Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-07 / 157. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS 7 Öregek egészsége magának a fáradságot valaki és felvázol otthoni használatra egy úgynevezett korfát, ér­dekes rajz kerekedik ki. Fenyőszerű az ábra, de a hatvan éven felüli népessé­get jelképező, tehát a csúcs felé tartó rész szélesre terül, testesebb, mint egy termé­szetbeli fa. Társadalmunk korösszetételét jelzi a rajzo­lat Azt nevezetesen, hogy jelenleg Magyarországon minden ötödik ember átlé­pett a nyugdíjas kor határán, és a népesség e rétege 2,2 milliós tömeggé gyarapodotT. Vajthó Lászlóval, a neves íróval és pedagógussal ké­szítve riportot, néhány esz­tendeje láttam, hogy a kecs­keméti családi otthonból a fővárosba fel-felvonatozó ta­nár úr milyen imponáló für­geséggel hordozta 90 év sú­lyát a vállán. Utolsó bölcses­ségének is felfoghatom — hi­szen eltávozott azóta közü­lünk —, amit a nagy kor di­cséretére szánt szavaimra felelt: „Nem a hosszú élet adományát köszönhetem jó­sorsomnak, sokkal inkább azt, hogy megadatott friss szellemmel és elviselhető egészséggel megérnem az idős kort.” Lassan múltba tűnő voná­sai mellé rajzolom a vasdip­lomás pécsi mérnök alakját; a várpalotai illetőségű, nyug­díjas csapatvezető vájárt a maga 84 évével. Más és más szavakat használva, azonos gondolatokról vallottak. A tisztes kor mellé nagyon igé­nyelték, szinte elengedhetet­lennek tartották az elviselhe­tő fizikai és kellően ép szel­lemi állapotot. A pirinyó ter­metű, száz esztendőt élt óvó­nő pedig, jubileumi gyertyák lángjában gyönyörködve így fogalmazott: „Addig érzem magam embernek, míg tenni- venni tudok és ellátom ma­gamat, amennyire lassú moz­dulataim és gyengülő ke­zeim engedik.” Hány és hány ezer idős ember azonos óhajának, vé­leményének adtak hangot! Az egészségben, elviselhető testi és szellemi állapotban bekövetkező öregkor azonban korántsem csupán óhaj és nem is mindig eleve megha­tározott genetikai adottságok függvénye. Tudományos megfigyelés, hogy a megszokott tevékeny­ség fenntartása, fennmaradá­sa élethosszabbító tényező. A munka szerepe — s ezúttal elsőként a fizikai tevékenysé­get említjük — a kutatók sze­rinti, különlegesen megmutat­kozik a paraszti rétegek öregjeinek kondíció-megtar­tásában. A nyolcvan évesnél idősebb, mezőgazdasági mun­kában öregedett férfiak és nők, amennyiben hetven éven felül is lehetőségük volt (van) apróbb, de állandó jel­legű fizikai tevékenységre, ízületi bántalmaktól eltekint­ve, viszonylag jó egészségi állapotban élnek. Különösen a falun, nagyobb családi öle­lésben élő idős asszonyokra vonatkozik az a megfigyelés, hogy hasznosnak tudva ma­gukat a második, sőt sokszor a harmadik generáció ház­tartásában, nyolcadik . élet­évtizedükben is elfogadható egészségben töltik napjaikat. Városon élő szellemi fog­lalkozásúak és korábban könnyebb fizikai munkát vég­zők körében gyakori viszont — az öregkori megbetegedé­sek előzményeként — az el­kényelmesedés, a petyhüdt- ség, az .idő előtti leépülés kez­dete. „Most aztán pihenek” — tartja erre az időszakra kötelező életreceptnek igen sok nyugdíjas. Felhagynak korábbi rendszeres időbeosz­tásukkal, a szükséges mozgás­sal, az izmok sorvadását-le­lassító, megelőző kifárasztás- sal. A sok „lazításhoz” leg­többször csatlakozik az étke­zési szokások káros változ­tatása is. A megnyert szabad­idő kalóriatöbbletet is hoz a szervezetüknek. (A korábbi, mintegy 2500—3000 napi ka­lória ezekben a hónapokban emelkedik 4000 fölé, elnehe­zítve a mozgást, elzsírosodást okozva az izmok táján.) lenne — építészek vitáznak a megoldás lehetséges módján — éppen az egészséges élet­mód megőrzése érdekében a két-három generációs, nagy­családnak való otthonok ki­alakítása! A megbecsült idő­sebb ember, aki úgy látja, hogy élettapasztalatát a kör­nyezete méltányolja, segítő kezét háztartásában felhasz­nálja — helye tehát megfele­lő —, jobb egészségű, nem hagyja el magát, szelleme is kiegyensúlyozott. Ott, ahol ez az együttélés létező — vagy legalábbis nem nagy a távol­ság a generációk lakhelye között —, az orvos általában ritka látogató. S mindez ko­rántsem valamiféle túlzott anyagi bőség függvénye. Saj­nos, kevés az ilyen együttélés lehetősége, s az ifjabb kor­osztályok igénye is csekély az együttlakásra. És elképzelhe­tő, hogy évtizedek múlva kezdünk majd pótolni vala­mit, amiről pedig — fokoza­tosan — ma is gondoskodni lehetne. Várkonyi Margit Ha veszi Ideális Idegenforgalmi kaleidoszkóp Irány—a kemping! Legyen akár hazai, akár külföldi a kiszemelt úti cél, a tervezgetéshez a legelsők közt felmerülő kérdés: hol fogunk aludni? Egyre többen vannak — s tegyük rögtön hozzá, hogy nem csupán a gépkocsival rendelkezők kö­zött —, akik a kempingeket választják szálláshelyül. A jelenlegi szállodaárak mellett érthetően nő a sáto­ros turizmus vonzereje. (Ta­valy közel 700 000 vendége volt a magyarországi kem­pingeknek.) A másik szem­pont is fontos: az emberek szeretnének kiszabadulni a városok kőrengetegéből, s a kempingek nyújtják legin­kább a természettel yaló kapcsolatot. Persze ez ma már nem jelent igénytelensé­get: a legtöbb kempingben évről évre igyekeznek meg­felelni a magasabb osztályba .sorolás feltételeinek. (A túl­zsúfoltság elkerülésére pél­dául megszabták, hogy a há­romcsillagos kempingekben 60. a kétcsillagosokban 50, az egycsillagosokban pedig 40 négyzetméteres területet kell biztosítani vendégenként.) Hazánkban körülbelül 100 kemping működik — mintegy két tucat a Balatonnál. Ezek adják a kereskedelmi szál­láshelyek egyötödét. Felsze­reltségük az európai „közép­mezőny” színvonalával azo­nos. A kempingekkel kap­csolatos szervező, összefogó tevékenységet a Magyar Camping és Caravanning Club (MCCC) látja el. Ami munkájukból az érdeklődő turistákat leginkább érinti: a klub segítséget nyújt az előzetes helyfoglalásban, uta­zásokat, üdüléseket szervez kül- és belföldön egyaránt, a nyári csúcsidőszakban pedig a sajtón és a megyei napila­pokban is minden hét végén nyilvánosságra hozza, hogy melyik kempingben körülbe­lül mennyi szabad férőhely­re számíthatunk. Az MCCC tagjainak jelen­tős kedvezményeket ad: a hazai kempingeknél ez átla­gosan 30 százalékkal alacso­nyabb árakat jelent. A gyer­mek- és ifjúsági árszabás kedvezménye elérheti az 50 százalékot is. Kiváltható a nemzetközi kempingigazol­vány, amely az árengedmény mellett soronkívüli szállás­helyhez jutást is lehetővé tesz. Az MCCC ügyfélszolgálati irodája Budapesten a VIII. kér. Üllői út 6. sz. alatt mű­ködik, vidéken a megyei ide­genforgalmi hivatalok adnak felvilágosítást, segítséget. (Szegő) A hajdani parasztok mon­dogatták: akinek van födje, annak van kenyere, akinek van tehene, annak van itala, és akinek van lova — annak van jövője. E szerint a Törökszentmik­lósi Állami Gazdaságnak van jövője, mégpedig nem is akármilyen! — Mivelhogy a lovai sem akármilyenek. A gazdaság szenttamási istál­lójából kikerülő paripákat ugyan már jó ideje a legjob­bak között emlegetik, hiszen Értesülvén minderről, to­vábbá arról, hogy Turbó jó­voltából hány rangos díj bir­tokosa még a szenttamási is­tálló (csak egyetlen példa: a Magyar Derbyt egy héttel megelőző Osztrák Derbyt szintén ez a pompás verseny­ló nyerte, „aki” egyébként nem más — hívják fel rá a figyelmet többször is, — mint a hí rés-nevezetes Im- periál unokája) — szóval, minderről értesülvén egyre nő a kíváncsiságom a szent­tamási istálló iránt. Persze, nem annyira a jövője. — in­kább a múltja érdekel: mi­óta, s hogyan érlelték a most szüretelt gyümölcsöt? Hátrálva az időben, a vég­ső dátum: 1963 — A Török­szentmiklósi Állami Gazda­ságnak, az Állami Gazdasá­gok Szolnok megyei főosztá­lyának, valamint az Országos Lótenyésztési Felügyelőség­nek az illetékesei ekkor is­merték fel és határozták el: ha egyszer van valahol egy pompás erdő. az erdő köze­pén egy szép kastély, a kas­tély mellett egy remek is­tálló, az istálló körül pedig hatalmas kiterjedésű, buja füvű ősgyep — nos, akkor bűn volna ezt a csodálatos lehetőséget kihasználaitlanul hagyni, kell tehát egy mé­nes. Az NDK-ból, a Szovjet­unióból és az Angliából ex­portált angol telivér kancák jó „alapanyagnak” bizonyul­„És mit hoz mindez a konyhára?” — kérdezem a laikusok észjárására vallóan Babochay Györgytől. Amint a válaszból kiderül, a dolgoknak ilyetén — tehát anyagias szempontú — meg­közelítése éppenséggel a szakemberektől sem idegen. Számukra is fontos, hogy a Magyar Derby fődíja pénz­ben 160 ezer forintot jelent, s hogy a különböző győzel­mek az év eddigi részében mintegy másfél millió forint bevételhez juttatták a gaz­daságot. Remélik, hogy ez az összeg az év végére megdup­lázódik, s hogy az eladott lo­vak árával, a bérben tartott lovak után kapott pénzzel, valamint az egyéb jövedel­mekkel együtt az istálló „ter­melési értéke” eléri majd a négymillió forintot. Annál is inkább, mert a lovak tartása szintén pénzbe kerül: fizet­ni kell a ménesmestert a ménesápolókat, a kancaápo- lókat és a csikógondozókat — összesen mintegy tízj-ti- zenkét embert, az egyre drá­gább takarmányról és az egyéb kiadásokról már nem is beszélve. Mindez persze együttesen sem rúg többre hárommillió­tucatnyi versenyt nyernek meg minden esztendőben, de olyan sikert, amilyet két hét­tel ezelőtt arattak), keveset tart számon a lóversenyzés magyarországi története. A legrangosabb hazai- tenyész- versenyen, a Magyar Derby futamaiban minden „dobogós helyezést” a szenttamási ver­senylovak szereztek meg: az első helyen Turbó, a máso­dikon Arszlán, a harmadikon Tatár végzett. tak: szorgalmasan ellették a kiscsikókat, amelyek közül egyre többen váltak a lóver­senypályák ünnepelt sztár­jaivá. Így nőtt az istálló lét­száma és híre-néve évről év­re, s ma ott tartanak, hogy a mintegy húsz angol hideg­vért tenyésztő termelőszövet­kezet és állami gazdaság kö­zül egyedül a bábolnaiak előzik meg a törökszen-tmik- lósiakat, amennyiben ott több mint száz kanca lege­lészik, míg a szenttamási ka­rámban csak negyvenöt. Ám az idei eredmények azit mu­tatják, hogy az a húsz-hu­szonöt csikó, amit ez a mé­nes „felnevelt”, sok tekintet­ben felülmúlja a bábolnai­akat: jelenleg mintegy hat­van állat fut a versenypályá­kon, s az idei versenyeken harmincöt győzelmet arat­tak, továbbá mintegy száz díjat szereztek második vagy harmadik helyezettként, jól­lehet, a versenyek java még ezután következik. összegezve: a hazai pályá­kon jelenleg mintegy ötszáz versenylovat tartanak szá­mon. ezek a különböző futa­mok során összesen ötszáz díjat nyerhetnek. Tehát min­den lóra jut — elvileg — egy-egy díj. A szenttamási­ak tavaly több mint két díjat szereztek egyenként, az idén pedig — ha a sikersorozat folytatódik — a hármat is elérhetik, amire eddigi rit­kán volt példa. nál, tehát a lótenyésztés át­lagosan évi egymilliós hasz­not jelent a Törökszentmik­lósi Állami Gazdaságnak. — Bagatell összeg, ha elgondol­juk, hogy egy olyan hatal­mas mezőgazdasági üzemről van szó, amelyik 7100 hek­táros területen gazdálkodik, amely a 2000 hektárnyi hib­ridkukorica termését saját üzemében készíti ki fémzá­rolt vetőmaggá, amely 1100 fejőstehenet, továbbá több mint 12 ezer sertést tart je­lenleg is. „Száz forintnyi bevéte­lünkből egy forintot hoz a lóistálló...” — mondja Ba­bochay György, aki ugyan­akkor bevallja: idejének, fi­gyelmének legjelentősebb ré­szét a lóistállóra szenteli. Kissé csodálkozom: olyan fontos ez?... Olyan fontos ez? — tűnő­döm tovább, amikor Nagy György, a ménesmester (szakképzettségére nézve: mezőgazdasági üzemmérnök) lefogja a fényképezőgépet emelő karomat, s arra kér. hogy várjak a felvétel elké­szítésével néhány másodper­cig, mert az a kanca, ame­lyiket a megörökítésre kisze­meltem. éppen gödörben áll. vagy legalábbis egy kis hai latban, így pedig nem érvé nyesülnek olyan szépen a vo nalai. Később a karám álla pota miatt mentegetődzik sajnos, itt-ott dűledezik, d azért nem javították mep mert néhány hét múlva íg; is teljesen újat építenek. A röstelikedés, a. %avar mentegetődzés azért lep meg mert Nagy György ugyan­csak kihúzhatná magát — a: istállóban és az istálló kör nyékén mindenütt olyan c rend, akár valami kaszár nyában: a bejárat előtt vi rágok dísizlenek, az is tál! homokja szépen elgereblyéz ve, az ivóvödrök pedig kato násan, „elvágólag” sorakoz nak a fal mellett. Kiderül: ez is hozzá tartó zik ahhoz, hogy miként sze repelnek a lovak a verseny pályán. S mennyi mindéi még \ ... A szófogadás nem elég — Itt, a lovak körül a lel­kiismeretlen embernek nine maradása — mondja Nagj György. — De még az olya­noknak sem, akik szófogadc ember módjára, gépies ru­tinnal végzik csupán a mun kájukat. Az ilyenek odave tik ugyan a szénát a ló elé ha elérkezik az etetés ideje de nem jut eszükbe, hogy be lenézzenek előtte a jászolba vajon az előző porciót meg ette az a jószág mindet, a; utolsó szálig? S ha nem, ak kor miért nem? Talán, mer poros volt a széna? Vág; mert beázott valahol a ka zal, és kezd penészesedül < takarmány? Pedig az ilyes mit nagyon fontos észreven ni, mert a ló kényes jószág különösen a vemhes kanca hamar megbetegedhet, an nak pedig az utód is kárá láthatja. Mint megtudom, nem í: bírja mindenki a telepvezető által követelt fegyelmezett séget, odaadást. Az emberei fele ugyan évek óta ott dől gozik, elkergetni sem lehet­ne őket, ám a másik fele két- három évente kicserélődik. — Elmennek máshová ahol több a pénz, s ahol ke­vésbé nagy a leterheltség. Di aki itt töltött egy-két évet azt azért örökre visszahúzz: a szíve. Visszajárnak, : mondogatják: megvan ot mindenem, csak a ló hiány zik. Aztán ha tehetik — csal visszajönnek, mint Ángyár János vagy Csajbók János. Jegyzem a neveket, s köz ben figyelem az egyik — ló­tól lóig lépdelő, símogatáso kát és kedveskedő szavaka osztogató — gondozót. É kezdem éré ami, hogy miér fontosak a lovak. Persze,, i díjakért is, a díjakért kapót milliókért is, s a velük járc hírért-rangént. de leginkábl azért, mert a velük foglalko zók körében ébrentartják s i gazdaság egész kollektívájá ra kisugározzák a felisme­rést: nem mennyiségben — minőségben kell gondolkoz­ni annak, aki boldoguln akar. S hogy a minőség tát ka: a teljes odaadással vég zett munka. S mert ezt tudják — csak­ugyan van jövője a Török­szentmiklósi Állami Gazda- sásnak. Káposztás János Egy ló—három győzelem Forintokban számolva

Next

/
Thumbnails
Contents