Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-07 / 157. szám
1981. JÚLIUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 [Arádtól |huiámhosszán| A Gondolat gondolatai A rádió irodalmi lapja, a Gondolat — nagyon helyesen nemcsak „tisztán” irodalommal foglalkozik, de művészet- és művelődéspolitikával, sőt az „aprópénzre” váltott hétköznapi közművelődéssel is. egyszóval mindazzal, ami az irodalommal így vagy úgy összefügg, vele kölcsönhatásban van. Legutóbb Dorogi Zsigmond és Filippinyi Éva a közelmúltban rendezett IV. országos könyvtárügyi konferenciáról beszámolva meglehetősen éles kontúrokkal rajzolt közelképet adott a hazai könyvtári élet egynémely területéről, kérdések egész sorát vetve föl ezzel. Mert igaz ugyan, hogy a magyar könyvtárügy az elmúlt egykét évtizedben nemzetközi viszonylatban is számottevő eredményeket ért el. ugyanakkor egyes könyvtári hálózatokban az optimálisnál jóval lassúbb a fejlődés. Nagyon okosan kerülték az adásban a gyakran semmit sem jelentő statisztikai adatokkal való példálózást, sokkal inkább a lényegre irányult a figyelem, arra tudniillik, hogy az adott gazdasági helyzetben miképp tehetnének még többet a könyvtárak az általános és a szakmai-politikai ismeretek terjesztéséért. Mindebben — sugallta a „Gondolat” gondolata — hatalmas szerep jut a különböző szakmai, tanácsi, szakszervezeti, iskolai könyvtári hálózatok szigorú alapelvek szerint szervezett, racionális együttműködésének. A „Láttuk, hallottuk’’ címmel délelőttönként jelentkező műsor egyre fontosabb szerepet játszik (érzésem szerint) a hallgatók kulturális orientálásában s eligazodásában. Illés György pénteken elhangzott műsora az egyszemélyes színházi előadások, az előadóestek lényegét próbálta megfejteni — természetesen nem a kritika módszereivel. Előadó művészekkel. színészekkel, sikeres estek alkotóival, szereplőivel beszélgetett Igen, Mensáros László — immár másfél évtizeddel ezelőtt bemutatott — XX. század című előadóestje szinte mozgalmat indított el a magyar színészek között. (Ennek a „mozgalomnak” a csúcsán kétségkívül Latinovits Zoltán felülmúlhatatlan vers-koncertjei állnak.) Tény, hogy alig van színművész (köztük csillogó és szürke vegyesen), aki pályafutása alatt ne szerkesztett és adott volna elő önálló műsort. Pedig — ez derült ki a műsorban megszólaló színészek: Bálint' András, Jobba Gabi, Gálffy László, Békés Itala szavaiból — egy önálló est nem művek valamilyen rendező elv szerint kialakított halmaza, hanem — a szerkesztés és a színpadi interpretáció révén — önálló alkotás. A megszólaló művészek emlékezetes, sikeres egyszemélyes színházi előadások szerkesztői, alkotói, szereplői: az ő szájukból talán figyelmeztetéssel is fölért — hiúságból divatból, pénzkereseti lehetőséget szimatolva nem szabad, hogy önálló estek, műsorok szülessenek. (Művelődési otthonokat, klubokat, könyvtárakat járva e jegyzet szerzője is tanúsíthatják bőségesen van „forgalomban” gyenge, kifejezetten haknira készült műsor.) — eszjé — A Mercerart Dancers előadása Szolnokon Látvány, ízlés, nevelés Vasárnap este Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében mutatkozott be a közönségnek az Egyesült Államokból érkezett Mercerart Dancers táncegyüttes. A harminctagú csoport teena- ger-lányokból és két hasonló korú fiúból álL Amatőrök lévén túl nagy ,.markolásnak” tűnt, hogy másfél órás műsorukban — melyből természetesen a bemutatkozás, a beszélgetések, a táncosok helycseréje jócskán lecsíptek — közel harminc jelenetet, táncrészletet adtak elő. A zenei és tánckavalkád- ban egymás után röppentek fel olyan ismert dallamok, mint a Hair, a West Side Story, az Annie népszerű szerzeményei, klasszikus balettmotívumok követték egyNem kevesebb, mint 3600 alkotás érkezett ebben az évben a nyíregyházi országos népművészeti kiállítás pályázatára, s ezek közül 1861-et minősített a zsűri kiállításra érdemesnek. A Szolnok megyei alkotók közül a.rákóczi- falvi Kocsis Antal a kilenc nívódíj, a Gránátalma-díj egyikét kapta egységes szemléletű, életkép jellegű szobraiért, ugyancsak a szobor- faragás kategóriában a kunmást, láthattunk charlestont és kánkán-bemutatót, nemzetközi táncegyveleget, Chaplin-paródiát. Mindez ömlesztve soknak tűnt, nem állt össze egységes produkcióvá. A táncosok igen. lelkesen mozogtak a deszkákon, de rutintalanságuk lépten- nyomon kiütközött. Tulajdonképpen csupán a diszkórockban élték át igazán a zenét, a mozgást Ebben a kevésbé kötött koreográfiában találták meg egyéniségüket, bontakoztatták ki fantáziájukat. A táncosok jókedve, fiatal?« lendülete végül átragadt a teltházas nézőtérre, s ha a mélyebb művészi élmény el is maradt, kellemes estként emlékezhetünk a bemutatóra. szentmártoni Katona József ezüstplakettet kapott a paraszti életmódot és munkát hitelesen rekonstruáló plasztikáiért. A népi fazekasságot iparművészeti szintre emelő edényeiért a szolnoki Chlu- metczky Ildikót aranyplakettel jutalmazták, a mezőtúri Kádár Imre ezüstplakettet kapott nagy mesterségbeli tudásról tanúskodó gyékényedényeiért. otthonokban megfordulunk, nem mindegyik marasztal meghittségével, szépségével, pedig a háziasszony de sokszor mondja, mennyibe került az új bútor. Mintha számokkal lehetne pótolni az ízlést. Mintha a szobaszökőkút, s a bár- világításba helyezett nippek helyettesíthetnék színek, formák, arányok harmóniáját, s a lakásban - élők fantáziáját. A magyar nőket világszerte csinosnak mondják, de ezt a hírünket alighanem olyan turisták röpítették szét, akik csak a strandon vették szemügyre a fehérnépet. Mert az igazán jól öltözött nő ritka, noha drága kelméket, értékes holmikat sokan viselnek, össze nem illő színek, össze nem hangolt kellékek rontják a hatást. Mi tagadás: baj van az ízlés körül. Van, aki csodálkozik rajta. Hiszen több a művelt, iskolázott ember, mint valaha. Hiszen mindenki tanult rajzolni, már az óvodától kezdve; valamelyes művészettörténeti oktatásba is belekóstolt, aki gimnáziumba járt; a múzeumok látogatottak, külföldi túrákra is tömegével járnak újfajta nomádjaink, ha pedig utaznak, szorgalmasan végigzarándokolják a képtárakat is. Mindez hiábavalónak bizonyulna? Lehetséges, hogy esztétikai érzék, ízlés és műveltség nem összetartozó fogalmak? A kérdés izgalmas, érdemes elgondolkozni rajta. A népművészetet írni-ol- vasni nem tudó parasztemberek hozták: létre. Mégpedig ízlésficam, megbicsaklás, fél- recsúszás nélkül. Sem dalban, balladában, sem tárgyi alkotásban nem találunk cukrozott érzelmeket, harmóniazavart, torz formákat, álságos hazugságokat. A fa nem mondja magát márványnak, a cserép sem akarja elhitetni, hogy porcelán; a díszítőelem pedig, legyen bármennyi is belőle, sosem hat zsúfoltnak. De a népművészet alkotóját meg a felhasználóját is a természet nevelte. A látvány. A fa, a virág, a kert indította, nem másolásra, hanem továbbgondolásra, a növénymotívumok stilizálására. A virághímekkel borított párna vagy menyasszonyláda nem azt mondja el, hogy milyen a növény, hanem azt hogy milyen visszhangot vert az alkotó érzéseiben, és azt is, hogy milyen az az alkotó. A természet jó nevelő volt, látványa kicsiszolta az esztétikai érzéket. És nem tűrte a hazugságot, őszinteségre késztette neveltjét, és ebben az igazmondásba beleillett az álom is. Szólhat a mesemondó tündérről, sárkányról, akkor is a teljes igazságot mondja a maga lényéről, vágyairól, álmairól. A városi ember kikerült a természetnek, s a látványnak ebből az iskolájából. Eszmé- lésétől fogva kőtengert lát maga körül, égbenyúló falsí- kokát. Égnek, felhőnek jó esetben darabkáját, csenevész fa ága csücskét. Virágot a sarki standon. Madárdal, vizek zúgá$a helyett lárma dörömböl a dobhártyáján. Fantáziája fogva marad valahol a falak tövében. Otthonát építené ki mentsvárnak, telerakja minden csillogóval, s ha úgy sem véli elég fényesnek, fennen hirdeti bútorai árát. Rohanásában nem szakít időt igaz érzelmekre, pótlásuk végett apró ál-érzésekre váltja fel az igaziak lehetőségét, és csókolódzó gálám-, bókkal népesíti be konyháját. Csakhogy falun is található épp elég giccses portéka. A kacsalábon forgó új családi otthonokból gyakran szökik el a fantázia, hogy helyét átadja az uniformizált ízléstelenségnek. Valóban: mert a mai falusi ember korántsem él olyan szimbiózisban a természettel, mint egykor ősei, s a zárt közösség megszűnésével a falu elvesztette önbecsülését: értékesnek vél mindent, ami a városból jön. Magas fokú általános műveltség kellene ahhoz, hogy ez a helyzetkép megváltozzék. Sajnos, az iskolából „félművelt” sokaság kerül ki, jó szakemberként talán, de az ízlés alacsorfy fokán. És ez nem csupán és nem is elsősorban az időhiányon, a tananyagnak a szakemberképzés felé orientáló összeállításán múlik. Hányszor láttam táborozó úttörőket unott nevelők kíséretében bandukolni a Balaton-parti jegenyék alatt, pedig ott külön „időráfordítás” nélkül lehetett volna a természet szépségeire irányítani a gyermekek pillantását! És kontaktust' lehetett volna teremteni gyermek és természet között, hogy az utóbbi újra átvehesse látvánnyal nevelő szerepét! Az ízlésnevelés része a nevelés egészének. Esztétikai torzulásokat könnyebb lefaragni az ép, teljes, érzelmekben gazdag személyiségről; ám a rideg, zord, vagy éppen szorongó embert bajos a szépség befogadására fogékonnyá tenni. Aki szorong, annak kevés az önbizalma, nem mer egyéniség lenni: tele fogja tömni az otthonát lim-lomokkal, csak azért, hogy le ne maradjon ismerősei mögött. beleviszi a maga sivárságát a fényűzőbb bútorok közé is. Sem élet, sem virág, sem fészekmeleg, sem meghittség nem lesz az otthonában, anélkül pedig a drága bútor sem vonz. Am a napfényt sugárzó személyiség lét-körében megszépül az önmagában kevésbé tetszetős tárgy is. A tárgyak összhangját, egymás közötti kapcsolatát a köztük élő ember teremti meg. Esztétikum nincs ember nélkül; természet és tárgy az ember által találkozik, az ő keze nyomát viseli. A szépség: jóízlésű, vonzó, barátságos emberek visszfénye a környezetben. Bozóky Éva Gránátalma-díj a rákóczifalvi fafaragónak Ha családi Aki rideg, Az új műemlékkönyvtár Kunhegyes főterén A belépő elé táruló kép A fototéka. A komoly és könnyűzenei felvételeket négy csatornán hallgathatják az érdeklődők Fotó: T. Katona László Műemlékkönyvtár , Kunhegyesen Az ország egyik legszebb könyvtárát avatták jel a közelmúltban Kunhegyesen. A' XVII. században épült egykori „sóházat” a műemléki felügyelőség irányításával a helyi tanács mintegy 3 és fél millió forintos költséggel újította fel. A berendezés — amely harmonikusan illeszkedik a paraszt- barokk épület stílusához — Blazsek Gyöngyvér belsőépítész, Csete Ildikó textiltervező iparművész és Kun Éva keramikus munkáját dicséri. A könyvtár szolgáltatásai is jelentősen bővültek a felújítás után. A több mint negyvenezer kötetes könyvállomány mellett gyermekkönyvtári és zenei részleg, pódiumműsorok, író-olvasó találkozók, vetélkedők megtartására is alkalmas szabadidőklub várja a látogatókat. . Gyermekkönyvtári részlet
