny Plakát a békéért, a biztonságért A „Plakát a békéért, a biz- torságért és az együttműködésért folytatott harcban” címmel versenyt hirdet a Szovjetunió művészeinek szövetsége, a Szovjetunió kulturális minisztériuma, az állami kiadói bizottság, a Szovjetunió Szakszervezeteinek Országos Tanácsa, a Komszo- mol Központi Bizottsága, a Szovjet Békebizottság, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége, valamint az APN. A nemzetközi verseny célja, hogy olyan plakátok szülessenek, amelyek tükrözik valamennyi békeszerető erő törekvését a béke megszilárdítására, az enyhülés elmélyítésére, a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a nemzetközi helyzet megjavítására. A versenyben részt vehetnek hivatásos művészek, a művészeti főiskolák, tanintézetek diákjai és végzett hallgatói. valamint tanárai, alkotóközösségek, békebizottságok, baráti társaságok, illetve minden jóakaratú ember. A plakátok nyomtatásra speciálisan előkészített, eredeti példányait minősíti a nemzetközi zsűri. A pályázati anyagokat — a verseny címének megjelölésével — egy vastag, 70x100 cm méretű kartonlapra felragasztva kell a következő címre elküldeni: 117049 Moszkva, Krimszkaja Naberezsnaja 10/14. a Szovjetunió Művészei Szövetségének székháza. A plakát hátoldalára egy hatjegyű szám írandó, amelynek szerepelnie kell a mellékelt lezárt borítékon is. Felírandó továbbá a szerző neve, születési éve, végzettsége, munkahely s pontos címe. Beküldési határidő: 1981. december 30. A verseny díjai: két első díj — egyenként 1500 rubel, négy második díj — 1000—1000 rubel, hat harmadik díj —* egyenként 750 rubel és tíz úgynevezett ösztönződíj, 500—500 rubel. A legjobb alkotásokból a későbbiekben kiállítást rendeznek. A versenymunkák nem kérhetők vissza. A bíráló bizottság döntését a sajtó közli. Udvariasság, úh A vendég megkérdezi a háziasszonyt: — Ki az az idős hölgy, aki ott a sarokban beszélőét? — Az egyik lányom — válaszolja kimérten a háziasszony. — Ó. istenem! — próbálja helyrehozni hibáját a vendén — ugye sokkal idősebb, mint ön? SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesi- tő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 Szombathely R mozgássérültek első nemzetközi autúsversenye Második lett Szolnok megye Hetven résztvevővel négy kategóriában rendezték meg augusztus 21-én Szombathelyen a mozgássérültek első nemzetközi autósversenyét, amelyen Csehszlovákia csapata szorította a második helyre a magyarokat. A bajnokcsapat tagja, Pável Nezdik érkezett legmesszebb- ről, 1000 kilométert utazott, hogy részt vehessen a küzdelemben. Vállalkozó szellemről és nem kis akaraterőről tett bizonyságot az a két versenyző is. aki Budapestről háromkerekű triciklivel érkezett a helyszínre. A csapatversenyben öt megye indult, a vándorserleget Somogy megye nyerte el, a rangos második helyen Szolnok, míg a harmadikon Baranya együttese végzett. A Szolnok megyeiek mérlege: egy első hely (Potyé János Tiszafüred — a 900 köbcentin felüli autók kategóriájában), két második hely (egyéni: Magony László Szolnok — a csak kézi vezérlésű autók kát, és a csapat),- egy harmadik hely (Kovács Katalin Rákóczifalva — csak kézi vezérlésű autók kát.), egy-egy negyedik és ötödik hely (Fehér László Szolnok — csak kézi vezérlésű, Balázs György Szolnok — kézláb vezérlésű 900 köbcenti alatti autók kategóriájában). Két sejk beszélget a háreméről. — Űjabban nagyon kedvelem a sportos típust — mondja az egyik. — Én Is. Múlt pénteken feleségül vettem az új női kézilabda-csapatomat! — így a másik. Elhamvadt a búcsú-tábortűz Törökszentmiklós napközis táborában a város művelődési központja és a tanács jól megszervezett programmal gondoskodott a nyár folyamán mintegy 250 kisiskolás tartalmas időtöltéséről. A táborozók ellátása és foglalkoztatása 11 nevelő és 13 technikai dolgozó feladata volt, akik igyekeztek minden napra valami érdekeset nyújtani a gyerekeknek. Búcsúzóul tábortűznél elevenítették fel a nyári élményeket, nótaszó és játék közben. A tábor augusztus 19-én zárta kapuit. ■ MA REGGEL 8 énkor nyílik meg a TRIAL játék- kiálMtása a Megyei MűV#tődé*! és Ifjúsági Központbáá. A bizonyára sok érdeklődőt vonzó rendezvény csütörtök délig tart nyitva. • TEGNAP Jászberényben megkezdődött a gordonkatanárok országos továbbképzése A kurzust ismét Sz. T. Kaljanov, a moszkvai Konzervatórium igazgatóhelyettese vezeti. ■ AZ CNNEPI Skála-vásár félmillió forintos bevétele bizonyltja, hogy érdemes volt a Tiszavidék áruház dolgozóinak ünnepnapiakat a vásárlóknak áldozniuk. • AZ 1982. ÉVI egészség- ügyi világnap témája az időskorúak problémáira irányítja a figyelmet. Az Egészségügyi Világszervezet döntése szerint a világlap jelmondata: Életet az évtíoiek! ■ JAVUL az egészségügyi ellátás Alattyánbaa: augusztus közepe óta új fogorva* látja el a betegeket, s a szak- rendelés azóta egésznapas. • SÜTŐKEMENCÉT épít az újszászi Áfész, hogy a vendéglátó és élelmiszerüzleteiben tavaly megkedvelt, saját készítésű édes és sós süteményekből a növekvő igényt ki -tudja elégíteni. ■ JUTALOMKIRÁNDU- LÁSRA vitte legjobb véradóit és aktivistáit augusztus 22-én a besenyszögi Kossuth Termelőszövetkezet Vöröskereszt-szervezete. A huszonkilenc résztvevő a szövetkezet autóbuszával Szilvásváradra, a Szalajkavölgy- be és Egerbe látogatott el. • JÓVAL TÖBB a kisdiák a tavalyinál Jászboldoghá- zán. Szeptembertől újabb általános iskolai tanulócsoportot szerveznek, mivel az első osztályban tanuló gyerekek száma feliül van a negyve■ A FOTÓZÁS alapfogalmaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szeptember közepén kezdődő 12 hetes tanfolyamon, amelyet a megyei művelődési központ szervez. A foglalkozásokat mindig csütörtökön este •- tól 9 óráig tartják. Jdentke- áisi lapot az intézmény portáján lehet kérni. Bianchi asszony !... Micsoda meglepetés; a C fiókba) találom