Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-17 / 166. szám
981. JÚLIUS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Mi van a tölcsérben? CEREK iGY FAGYLALTOT! fagylalttal teli termosz mérlegre került. A mutató san megállapodott, a súly L dekagramm, ötvennel resebb, mint kellene. Az dó zavartan magyarázko- t — szemmel láthatóan n örült, hogy jegyzőkönyv zült. A jelenet többször megismétlődött a Megyei Imiszerellenőrző és Vegy- sgáló Intézet fagylaltel- őrzései során. lz intézet munkatársai idén év nyarán sorra lá- atják a megye eszpres6zó- a fagylaltot árusító étiméit, és a kisiparosok üz- iit is, hogy megvizsgálják yen minőségű fagylalt ke- a tölcsérbe. Az idén hat- l helyről kell mintát van- k, eddig már mintegy yven vizsgálattal végez- A tapasztalat: a fagy- — ami tudvalévő kényes sség —• minősége szinte imit sem javult tavaly Sokszor panaszkodnak evők, hogy ízetlen. Az gok mérsénél is gyakran sdnek az eladók, igyan is zajlik egy vizsgá- Külön analizálják az >amyagot és külön a már : terméket. (Az alapanya- legtöbbször csak akkor gálják, ha a cégek kü- kérik.) A sokak által 7élt csemege alapanyagát mostanában már por alakjában — esetleg konzervként — kapják az árusítóhelyek, a keverés és a fagyasztás az eladók dolga. A fagylaltpor vizsgálatakor a zsír- és nedvességtartalmat nézik. Vannak helyek — például a szolnoki Tisza Szálló — ahol sajátkészítésű alapanyagból — lehet, hogy ezért dicsérik annyian — dolgoznak. Az intézet felajánlotta, a „tiszások” el is fogadták, hogy egy évben legalább egyszer megvizsgálják az alapanyag minőségét is. (A vendéglátó vállalat még nem jelentkezett hasonló kéréssel!) A kész fagylaltnál a szárazanyag- és a zsírtartalmat, valamint a tömeget mérik. A megengedett szárazanyagtartalom 32, a zsíré 4,5 százalék lehet. Egy gombócnak öt dekásnak kellene lennie. Általános megállapítás, hogy legtöbbször nem a minőséggel, hanem a meny- nyiséggel van baj. A minőséggel nem is szabadna, hogy probléma legyen, hiszen ha a porhoz az előírtnak megfelelő mennyiségű vizet töltik, élvezhető fagylaltot készíthetnek. (A vizsgálatok során kiderült, hogy néhol kétszer annyi vízzel készült a fagyi, mint szabadna. Olyankor természetesen mogyorónyi jégdarabok akadnak meg a fogyasztó torkán.) Az intézet munkatársai egyszerre. tíz adag fagylalt tömegét mérik. A súlynak 500 dekagrammnak kell lenni, de a 450 még megengedett. A mérések szerint ritkaságszámba megy, ha a súly pontosan megvan. A kunhegyest áfész 1. sz. éttermében például a tíz adag fagylalt 360 dekára sikerült. A minőséggel se dicsekedhettek: a szárazanyagtartalom — a már említett érték helyett — 19,4, a zsírtartalom pedig 2,6 százalék volt. Az adagolót ezért — szabálysértőként az illetékes tanács — ezer forint pénzbírsággal büntette. A mezőtúri Bohém eszpresszóban is fizetett az adagoló és a fagyasztásért felelős eladó 600 és 1000 forintot. A vizsgálatot végzők elmondása szerint vannak helyek, ahol inkább minden évben megfizetik a tetemes bírságot (például a jászberényi kisiparos), minthogy az előírásokat betartsák. Mert a melegbeh így is megveszik, noha ízetlen, drágább, és még kevés is... ? ' — sze — Az első munkanapok Éjszaka csak forgoló- >tt. Nem jött álom a emére. Azon gondolko- itt, mi lesz holnap reg- >1, hiszen felnőtt, dol- izó férfi lett. Három lg lakatosnak tanult most néhány óra múl- l, majd mint az üzem ital szakmunkása lépi a gyakorlatokról oly l ismert műhely küszö- t. Ismerte a leendő unkatársakat is, hisz myit bolondoztak yütt... De, vajon őst, hogyan viselkedik vele? Komolyan veik-e? Elvégre egyen- ngú velük, már nem a „kis öcsi”, akit e-oda küldözgethenek. zonyítványa van arról, >gy képzett lakatos, ilyen munkát kap, és kap, meg tudja-e nálni ? „Miért félek, nem esz- k meg — nyugtatta igát. — Szeretem a útikat, különösen a ircsi bá’-t, a műveze- „ Ha más nem, hát ő :tosan bátorít. ..” Míg uri tanuló volt, sokat jlalkozott vele, de ist, hogy végzett, yanúgy lesz-e min- n? Elérkezett a reggel, órakor már felöltöz- toporgott a konyhá- n, ahol édesanyja az imózsiáját csomagolta utoljára még tanácso- t adott neki. Pontban tkor íelentkezett. A ívezető megmutatta a pét, kiadta a felada- ;. A többiek is mind aintettek nekj és el- zdték a munkájukat, nden különösebb ese- my nélkül telt a nap. ígis egy életre meg- iradt az emlékezetében nden pillanat. Hisz ez Lt élete első munka- pja ... Azóta tíz esz- dő telt el. Ugyanab- í az üzemben, ugyanban a műhelyben dóink, ahol az első na- i kezdett. Csak most r ő a művezető ... Valljuk be őszintén, mindannyian, akik már dolgozunk, hasonlóan viselkedtünk a „nagy nap” előtt. És így vannak azok a fiatalok is, akik ezen a héten lépnek ki a „csupa nagybetűs életbe”, most kezdik munkáshétköznapjaikat. A megyében több száz fiatal bolti eladó, szakács, pincér, esztergályos, hegesztő, lakatos, autószerelő, fodrász, varrónő — és még sorolhatnám a szakmákat — szerezte meg szakmunkásbizonyítványát, képesítését. Sokan nem pihennek a vizsgák után, amint csak lehet munkába állnak- Vannak, akik a gyakorlaton megismert munkahelyen folytatják, vannak, akik új lehetőségeket kerestek és találtak. Az újdonsült munka- vállalókat mindenütt szeretettel kell fogadni. Bátorítani, segíteni, főleg az első napokon. Hiszen ettől is függ% hogyan érzi magát, hogyan illeszkedik be a kollektívába. Tanítsuk meg — de ne oktassuk ki — hogyan kell dolgozni, mert az iskolában az elméletet megismerték, de gyakorlati tapasztalatokat csak a munkahelyen szerezhetnek. A régi dolgozóknak is érdekük, hogy a fiatalok megtalálják a számításaikat és ne vándoroljanak hónaponként. A törődést, a gondoskodást viszonozni kell a kezdőknek. El kell fogadni az idősebb, tapasztaltabb kollégák« véle- ményétEgymás tisztelete, az egymás iránti kölcsönös bizalom meghozza „gyümölcsét”, a nyugodt, kiegyensúlyozott munkahelyi légkört, amelyben szívesen dolgozik fiatal, idősebb egyaránt. — sz — Motoroscsizma Komlóról Motoroscsizmát készítettek az országutak két keréken járó vándorai számára a komlói Carbon Könnyűipari Vállalat tervezői. A különleges lábbelik minta- példányait angol megrendelőik kérésére állították elő, de a hazai kereskedelem is érdeklődik az új termék iránt. A színes b'őrcsizma acélpántbetéttej megerősített vastag szára nemcsak az időjárás viszontagságaitól de a sérülésektől is jobban védi viselőinek lábát. Az új motoroscsizmák oldalcsatokkal záródnak, így az évszaktól és az öltözet vastagságától függően szabályozni lehet száruk méretét. A Carbon legújabb termékét a pécsi ipari vásáron mutatta be a közönségnek, s ha a kereskedelem igényli, megkezdik sorozatgyártását is. Egy cikk margójára A betegek közérzete Orvosetika a „kívülálló” szemével A pofon elcsattant. Az asszony, aki kapta megdöbbent, aztán szó nélkül bement a kórterembe és öltözni kezdett. Hazamegy... ezt nem tűrheti! A főorvos aki adta... nos. hogy ő mit gondolt? Ki lát bele mások gondolatába, eltűntek a betegek is, — ilyenkor az a legjobb, ha senki nem lát, nem tud semmit. Sajnos az utóbbi időben három ilyen elítélendő eset történt a megyében. Az intézetvezetők fegyelmit adtak, négyezer forint felfüggesztett pénzbírságot szabtak ki a magukról meg- feldkezett főorvosokra, de az a gyakorlat, hogy viszonylag rövid idő után visszavonják a büntetést, elvégre emberség (?) is van a világon. Nagyon szélsőséges esetek? Igen, és figyelmeztetők. A megyei orvos etikai bizottság tavaly 16 ügyet tárgyalt, ebből hét az orvos és a beteg, egy az orvos és az egészségügyi dolgozó között meg nem engedett magatartás miatt Az az igazság, hogy nehezen szánja el magát a beteg arra, hogy panaszt tegyen, különösen akkor, ha lehet, hogy néhány hónap múlva ismét annak az orvosnak a keze alá kerül. „A beteg... rendszerint nem mer panaszkodni. Dehogyis húz ujjat az egészségügyi személyzettel, mert esetleg ő húzza a rövidebbet, hiszen bármikor a kórházba utalhatják, sőt a beutalási rendelet értelmében minden bizonnyal ugyanazon intézetbe, sőt osztályra kerül” — olvastam az Orvosi Hetilapban Széli Kálmán dr. Több emberséget a gyógyításba! című cikkében. Valószínű ez volt az oka annak is, hogy a betegek, aikiket megkérdeztem, — milyennek látják ők az orvosetikát — előbb visz- szakérdeztek: megírom-e a nevüket, mert ha igen, akkor nem nyilatkoznak. Vélt vagy nagyon is megalapozott a félelmük? Tudom, hogy nem lehet általánosítani. Magam is tapasztaltam, hogy vannak kórházi osztályok, ahol a főorvosok, a főnővérek megkövetelik a megfelelő, az egészségügyi dolgozóiktól elvárt magatartást, de sajnos a betegek tapasztalhatnak olyan jelenségeket is, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy „A kórházban — mint gyógyító nagyüzemben — a beteg munkadarabbá vált. Sokhelyütt a gép kerül az orvos és a beteg közé s az orvos inkább a gép mestere, (vagy masinisztája) mint a beteg orvosa. A vizitek gyakran formálisak vagy theatralisak. A beteg emberi voltát nem vesszük mindig figyelembe. Tapintatlan kérdést teszünk fel más beteg előtt, szeméremérzésüket sértjük. őket kitakarjuk, szenvedésükkel nem azonosulunk, stb... Gyakori a beteg fölösleges küldözgetése, hosszú várakozta99 tása. Utóbbi főként rendelőintézetekben nem ritka. Rossz vért szül, ha az orvos késik (s ha ez jogos, nem szégyen, ha akkor is exku- zálja magát)... ” Munkarend! A kórházban általában hajnali fél 5-kor, 5-kor keltik a betegeket. Előbb a nővér hozza a lázmérőt, aztán a takarítónő zörög ébresztőt a szemetessel. A betegek felkelnek és sorba állnak a mosdáshoz (kivéve a teljesen új épületeket, ahol jobbak a körülmények), mert nem egy kórházi osztályon hatvan betegre — nőkre és férfiakra együtt — egy fürdőszoba jut. Az sem zárható belülről — nem lehet, mert ha a beteg rosszul lesz, hogy nyitják ki? — így aztán általában kettesével mennek ki; az egyik fogja az ajtót, amíg a másik zuhanyozik. Persze lehetne elfordítható foglalt jelzésű zárakat alkalmazni a fürdőszobákban, a WC-ék- ben, mint a vonatokon, vagy a szállodákban, ahová a kalauz, a szobasszony a saját kulcsával bármikor bemehet, de ezt kórházainkban még nem fedezték fel. Étkezés! A beteg lekuporodik az ágya szélére és az éjjeliszekrényre görnyedve eszik. Az ágyban fekvőik számára nincs kisasztal, pedig valamikor volt. Több kórház tálalási szokásairól is van mit mondani: reggelire ha gyümölcsíz van (erre futja a költségvetésből) beletéve a kifli, vagy a kenyér. Hogy gusztustalan? Ne legyen any- nyira finnyás a beteg. Megeszi, nem eszi? Az ő dolga. Főzelék az ebéd? A sült csirke is a főzelékbe téve és sok helyen már hideg az étel mire a beteg megkapja. Vacsora? Délután 5-kor, mert a kórházi személyezet- nek lejár a munkaideje. Igen, kórházaink napirendje nem a beteghez hanem a személyzethez igazodik. Minden embernek van neve, a betegek megszólításában mégis furcsa „divatok” uralkodnak. Nem egyszer hallani; Mama, Papa, Nyanya, öreganyám, öregapám, Fater, Mester, Aranyoskám, Kedveském... Jelenségek, — nem csak ennyi van. Hányszor fordul elő, hogy jól esik egy kis kávészünet (ez egyébként természetes), de ennek ürügyén a rendelőkben sokszor traccs- partik folynak, míg a folyosón betegek ácsorognak. Miért nem írják elő: legyen ennyi és ennyi szünet a rendelés közben, pihenőként? Nem is oly rég egy körlevelet olvastam, amelyben egyik intézet vezetője arra hívta fel ismételten a figyelmet, hogy az egészségügy dolgozóinak munkaidő alatt tilos az italozás! Nem szaporítom a szót: e jelenségekből azt érzi a beteg, hogy kiszolgáltatott, A Budapesti Kalapgyár jászfényszarui konfekció üzemében jelenleg úgynevezett dekkolt hosszú szőrű báránybundákat készítenek hogy nem az orvos és az ápolónő van érte, hanem fordítva. Hivatalos ügyben jártam az egyik kórházban és hallottam amikor egy takarítónő imigyen szólt be a kórterembe: Nem hallották?! Pakoljanak össze és menjenek ki a folyosóra mert takarítani kell. „A munka- fegyelem lazulása sajnos az egészségügyet sem kímélte meg, s ebben nem kis része van a folytonos legális hiányzásnak, ami lehetetlenné teszi az egyenletes követelményt, — írta cikkében a szombathelyi főorvos. — Valljuk meg, ma nem népszerű a dolgozót munkára figyelmeztetni, vagy munkáját kifogásolni... Gyakran joggal panaszkodunk, hogy a színvonalas gyógyításhoz nincs elég személyzetünk, és egészségügyi költségvetésünk is szűkre szabott. Nos az emberséges gyógyításhoz nem kell sok pénz, annál inkább megértés, emberség és szeretet.” Most bizonyára van aki azt mondja: a beteget nem sajnálni, hanem meggyógyítani kell. Ez igaz, de — képletesen szólva — csak a műtőben. A sajnálat nem azonos a megértéssel, az emberséggel. Nem állítjuk, hogy ez intézeteinkben hiánycikk. Nagyon sok lelkiismeretes, emberséges orvost, ápolónőt, takarítónőt tisztelnek az emberek. Fáradhatatlanul dolgoznak zsúfolt kórtermekben, rendelőkben, nagy leterheltség mellett, feszült légkörben, sokszor napi 12—14 órán át percnyi pihenés nélkül. És ők vannak többen, ők, akik minden körülmények között példásan helytállnak. De az előbbi negatív jelenségek is léteznek és ezekről az egészségügy dolgozói tudnak. Hogy ezúttal a negatív jelenségeket tesszük szóvá ez éppen a többség, a nagyon becsületesen dolgozó orvosok, ápolónők érdekében és védelmében történik. Az ő munkájuk, magatartásuk, hivatásszeretetük és hivatástiszteletük legyen mérce minden egészségügyi munkahelyen. Ezért elsősorban ők maguk tehetnek a legtöbbet. Tegyenek a negatív jelenségeik ellen. Nem lehet mentség, hogy „a beteget sértő magatartás, az egészségügyi dolgozók zömében legtöbbször nem tudatos, hanem főként a megszokásra és hagyományokra épül (üzemi vakság).” Az egészségügyi szolgálat intézményeinek fejlesztése, szervezetei korszerűsítése az egész társadalomra hat és erőteljesen befolyásolja a lakosság politikai közérzetét. Éppen ezért van a tárgyi feltételek javítása mellett óriási jelentőségük az emberi tényezőknek. A betegekkel való helytelen bánásmód, a bántó hangnem, az együttérzés hiánya lerontja a szakmai munkát is, megviseli a betegek és hozzátartozóik közérzetét. (Elég ha csupán arra gondolunk, hogy a megye egészségügyi intézményeiben egy év alatt csaknem az egész lakosság megfordult) Azt a tudatot kell erősítenünk, hogy az egészségügy csak az igazgatás nyelvén jelent ellátást, viszont a kórtermekben, rendelőkben, magas színvonalú gyógyítást ápolást nyugalmat, kölcsönös bizalmat. Varga Viktória
