Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-26 / 174. szám

198Í. JÚLIUS 26.

Irodalom, művészet

9

Irodalmi oldalpárunkat Schaár Erzs ébet szobraival díszítettük

Dorkovics Ágnes: Válasz

már nincs jeled, mit én ne értsek, hisz úgy ahogy van, minden gondolat egyetlen éles, hallgatózó kettős-tövis:

falán a vér csakúgy halad,

akár a harmat;

a nyári alvók

tört kézfején, nyakán,

leveles hajfürtök fölött

huppanó nesztelen göröngy

míg ideér, csak csöndes, éji zápor.

s a tárnák süllyedő honából

aggódás omlik fára, köre.

bőrük alá búvik a távolság,

befészkel minden mérhető be,

hogy utak végső mezsgyéjére dobja;

egyetlen, fojtó ölelés az ár.

Panek Zoltán:

Mónika tejért megy

Mónika a barátom. (Az embernek a rokonai 'között is lehetnek barátai.) Unokahúgom, így hát csupán annyit illik mondanom róla, hogy bűbáj. Olyan tündért szövegei vannak, hogy kezemben jegyzetfüzettel kellene hallgatnom őt- Ráadásm szép is; szép gyermekek láttán az élet sok csúnya dolgát meg tudjuk bocsátani olykor.

Nemrég — van annak tizenkét esztendeje is. — náluk vendégeskedtem, Szamos-negyedi lakásukban. Az akkor még napközis Mónika is „szabadságon” volt. Édesanyjával takarítottak, rendezgették a lakást. Mónika mondta hozzá a szövegeket. Én, az egyik szer bába félrevonulva, írógépem előtt a saját szövegeim fölött töprengtem.

Épp elakadtam, mert a nyitott ablakban ezt láttam: a szemközti törnbház (négyemeletes) lapos tetején két ebadta hancúrozik, egy kisfiú meg egy kislány; a házte-■ tőre vezető csapóajtó nyitva, a keszeg tévé- és rádióantenna-erdőben bújócskáznak. Ha valamely „házi tévéadó” (még nincs ilyen) a szülőknek a munkahelyre villantaná ezt a képsort — ám nem volt időm végiggondolni a dolgot. A kisfiú merész mutatványra szánta el magát: kilógatta mindkét lábát a tető szélén, majd váratlanul leugrott a negyedik emeleti erkélyre. A kislány tapsolt a bátorságnak. (Már ilyen zsenge férfikorban is a leányoknak szerepel az ember ?)

A sógorassaony falfehéren nyitott be hozzám, hogy láttam-e.

— Most mondd meg, miket művelnek ezek a kölykök. De nem merek rájuk kiabálni, nehogy abból legyen baj. És most képzeld. Mónika azért eszi az életemet, hogy engedjem el tejért. Egyedül akar tejet hozni. Nem tudom, mitévő legyek. Ha az apja megtudja, megöl. De már napok óta ezzel gyötör a gyermek.

Kimentünk a gyermekhez a konyhába. Csillapíthatatlan vágyakozással bámuC.t ki az ablakon, a viliódzó nyári délelőttbe.

— Ne féljetek, én már tudok tőjét hozni. Tudom, honnan kell hozni. Ti majd nézzetek az ablakból, ahogy jövök.

— Tudsz te egy kutyagumit — próbálta a döntést halogatni az édesanyja. — A múltkor is szégyenbe hoztál. Azt mondtad, megveszed egyedül a cukorkát, aztán mégsem merted egyedül kérni. Kis prücsök vagy, még nőjél.

— Magamnak szégyelltem kérni. De nektek hozok tejet. Nézd meg, milyen kicsi kislány hozza a tejet. Én is tudok hozni.

— Engedd el — mondtam az édesanyjának. — Egyszer el kell kezdenie. Engedd el nyugodtan. Nem latod, hogy _ csupa égő tettvágy? Nem lesz semmi baj.

— De az apja megöl, ha megtudja.

— Az apja sem dönthetne másként. Hadd menjen. A pillanat döntő fontosságú lehet az életében. Az első önálló szolgálata a nagyvilágban. Nézd, máris reszket, előre, az örömtől.

Mónika arca kipirult az izgalomtól. Már tudta, hogy mehet; rég készült erre az útra.

Némi vita volt, hogy két üveggel hozzon-e vagy csak eggyel — nyilván egyet jobban elbír, hozzon csak egy üveg tejet. Hohó, csak semmi rohanás. Hát a tejesüveg, a drótháló és a pénz az hol marad?

Nemsokára leért a földszintre, már onnan integetett, majd eltűnt az üzlethez vezető utca kanyarulatában. Mindössze három-négyszáz méternyi az oda-vissza út.

Izgatottan vártuk — az ablakban, ahogy kérte —, hogy felbukkanjon. Az a néhány perc — mennyi lehetett: tíz? — izgalmasabban telt el, mintha mit' tudom én, melyik világhíres távgyaloglónak szurkoltunk volna, hogy új világcsúcsot állítson föl.

Csupa piros mosoly volt Mónika, ahogy megjött a fehér tejjel. Sugárzott a boldogságtól. De az édesanyja is.

— Siettem, nehogy apuci haza találjon jönni. , majd leszakadt a kezem, olyan nehéz volt. de máskor js megyek, már nem félek, hozok nektek sok-sok tejet és mindent. — És még sokáig sorolta, részletezte, hogy volt, mint volt, mit látott az üzletben, az utcán, amíg hazaért.

Azóta együtt szoktuk megbeszélni az élet ügyes-bajos dolgait. Attól a naptól kezdve Mónika az egyik legjobb barátom. Olyan élmény fűz össze bennünket, amit sokáig nem feledhet egyikünk sem.

Összeállította: Rékasi Ildikó

Csanády János;

Rideg a reggel

%

Rideg a reggel betű nélkül, agyamban álmok szállanak, szívem hidegen dobban, a varjak, kávé-madarak telepszenek ér-ágaimra, álmaimon gondolkodom, mesevilágban, otthon jártam tágas paraszt-udvarokon, szívélyes szóval diót raktak sapkámba, zengett a szüret, nem kell már szétszednem

[agyambanJ

mindent megtartó eszemet; ezt álmodtam, bizton emlékszem, s küzdelmekre a várfokon, a kamra-ablak lőrés volt, és

várfal-palánk a kerti lom,

nincs semmim, napoként szemem

zsíroskenyeremre vetem;

szemem megáll

reggelim, ebédem,

rideg a ködben betű nélkül,

a köd ritkul, az égbolt kékül,

a város zúg tovább,

s én dobbantok a hajnalokban

(várom az új álmok raját.)

Kakuk Tamás:

Változatok

í.

A rejtőző fuvallat réseket talál, rezdül már a mozdulatlan éj. Mennyezet száll homlokra,

[ligetek]

lombja, szigetek szárazföldje kísért. Asztalon billeg a pohár: hullámzik a tenger. Szürke lett a múltbéli kék. Ablakban az idő könyököl. Tabletták fehér fényszóróit a homályos sarkok

lelnyelik.]

2.

Vonatablakból nézve vissza.

[Suhanás,]

a partszakasz kopár távlatai. Elvinni valamit, őrizni a Délt;

[fehér]

helyett sárga havat, napszitálást. Utcák téblábolását az árva

[nyárban,]

A hőség súlyát a város vállain. Teraszok tolongását. Az eddigi [felső-]

folást. Az utolsó mondatot: Hajók haldokló hiányát felejteni.

ment egy-egy amihoz. Azok meg nem tudták, hogy nálunk nincs válás. Mindnek haza kellett vinnie a féleségét. Képzelje, volt öröm. A tisztek meg betojtak. Családi házak épültek a gyakorlótér sarkánál. Bölcsődét kellett nyitni a laktanyában. Így mondják. A városi tanács köszönőlevelet írt az ezredesnek, nászajándékot küldött az ifjú pároknak. Na, nem baj, jöttek az újak, azokat aztán nemigen engedik ki a kerítésen túlra, ha igen, akkor is csak civilben. Odabent megvan mindenük: bárok, áruházak, éttermek, mozi, sportpálya... Hát így került Renata is Amerikába. Jól élnek, azt írja.

— S ott tanul tovább?

4— Nem, signore. Háztartást vezet, van már két gyerek. Bár azt írja, vannak még néha látomásai, de a lidércnyomás, az elmúlt... A sárga jobban tetszik talán?

— Fekete gondolája nincs? A valódi gondolák is feketék Velencében.

— A nagy pestisjárvány óta. Gondolákon hordták akkor a hullákat. Hagyomány azóta... De ezeket nem gyártják- fekete színben. Már így is én fizetek rá, odaadom a sárgát kétezerötszázért. Csak a becsületem miatt, signore. Hogy megmaradjon a becsületem a család előtt. Még egy fél év, és úgyis itthagyok mindent. Tudja, hova megyak?

— A húgához?

— Dehogy! Na, attól mentsen meg a Madonna, Amerikától. Nem vágyom én oda. Amerika megtelt. Amerika nem a régi már. Tudja, hogy minden második amerikai idegbeteg? Afrikába megyek, signore, Afrikába! Afrika most a lehetőségek hazája. Három éve ment ki egy barátom. Leopoldville-be, nemrég jött haza. Akkora kocsit hozott, mint ide az a ház. Hazajött, és villát építtetett Ostián, a tengerparton. Százhúszmillióért. És tudja, mi volt azelőtt? Villanyszerelő. .. Szegény. Épp egy hete temettük. összeszedett valami nyavalyát odakint, felpuffadt a teste. Az orvosok tehetetlenek voltak. Azt mondták, nem bírta a klímát.

— És ön?

— Én szívós természetű vagyok, signore. Én sohasem voltam beteg. Nem féllek. Meg aztán... Tudja, az ember mindig abban bízik, hogy nem ő lesz az... Ért engem, ugye? Önöktől nem mennek ki az emberek?

— Egy idő óta kevesebben. Pár fiatal gyerek nekivág...

— Mi sokan vagyunk ezen a csizmán, signore. Ötvenmillió száj... Elviszi a gondolát, uram? Kérem, ne mondjon nemet. Kettőezerötszáznál tartottunk.

— Elviszem.

— Köszönöm, signore. Óvatosan tegye a táskába, eltörhet a táncosnő. Elégedett, signore? Örülök, ha az. Jó vásárt csinált. Nagyon szép gondola. Rágyújt?

— Próbálja meg a magyar cigarettát.

— Fekszke?

— Fecske. Hasonlít a Nazionalé- ra. Erősebb talán.

— Jó cigaretta. Érdekes. Köszönöm, uram. Először jár Itáliában? Jól beszéli a nyelvet. Mióta tanulja?

— Nem is tudom... Olasz- szakos voltam az egyetemen.

— Egyetemen. Hm, ön bizonyára gazdag ember, ha tanulhatott. Talán majd a kis Pietro, igen éles eszű. Sajnálnám, ha az apja sorsával kellene beérnie. De hát majd meglátja, ha hazajöttem Afrikából, meglátja, signore, hogy semmiben sem lesz hiány! Bizonyára jól is nősült, signore.

— Nem tudom, mire érti...

— Neki vette, ugye, a gondolát?

— Talán igen. Nem akartam megvenni.

— De hiszen alkudott rá.

— Ki akartam próbálni ezt is. Nálunk szabott árak vannak. Nincs alku.

— Egészen jól csinálta. Ritkán engedek le ezer lírát. Pedig az enyémnél bizonyára több tízezres

van a tárcájában.

— Ne gondolja, összesen ha eny- nyi maradt az ösztöndíjamból.

— Tízezer? Hiszen az nem pénz ma már, uram! Egy heti ebédre sem elég.

— Diákszállóban lakom.

— Az más. Ott van olcsó menza is... És legalább tetszik önnek ez a gond dia?

— Nem. Ne haragudjon, nagyon ízléstelennek tartom.

— Az js. Pocsék áru. Tudom jól, ne röstelkedjen. De az amerikaiak viszik. Buknak rá. És az amik dollárt hoznak. Csakugyan, önöknél milyen pénz van?

— Forint.

— Aha. Szóval mi gondolát adunk, tengert és napot. Nézze, kisütött a nap, signore! Micsoda szép idő, gyönyörű húsvétunk lesz. Most mit kezd a gondolával? A pénze negyedrészét ráköltötte.

— Megtartom.

— Ha akarja, visszaveszem, ön nagy jót tett vélem. Tíz évig azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki pocséknak látja ezeket a gondolákat. Már, azt hittem, az ízlésem ferdült el.

— Csakugyan visszavenné?

— Bánt a lelkiismeret, signore. Talán félreismertem az első pillanatban. Ne haragudjon, hogy németnek néztem. Nem ismerem a magyarokat. Kevesen jönnek hozzánk. Látja azt a fehér házat a sarkon ?

— Aho] a motorcsónak áll?

P

ontosan, ott a kishíd- nál. Az üzletet is bizonyára látja a hosszú cégtáblával: „Stomac- coni e Figli”. Signore, ott ötszáz líráért megkapja ugyanezt a gondolát, ha tízesével veszi. Én is ott szerzem be őket. ön még nem ismeri a szabadpiacot, signore. Nagyon kell vigyázni a líráira. Tessék, itt a kétezerötszáz. És köszönöm a cigarettát, signore. Érezze jól magát Itáliában. És Sorren- tóba, Sorrentóba ne feledjen el le-, menni...

Gyermekfej