Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-16 / 165. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS 16. II lengyel kommunisták harcukban számíthatnak cselekvő szolidaritásunkra (Folytatás az 1. oldalról.) Egyesült Munkáspárt eszmei és szervezeti alapjait, a szo­cialista állam intézményeit, Lengyelország szövetségesi kapcsolatait, s szovjetellemes- séget szítanak. Támogatást kapnak ehhez azoktól az im­perialista köröktől, amelyek a nemzetközi erőegyensúly megbontására, a fegyverke­zési verseny fokozására, a feszültség élezésére irányuló politikájuk céljaira a len­gyelországi eseményeket is megpróbálják felhasználni. Mindez létében fenyegeti a szocializmus vívmányait, a néphatalmat, és súlyos ve­szélyt jelent a világ békéjé­re is. Pártunk saját történelmi utunkból vonta le azt a ta­nulságot, hogy válságos idő­szakban sorsdöntő jelentősé­ge van a marxista—leninista eszmei alapokon világosan és egyértelműen megfogalma­zott politikai programnak, a szavak és a tettek egységé­nek, a következetes cselek­vésnek. Csak egyértelmű és világosi, szocialista program körül lehet szorosra zárni a kommunisták sorait és harc­ba hívni a tettrekész hazafi­ak sokmilliós táborát. Ta­pasztalatból tudjuk, hogy le­hetetlen egyszerre kielégíte­ni minden jogos igényt, ha azonban ezeket helyesen rangsoroljuk, ha erről őszin­tén és nyíltan szólunk, a dolgozó tömegek megértik a helyzetet, s elsősorban azt, hogy a szocialista haza fel­virágzásának és a nép jóléte biztosításának egyetlen for­rása van csupán, a céltuda­tos alkotó munka. Nyilván­való igazság hogy elosztani csak azt lehet, amit megter­melünk. Tudjuk — mert magunk is átéltük —, hogy az elköve­tett hibák nyomasztó terhet jelentenek a kommunisták lelkiismeretére. A lengyel kommunisták azonban . nem élhetnek örök lelkiismeret­furdalások közepette azért, mert néhány száz, talán ezernyi kisebb-nagyobb ve­zető hibákat követett el, nem élt, vagy visszaélt a bi­zalommal. Parancsoló fel­adat, sőt kötelesség megvé­deni a kommunistákat, a kö­zösség becsületes tisztségvi­selőit, akik a szocializmus híveiként szakítanak a hi­bákkal és bátran szembe- szállnak a szocialistaellenes erők gátlástalan antikommu- nizmusával, a boszorkányül­dözéssel. A hibák kijavításá­hoz, azok objektív és szub­jektív okait alaposan és őszintén fel kell tárni, s gon­doskodni arról, hogy ne is­métlődhessenek meg. Ehhez azonban mindenekelőtt az ellenforradalmi veszélyt kell elhárítani, az osztályellenség támadását kell határozottan visszaverni. Ha a munkásha­talom megrendül, ha a tár­sadalom intézményeit állan­dóan zaklatják, feszültség­keltéssel megbénítják, akkor a dolgozók jogos követelé­seinek, igényeinek kielégíté­se is lehetetlenné válik. Ez­ért a politikai harcnak az adott időszakban minden szükséges és lehetséges esz­közével biztosítani kell a társadalom törvényes rend­jét, az előrehaladás feltéte­leinek megteremtését. A lengyel nép is i,gen ne­héz utat tett meg történelme során. Századokon át kellett harcolnia a nemzeti önál­lóságért, a második világhá­borúban pedig — amikor a fasiszták földig lerombolták hazáját, fiainak millióit ki­irtották — nemzeti létének megmentéséért kellett küz­denie. A Szovjetunió és a lengyel hazafias erők győzel­mes antifasiszta harcának eredményeként a lengyel nép ma független hazában, biztonságos és garantált ha­tárok között él. Az elmúlt 36 év alatt újjáépítették orszá­gukat, hatalmas gazdasági és termelési kapacitással ren­delkező népgazdaságot hoz­tak létre, munkahelyek mil­lióit teremtették meg az év­százados haladó hagyomá­nyokat. megőrizve fejlesztet­ték a tudományt, a művelő­dést, a kultúrát. Mély meg­győződésünk, hogy ezek olyan történelmi vívmányok, amelyek szilárd bázisai Len­gyelországban a szocializmus felépítésének. Önökre, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt IX* rendkí­vüli kongresszusának kül­dötteire hárul most az a tör­ténelmi felelősség, hogy meg­határozzák a szocialista tár­sadalom konszolidálásának, majd a lengyel nemzet to­vábbi felemelkedésének programját. E program ki­dolgozása és következetes végrehajtása a feltétele an­nak, hogy pártjuk élére áll­jon a szocialista kibontako­zásnak, s Lengyelország a szocialista közösség szilárd tagjaként haladjon tovább közös céljaink megvalósítá­sénak útján. Pártunk Központi Bizott­sága júniusi ülésének ál lás- foglalása ismételten megerő­sítette azt a meggyőződésün­ket. hogy a válságból kiveze­tő út megjelölése, a szocia­lizmus valamennyi hívének, mjnden igaz hazafinak harc­ba hívása a lengyel kommu­nisták feladata. E harcukban számíthatnak a testvéri szo­cialista országok, köztük ha­zánk. a Magyar Népköztár­saság támogatására. Aho­gyan eddig, a jövőben is építhetnek a magyar kom­munisták. a magyar dolgo­zók cselekvő szolidaritására. Reméljük és bízunk abban, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt IX., rendkívüli kongresszusának munkája, az itt hozott határozatok olyan kiutat mutatnak, amely egyaránt megfelel a lengyel nép és a szocialista közösség érdekeinek, a tár­sadalmi haladás és béke egyetemes ügyének. Sok sikert, eredményes munkát kívánok Önöknek! A francia kormány ülésén Elfogadták a decentralizációs törvénytervezetet A francia kormány tegnapi ülésén elfogadta a hatalom decentralizálásáról szóló törvénytervezetet, amelyet még ebben a hónapban a nemzetgyűlés rendkívüli ülésszaka elé terjesztenek. A nemzetgyűlés rendes üléssza­ka a héten véget érne, de a kormány tegnap rendkívüli ülésszakra hívta össze a tör­vényhozó testületet július 17-től. Az új törvénytervezet a francia államigazgatás mély­reható átalakítását indítja el — az elmúlt 'két évszázad csaknem megszakítás nélküli központosító törekvéseivel szakítva, növeli a falusi, vá­rosi, megyei és tartományi választott szervek hatáskö­rét, s csökkenti a kinevezett prefektusok felhatalmazását. Az átalakítást több lépcső­ben hajtják végre. Leszerelési bizottság Szovjet felszólítás A Genfi Leszerelési Bizott­ság megkezdte a vitát a tö­megpusztító fegyverek új fajtái betiltásának kérdésé­ről. Viktor Iszraeljan, a szov­jet küldöttség vezetője a keddi plenáris ülésen felszó­lította a leszerelési bizottsá­got: gyorsítsa az olyan meg­előző intézkedések kidolgo­zását, amelyek biztosítanák, hogy új tömegpusztító fegy­verek és fegyverrendszerek létrehozására ne használhas­sák fel a tudomány és a technika vívmányait. A szovjet küldött e fegyverek csoportjába sorolta az úgy­nevezett radiológiai fegyve­reket is, amelyeknek az em­berre és a környezetre gya­korolt pusztító hatását csak az atomfegyverekével lehet összehasonlítani. A szovjet küldöttség veze­tője megállapította: a radio­lógiai fegyverek betiltásénak kérdését néhány küldöttség ezzel össze nem függő más nemzetközi problémákkal kapcsolja össze, s ílymódon akadályozza a megoldást. Amennyiben ezek a törekvé­sek megszűnnének, lehetővé válnék, hogy a legrövidebb időn belül befejezzék a ra­diológiai fegyverek betiltásá­ról szóló szerződés szövegé­nek kidolgozását Az ülésen felszólaltak Ma­gyarország. az NDK, Mongó­lia, Csehszlovákia és Romá­nia delegátusai is. Haig amerikai külügyminiszter ellen tüntetnek New Yorkban. A tüntetők feliratai háborús bűnösnek minő­sítik a külügyminisztert. A kép bal oldalán a San Sal­vadorban meggyilkolt Romero érsek képmása (Tclefotó — KS) Tanácskozik a LEMP kongresszusa Zárt ülés ügyrendi kérdésekről Külföldi pártküldött­ségek vezetői szólaltak fel Tegnap délelőtt a Közpon­ti Bizottság beszámolója fö­lötti vitával folytatta tanács­kozását a Lengyel Egyesült Munkáspárt IX., rendkívüli kongresszusa. Ezt megelőzően a reggeli órákban a küldöttek zárt munkatanácskozást tartot­tak, ahol elsősorban a Köz­ponti Bizottság első titkári funkciójának betöltéséről, illetve az első titkár meg­választásának mikéntjéről volt szó. Határozat született arról, hogy az első titkári tisztre az újonnan megvá­lasztandó Központi Bizottság állít jelölteket. E jelölitek el­fogadásáról a kongresszus nyílt szavazással dönt, majd titkos szavazással választja meg az első titkárt. A párt új vezetője egyidejűleg tag­ja lesz a KB Politikai Bizott­ságának is. A munkaülésen a küldöt­tek meghatározták a közpon­ti vezetőszervek megválasz­tásának módját. A KB tag­jait és póttagjait a Központi Revíziós és Központi Pártel­lenőrző Bizottság tagjait és póttagjait a kongresszus vá­lasztja meg titkos szavazás­sal. További eljárásbeli dönté­sek >s születtek: a Politikai Bizottság tagjainak, a tit­kárság tagjainak és a KB titkárainak számát — a KB javaslatára — a kongresszus határozza meg, nyílt szava­zással. A tagok és titkárok személyéről a KB dönt, tit­kos szavazással. A LEMP IX., rendkívüli kongresszusának tegnapi napján folytatódott a beszá­moló fölötti vita. Két szünet beiktatásával kora délelőttől az esti órákig követték egy­mást a felszólalók. Szót kap­tak a testvérpártok képvise­lői is: előbb Antonin Kapek, a CSKP, majd Wemer Felfe, az NSZEP rákövetkezőén Vo Nguyen Giap, a VKP, a délután folyamán pedig Ha­vasi Ferenc, az MSZMP és Carlos Rafael Rogriguez, a Kubai KP küldöttségének vezetője szólalt fel. A kongresszus küldöttei kivétel nélkül a társadalmi, politikai, gazdasági válság leküzdésének programjához tettek javaslatokat, megjegy­zéseket. A területi vagy ágazati értelemben sajátos, sok esetben helyhez kötődő problémák — mint például a szövőnők három műszakos beosztásának megszüntetése vagy egy vajdaság élenjáró mezőgazdasági tapasztalata — mellett a küldötteket négy nagyobb kérdéscsoport fog­lalkoztatja: a párt egységé­nek és vezető szerepének helyreállítása, a válságért vétkes volt vezetők felelős- ségrevonása, a szakszerveze­tekhez való viszony és a gazdasági reform. Több helyen elhangzott, hogy a LEMP-nek meg kell újulnia és meg kell tisztul­nia, a válság leküzdésének világos programjával kezé­be kell vennie az események irányítását. Ami a megúju­lást illeti — mutattak rá né- hányan — ennek elengedhe­tetlen feltétele, hogy a párt­tagság tömegei kivehessék részüket a politika elveinek formálásából, széles körben érvényesüljön a demokrácia. A szakszervezetek dolgá­ban — a „Szolidaritás” egyes vezetőit ért szórványos bírá­latok mellett — elhangzott, hogy elméleti téren kevés -örtént a pár és a szakszer- vezeek viszonyának tisztá­zására . Albin Szyszka, az Ágazati Szakszervezetek Egyezetető Bizottságának el- * nöke rámutatott, hogy e vi­szony tisztázása nélkül — ami nem . történt úgy, hogy a szakszervezeteket, mint a múltban, eszköznek tekin­tik — szükségtelen károk ke­letkezhetnek. Egyebekben ki­jelente te, hogy a „Szolidari­tás” sok vezetője és a párt­ban mutatkozó liikvidátori kísérletek dacára Lengyelor­szágban sikerült megmenteni az osztályalapokon álló szakszervezeti mozgalmat. Gazdasági téren tipikus volt a felszólalásokban a re­form sürgetése. Általában a „minél előbb, annál jobb” szemlélet látszott érvénye­sülni, helyenként olyan moz­zanatokkal kiegészülve, hogy a LEMP eddigi vezetésében nem volt kellő akarat és el­tökéltség a gazdaságirányí­tás adminisztratív módsze­reinek felszámolásához. Más felszólalók — az irányítási­szerkezeti változások igen­lése mellett — a mezőgaz­daság, az élelmiszertermelés illetve az energiagazdálkodás abszolút értelmében kiemelt kezelése, a gazdasági célok sorrendjének világos meg­határozása mellett érveltek. Elhangzott, hogy több szenet csak a bányászlétszám nagy­fokú növelésével lehet kiter­melni. Hz imperializmus terve Antonin Kapek, a CSKP Politikai Bizottságának tagja, a CSKP prágai Városi Bi­zottságának első titkára, a LEMP kongresszusán részt­vevő csehszlovák küldött­ség vezetője tegnap délelőtti felszólalásában több helyen is felidézte az 1968 '69 évi válságos időszak tanulságait, és hangoztatta, hogy ami­képpen akkor Csehszlová­kiát, most Lengyelországot próbálja kiszakítani az im­perializmus a szocialista kö­zösségből. Ami a csehszlovák párt­nak a lengyelországi esemé­nyekkel kapcsolatos kritikus álláspontját illeti, Kapek el­mondta, hogy a CSKP to­vábbra is egy forradalmi munkáspárt elvi álláspontjá­ról. nem pedig kispolgári vagy reformista pozíciókról fogja megítélni a fejlődés menetét. „A legnagyobb meg­értéssel és rokonszenvvel fogjuk támogatni a lengyel elvtársaknak, a lengyel dol­gozóknak azokat a törekvé­seit és erőfeszítéseit, hogy felszámolják, leküzdjék és kijavítsák azokat a súlyos hibákat és hiányosságokat, amelyek az elmúlt időszak­ban keletkeztek, hogy gon­doskodjanak a szocialista demokrácia széles körű ér­vényesítéséről. Egyidejűleg azonban szigorúan meg fog­juk bélyegezni mindazt, ami az indokolt bírálatok és a meglevő nehézségek kihasz­nálását célozza — mondot­ta a CSKP küldötte. Felszó­lalása végén Antonin Ka­pek, hangoztatva, hogy a szo­cialista vívmányok védelme a szocialista közösségben va­lamennyi ország közös ügye, kifejezte pártja hitét abban, hogy a lengyel párt rendkí­vüli • kongresszusa megmu­tatja majd a lengyel kommu­nisták odaadását a munkás­osztály forradalmi céljai iránt, hűségüket a proletár internacionalizmushoz. Wemer Felfe, az NSZEP Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára a Német Szocialista Egységpárt har­cos üdvözletét tolmácsolta a kongresszus részvevőinek és minden lengyel kommu­nistának. Kijelentette: az NDK közvéleménye „nagy figyelemmel kíséri a szo­cialista Lengyelország fejlő­dését, a LEMP IX. kongresz- szusának tanácskozásait. A figyelem azzal kapcsolatos, hogy az NDK-ban tudják, milyen nagy felelősséget vi­sel a LEMP a lengyelországi szocializmus, a lengyel nép eredményes fejlődéséért. Ez a figyelem a testvéri inter­nacionalista szolidaritásból ered” — mondotta Felfe, majd rámutatott: „Mi, az NDK kommunistái mélyen érdekeltek vagyunk abban, hoffv a Lengyel Népköztár­saság úgy teljesítse szerepét a szocialista közösségben, mint a munkások és a pa­rasztok erős, szocialista ál­lama, továbbá abban, hogy megőrződjék és erősödjék a néphatalom pozíciója az önök országában.” Az NSZEP küldöttségének vezetője pártja nevében azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a lengyel kommunis­táknak „elegendő erejük van a szocialista ellenes és ellen- forradalmi erőkkel szembeni határozott szembeszállásra”. Emlékeztetett az NSZK re- vansista erőinek a „Német Birodalom" újjáélesztését célzó törekvéseire, amelyek­kel — mint mondotta — az NDK és Lengyelország az elmúlt évtizedekben kiala­kult, a két ország kommu­nistáinak forradalmi, harci szövetségén alapuló együtt­működését állítja szembe. Vo Nguyen Giap, a Viet­nami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tag­ja. miniszterelnök-helyettes, aki a Vietnami Kommunista Párt küldöttségét vezeti a LEMP IX., rendkívüli kong­resszusán, tegnapi felszólalá­sában emlékeztetett arra, hogy az amerikai imperia­lizmus elleni háború éveiben, majd a kínai expanzionis- tákkal és hegemonistákkal vívott küzdelem idején, akár­csak a békés munkában, a vietnami nép élvezte Len­gyelország értékes segítség- nyújtását. ,,Sok lengyel elv­társ, aki részt vett a nem­zetközi ellenőrző bizottsá­gokban, sok lengyel gazdasá­gi és kulturális szakértő örökre megmaradt a vietna­miak emlékezetében” — mondotta. Ugyanakkor ag­godalmának adott hangot a jelenlegi lengyel politikai, gazdasági és társadalmi vál­ság miatt. Végezetül azt kí­vánta a rendkívüli kongresz- szusnak, hogy sikeres legyen munkája, a marxizmus—le- ninizmus és a proletár inter­nacionalizmus szellemében hozza meg határozatait, a párt, az állam, a proletár- diktatúra, a Szovjetunióval, a szocialista közösséggel va­ló harci szövetség és sokol­dalú együttműködés védel­mében. Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tag­ja, a kubai pártküldöttség vezetője a LEMP IX., rend­kívüli kongresszusán a teg­napi plenáris ülésen kijelen­tette, hogy a kongresszus korszakalkotó jelentőségű esemény a lengyel nép éle­tében. „A szocializmus erői az egész világon élénk ér­deklődéssel figyelik, hogy milyen döntéseket hoz majd ez a kongresszus, s hogyan javítja ki az elkövetett hibá­kat” — mondotta. Figyel­meztetett. hogy a szocializ­mus ellenségei globális szin­ten akarják kihasználni a lengyelországi helyzetet, ez­ért „azok a problémák, ame­lyek a lengyel kommunisták előtt állnak, a mi problémá­ink is”. Végül annak a meg­győződésnek adott hangot, hogy Lengyelország minden nehézség ellenére továbbra is szocialista ország marad. * * * A LEMP kilencedik, rend­kívüli kongresszusának má­sodik munkanapján, este há­romnegyed nyolckor félórás szünetet jelentettek be. Egy­ben közölték, hogy a legkö­zelebbi plenáris ülést ma délután három órakor tart­ják. A kongresszus még tegnap este. zárt ülés keretében megkezdte a választási bi­zottság beszámolójának meg­hallgatását. a jelölések meg­vitatását. valamint a jelölő­listák összeállítását.

Next

/
Thumbnails
Contents